Földönkívüli élőlények
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ezek egyikével sem. Megtárgyaltuk miért nem, pont itt. Úgy tünt elfogadtad, legalábbis nem tiltakoztál a válasz helyett. Akkor most miért veszed elő újra ezt? Ezek fizikai törvények nem engedik, vagy egyenesen nem működinek.
Valóban olyan nincs amit te írtál, hanem sokkal jobb, és használhatóbb rendszerek vannak. Konkrétan, a vörös lidérceket, és a többi légköri elektromos jelenséget, ilyen nagy felbontású, gyors kamerákkal fedezték fel, és kutatják. Ezenkívül, olyan lefedettségű rendszerek vannak, amik mindent rögzítenek, bár konkrétan ufóra specializálódott nincs, de ennek egyetlen triviális oka van. Nem csak az, hogy ufó alatt bármit érthetsz, ami repül, hanem az is, hogy nincs olyan paraméter ami alapján a felvevőt beállíthatnád, hogy akkor ha ilyet és ilyet látsz fotózz. A jelenlegi rendszerek mindent fotóznak.
" optikai fényessége, energia spektrum eloszlása, színkép elemzés, infra-vörös felvétel, és talán még a rádió jeleit is rögzíteni lehet egy irány érzékeny antennával."
Ilyen is van, földmegfigyelő műholdaknak hívják őket. De vannak programok amikor lentről vizsgálják a légkört, vagy a távoli eget, ilyen vagy ennél sokkal több hullámhosszon és módszerekkel. De semmi.
"NAGY FELBONTÁSÚ, nagy sebességű video felvétel.. az adatai pillanatról pillanatra mint GPS koordinátái, sebessége.. és a gyorsulása"
A távolságmérést a hadseregek is radarral, vagy valamilyen lézeres irányzékkal intézik, vagy gps-el.
"és a tényeket be lehet vinni a tudományos közéletbe.. és a közvéleménybe.
Onnantól fogva nem HIT alapú lenne az ufo dolog, hanem TÉNY kérdés lenne."
A tények ignorálása az ufókba vettet hit. Ugyanígy az szabadkőműves összeesküvés és a Magyar Csillagászati Egyesület támogatása, vagy az örökös antiszemita zsidózásod. Ez értékelhetetlen, nem tény. Nem hiszed? Nézzük csak a kérdésemre - "Mesélj már erről bővebben, ki, mikor mi elől fordult el? Amúgy ilyen lózungokat én is ki tudok találni." mit válaszoltál:
"Több olyan esetről is olvastam ahol radarállomás észlelt ufót."
Csak a ki, mikor és mit kérdésre nem válaszoltál. Csak, hogy te olvastál valamit. És így lesznek az Ufók.
"Tudomásul veszik ezeknek a tárgyaknak .."ufóknak" a létezését... és nem csinálnak semmit. A társadalom felé meg dezinformálnak és hiteltelenítik az ufók létezését. Ők pontosan tudják, hogy léteznek.. minket meg azzal etetnek, hogy nevetséges az egész felvetés is."
Igen, a hadseregek erről híresek. Tényleg. Köszönjük. Egyik állításodban nagy összeesküvést vizionálsz, a másikban meg nem foglalkoznak vele. Nagyon jó önellentmondás.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.07.31. 19:26:25
Egy olyan csillaghajó ami ilyen útra vállalkozik, nem teheti meg, hogy lassan haladjon, és évezredeket várjon a megérkezésig a pár fényév távolságra lévő csillag rendszerhez.
Ez egyszerűen túl nagy ár.. a sebességgel van a baj. Még a halhatatlan MI vel felszerelt robotoknak is elfogy egyszer a "türelme".. és "belerozsdásodnak" a várakozásba.
Minden féle képen gyorsan kell menni, legalább a fénysebességnek egy arányos és értelmes hányadával.. mondjuk 50-90%.
Az már tűrhető..és meg is közelíthető a mai elméleteink szerint is.
HATALMAS..óriási mozgási energiát jelent ez.
Egy ilyen űrhajó ilyen sebességgel ha becsapódna.. egy kisebb országot is elpusztítana amikor ez a nagy mozgási energia átadódna a földnek és részben hővé is alakulna.
Ilyen energia teljesítményt.. gigawattokat, kis helyen, kis tömeggel, csak a nukleáris energia forrás biztosítani.
Valószínűleg a deutérium-deutérium fúzió lenne egy ilyen csillaghajó üzemanyaga..
és valahogy meg kell tanulni a nukleáris energia átalakítását kinetikus, mozgási energiává.
Amihez fel kell találni egy műszaki berendezést.. szerintem a jövő megoldható lesz.
Már vannak hírek.. jelek a Higgs Térhajtómű működési elvnek a megvalósíthatóságáról.
A másik ..rövidebb út.. és ami még ennél is fantasztikusabb az az EPR alagút.. vagyis féregjárat.
Einstein-Rosen-Podolsky alagút.. egy szakadás a téridőben.
Egy olyan hipotetikus állapot, ami természetes körülmények között feltételezhetően a fekete lyukak esemény horizontja mögött jön létre.
De elképzelhető, hogy mesterségesen is létre hozható.. olyan módon amit ma még nem is sejtünk.
A mai ismereteink szerint.. egy ilyen alagút létrehozásához negatív energiára is szükségünk van és kb akkora mennyiségű energia kell, amivel kb egy föld méretű égitest rendelkezik csak..
Akár hogy is... minden féle képen lehet utazni a galaxisban a csillagok között.
és ha lehet.. biztos, hogy vannak más intelligens létformák akik MÁR MEG IS TETTÉK.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Érthetőbben megfogalmazva: a radarok csak a fénysebességnél lassúbb tárgyakat képesek lokalizálni.
A Földhöz mért, feltételezhető intelligens idegen létformák távolsága fosszílis alapú üzemanyagokkal vélhetően nem elérhető az óriási távolságok miatt. Így az esetleges személyes kapcsolatfelvétel megtörténte valószínűsíthetően antigravitációs, antimágneses, vagy a fénysebesség átlépésére képes eddig általunk ismeretlen technológiájú űrhajókkal lehetne csak életképes.
Ha van ellenérv, szívesen meghallgatom.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.31. 14:31:54
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
amiket ignorálnak.. jelentések készülhetnek az esetekről, amiket a hadsereg "figyelmen kívül hagy".
Tudomásul veszik ezeknek a tárgyaknak .."ufóknak" a létezését... és nem csinálnak semmit.
Legalábbis mi nem tudunk róla, hogy bármit is tennének. A társadalom felé meg dezinformálnak és hiteltelenítik az ufók létezését.
Ők pontosan tudják, hogy léteznek.. minket meg azzal etetnek, hogy nevetséges az egész felvetés is.
Több olyan esetről is olvastam ahol radarállomás észlelt ufót.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Háromszögeléses helyzetmeghatározó rendszerek valóban vannak.. nem nagyon tudok olyan polgári rendszerekről, amikhez bárki.. én is hozzáférhetek.. és az én feltételeim szerint működtethetőek lennének.
Olyan programra is szükség van.. ami a naponta több tíz ezer észlelés közül.. légköri jelenségek.. repülők, madarak, false pozitív jelek.. közül pont azokat az adatokat szűri ki és jeleníti meg, amikre nekünk szükségünk van.
Azok az észlelések kellenek, amik direkt az ufókat jellemzik..
ha valami mondjuk egy meteor sebességével halad.. de közben irányt változtat.. és manőverezik, az valószínűleg nem meteor lesz hanem ufo.
Ha valami egy helyen lebeg a légtérben.. majd egy másodperc alatt több km/sec re gyorsul.. ott is valószínű, hogy az nem egy helikopter, nem egy harci vadász repülő.
Az ilyen jelenségekről kellenek adatok.. minden észlelésről lenne legalább két NAGY FELBONTÁSÚ, nagy sebességű video felvétel.. az adatai pillanatról pillanatra mint GPS koordinátái, sebessége.. és a gyorsulása.. optikai fényessége, energia spektrum eloszlása, színkép elemzés, infra-vörös felvétel, és talán még a rádió jeleit is rögzíteni lehet egy irány érzékeny antennával.
Erre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk az ufókat.
Egy ilyen rendszerrel, nagy területet le lehetne fedni, és ha nincsenek egyértelmű adatok, bizonyítékok az ufo-kra.
Akkor nincsenek ufok.
Ha TÖBB.. egyértelmű bizonyítékot, észlelést kapunk arra, akkor meg vannak ufok.
és a tényeket be lehet vinni a tudományos közéletbe.. és a közvéleménybe.
Onnantól fogva nem HIT alapú lenne az ufo dolog, hanem TÉNY kérdés lenne.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Szerintem szimplán csak annyi a "gond" itt most, hogy túl sok alien témát olvasgat vagy követ figyelemmel egyéb módokon. (hang, videofelvétel stb..) amikben ugye nem titok, előszeretettel kötik az idegeneket a szabadkőművesekhez. Valahogy mindkettő csoportot misztikum lengi körül, így összekapcsolják őket.
Persze nincs ezekben semmi misztikum, csak odaképzelik hozzájuk.
Olvastunk egy véleményt, ami tudományosan nincs alátámasztva. Ennyi.
Ha engem kérdezel, soha nem is lesz, vagy egyszer majd talán igen, de nem a mi életünkben.
De attól függetlenül, hogy nekem ez a véleményem, neki még lehet az, ami.
Aztán még az is megeshet, hogy mindketten tévedünk..
Jó látni ennyi idő után, hogy képes vagy értelmesen is kommunikálni.
Nem mindig volt ez így...de az ember folyamatosan fejlődik és tanul mások és önmaga hibáiból.
Szeretek ebben hinni. Vagy inkább átfogalmazom a kedvedért: szeretem ezt feltételezni..<#vigyor>#vigyor>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Persze olykor mégiscsak odanéznek (véletlen), és azokból lesz az a rengeteg homályos alien/ufo fénykép.
Utoljára szerkesztette: maki85, 2018.07.30. 19:42:41
Van ilyen csillagászati, és meteorológiai megfigyelő rendszer, ráadásul nyílt, bárki hozzáférhet. Magyarország teljesen lefedett. Sőt, van ilyen repülőgépfigyelő rendszer is, polgári meg katonai is. Sőt van radaros rendszer is. Sőt, van földmegfigyelő műholdrendszer is, ami ugyanezt csinálja, csak föntről lefelé, gyakorlatilag az összes hullámhosszon. Polgári és katonai is.
"és minél előbb vegyél egy tükrös reflektor távcsövet.. hogy miért olyan érdekes ebbe a klubba tartozni? mert be tudsz lépni a Magyar Csillagászati Egyesületbe Az úgy nevezett.. tudományos GONDOLAT műhelyek vannak az ilyen high-end science projectek élén."
Bár fene tudja, mit jelent nálad a gondolatműhely, de normális esetben használva az MCSE nem gondolatműhely, hanem csillagászati megfigyelést, és ismeretterjesztés végző nonprofit, alapítványi szervezet. Másrészt nem kell távcső, hogy tag lehess, harmadrész a tagság csak annyival jár, hogy befizethetsz egy összeget, és cserébe ingyen eljárhatsz rendezvényekre, és ingyen kapod az MCSE bizonyos kiadványait, másra nem jogosít fel. Ha te egy ilyen rendezvényt megzavarsz, és ökörséget beszélsz, többször nem hívnak sehova, és megkérnek hogy távozz, ha nyakas vagy, akkor kiléptetnek. Nem te lennél az első, és az utolsó... Ennyi.
"Amit érdekes módon a nemzetek ellensége a nemzetközi szabadkőműves hálózat tart fenn.. és üzemeltet."
Az MCSE szabadkőműves hálózat tartja fenn? Hm, látszik, hogy fejlődsz trollkodásba, ez egy tipikus troll csali.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.07.30. 16:41:50
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Igaz, az utcán még nem láttam ilyet..
És ki vagy mi hozhatta létre magát a DNS-t? Az is érdekes..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.29. 16:57:21
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Ilyen méret tartományban, bizony mi élőlények is csak gépek vagyunk.. molekuláris fogaskerekekkel és motorokkal.. gyárakkal.. telepekkel, raktárakkal, biológiai infrastrukturával..
Információs tároló központtal, feldolgozó processzorral.. stb
az a sok kis rezgés.. ide oda repkednek a szerves molekulák.. az a HŐMOZGÁST reprezentálja..
minden aminek nem abszolut 0 Kelvin a hőmérséklete.. rezeg.. mozog
itt a szerves molekulák mozognak.. nagyon nagyon gyorsan... mérettől és tömegüktől függően kb 500 m/sec sebességgel.. 30 C foknál.. ami másodpercenként több száz millió rezgést és ütközést jelent.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Úgy kell érteni ezt, hogy ha egy tudományos közösség tagja vagy.. akkor nem a legújabb divattermékek és szórakoztató filmek vannak a beszélgetések központjában, hanem az új tudományos gondolatok, felfedezések és lehetőségek.
Amikből a következő 10-20 év múlva valóság válhat..és bekerül a pop kúltúrába és a közbeszédbe.
Most a fúzió is ilyen téma..a bio technológia.. a génsebészet, stb
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Így van. Megmutatják a tagoknak a 20 éves jövôt, de ôk maguk 100 évre vannak elôre.
Na, vajon miért nem rögtön a 100 éves jövôt árulják el a tagoknak ? <#fejvakaras>#fejvakaras>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Na ő elég érdekesen vélekedik ezen dolgokról (is)..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
és minél előbb vegyél egy tükrös reflektor távcsövet..
hogy miért?... mert az égbolt csodálatosan szép.. és mert be tudsz lépni a Magyar Csillagászati Egyesületbe http://www.mcse.hu/.. ahol nagyon nagyon.. érdekes arcokkal találkozhatsz.
miért olyan érdekes ebbe a klubba tartozni?
én legszivesebben annak a csoportnak szeretnék a tagja lenni, amivel az ITER fúziós, vagy a CERN tudós, fejlesztő csoportja működteti a projectjét.
Az úgy nevezett.. tudományos GONDOLAT műhelyek vannak az ilyen high-end science projectek élén.
Azzal, hogy belépsz egy tudományos csoportba..klubba.. azzal tagságot nyersz a nemzetközi tudományos közösségbe..
Amit érdekes módon a nemzetek ellensége a nemzetközi szabadkőműves hálózat tart fenn.. és üzemeltet.
Nagyon érdekes dolgokról vannak diskurzusok.. a világ nem olyan, mint amit MOST látunk.. sokkal előrébb vagyunk. De ez a sok minden amiről már tudhatunk.. még nem érte el a társadalom ingerküszöbét..
Egy tudományos klub.. olyan mintha 2 évtizeddel a jövőben találnád magad..elméleti síkon.
Az intelligencia és a gondolat Alma Mater e.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Inkább álmodj meg valami kézzel foghatóbbat. Mondjuk mit szólsz egy félprofi távkukkerhez?<#wow1>#wow1>
Nem sok, de a semmitől jobb (ami most van)<#nyes>#nyes>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.27. 12:05:47
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Ha tudjuk a helyzetét az adott tárgynak.. azaz.. adott pillanatban látjuk... felvesszük. A következő pillanatban, más térbeli helyen rögzítjük.. megállapítható a sebessége.. majd az időbeni sebesség változásból kiszámítható a gyorsulása is.
Ma már vannak olyan ipari nagy felbontású kamerák, amik több tíz ezer horizontális pixellel képesek adatot rögzíteni.
..én úgy képzelem el, hogy egy 360 fokos látómezőt, 6 darab ilyen nagy felbontású ipari mérő berendezéssel le lehet fedni..de ha nem elég.. akkor 12 db ot állítunk össze.. és akkor megduplázódik a felbontás.
Rögzíteni fog minden mozgó tárgyat.. madarakat, szél fútta fa leveleket, repülőket, és minden féle meteorokat.
Ezeknek MÉTERRE pontosan kiszámítja a helyzetét a térben.. a sebességét.. és a sebessége változását.. vagyis a gyorsulását.
Ezekből az adatokból.. meg következtetni lehet az adott tárgy tulajdonságaira.
Ha egy meteor.. akkor az egyértelműen kiderül az adatokból... ha egy repülő..az is.
Ha egy úgy nevezett ufo.. az. Az is ki fog derülni.. mivel mindent LEGALÁBB 2 db érzékelő műszer fog rögzíteni.. ezért azt sem lehet majd mondani, hogy anomália.
Egy ilyen kész..és üzembe állított rendszernél..ha vannak értékelhető bizonyítékok.. fel kell állítani egy NEMZETKÖZI vizsgáló bizottságot.. akiknek be kell mutatni a rendszerben dolgozó műszereket.. hardware és software eket..
szakemberekre is szükség van a bizottságban, akik hitelesíthetik a műszerek működését.
..majd ez a vizsgáló bizottság real-time, valós időben ellenőrzi a rögzített adatokat.. egy két hónapon át ezen dolgozva.
Ez alatt az idő alatt, valószínűleg több hiteles érzékelés is születne.. amiket ez a nemzetközi vizsgáló bizottság és több ország hivatalos képviselője is HITELESÍTENE.
A hitelesített valóság még nem minden. Az egész folyamatról.. dokumentum filmet kell forgatni.
..és nem egy szervezetnek.. hanem több tucatnak.. több tucat profi és önkéntes amatőr dokumentum filmes dolgozhat a projecten..
minél többen annál jobb.
Minél nagyobb nyilvánosság mellett.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Teszteltek már ilyesmit valahol?
Meg ez a 100%-os bizonyítás is féllábú kutya csak.
Tudni fogod, hogy eredeti a felvétel: te, valamint a rögzítés pillanatában épp jelenlévők.
Ugyanakkor ízekre szedik majd a szkepitkusok a manipuláció legkisebb jeleit is kutatva.
Elég lesz egy elmosódott, kivehetetlen tárgy is a felvételen ahhoz, hogy a kétkedés felcsapja a fejét..
Mondjuk az elképzelés, hogy egyszerre több profi nagyfelbontású kamera is figyeljen a nap 24 órájában, nekem tetszik.
Emlékeztess nyugodtan ha netán nyernék a lottón, hogy támogathatnám ezen projektedet 😉
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
évek óta van egy elképzelésem.. amivel 100% osan be lehet bizonyítani a földön kívüliek létezését..
Vagyis.. azok a dolgok amik itt repkednek a légtérben.. az ufók létezését.
Teljes bizonyosságot.. kézzel fogható bizonyítékot lehet szerezni.
Ha valaki.. vagy egy szervezet hajlandó lenne finanszírozni a projectet.. én hajlandó lennék teljes erőbedobással ezen dolgozni.. nagyon hatékony vagyok, és nagyon eredményes.
A szakmámban amiben dolgozok.. biztosan állítom, hogy ..amibe energiát és időt fektetek be.. ott eredményeket érek el.
A project terv a következő.
30-40 kilométerenként fel kell állítani egy.. 30-40 méter magas megfigyelő állomást.. ez egy oszlop lenne.
A tetején műszerek, amivel nagyon nagy felbontású, körpanorámás 360 fokos video képet lehet készíteni a légtérről.
Optikai, látható spektrumban...és infravörös sávban. Éjjellátó képességre is szükség van..
Tehát elég drága berendezésekre van szükség.. de még így is ki fog jönni pár száz millió forintból.
Több ilyen állomásra van szükség.
Ha több ilyen állomás van.. akkor lehetőség van arra, hogy egy már meglévő program segítségével HÁROMSZÖGELÉSSEL megállapítsuk a légtérben LÁTHATÓ objektumok pontos helyzetét a térben.. kiszámíthassuk a pontos sebességüket és gyorsulásukat.
Egy GPS el felszerelt drón segítségével.. nagyon nagy pontossággal kalibrálni lehet az érzékelő tornyokat.
A kalibrálás után.. ha egy objektumot a légtérben legalább két.. kettő torony érzékel, akkor pontosan meghatározhatóvá válik az objektum GPS koordinátái, távolsága.. sebessége..és gyorsulása.. pusztán annak érzékelése.. látása útján.
Az üzembe helyezés után több ezer objektumról fog információt szerezni.. naponta.
A program a meghatározott feltételek alapján valószínűségi sorrendbe helyezi az észleléseket.
Minden objektumról legalább két állomásról nagy felbontású videofelvétel készül.
Tehát..idő kérdése.. és ha vannak ufók..akkor előbb utóbb, le fogja őket kapni a megfigyelő rendszer.
Tudjuk az ufokról, hogy vannak olyanok amik szemmel láthatóak.. tehát az optikai sávban észlelhetőek, megmérhetőek.
Szerintem pár hónapos üzemidő alatt bizonyítékok tucatjait lehetne így begyűjteni..
video felvételekkel. és méterre pontos meghatározásokkal.
Ha valami a hangsebesség 100 szorosával halad.. vagy 100 G-és manővert hajt végre.. akkor az valószínűleg nem ember készítette tárgy lesz.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
..még akkor is ha ezt az állapotot érzékeled a komfortosabbnak, keress társaságot.. akivel jól kijössz.
még akkor is ha nem érzed szükségét. Ez segít megelőzni a depressziót.. és javítja a mentális funkcionalitást.. erőt ad a hétköznapokhoz..és az önmegvalósításhoz. A szeretet és a törődés igazából az ember üzemanyaga.. mentálisan.
Nagyon fontos, hogy ezeket már gyermek korban megtapasztalja az ember. Mert a személyiség a gyerekkori tapasztalatokból építi fel magát ..és felnőtt korban ez alapján szervezi meg a gondolkodást.. a viselkedést..az önértékelést, az önmagához és másokhoz viszonyulását.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
De a fejlett technológia, és a megfelelő képességek mellett is talán évmilliókba fog telni, amíg eredményt érünk el.
Ha megnöveljük a mars tömegét a felével.. az borzasztó tektonikus átalakulásokkal fog járni.
Kontinens méretű kisbolygókat kell neki ütköztetnünk.
Abból meg évmilliókig fog tartani amíg a mars "magához tér". ..az eljárás után a mars egy vulkán bolygó lesz.
évmilliókba fog telni amíg újra..megnyugszik.
A vénusz ..talán sokkal gyorsabb folyamat lesz.
Ott csak annyi dolgunk lesz, hogy leállítsuk az üvegház hatást.
Van elég oxigén a légkörben.. a szenet kivonjuk a légkörből.. a légkört egy kicsit ritkitjuk.. egészen az optimális állapotokig.
Aztán jöhetnek a telepesek.. de most még olyan meleg van, hogy 500-600 C körül van az átlag hőmérséklet.
Ami nem jó =((
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Persze egy nap lehet majd tézis is a hipotézis..de addig..
A pár millió évet egy kicsit sokallom. Manapság már vehetsz telket akár a Marson is, előbb-utóbb oda is akarnak majd utazni a tulajdonosok, hogy birtokba vegyék jogos jussukat. Persze kérdés, mennyire jogszerű telket árulni távoli bolygókon, és egyáltalán kinek van joga eladni?
Vélhetően meg se kérdezték a marslakókat. Pedig nem ártana..talán el se akarják adni egykori telephelyeiket..<#vigyor>#vigyor>
Apropó telephelyek: látom, tipp sincs a piramisok keletkezésének okáról sem részedről.
Tudom, sokan temetkezési helyként kezelik. Talán tényleg annak is épült. Talán tényleg csak mi emberek építettük mindenféle külső idegen segítség vagy beavatkozás nélkül kézi erővel. Akkoriban gépek még nem léteztek azt mondják, így hát simán összedobtuk, mindenféle matematikai és csillagászati tudás mellőzésével.
Csak egyet nem értek: ha valóban ez a helyzet, akkor miért vitatkoznak róla még ebben a században is neves tudósok és professzorok?
Miért lett ebből a témából is mára lerágott csont?
És rajtam kívül ez miért nem érdekel már senkit sem?<#nyes>#nyes>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Hosszú távon.. talán néhány millió év alatt az emberiség terraformálhatja a marsot és a vénuszt is.
A marsnak be kellene indítani a magját.. hogy a folyékony fém mágneses védőburkot képezzen a bolygó körül.
Közben meg kellene növelni a tömegét, hogy könnyebben létre jöhessen rajta a vastag légréteg.
A kicsi gravitációval rendelkező égitesteknél nehezen alakul ki a légkör. ..és a napszél is könnyen kiritkítja ha nincs mágneses védelme.
Bele lehetne ütköztetni néhány kisbolygót a perem területekről.
Meg lehetne növelni 50% al a tömegét.. miközben kialakulna a mágneses pajzs is.
A vénusz légkörében... valahogy le lehetne kötni a sok co2 öt az jó lenne.
a co2 ből az oxigént vissza fújni a légkörbe.. a szenet meg szilárd állapotba megkötni és a föld alá temetni..csak hogy ne tudjon oxidálódni.. és addig folytatni a folyamatot..amíg lecsökken az üvegház hatás.
Talán pár millió év múlva.. óriási ilyen nagy város méretű, hatalmas gépekkel meg lehet csinálni..
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Az igazi boldogsághoz hozzátartozik a kölcsönös örömszerzés is.
Persze nem a Torrente féle...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
<#falbav>#falbav><#hehe>#hehe>
Ezzel kapcsolatosan Dr. Veres Pali bá azt mondta: kétféle pasi létezik: az egyik kézimunkázik, a másik meg hazudik..<#nyes>#nyes>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.25. 13:50:47
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Nekem úgy alakult a sorsom, hogy gyakorlatilag városi magányos vagyok, és mondhatom neked, hogy ki lehet egyezni a magányoddal ! Az kell hozzá, hogy legyen, ami pótolja a társaságot: könyvek, TV, rádió, hobbi meg más intellektualitás, és manapság főleg az internet ! Nem anyira depressziós vagyok, hanem ha piszkálnak, akkor dühös vagyok, de akkor mindenkire, mert "mit törődenek másokkal, amikor az nem az ő dolguk" ! Én azt tapasztaltam, hogy nem anyira a béke kell, hanem az abszolút nyugalom, és az absztinencia a narkotikumokra ! Boldog meg akkor vagyok, ha "kézimunkálhatok" {;ugye értesz engem?} ! Az, hogy a földönkívüliek viszonozzák-e a "szeretet, béke és törődés" az attól függ, hogy a génmódosítással milyen idegrendszert készítenek maguknak, egyáltalán milyen a társadalmi berendezkedésük, ha gyakorolják a génmódosítást ? . Pl. érdekes kérdés, hogy a földönkívüli klónok "kézimunkálnak-e"?
<#zavart2>#zavart2>
Minden éremnek két oldala van. Ugyanúgy ahogy felvázoltad a sötét oldalunkat, van egy jó oldalunk is.
A negatív oldalunkat a félelmeink irányítják. A hiányzó tudást a földönkívüli élőlényekről tudattalan előítéleteinkkel, prekoncepcióinkkal pótoljuk. A pozitív oldalunkat pedig a reményeinkkel és a hitünkkel töltjük meg. Ki Istenben hisz, ki meg Istenekben (lásd. az egykori egyiptomiakat), ki pedig idegen intelligencia beavatkozásban az evolúciónkba. Persze sziklaszilárd tények nélkül. Ezért is nevezzük hitnek, feltételezésnek, kinek melyik elnevezés a szimpatikusabb.
Vannak kutyák, akik megtanulnak életet menteni is akár. Vagy saját "vau" nyelvükön énekelni. Ugyanakkor képesek emberi szavakat felismerni.
Labdát kérsz, azt hozza. Csontot kérsz, akkor meg azt. A macskoszok már keményebb diók. Ők akaratosak és makacsok. És ha sokáig nyeszteted őket, simán belédkarmolnak, hogy hagyd már békén őket..<#vigyor>#vigyor>
A földönkívülieknek nem kell tőlünk semmi. Ahogy nekünk se a kutyáktól.
Illetve talán valami mégis: szeretet, béke és törődés.
Biztos vagyok benne, hogy ez bármilyen intelligens idegen intelligenciában is fellelhető.
Mert az élet nélkülözhetetlen velejárói. A csecsemő is eltorzult világképet formál magában ha nem kap szeretetet.
Lehet, bele is halna. Később felnőve mind társakat keresünk magunk mellé. Mert társas lények vagyunk. Ha nem sikerül, magányunkhoz depresszió is társulhat.
De ha megtaláljuk a békét önmagunkban, társainkban és bárhol a világon, az mindennél felemelőbb.
Amikor boldogok vagyunk, kicsit a Teremtőink (vagy Teremtőnk) is bennünk él/nek, velünk örül/nek.
Ahogy mi is tudunk örülni, amikor kihajt az elültetett virágunk..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.25. 12:38:12
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Amikor gyönyörű szép orchideákat nemesítünk, teli jó szándékkal tesszük.
Növények és állatok ezreit nemesítjük.. nem gonoszságból.
A saját hasznunkra és a nemesített fajta hasznára tesszük ezt.
A nemesített növény értékes.. olyan tulajdonsággal ruházzuk fel, ami az előnyére szolgál.. vagyishogy a létrehozott tulajdonság miatt a faj a számunkra értékessé válik.. ezáltal mi emberek sokkal jobban vigyázunk arra, és ipari méretekben termesszük, tenyésszük.. olyan méretekben amire a növény természetes körülmények között nem volna képes.. A növényeknek és állatoknak.. a velünk való együttműködés a génjeiket tekintve sokkal kifizetődőbb.. mintha a vad környezeti hatásokkal kellene inkább megküzdeniük.
A farkas, kutya is lemondott a függetlenségéről és csatlakozott hozzánk..amikor megszelídítettük.
Neki és nekünk is ez jó üzlet volt.. mi gondoskodtunk róla.. ő meg védelmezett minket és jelzett a fenyegetések esetén is.
A kutya elég szépen elszaporodott.. rokonaival összevetve, sokkal előnyösebb helyzetben van a jövőjét és a túlélését tekintve mint a farkasok.
Még a húsmarha is profitál belőlünk..annak ellenére, hogy levágjuk őket.. értékesek lettek a húsuk miatt és ez által nagyon vigyázunk rájuk.. nem történhet meg, hogy kihaljanak.. vagy nagyon lecsökkenjen a számuk..amíg mi vigyázunk rájuk..
és ezáltal millió számra születhetnek újabb kis tehenek.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Ez is egy fajta projekció.. ahogy az ember a saját hibáit..vágyait, és tulajdonságait rávetíti az istenekre.
Nem az istenek akartak aranyat.. hanem a kapzsi, hataloméhes emberek akartak meggazdagodni.
Nonsense, hogy a több száz millió éves, fejlett technológiai civilizációnak, aki képes átutazni a galaxist.. emberi, állati erőre lenne szüksége ahhoz, hogy aranyat bányásszon.
Arany mindenhol van a galaxisban.
Sokkal több arany, ezerszer több arany van csak a naprendszerünkben a föld bolygón kívül, mint a földön.
Hát még a többi csillagrendszerben.. nem kell ahhoz száz fényéveket utazni, hogy itt valaki aranyat bányásszon.
Az igazság az, hogy a földönkívülieknek nem kell tőlünk SEMMI.
Nem adhatunk nekik semmi számukra is értékeset.
Tegyük fel, hogy a háziállataink.. kutya, macska úgy dönt, hogy szeretné meghálálni a szeretetünket és a gondoskodást.
Mit adhatnának ők nekünk amire szükségünk van?
A kutya egy csontot hoz nekünk, a macska meg egy madarat, vagy egeret???
A földönkívülieknek mi nem adhatunk semmi számukra értékeset...
Kivéve az információt magunkról és a környezetről amiben élünk.
De ezt ők már megoldották maguk.
Még csak pár száz év telt el az ipari forradalom óta és már most nem ökrök húzzák a szekereinket, sem az ekéinket a mezőn. Ezeket mind gép csinálja.
A földönkívüliek ha azt akarnák.. óriási, város méretű gépekkel, beaprítanák a föld felületét.. porrá őrölnek a föld kérgét, és kivonnák belőle az arany molekulákat a gépeikkel.
Naponta ezer millió tonna arannyal távoznának.
De ha ez így lenne... az valakinek csak fel tűnt volna már.
...ő inkább adni akarnak nekünk, nem elvenni.
Talán..átformálni.. de ahhoz a beleegyezésünkre is szükségük van.
Nem akarják ránk kényszeríteni a változást.. ők nem erőszakosak.
..hogy miért gondolom ezt?.. azért mert úgy gondolom, hogy az emberiségnek nagyon nagy szüksége van a belső, mentális megújulásra. Erre van a legjobban szükségünk, és ez szolgálná a leginkább a hasznunkat.
Meg kell változnia annak, ahogy gondolkodunk, ahogy viselkedünk, ahogy értékeljük a dolgokat.
Még mindig állatok vagyunk.. hihetetlenül önzőek vagyunk.. hataloméhesek, közönyösek a szenvedés iránt.
Az ember és ezáltal a hatalom eszközöket lát az emberekben, népekben.
A szakadékba rohanunk. Megújulásra van szükségünk. Amit talán.. a csillagközi testvéreink felkínáltak nekünk..
de a hatalom ezt a lehetőséget és magát a földönkívülieket is ELHALLGATJA és HITELTELENÍTI... kitalációnak és mesének állítja be a létezésüket a médián keresztül.
Utoljára szerkesztette: overseer-7, 2018.07.25. 08:05:22
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
"A földönkívüliek szerintem nem akarnak tőlünk semmit. Nem azért "teremtettek" minket, hogy irányítsanak, vagy uralkodjanak rajtunk. Nem kell meghálálnunk nekik semmit.. nem várnak el tőlünk semmit.
Azért teremtettek minket, mert KREATÍVAK voltak.. intelligensek voltak.. meg tudták csinálni és meg is akarták csinálni.
Alkotni akartak és nem rombolni. Újat akartak létrehozni és nem a régit ismételni."
Még a sumér táblák tartalma szerint is, nem azért "teremtettek" minket, (pontosabban a Homo Erectus ba oltották a saját génjeiket) mert kreatívak, hanem éppen magatehetetlenek voltak a saját munkásaikkal szemben, akik megtagadták a munkát az aranybányákban. (az annuk szerint az arany kitermelése volt a teremtés oka)
Másrészt a pozitív lények nem gén manipulálnak. A génmanipuláció soha nem jó szándékú. Vagy kevésbé fejlett bolygók lakói kolonizálására alkalmazzák, vagy az "eltérített" bolygók lakói energia termelô haszonállattá változtatására...
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Meg aztán ugye időközben eltelt +1000 év. Még jobban keveredtek felmenőink a helyi népekkel, sőt ha megfigyeled ma mondjuk Budapest forgatagát, mindenféle rasszt fogsz látni szinte a világ minden tájáról. És ha eljő az este csak a jó ég tudja 9 hónap múlva megint milyen új faj születik meg ebből a kavalkádból<#nyes>#nyes>
Néha szeretek abban hinni, hogy létezik valami felsőbb teremtő erő, aki tényleg belenyúlt a dns-ünkbe létrehozván a mai embert. Bízok benne, hogy jó adag humorérzék is keveredett akkor és ott a génjeinkbe, mert ahol a humor, ott a béke is. Viccből nem ütünk agyon senkit.
Bár, hogy csavarjak egyet a ezen a szálon is, létezik már fekete humor is, amibe simán belefér, ha valakinek kiloccsantják az agyát egy bézbólütővel, majd eltemetik, később kiássák és valaki más agyával újra reboot..<#hehe>#hehe>
A humorérzék fontos. De a kreativitás talán még annál is inkább. Manapság talán még jobban.
Közölsz valamit, hülye vagy (mert nem értik mit mondasz). Kreatív vagy, átfogalmazod. Na ketten már vágják mi a szitu.
Tovább finomítod mondandódat, öten már megértik, nyolcan meg megjegyzik, hogy túlmagyarázod. Há' nem hülyék ők, hogy ne értsék elsőre...<#falbav>#falbav><#nyes>#nyes>
Jó volt olvasni a soraidat, köszönet értük.
Egyszer majd ha lesz kedved szívesen olvasnék tőled egy teóriát arról a bizonyos beavatkozásról amikor hirtelen megszállt minket az az intelligencia amivel a piramisokat is felépítettük egykoron...<#worship>#worship>
***bocs a sok félre és mellégépelés miatt. Mobilon pötyögök***
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.07.23. 10:31:28
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"egy picit olyan megosztó témakör ez is, mint a magyarok eredetének kutatása, ami már Nagy Sándort is érdekelte anno...
Egy másik részük pedig visszavándorolt ebbe az irányba ahol most élünk... A magyarok eredetét kutatva ugyanúgy érdekes teóriákba ütközünk"
Engem is foglalkoztatott ez a téma..és ez a furcsa ZAVAR.. jelenség.. ami az őstörténetünket körülveszi.
A finnugor elmélet hazugság. Nem igaz. A Habsburg birodalom találta ki.. mert a nemzeti népeket..nem csak a magyarokat, be akarták olvasztani egy közös és EGYSÉGES birodalomba.. hogy a birodalom túlélhessen.. sajnos ilyen történelmi szituációba keveredett europa ezen része.
A történelem HAMISÍTÁS.. általános jelenség.. mindenhol fellelhető szerte a földön..ahol nagy birodalmak uralkodtak.
A múlt megsemmisítése és meghamisítása.. Sztálin is csinálta.. és érdekes módon már az ókorban is csinálták.. már a görögök is. Történeteket..vallásokat hamisítottak.. átalakítottak. Templomokat, vallási műveket és szobrokat romboltak..stb
Babylont a történelme során többször lerombolták és átépítették. Nagyon kevés Czikkurat.."ókori felhőkarcoló" élte túl a "beavatkozást".
Középiskolában.. történelem órán engem nagyon zavart ez az állandó ferdítés és hamisítás.
Meg is kérdeztem a tanárt, hogy hogy lehetett az, hogy Attila a HUN.. a mi ősi királyunk.. akit megkoronáztak és akit a Gesta Hungarorum képes krónikái is bemutatnak.. A 440-es években két hadjáratot vezetett a balkán-félszigeten a keletrómai birodalom ellen, magát konstantinápolyt is fenyegetve.. majd a korábban szövetséges nyugatrómai birodalom ellen fordult, egészen Orléans-ig törve előre. A fővárosából Ravennából űzte el III. Valentinianus nyugatrómai császárt, 452-ben.
..majd elkezdik tanítani a honfoglalást ami szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein.
Nagyon furcsa.. hogy lehet az, hogy Attila és a Hun birodalom 440 ben itt dúlta fúlta europát.. majd a tiszántúlon..a kárpát medencében hunyt el... miközben a magyarok..vagyis a Hunok.. mert hogy a magyarok is hunok 895 ben jöttek be ide.
Attila IDŐUTAZÓ VOLT??? Nyilvánvalóan nem. Becsaptak minket..
Régebben sokat kutattam a témában és megtudtam pár érdekes dolgot.
megjegyzés.. a magyar mondavilágban és feljegyzésekben is többször feltűnik NIMROD.
Nimród, mezopotámiai (sumér) király aki a Gesta Hungaroruma szerint a hunok és a magyarok ősatyja, Ménrót néven, ő építette a babyloni tornyot.. a legenda szerint az özönvíz után elég korán.
Mindenki ismeri a mítoszt.. isten meghasonlott az emberrel..megint és lerombolta az emberiség első felhőkarcolóját, összezavarta a nyelveket és szétszórta a népeket.
Nimród után jött létre a szkíta NOMÁD eurázsiai puszta ókori lovasnép. Vándorló néppé váltunk megint..ami az egyiptom kora előtti sumér városépítő civilizációból IS származik.. nagyon sok hatás ért minket és nagyon sok nép keveredett velünk.
A kézzelfogható sírleletek szerint a szkíták a kárpátmedencétől a sztyeppéken a tibeti fensíkon át hajtották az ökreiket.
Lovas íjász nép voltunk. Több ezer kilométeren át..több generáción átívelő utakat tettünk meg.
Fantasztikus birodalom lehetett.. elindult egy generáció a tibeti fensík tarim medencéjéből nyugatra.. a hagyomány szerint.. majd egy két évszázad múlva az ük-ük-ük unokák elérjék europa szívét és az alpokba ütközzenek, majd egy generációnyi pihenő után, visszaforduljanak a keleti irányba.
Tehát a szkíta..nomád nép.. több ezer éven át INGÁZOTT oda vissza, több ezer km en át, kelet-nyugat irányba a mindig friss fűvel benőtt sztyeppéken. =)) fantasztikus kor lehetett.
Ez a magyarázata annak, hogy a honfoglalás előtt is itt voltak évszázadokkal a hunok, a magyarok.
900 környékén.. kurzus váltás történt.. megváltozott a világrend. Felvettük a keresztény vallást, és végleg letelepedett itt 7 törzs, a vezérnemzetség.
Nem volt értelme visszamenni keletre... mert ebben az időben addigra sajnos már keleten kiépült a russz birodalom.. a mai oroszok ősei.. a kazár birodalom, és a keletet elárasztotta az iszlám expanzió is.
Az ősi csillagösvényt.. elárasztották a problémák és az idegen ideológiák.
Szétszakadtunk.. és mi akik itt maradtunk a kárpát medencében.. túléltük.
Az ösi ösvényünk mentén mai napig is vannak más rokon népek akik még túléltek.
A fehér hunok.. a Hunzák.. heftaliták, a kirgiz területen a tibeti fensíkon az Ujgurok.. akiket éppen pusztítanak.. mert valahogy etnikailag nem nagyon illenek bele a "tájba" a mongoloid lakosság mellett.
ujgurok
Hunzák.. akik valami csoda folytán nagyon nagyon sokáig élnek.. és sok féle betegség ki sem alakult náluk soha.
Érdemes ennek utána nézni.. de ez egy külön post tartalma lenne.
Sem nem arab.. sem nem mongoloid rassz jegyeket nem mutatnak ezen ŐSI népek... akiket éppen eltöröl a történelem véres vihara.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Ezt a hipotézist szerintem simán bele lehetne építeni az általános embertani tananyagba mint lehetséges variánst.
Tényként persze addig nem, míg a tudomány alá nem támassza biológiailag, illetve régészetileg is az imént elhangzottakat.
Ha belegondolunk, egy picit olyan megosztó témakör ez is, mint a magyarok eredetének kutatása, ami már Nagy Sándort is érdekelte anno...
De miért? Miért kellett egészen Kínáig eljutnia, miközben az őseinket kutatta?
Miért tartanak minket a kínaiak ősi ellenségeik, a hunok rokonainak? Aztán a béke beköszöntével a hunok letelepedtek Kína környékén. Egy részük keveredett és szaporodott a helyiekkel. Így részint ők is az őseink lettek. Egy másik részük pedig visszavándorolt ebbe az irányba ahol most élünk. És mindezt megemlítik a kínai gyerekeknek saját történelmük tanulásakor.
Nálunk meg történelmileg hivatalosan a hunok egy vad barbár népcsoport volt, akiket csak Európa szívéhez érve tudtak legyőzni és kiírtani mindegy szálig.
A magyarok eredetét kutatva ugyanúgy érdekes teóriákba ütközünk feltételezett őseinkről, mint amikor vagy ahogyan az emberi evolúció kapcsán feltételezett idegen genetikai beavatkozás is történhetett.
Régebben nagyon foglalkoztatott ez a téma, konkrétan, hogy történt e idegenkezű beavatkozás az emberi evolúcióba, vagy hogy létezett e valójában Atlantis, vagy hogy a saját őseim, felmenőim közt lehettek e idegen csillagok mélyéről érkező intelligens földönkívüli lények?
Talán voltak, ki tudja. Talán több is volt, talán mindegyiküktől kaptunk a dns-ünkbe valami jó gént, ami időközben kevetedett és mutálódott, ezért olyan a jelen társadalmunk amilyen. Vagyunk jók is rosszak is egyszerre, pusztítunk és teremtünk magunk is, mind együtt haladunk egy remélhetőleg szebb, jobb és kényelmesebb jövő felé..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Ez szerintem is így van. Nem azért "teremtettek, módosítottak" minket, hogy uralkodjanak rajtunk.
Ez a folyamat inkább hasonlít az ember gyermek nemzéséhez és a gyermeke felneveléséhez.
Az ember nem azért szül gyereket, hogy aztán uralkodhasson rajta, hogy kontrollálja és felhasználja.
Azért neveli a gyermekét, hogy átadhassa neki magát a gyermeke javára.. az önvalója lényét beleoltsa a gyermekbe.. ezáltal a szülő túléli saját halálát.. és nagyon sok esetben annyira jól sikerül ez a folyamat, hogy a gyermek messze túl tesz a szülein.
A földönkívüliek szerintem nem akarnak tőlünk semmit. Nem azért "teremtettek" minket, hogy irányítsanak, vagy uralkodjanak rajtunk. Nem kell meghálálnunk nekik semmit.. nem várnak el tőlünk semmit.
Azért teremtettek minket, mert KREATÍVAK voltak.. intelligensek voltak.. meg tudták csinálni és meg is akarták csinálni.
Alkotni akartak és nem rombolni. Újat akartak létrehozni és nem a régit ismételni.
Figyelnek és tanulmányoznak minket.. minden kis információ morzsát összegyűjtenek.. ezáltal jobban megértik az univerzumot és önmagukat is.. ők is az univerzum gyermekei.. mint mindannyian.
"Talán.. még gyámkodnak is felettünk.. de erről nincs információnk, az agyonhallgatás miatt, talán."
"Amennyiben viszont Darwin mégiscsak jól látta az evolúció emberekre vonatkozó részét, akkor meg ugye a véletlen szelekció révén nincsenek is teremtőink."
Én úgy gondolom, hogy a két dolog nem feltétlenül ütközik.
Az evolúció valóban létezik. Az evolúció az emberre is kifejti hatását.. még ma is, amikor már minimális a természeti szelekciós nyomás.
Az ember ősei évmilliókig fejlődtek.. olyan ütemben amint a többi emlős.
Aztán SZERINTEM.. történt valami. Módosítottak minket..egy olyan időben lévő pontnál kezdődött.. amikor az ember ősei alkalmasakká váltak a mesterségesen végrehajtott beavatkozásra.
Az ember és a csimpánz 4-8 millió évvel ezelőtt vált el egymástól, a miocén vége felé. Ekkor két kromoszóma "valami módon" összeolvadt az embernél.. a 2-es kromoszómája.. így az ember kromoszómaszáma 23 pár, szemben a többi emberszabású 24 párjával.
Az "ember" fejlődése az utóbbi 50 millió és 4 millió év között ugyan olyan LASSÚ ütemű volt mint a többi emlős fajta fejlődése. A természetes evolúció irányította folyamat volt ez.
..majd történt valami. Nagyon rövid idő alatt hatalmas változásokon ment át az ember az utóbbi 2 millió év alatt.
Ez egy folyamat volt az időben... több variáns is létrejött.
Az ember AGY TÉRFOGATA JELENTŐSEN MEGNŐTT.. FELEGYENESEDETT.. Nagyon erősen megnőtt az életciklusa, elhagyta a szőrtakaróját, beszélni kezdett és magas szinten készített eszközöket.
Egy csimpánz ami "állat" és az ember intellektuális teljesítménye között ..ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG VAN. Talán több száz millió év evolúciós különbség. Ilyen rövid idő alatt változott meg az intelligenciánk. Ilyen óriási változásra a természet nem képes.. legalábbis sehol nincs rá példa a természetben.
Ilyen rövid idő alatt ilyen hatalmas változást a természetes evolúció nem képes felmutatni más fajoknál.
Csak az ember ment át hirtelen ilyen óriási változáson.
A csimpánz a legközelebbi taxonómiai rokonunk.
Hasonlítsunk össze egy csimpánzt és egy embert.
Ég és föld a különbség.. pedig csak nemrég..4 millió éve váltunk el egymástól.
Össze hasonlíthatjuk a a zebrákat..lovakat, antilopokat. Ők régebben váltak el egymástól és alig alig különböznek.
A macskafélék szétválása is régebben történt, mint az ember esetében.. és ugyan a szőrtakarójuk színe és termetük is nagy variációt mutat... igazából még mindig közeli rokonságban állnak..egymás variációi egy témára. Az intellektuális teljesítményük.. SEMMIT NEM VÁLTOZOTT.
Az evolúció VALÓBAN MŰKÖDIK..hatással van ránk is..emberekre.
De kellett, hogy történjen VALAMI más is.. A kromoszómáink hirtelen történő ilyen nagy arányú megváltozása és más arra utaló jelek azt sejtetik, hogy MESTERSÉGES genetikai beavatkozáson ment át az ember.
Utoljára szerkesztette: overseer-7, 2018.07.23. 03:34:44
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Elmélkedni persze lehet ilyesmin. Mondjuk "tudatlan rabszolgák" vagyunk mind. Kik hol depisnek, hol vidámnak érezzük magunkat "uraink és parancsolóink" kénye-kedve szerint azt hihetvén, hogy van szabad akaratunk, van szabad döntésünk életünk felett. Persze abban is "mi dönthetünk" hiszünk e felsőbb hatalomban, vagy teremtő erőben, Istenben.
Ekkor ugye saját boldogságunk felett is mi rendelkezünk? Illetve csak azt hisszük, hogy boldogok vagyunk, de valójában nem is. Az igazság olyan szörnyű és baljós eredeti létezésünk céljáról, hogy fel sem foghatjuk...
Tegyük fel: így van. És? Mi a megoldás? Azt hisszük, hogy tehetünk bármit is ellene miközben semmit?
Nincs is megoldás? Akkor már jobb is, ha legalább boldog tudatlanságban élünk. Ez esetben felesleges is bármin is agyalnunk ezzel kapcsolatosan. Neked is.
Vagy van megoldás? Az tök jó! Ugyanis az azt bizonyítja, hogy bármi is az, okosabbak és intelligensebbek vagyunk mint "rabszolgatartóink"..
Szóval valójában mindig az ember győz, bármi is az igazság ezzel kapcsolatosan<#nyes>#nyes>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Szerinted melyik rabszolga a hatékonyabb? Amelyiket verik és kínozzák, vagy az amelyik szabadnak és boldognak hiszi magát? 😊
[merlinw.org]
Szerintem ez butaság. Ha így lenne, nem létezne szabadon gondolkodás, nem létezne fejlődés, valószínüleg még boldogság sem.
Pedig ezek léteznek. Rabszolga vagy kísérleti nyúl csak az, aki annak érzi magát...
Amennyiben viszont Darwin mégiscsak jól látta az evolúció emberekre vonatkozó részét, akkor meg ugye a véletlen szelekció révén
nincsenek is teremtőink. Sem genetikailag velünk kísérletezgetők. Sem földönkívüli lények.
A tudomány jelenlegi állása szerint legalábbis.
Persze ahová a tudomány keze már nem ér el, azt mondják ott van Isten..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Két fajta Földönkívüli van: az egyik nem tud a csillagok közt utazni és az úját szopja, a másik tud és titkolja !
<#kerdes>#kerdes>
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Egy "fizikális" szilárd világban én is lehetetlennek tartom alakot váltani, úgy mint emberbôl disznó, vagy fordítva. De mi van, ha az amit látni vélünk, az egyáltalán nem szilárd, és nem is fizikális, hanem egy hologram, vagy vetület ? Mi van ha egy másik realitásból manipulálják ? Esetleg minket is manipulálnak az infok dekódolásában.
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
<#csodalk>#csodalk>
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2018.07.11. 11:31:22
Az valószínűleg képtelenség, hogy alakváltóként maguk is emberi formában mutatkoznak közöttünk, bár ki tudja milyen fejlett technológiával rendelkeznek ehhez. Netán néhány kiemelkedően befolyásos történelmi személyiség, vallásalapító is közülük való volt...
Szóval lehet sorosgyuribácsi azon munkálkodik, hogy felemelkedhessünk arra a szintre, hogy szóba álljanak velünk az idegenek (nemzetállamok, sőt rasszok felszámolása, vallások felszámolása stb.)