Beszélgetés Buddha tanításáról, buddhizmusról
-
#864
Egy kedves barátomtól:
A szükséges: az általad áhított boldogsághoz ÖNMAGAD szerint szükségesnek tartott dolgok halmaza.
A boldogság: ami után VALÓBAN nem marad űr.
A boldogság feltételének tartott dolgokat, vagyis amit szükségesnek nevezünk, az embereknek nem sikerül olyan arányban bekalibrálniuk, hogy ne maradjon utána űr.. Ezt a 'szükségest' mindenki elképzeli valahogyan. Sokaknak nem kell nagy pénz, csillogás, de majdnem mindenkinek kell legalább egy pici ház pici kerttel, szerető feleséggel/férjjel, néhány gyerkőccel. Vagy ha ez sem, akkor néhány barát. Vagy legalább egészség. Vagy egy tanítás, egy hit. Valami.
Ugyanolyan viszonyrendszer ez is, mint a jó-rossz viszonya.
Pengeélen való tánc, arányok keresgélése: mi az, ami valóban szükséges a boldogsághoz?
Nagy igények lefaragása, nem vágyakozás sokra, csak az 'alap' dolgokra.
De nincs alap dolog. A boldogsághoz nem szükséges SEMMI, amire azt mondjuk: dolog.
Ennek belátása nélkül buddhizmus sincs.
Az általad említett Dahlke könyvet én is elolvastam pár éve, ennek ellenére mégis az "ugródeszka" kategóriájába tartozik nálam, éppúgy, mint Müller vagy Popper vagy Feldmár meg mittomén még kik. Hasznos dolgok ezek, de a hatalmas kezdeti lendület, energia, amit kap általuk az ember, egy idő után kimerül. Ezt magamon és másokon is tapasztaltam. Sokszor éreztem bennük, hogy a hiányzó láncszemeket elméletté merevedett következtetésekkel igyekeznek bepótolni. S mivel nem annyira a tapasztaláson, mint -egyébként sokszor logikus és józan- megfigyeléseken és következtetéseken alapuló dolgokról beszélnek, úgy válik az egész individuálissá, hogy az egyes 'mesterek' lényegi tanítása teljesen, gyökerében fog különbözni a másikétól. Ez pedig nagy zűrzavart teremt a keresőben, ami egyfelől jó, mert így 'kényszerítve' van a saját szemével meggyőződni a dolgokról, viszont kezdetben egyszerűen nem megy biztos fogódzó nélkül.
Ilyenkor pl. egy valódi találkozás a Zennel, olyan szinten húz ki mindent az ember lába alól, hogy bele lehet roppanni. Úgy vágja el a "visszafelé menekülés" útját, hogy esély nem marad ismét a korábbi gondolkodás elkendőző álvalósága mögé bújni. Ez talán felemelően hangzik, de megélni rettenetes. A mérhetetlen félelem, ami mindeközben ért, teljesen a mai napig nem múlt el.
Nekem kellett fogódzó, az elmém nem volt képes még támaszték nélkül elnyugodni. A Zen keltette örvénylés után viszont már sem Dahlke vagy Müller stb nem jelentett kapaszkodót....akkorra már az életemről volt szó, és valahogy mindig megéreztem, ha az űrök mesterségesen "ki vannak tömve" egy könyvben, egy tanításban. Az ilyennek az égvilágon semmi hasznát nem vettem. Aztán szépen lassan elkezdtek beszélni hozzám a Buddha szavai, összeálltak egy segítő kézzé, egy olyan támasztékká, amiben végre nem éreztem a haszontalanságot....Amiben úgy van benne az Igazság, hogy valójában "úgy" nincsen benne. Azóta csak azok a tanítók tudnak megérinteni, akik valóban "élet-halál" problémájáról beszélnek.
Egy másik kollégától:
A boldogság (legalábbis amit a hitvány annak tart) nem elérhető, a szónak abban az értelmében hogy eléred a célod és ott vagy. A hitványt homályos elméje az aktuális vágyak kielégítése után újabb és még hitványabb vágyak képével kísérti, az meg folytatja a "pursuit"-ot, egészen addig amíg meg nem hal bele nem zavarodik, megkeseredik esetleg boldogan dagonyázik tovább, vagy rá nem jön, hogy milyen kurvára felesleges és értelmetlen forrászabáló játék az egész.
Azok akik érdemesek a hatalomra sosem akarják a hatalmat sosem "nyomulnak" (Krisztushoz is kimentek a pusztába), igazából semmit nem akarnak, megszűntek akarni. Nincs mit kiéljenek, kompenzáljanak nincs mit és miért harácsoljanak. Ez egy más létállapot. A korcsok egyszerűen, amikor belefáradnak a saját mérhetetlen korcsságukban való tobzódásban kimennek hozzájuk a pusztába ( a vallások ezt úgy mondják megtérnek). A nem korcs létállapot csak azok számára nem elképzelhető, akiknek elvont képük sincs a korcsságból való kiemelkedésre, és el sem tudják képzelni hogy vannak (lesznek) akik nem korcsok mint ők.
A korcsoknak mindig kell találni valami tennivalót, csak egy nem korcs tud békében ülni szemlélődni és gyönyörködni és SEMMIT nem csinálni, és ettől boldog lenni (igazából ezért idegesíti a korcsokon való uralkodás gondolata, mert tud jobbat). A korcs ha nincs mit csinálnia (létfenntartásban ügyködni), akkor rombol, most ez mindegy hogy minek látszik kedvtelésnek bárminek, valamit kitalál, hogy irigykedjenek a szomszédok, vagy bármi, de csak úgy lenni nem tud (nem ismeri ezt a létállapotot), mert ez a természete. Úgyhogy ha más nincs, akkor a korcsnak piramist kell építenie...