Buddha dharma

Egy kedves barátomtól:

A szükséges: az általad áhított boldogsághoz ÖNMAGAD szerint szükségesnek tartott dolgok halmaza.
A boldogság: ami után VALÓBAN nem marad ûr.

A boldogság feltételének tartott dolgokat, vagyis amit szükségesnek nevezünk, az embereknek nem sikerül olyan arányban bekalibrálniuk, hogy ne maradjon utána ûr.. Ezt a 'szükségest' mindenki elképzeli valahogyan. Sokaknak nem kell nagy pénz, csillogás, de majdnem mindenkinek kell legalább egy pici ház pici kerttel, szeretõ feleséggel/férjjel, néhány gyerkõccel. Vagy ha ez sem, akkor néhány barát. Vagy legalább egészség. Vagy egy tanítás, egy hit. Valami.
Ugyanolyan viszonyrendszer ez is, mint a jó-rossz viszonya.
Pengeélen való tánc, arányok keresgélése: mi az, ami valóban szükséges a boldogsághoz?
Nagy igények lefaragása, nem vágyakozás sokra, csak az 'alap' dolgokra.

De nincs alap dolog. A boldogsághoz nem szükséges SEMMI, amire azt mondjuk: dolog.
Ennek belátása nélkül buddhizmus sincs.







Az általad említett Dahlke könyvet én is elolvastam pár éve, ennek ellenére mégis az "ugródeszka" kategóriájába tartozik nálam, éppúgy, mint Müller vagy Popper vagy Feldmár meg mittomén még kik. Hasznos dolgok ezek, de a hatalmas kezdeti lendület, energia, amit kap általuk az ember, egy idõ után kimerül. Ezt magamon és másokon is tapasztaltam. Sokszor éreztem bennük, hogy a hiányzó láncszemeket elméletté merevedett következtetésekkel igyekeznek bepótolni. S mivel nem annyira a tapasztaláson, mint -egyébként sokszor logikus és józan- megfigyeléseken és következtetéseken alapuló dolgokról beszélnek, úgy válik az egész individuálissá, hogy az egyes 'mesterek' lényegi tanítása teljesen, gyökerében fog különbözni a másikétól. Ez pedig nagy zûrzavart teremt a keresõben, ami egyfelõl jó, mert így 'kényszerítve' van a saját szemével meggyõzõdni a dolgokról, viszont kezdetben egyszerûen nem megy biztos fogódzó nélkül.
Ilyenkor pl. egy valódi találkozás a Zennel, olyan szinten húz ki mindent az ember lába alól, hogy bele lehet roppanni. Úgy vágja el a "visszafelé menekülés" útját, hogy esély nem marad ismét a korábbi gondolkodás elkendõzõ álvalósága mögé bújni. Ez talán felemelõen hangzik, de megélni rettenetes. A mérhetetlen félelem, ami mindeközben ért, teljesen a mai napig nem múlt el.
Nekem kellett fogódzó, az elmém nem volt képes még támaszték nélkül elnyugodni. A Zen keltette örvénylés után viszont már sem Dahlke vagy Müller stb nem jelentett kapaszkodót....akkorra már az életemrõl volt szó, és valahogy mindig megéreztem, ha az ûrök mesterségesen "ki vannak tömve" egy könyvben, egy tanításban. Az ilyennek az égvilágon semmi hasznát nem vettem. Aztán szépen lassan elkezdtek beszélni hozzám a Buddha szavai, összeálltak egy segítõ kézzé, egy olyan támasztékká, amiben végre nem éreztem a haszontalanságot....Amiben úgy van benne az Igazság, hogy valójában "úgy" nincsen benne. Azóta csak azok a tanítók tudnak megérinteni, akik valóban "élet-halál" problémájáról beszélnek.



Egy másik kollégától:

A boldogság (legalábbis amit a hitvány annak tart) nem elérhetõ, a szónak abban az értelmében hogy eléred a célod és ott vagy. A hitványt homályos elméje az aktuális vágyak kielégítése után újabb és még hitványabb vágyak képével kísérti, az meg folytatja a "pursuit"-ot, egészen addig amíg meg nem hal bele nem zavarodik, megkeseredik esetleg boldogan dagonyázik tovább, vagy rá nem jön, hogy milyen kurvára felesleges és értelmetlen forrászabáló játék az egész.

Azok akik érdemesek a hatalomra sosem akarják a hatalmat sosem "nyomulnak" (Krisztushoz is kimentek a pusztába), igazából semmit nem akarnak, megszûntek akarni. Nincs mit kiéljenek, kompenzáljanak nincs mit és miért harácsoljanak. Ez egy más létállapot. A korcsok egyszerûen, amikor belefáradnak a saját mérhetetlen korcsságukban való tobzódásban kimennek hozzájuk a pusztába ( a vallások ezt úgy mondják megtérnek). A nem korcs létállapot csak azok számára nem elképzelhetõ, akiknek elvont képük sincs a korcsságból való kiemelkedésre, és el sem tudják képzelni hogy vannak (lesznek) akik nem korcsok mint õk.

A korcsoknak mindig kell találni valami tennivalót, csak egy nem korcs tud békében ülni szemlélõdni és gyönyörködni és SEMMIT nem csinálni, és ettõl boldog lenni (igazából ezért idegesíti a korcsokon való uralkodás gondolata, mert tud jobbat). A korcs ha nincs mit csinálnia (létfenntartásban ügyködni), akkor rombol, most ez mindegy hogy minek látszik kedvtelésnek bárminek, valamit kitalál, hogy irigykedjenek a szomszédok, vagy bármi, de csak úgy lenni nem tud (nem ismeri ezt a létállapotot), mert ez a természete. Úgyhogy ha más nincs, akkor a korcsnak piramist kell építenie...

Nem igazán értem, hogy mit jelent itt a 'nem nagyobb', viszont úgy gondolom, hogy ragaszkodni bármihez lehet, amit magunkévá tudunk tenni, magunkba tudunk integrálni, legyen az tanítás, ismeret, gondolat, érzés, tudás, ház, lakás, autó, nézet, bármi. Mindez állandótlansága a sunyata.

Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az üresség (legalábbis ebben a kontextusban) nem egyenlõ a 'nyugati' értelemben vett semmivel.
Könnyû összetéveszteni õket, ezért is értelmezik sokan Nagarjuna írásait (meg úgy általában a buddhizmust) nihilistának, erre már saját maga is válaszolt:

"Azt, ki ismervén a valót,
Nem vallja sem a létet, sem a nemlétet,
Balgán a nemlétben hívõnek véled;
De miért nem a létben hívõnek?

Ha lét tagadásából értelemszerûen
Következik, hogy a nemlétben hisz,
Akkor a nemlét tagadásából
Miért nem következik, hogy a létben hisz?"

Minden esetre szerintem nem nagyobb ragaszkodás az ürességhez, semmihez való ragaszkodásnál ;)

Amirõl írsz, az inkáb: ragaszkodás / rãga / chags-pa
Na, az az az üresség, ami folyamatosan betöltésre szorul.

Itt egy hosszabb írás róla:
Semmi nyugaton, üresség keleten

Buddhista nyelvkörnyezetben a sunyata szó lett ürességnek fordítva, aminek viszont eltér a jelentése attól, amit itt nyugaton általában értünk rajta.

Sunyata

A "mindezek" végsõ természete azért az üresség, mert az ember saját belsõ ürességét akarja betölteni a "mindezek"-kel, miközben a "mindezek" nem illenek a belsõ ûrébe.

Az ûr pedig nem ürességre van - ahogy keleten gondolják -, hanem megfelelõ betöltésre.

Nagarjuna - Juktasastika
Nagarjuna - Hetven versszak az ürességrõl

Nagarjuna - Ratnávali (Drágakõfüzér)

Nagarjuna..
a 26-os legyõzõtt :D

Ez mibõl van?

12.
Aki nem törõdik az igaz törvénynek
Az adástól, az erkölcstõl, a türelemtõl
Világos nagy ösvényével, hanem
A testet kínzó, rossz tehéncsapásokon kóborol,


13.
Az igen hosszú idõre betéved
A létforgatag félelmetes erdejébe,
A lények végeláthatatlan fái közé,
A testére tekeredõ szenvek mérgeskígyóival.


14.
Az ölés miatt rövid életû lesz,
Az ártás miatt sok sérülés éri,
A lopás javakban szûkölködõvé teszi,
A házasságtöréssel ellenséget szerez.


15.
Hamis szava miatt gyalázzák majd,
A rágalmazás miatt barátaitól elszakad,
A gorombaság miatt kellemetlent hall majd,
Fecsegése miatt szavára nem adnak.


16.
A sóvárgás kiöli a vágyait,
A rossz szándék félelmetessé teszi,
A helytelen nézettõl alantas látású,
Az alkoholfogyasztástól zavaros elméjû lesz.


17.
A nemadás miatt szegény lesz,
A helytelen megélhetés csalódottá teszi,
A gõg miatt rossz családba születik,
Az irigység miatt életereje kevés lesz.


18.
A haragtól színe csúnya lesz,
A bölcset nem kérdezéstõl ostoba.
Az emberlétben így érik a gyümölcs,
Ám a rossz-születés mindezek élén jár.


19.
Az érdemtelennek nevezett tettek
Következményét mondtam el,
Az összes érdemteli
Ellenkezõ gyümölcsöt terem.


20.
A végy, az ellenszenv, a zavarodottság
És a belõlük fakadó tett: a rossz.
A vágytalanság, az ellenszenv és zavarodottság hiánya,
Valamint a belõlük fakadó tett: a jó.


21.
A rosszból ered minden szenvedés
S az összes rossz-születés;
A jóból ered az összes jó születés
És minden boldogság az életben.


22.
Tartózkodás minden rossztól,
Állandó gyakorlása a jónak
Gondolatban, tettben és beszédben:
A hagyomány szerint a Törvény kettõs ága ez.


23.
E Törvény révén az ember megszabadúl a pokollakók,
Éhezõ szellemek és állatok közötti születéstõl,
S az emberek vagy istenlények között
Nagy boldogságot, dicsõséget és uralmat nyer el.


24.
Az elmélyedésekkel,<7> a mérhetetlenekkel,<8>
A formanélküliekkel<9> az ember Brahmá és a többiek
Boldogságát ízleli meg.
Az elmélkedés Törvénye röviden ez.


25.
A legmagasabb Törvény azonban
Nehezen látható, mélységes,
A hallani képtelen éretleneknek félelmetes -
Mondták a Gyõzedelmesek.


26.
"Nem vagyok és nem leszek,
Nincs semmim és nem is lesz."
Rémül ettõl az éretlen,
S tûnik félelme a bölcsnek.


27.
A lények az énképzet szülöttei mind,
Az enyém képzetének kapcsával -
Mondta az, ki egyedül csak
A lények javáért szólt.


28.
A végsõ szinten téves az, hogy
Van én, és enyém,
Hiszen a dolgok mikéntjének megismerésével
Mindkettõ megszûnik létezni.


29.
A halmazok<10> az énképzetbõl fakadnak,
Ám az énképzet valójában hibás;
Ugyan melyik hibás magból
Sarjad igazi hajtás?


30.
Ha belátjuk, hogy a halmazok valótlanok,
Az én képe eltûnik.
Ha pedig az én képe eltûnik,
Többé nem állnak össze halmazok.


31.
Ahogyan a tükör által látható
A saját arcunk tükörképe,
Noha az valójában
Egyáltalán nem létezik,


32.
Ugyanúgy a halmazokon át észlelhetõ
Az énünk képe, noha az,
Mint arcunk tükörképe,
Egyáltalán nem létezik.


33.
Ahogyan tükör nélkül nem látható
A saját arcunk tükörképe,
Ugyanúgy a halmazok nélkül
Sem látható az énünk képe.

Ha emberrõl, életrõl, vagy bármi kategóriáról beszélünk, egyáltalán nem haszontalantalan a világi tudás, és az sem mindegy, hogy valaki jó, vagy rossz karmát halmoz, hogy valaki pokollakók, vagy istenlények, vagy emberek közé születik. Ebben a világban mûködik fejlõdés, megszerzés, boldogság, szomorúság, keletkezés, pusztulás, felismerés, okok, feltételek, haszon.

De mindezek végsõ természete az üresség. Ki akarná felismerni, és milyen feltételek kellenének hozzá, ha mindez üres?

Az üresség nem a szubsztancia nemlétét jelenti:
Nem létezõ, nem nem-létezõ, nem mindkettõ, és nem semelyik.
Hasonlattal: 'Akik megértik a dolgokat, látják, hogy a dolgok állandótlanok, hamisak, hiábavalóak, üresek, éntelenek és lényeg nélküliek. Otthontalan, nem tárgyias, gyökértelen, rögzítetlen, teljesen tudatlanságon keresztül megjelenõ, kezdet, közép és vég nélküli, mag nélküli, vagy mint a gandharvák városa: Így jelenik meg a félelmetes világ, a zavarodottság városa, mint egy káprázat.'

Mire vonatkozik, hogy 'jelenség', és a jelenségek üressége? Mindenre, amit tudatosság tárgyává lehet tenni. Ezek csak egymástól kölcsönös függésben léteznek ('mint tûz és tüzelõ'), és mert önléttel nem rendelkeznek, hogy lehetne meghatározni egyiket, amitõl aztán a másik függ (és vissza)? Aminek nincs önléte, annak hogyan lehet mástól függõ léte?
Ezért mondják, hogy illuzórikus. Az ember is épp ilyen, feltételezünk egy 'én'-t, amihez képest a dolgok változnak, amihez képest a dolgok valamilyenek. Ki mivel azonosítja ezt az ént? Lehetek én a test, a gondolatok, az érzések, az emlékek, a késztetések, a célok, az igazságok, vagy ami mindezt felfogja. Mivel mindez ugyanúgy változó körülmény, ezért mi marad, amihez képest a dolgok változnak?
És mégegyszer: Ki lesz, aki mindezt megérti, felismeri?

Szinte kilyukadtunk ott, hogy az egyetlen amit az ember az életében be kell tudjon látni, az az, hogy minden mögött üresség van. Ezzel nem tudok egyetérteni. Nem mintha tudnám, hogy honnan jön ez a gondolat, de csak azért mert valami bölcselet, még nem kell, hogy egyetértsek vele. Így hát nem is értek egyet vele. Ez nem céltalan ellenkezés, hanem pusztán tartom magam ahhoz, hogy aminek helyessége nem látható be egyértelmûen számomra, azt ne fogadjam el helyesnek, hanem elõször megvizsgáljam, hogy egyáltalán mirõl is van szó.

Írd le hogy milyen körülmények kellenek szerinted ahhoz, hogy az ember felismerje a jelenségek ürességét. Pl. embernek kell lenni hozzá? Vagy ez sem szükséges? (Tehát van bármi elõfeltétel?)

Egyébként se értem, hogy abból, hogy a "szubsztancia" (mint üresség ellentéte) megfoghatatlan számunkra (az szintén nem egyértelmû számomra, hogy ez így lenne), miért következik annak kategorikus kijelentése, hogy nincs is szubsztancia. Ami felfoghatatlan számomra az nincs? Ami ma felfoghatatlan számomra, az holnap is az lesz?

Ja, és persze azt sem értem, hogy mire vonatkozik "a jelenségek üressége". A Nap egy jelenség? Vagy a fénye az? Vagy az, hogy én érzékelem a fényét?
Mik azok a "dolgok" vagy "jelenségek", melyekhez értelmetlen ragaszkodni, és mik azok, melyekhez nem értelmetlen? Van-e egyáltalán két ilyen kategória?

Általánosságban tényleg nem nehéz belátni, hogy felesleges ragaszkodni a "dolgokhoz", mert a "jelenségek üresek". A probléma a nagy általánossággal az, hogy mindenki olyan tartalommal tölti meg az ilyen általános kijelentéseket, amilyennel csak akarja.

Eccer élünk <#idiota>

Szerintem azért, mert a lelke mélyén azt hiszi, hogy egyszeri és megismételhetetlen.

Az életedhez miért ragaszkodsz?

Pedig nem áll útjában ennek a tanításnak a megértésében, hogy valaki miképp van manipulálva, mert a manipuláció is konvencionális szinten mûködik, az emberek elsatnyulása szintén.
Az agyanak szerintem pont annyi jelentõsége van, mint bármelyik másik összetevõnek. Csak a materialisták állítják, hogy az összetevõk meghatároznak bármiféle lényegiséget.
Nem veszek mérget arra, amit írtál, mint ahogy a jelenségek ürességének belátása nem függ attól, ki min nevelkedik, mit eszik, mivel gyógyítja magát, milyen politikai rendszer befolyásolja az életét, mit néz éppen a tévében, mit olvas.
Ezek nem haszontalan dolgok, de végsõ szinten nincs olyan jelentõségük, hogy az ember ragaszkodjon hozzájuk.

"Ha kiveszed a TV-t, a pénzrendszert, a tudomány hatását, a manipulációt, stb., és egy ideális világot 'teremtesz', akkor sem fogják ezt többen megérteni."

Nem, nem fogják automatikusan többen megérteni. De attól még nem hamis az a kijelentés, hogy attól viszont kevesebben fogják megérteni, ha befogjuk szemüket, lefogjuk kezüket, sõt, ami nagyobb jelentõségû: megzavarjuk az agyukat.
Nem tudom te milyen jelentõséget tulajdonítasz az agynak azokban a dolgokban amikrõl írsz, de egyik mester akitõl idézel se írta volna le amit leírt, ha a nyugati medicina szerein élte volna le az életét. Erre mérget vehetsz.

Szóval bármi is legyen a tanítása amit meg kellene érteniük, bármi is legyen az életútjuk, el lehet mesterséges eszközökkel érni azt, hogy ez az út, ez a tanítás háttérbe szoruljon. Még mindig nem értem mi olyan valóságtól elrugaszkodott ebben a gondolatban.

És most nem azon vitatkozunk, hogy mit kellene megérteniük, azzal kapcsolatban nem foglaltam állást. Mondhatnánk akár azt is, hogy fogalmam nincs, vagy mondhatnánk azt, hogy mindenkinek a maga dolga felismerni, hogy egyáltalán van valami, amit meg kellene értenie, és a maga dolga az ehhez vezetõ úton végigmenni.

Én pedig, mikor azt látom, hogy milliók, sõt, milliárdok sorsa és életútja kezd kísértetiesen megegyezni, akkor jövök elõ olyan gondolatokkal, hogy ez lassan 100% lesz, hogy ez nem lehet az õ valódi életútjuk. Nem tudom elképzelni, hogy ennyi embernek legyen ugyanaz az életútja. Ennyi ember lásson ugyanúgy dolgokat, csináljon ugyanúgy dolgokat, érdeklõdjön ugyanazon dolgok iránt, és tartson egyetlen megbeszélendõ témának ugyanazt a dolgot. Neked ebben semmi gyanús nincs? Szerinted ez normális?

A jelenségek üressége (sunyata) nem függ a konvencionális igazságtartalmuktól.

Minden kategória a valóságtól elrugaszkodott. Igazság, és hamisság is csak ezen a szinten mûködik, az emberek pedig ezekbe a képzetekbe kapaszkodnak. Ez a sunyata tanítása.
Ha kiveszed a TV-t, a pénzrendszert, a tudomány hatását, a manipulációt, stb., és egy ideális világot 'teremtesz', akkor sem fogják ezt többen megérteni. Egyszerûen nem függ azoktól a képzetektõl, amiket a világról alkot valaki.

A beszélgetésünkhöz kapcsolódik: Szülõi programozás, avagy tiszteld apádat, anyádat és pedagógusodat!

De ha ezt az álláspontot le tudod írni is kiállni mellette, akkor azt miért tartod valóságtól elrugaszkodottnak, hogy amíg az emberek a TV-vel foglalkoznak, addig nem foglalkoznak azzal, hogy megértsék "mi okozza az emberek földi szenvedését" azaz mi a valódi probléma és ebbõl következõen mi a valódi megoldás.

Érted? Nekem a szememre veted, hogy rossz irányba tapogatózok, de mikor én kifejtem, hogy az emberek rossz irányba tapogatóznak, akkor arra azt mondod, hogy rosszat írok. Pedig mindössze annyival mondok többet mint te, hogy szerintem az esetek többségében nagyon is jól tudják, hogy rossz helyen keresgélik a megoldást, vagy mikor valaki már minden reményt feladott, akkor azért valahol tudja jól, hogy ott a megoldás valahol, csak nem hajlandó rápillantani, hanem inkább elfordul, és úgy csinál mintha nem lenne megoldás.

Azaz az emberek hazudnak maguknak. És hogy ez így van, abban a nyugati típusú civilizáció nagyon is hibás. A TV-vel, a táplálkozással, a pénzrendszerrel és a közegészségüggyel együtt, mert mindegyik abba az irányba tolja az embereket, hogy se a valós problémákat ne vegyék észre, se a valós összefüggéseket, se megoldásokat.

És közben egyértelmû, hogy nem a TV okozza a szenvedést, egyértelmû, hogy nem a pénzrendszer vagy tudományos metódus társadalomra gyakorolt hatása okozza önmagában a problémát - nekem nem kell ezt magyaráznod. De ezek közül MINDEGYIKET arra használják fel, hogy az emberek ne vegyék észre hogy mik a valós problémák, és valós megoldások. Azaz azt érik el vele, hogy az emberek elfordulnak a valóságtól, és helyette idejüket, energiájukat, életüket az illúziónak áldozzák.

Amég nem érted meg ezeket, addig nem tudom megmagyarázni, hogy miért vélekedek úgy, hogy nem a betegség, nem a tévé, nem az emberek manipulálása és hasonlók okozzák az ember szenvedését.

Ez a válaszod a kérdésemre? Mostanában nincs idõm a rejtvényekre...

Astustól szeretnék idézni:

"A végletesség, a kettõsség, illetve a közép út és a nem kettõsség, ezek megértése több szinten történhet. Pusztán elméletileg, fõleg nagy általánosságokban beszélve, nem nehéz még megérteni sem. Teljesebb magyarázat szerint, mint amit például Nágárdzsuna mond el, már nem olyan egyszerû megérteni. De még az a megértés is csupán elméleti ahhoz képest, hogy valaki meg is tapasztalja a nem kettõs látásmódot.

Valóban, egy épeszû ember nem gondolja azt, hogy örökké élne, tehát a testet nem szokás állandónak tekinteni. Ez durva szinten az állandótlanság. Finomabb szinten nézve azonban az ember már nem szokta azt gondolni, hogy a teste az ne valami szilárd, tartós dolog lenne, ami nap nap után ugyanaz marad. Mindazonáltal a testrõl valóban könnyen elfogadható az, hogy nem egy tartós dolog.

De a testnél nem áll meg minden, van tovább is. Az érzelmekrõl már nem ritka az az elképzelés, hogy azok akár örökkévalóak is. Remek példa erre a szeretet és a harag. Mert ugye van a "szeretlek mindörökké" és az "örök harag" is. További példa lehet az undor és az utálat, mikor valaki "mindig is utálta ..." Ehhez képest persze az ember érzelmei a gyakorlatban nagyon illékonyak, bárki megfigyelheti saját magán. Mégis, az általános elképzelés az, hogy az érzések viszonylag szilárdak, igaziak, s ezért szükség van olyanokra is, mint a megbocsátás, az elnézés, az engedékenység, vagy a könyörület, amik feloldanak bizonyos érzelmi állapotokat.

A gondolatok a következõ kör. Ezekrõl képesek a legtöbben elhinni, hogy tényleg mindörökké vannak. Úgy hívják az örök gondolatokat, hogy igazság, valóság, vagy épp törvény. Ez lehet isteni igazság, végsõ valóság, vagy természeti törvény, a lényeg, hogy örök érvényûek. Platón, a nyugati gondolkodás nagyatyja, kiválóan megfogalmazta ezt az örök ideák tanában. Mi sem természetesebb, hogy a nyugati tudomány és teológia csak ezen paradigmán belül képes mozogni, csekély kivételtõl eltekintve."

Ez az, amit ha nem értesz meg, akkor nem tudod, hogy miért írom amit írok.

Nézd, futhatunk itt értelmetlen szájkarate köröket, de a lényeg a lényeg marad. Én nem hiszem el, hogy ennyi embernek az a feladata, hogy hazudjon magának életfeladatát illetõen. Neked ezt a meggyõzõdésemet jogodban áll megkérdõjelezni, de én nem fogok neked könyvet írni arról, hogy mi az ami miatt én ezt így gondolom.

Nem tetszenek a médiával kapcsolatos meglátásaim? Legyen. De abból, amit a médiával kapcsolatban leírok, világosnak kellene lennie, hogy miért gondolom azt, hogy ennyien élünk "tápszeren" a való világ helyett. Ennek csak egy másfajta megfogalmazása az, hogy az emberek hazudnak maguknak életfeladatukat illetõen.

De vehetünk egy konkrét példát: Egy ismeretlen hírforrás azt mondja, egyél több teljes kiõrlésû gabonát, mert AZ egészséges. A gyakorlatban ebbõl lesz az kenyérfogyasztás megugrása, ami általában azt eredményezi hogy megbetegszel. De se te, se az orvosod nem veszi a lapot az esetek többségében, és így végigéled az életed tudatlanul, betegségben.
Mit tanul ebbõl az ember? Miben jut elõrébb? Miféle életfeladat ez, hogy mesélj be magadnak hülyeségeket, betegedj meg, és aztán szenvedd végig az életed? Errõl írj nekem, mert ha valamit nem értek, akkor az ez.

"El. Mert mindenkinek más a sorsa, avagy életfeladata. Amit én nem hiszek el, az az, hogy ennyi embernek az az életfeladata, hogy hazudjon önmagának az életfeladatát illetõen."

-Amennyiben itt magadról írtál...
de nekem nem úgy tûnt.

Arra célzol, hogy én tévednék a saját életfeladatomat illetõen? <#ravasz1>

Neked milyen fogalmad van arról, hogy kinek mi az életfeladata? Egyáltalán arról, hogy lenne ilyen, hogy sors, vagy életfeladat.

"Elhiszed, hogy van olyan, aki az általad szarnak tekintett dolgokban is meglátja a lényeget, miközben még a lényeg is mást jelent számára?"

El. Mert mindenkinek más a sorsa, avagy életfeladata. Amit én nem hiszek el, az az, hogy ennyi embernek az az életfeladata, hogy hazudjon önmagának az életfeladatát illetõen.

Nem néztem még meg, de már megkértem valakit, hogy szerezze meg nekem, mert érdekel.

Elhiszed, hogy van olyan, aki az általad szarnak tekintett dolgokban is meglátja a lényeget, miközben még a lényeg is mást jelent számára?


A Gyõzedelmes Meghaladó Dicsõséges Szamantabhadrának hódolatom!

Mily mértékben jelenik meg tárgyként
a mély fogalom mentes állapot az értelemnek?
Mivel a mély fogalom mentességnek tapasztalata
valóban élmény, nem ez a helyzet.

Vita az Olyanság jellemzõirõl
olyan tanítás, mely nem látja át a Dharmát.
Így bármilyen mély szavakat is mond valaki,
hogy érhetnének fel azok a valódi jelentéssel?

Érdemek és Bölcsesség halmozásában,
meditációban és karmikus nyomok tisztításában,
létezik a "rögzültség szegecse".
A megragadhatatlan égben nincs mûvi fejlõdés.

Egyenesen ülni keresztbe tett lábakkal
és minden testi mûviség
a test eszméjéhez való ragaszkodásból kél.
A karma nélküli égben nincs mit fejleszteni.

Ég-szerû eredendõ jelenlétnek
nincs keresztbe tett lába vagy egyenes tartása!
Természetesen jelen lenni az égben
nem alapja az égi változásnak.

A Tudat természete, az ég-szerû tartománya a Megvilágosodásnak,
nem alapja a Megvilágosodás elérésének.
A Tudat természete, alap vagy gyökér nélkül,
nem található kereséssel, miképp az ég.

A Megvilágosodásban, mely mentes a létrehozástól,
okai vagy hatásai a Megvilágosodásnak teljesen hiányoznak.

A kulcs a szóbeli átadásokhoz és útmutatásokhoz, a felülmúlhatatlan útmutatása a "Kicsiny rejtett magnak" így összefoglaltatott.

Igen, arra világít rá, hogy szabadok csak akkor lehetünk, ha ráeszmélünk arra, hogy nincs veszítenivalónk.

A film egyébként mindenkinek másról szól.
Te láttad már? Mert én így emlékezem rá vissza, hogy ez volt az a film, ami mesét kerekített abból, hogy börtönünkbõl úgy tudunk kitörni, ha ezen felismerés alapján átformáljuk életünket. Nincs veszítenivalónk. Minden csak ideiglenes ebben a földi életben, nem vezet sehova, ha a ragaszkodási kényszer irányítja napjainkat.
És persze van aki szerint ez egy "akciófilm". Ahogy írtam, mindenkinek másról szól ez a történet is, ahogy az élet nevû történet is...

Emlékszel, beszélgettünk arról, hogy az emberek minden szart megnéznek a TV-ben, de mikor valami okosságról mégis lerántják a leplet, egyszerûen már észre se veszik, mert a sok szar tölti ki a fejüket, így az értelmes dolgoknak egyszerûen nem marad hely.
Ezek az értelmes dolgok olyanok, mint fûszer az ételen. Egyfajta csali. Illúziógerjesztõ hatású, és elhiteti a tétova nézelõdõvel, hogy õ itt most valami nagyon jó dolgot kapott, csak azért mert "ízlik" neki amit eszik, meg amit elé tesznek az olyan "grandiózus" és van benne valami... ami megérint benne valamit és ettõl jó, igaz emberi érzései támadnak. De átverik, a fûszerezés csak csali, hiszen nem a fûszert eszed, és a filmbõl sem az a két mondat marad meg benned, mert a sok szar eltompítja érzékeidet...

Csögyam Trungpa írja:

A szellemi út kérdésekkel kezdõdik, és azzal, hogy kétségbe vonjuk saját önámításunkat. Egy pillanatig sem lehetünk biztosak abban, mi a valóság és mi nem, mi a boldogság és mi a szenvedés. Ahogy megnyílunk, tapasztalni fogjuk ezt évrõl évre, minden pillanatban. Továbbra is kérdezünk, míg végül a kérdések megsavanyodnak, és rohadni kezdenek. Fájdalommá válnak. A kérdések csak szilárdulnak, a válaszok pedig egyre homályosabbak lesznek, és mindez csak fokozza a fájdalmat.
Ahogy telik az idõ, valamilyen formában felmerül bennünk a kérdés: "Mi az élet értelme?" Így is válaszolhatunk: "Mi nem az élet értelme? Minden maga az élet." Ez azonban csak üres okoskodás, és a kérdés megválaszolatlan marad. Mondhatnánk azt is, hogy az élet értelme maga a létezés. De mi a létezés célja? Mit próbálunk elérni az életünkben? Néhányan úgy vélik, hogy az élet értelme az, hogy minden energiánkkal magasabb célok megvalósítására törekedjünk. Utazzunk az ûrben, érjük el a megvilágosodást, legyünk neves professzorok, nagy tudósok és híres misztikusok. Tegyük jobbá a világot és szüntessük meg a környezetszennyezést. Sokak szerint az élet célja az, hogy keményen dolgozzunk és elérjünk valamit. Fedezzük fel a bölcsességet, és osszuk meg másokkal. Hozzunk létre egy jobb politikai rendszert, egy olyan demokráciát, ahol mindenki egyenlõ, és a kölcsönös felelõsség határain belül mindenkinek joga van azt tenni, amit akar. Fejlesszük civilizációnkat olyan szintre, hogy a világ egy fantasztikus hely legyen, a bölcsesség, a megvilágosodás, a tanulás és a legmagasabb szintû technológia székhelye. Legyen bõven ennivaló, szép házak és barátságos emberek. Legyünk kifinomultak, gazdagok és boldogok. Ne legyenek viták, háborúk, és ne legyen szegénység. Éljenek a világon olyan hatalmas tudású emberek, akik minden kérdésre tudják a választ. Legyenek olyan tudósok, akik tudományos alapon megmagyarázzák, hogy mi volt elõbb, a tyúk vagy a tojás, és hogy miként mûködik a világegyetem.
Nem akarom kigúnyolni ezt a mentalitást, de vajon nem feledkezünk el a halál jelentõségérõl? Az élet ellentétpárja a halál. Gondolkodtunk már ezen? A halál üzenete fájdalmas. Ha a tizenöt éves gyerekeddel megíratnád a végrendeletét, az embereknek elállna a lélegzete. Ez senkinek sem jutna az eszébe. Nem vagyunk hajlandók tudomást venni a halálról. Legmagasabb ideáljaink, kitalált életcéljaink és a szuper-civilizáció mind hasznavehetetlenek, ha nem vesszük figyelembe a születés, a szenvedés és a halál folyamatát.
A születés, a szenvedés és a halál minden pillanatban jelen van. Születésünkkor benyitunk egy új szituáció kapuján. A születés után közvetlenül megjelenik a megújhodás, a frissesség érzete, mint amikor a napfelkeltében gyönyörködünk. A madarak dalra fakadnak, a levegõ csodás, és szemünk elõtt lassan kibontakozik a fák és a hegyek homályos képe. Ahogy a Nap emelkedik a horizonton, egyre tisztábban látjuk a világot. A Nap elõször vörös, majd fehér, végül mindent beborít a ragyogó napsütés. Szeretnénk megállítani az idõt, hogy sohase legyen vége a hajnali napfelkeltének, ennek a ragyogó ígéretnek. Szeretnénk, de nem tudjuk. Még senkinek sem sikerült. Küszködünk, hogy fenntarthassuk ezt az új helyzetet - az életet, de végül eljön a halál, és kénytelenek vagyunk megválni mindentõl. A halált követõen van egy hézag az új születés elõtt. Azonban még ezt az idõszakot is megtölti a tudatalattink fecsegése. Kérdések merülnek fel, s nem tudjuk mit kellene tenni. Végül megragadunk egy új szituációt és újra megszületünk. Ez a folyamat szüntelenül ismétlõdik.

Az éntelenség megértésének két szintje van. Az elsõ lépésben észleljük, hogy az ego nem létezik szilárd valóságként, mulandó és állandóan változik. Megértjük, hogy csupán a mi elképzeléseink tették szilárddá. Levonjuk azt a következtetést, hogy az ego nem létezik. Ezzel viszont létrehoztuk az énnélküliség elméletét. Jelen van a figyelõ, aki az éntelenséget felismeri. Azonosítjuk magunkat ezzel a figyelõvel, és fenntartjuk létét. A második szinten keresztüllátunk ezen a felfogáson, és megválunk a figyelõtõl is. A valódi éntelenség az éntelenség elméletének hiányát jelenti. Az elsõ szinten úgy érezzük, hogy létezik valaki, aki az éntelenséget tapasztalja. A következõ szinten már nincs érzékelõ sem. Kezdetben látjuk, hogy nem létezik szilárd én, mivel minden viszonylagos. Késõbb azt is megértjük, hogy a viszonylagosság felismeréséhez szükség van egy érzékelõre, aki tapasztalatai által igazolja ezt az elméletet, ez viszont egy újabb viszonylagos fogalmat hoz létre, a figyelõt és a megfigyelés tárgyát.
Gyenge érv lenne az, hogy azért nincs én, mert a dolgok szüntelenül változnak. Ebben az esetben ugyanis a változást tekintjük szilárd létezõnek. Az éntelenség nem csupán egy elmélet, ami szerint az állandótlanság révén nincs mibe kapaszkodni. A valódi éntelenség az állandótlanság nemlétét is magában foglalja. A mulandóság elméletéhez se ragaszkodjunk. A mulandóság valójában nem mûködik. A mi tapasztalatunk a mulandóságról pusztán a bizonytalanságérzetünk terméke, egy elmélet. És ugyanilyenek a jelenségeken túli, vagy azok határain belüli egységet valló "minden egy" teóriák.
Az éntelenség elméletét gyakran használták arra, hogy a születés, a szenvedés és a halál valóságát elhomályosítsák. A probléma az, hogy ha felismerjük az éntelenség, a szenvedés, a születés és a halál tényét, könnyedén beleeshetünk abba a tévhitbe, hogy a szenvedés nem létezik, mivel nincs szenvedést tapasztaló én. A születés és a halál sem létezik, hiszen nincs, aki ezeknek a tanúja lenne. Ez nem más, mint szánalmas menekülés. Az üresség (súnjatá) filozófiáját gyakran eltorzítják a következõ elmélettel: "Nincs én, aki szenvedjen. Kit érdekel a problémád? Ha szenvedsz, az csak a te illúziód!" Ez alaptalan agyszülemény, merõ spekuláció. Lehet errõl olvasni és gondolkodni, de vajon akkor is képesek vagyunk megõrizni ezt a közömbösséget, amikor mi magunk szenvedünk? Hát persze, hogy nem! A fájdalom sokkalta erõsebb kicsinyes eszmefuttatásainknál. Ha valóban megértjük az éntelenséget, azzal elvágunk minden elméletet. Az éntelenség érzékelésének hiánya lehetõvé teszi, hogy teljességében tapasztaljuk a szenvedést, a születést és a halált, mivel megszûnik az üres filozófiai okoskodás.
Meg kell válnunk minden viszonyítási ponttól és azzal kapcsolatos elképzeléstõl, hogy milyenek a dolgok, és milyeneknek kellene lenniük. Akkor lehetõség nyílik arra, hogy közvetlenül megtapasztaljuk a jelenségek különleges és élénk valóságát. Hatalmas tér áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a dolgokat megtapasztaljuk, azután elengedjük. A mozgás a végtelen térben zajlik. Történjen bármi, öröm vagy szenvedés, születés vagy halál, nem avatkozunk bele. Teljes ízében tapasztalunk minden jelenséget. Legyenek azok édesek vagy keserûek, tökéletes tapasztalatot szerzünk róluk. Mellõzzük a filozófiai burkot és azokat az érzelmi magatartásformákat, amelyek a dolgokat kellemesnek vagy szépnek tüntetik fel.
Sohasem esünk csapdába, hiszen az élet lehetõséget jelent arra, hogy kreatívan cselekedjünk, a kihívások pedig esélyt adnak a rögtönzésre. Furcsán hangzik, de ha látásunk kitisztul és felismerjük saját énnélküliségünket, akkor felfedezhetjük, hogy a szenvedésben öröm, a mulandóságban folytonosság, az énnélküliségben pedig szilárd létezés rejlik. Ez a transzcendentális öröm, folytonosság és létezés azonban nem a fantázián, az elméleteken vagy a félelmen alapszik.

Jaj, hogy van benne egy ilyen részlet.. :)

Ahogy nézem a trailert: Nem nagyon. Ám egész jó film lehet.

A ragaszkodás elengedésére?

Ugyanerre világít rá más formában a V for Vendetta is.

Uhh, most értem a végére, de eléggé hardcore. Pszichológia szigorlatra készülök, de a cikkben szereplõ szakkifejezések háromnegyedét nem értem. :/

Épp kerestem ezt a történetet, amikor rátaláltam egy érdekes cikkre:
Porosz Tibor: A buddhista tudatkutatás alapelvei

"Ezt a történetet gyakran mesélte elvonulások során Harada Tangen rósi, a japán Bukkokudzsi kolostor apátja.

Kanadaiba daiosó (Kanadéva/Árjadéva nagytisztelendõ), Nágárdzsuna (Nagjaharadzsuna/Rjúdzsu) egy tanítványa és átadási vonalunk egyik õse, dokuszanon (mester-tanítvány közti párbeszéd) volt egy tanítványával, aki álhatatosan kereste az igazságot. A tanítvány megesküdött, hogy bármit megtenne, amire csak Kanadaiba utasítja, ha az elvezet az igazság közvetlen meglátásához. Kanadaiba ekkor elvitte egy hatalmas hegy csúcsára és azt mondta neki, hogy másszon ki az ágra, ami a szakadék fölé lógott. Mikor a tanítvány habozott, Kanadaiba emlékeztette az igéretére. Erre a tanítvány kimászott az ágra. Kanadaiba akkor utasította elõször, hogy engedje el az egyik lábával, majd a másikkal, majd az egyik kezével, végül a másikkal. A tanítvány minden egyes lépésnél habozott, de mikor emlékeztette fogadalmára, folytatta. Ahogy elengedte a második kezével is, azt gondolva, hogy biztosan halálába zuhan, becsukta a szemét. Mikor kinyitotta, nem volt halott, hanem egyszerûen csak ott ült Kanadaibával szemben a dokuszanon - határtalanul nyitott tudattal."

Köszi.

Szabi! Kérdezted, milyen könyveket olvastam az agyról. Sajnos csak kettõt találtam meg:
Susan Greenfield: Utazás az agy körül
Megmagyarázzuk az emberi értelmet - Kalauz az emberi test vezérlõ központjához
Na meg NET-en cikkeket is olvastam elég sokat.

"Mások hibáit úgy tárjuk fel és szórjuk világgá, mint a gabonaszemekrõl leváló pelyvát, saját hibáinkat viszont úgy takargatjuk, mint vesztes dobást a csaló."
<#rinya>

Nem tudom, de én a saját részemrõl lezártam ezt a témát. Úgy néz ki, Anaid soha nem fogja megérteni, hogy lehet valaki jó fizikus, ha nem tudja átadni a tudását olyan szemléletes példákkal, mint Öveges prof...

csak #783 óta..
de én hiszek abban, hogy Zuzu egy tanító és csak minket tesztel.

Most eltévedtem?:O Komolyan errõl megy itt a vita?:)

Megbocsáss, de honnan tudhatnád te, hogy én mit fogok fel könnyen és mit nehezen?
Milyen elõadói képesség kell pl. ahhoz, hogy azt mondja bárki, hogy az ilyen meg ilyen latin nevû rész az agyban itt meg itt van és ezért meg ezért felelõs?
Annyit állítottam, hogy ha egy ember érti és tudja mi micsoda és hogyan mûködik, akkor egyszerûen is meg tudja fogalmazni szavakkal. Ne degradáld az autószerelõket, tuti mindegyik el tudná sorolni melyik alkatrész hol van és mit csinál és milyen alakú:D:D Ez a bigyó ott van ilyen az alakja és ez a funkciója. Mi ebben annyira nehéz? Ja és talán az sem véletlen, hogy emberek azzal féradoztak, hogy más nyelvekbõl átvett szakszavaknak (zömének) kitalálták a magyar megfelelõjét. Szerintük nyilván nem elvárás, hogy mindenki tudja õket, de elvárás, hogy bárki megérthesse, ha tudni szeretné mirõl van szó anélkül, hogy könyvtárba rohanjon és elõvegye az idegen szavak szótárát.:D

Az a probléma, hogy nehezen fogod föl, hogy lehet valaki úgy is jó szakember, ha nem közérthetõ, vagy nem tudja átadni a tudását, mert annak elsõsorban az elõadói képességhez van köze, mint szakmai tudáshoz.
Ehhez a mondatomhoz toldottál-foldottál mindenféle baromságot, amit nem állítottam, pl. "Mégis kik oktatnák ha nem hozzáértõ szakemberek."
És ezt úgy akarod beállítani, mint ha az én ellentmondásom lenne, miközben én nem állítottam az oktatók szakértelmérõl semmit.