Haditechnikai Topic

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#72029
Hát ha van valaki, aki csak erőből ért, azok az oroszok. Nem akarok kifejezetten beszólni nekik, szeretem az íróikat, Dosztojekvszkíj és társai, de ott is megvan, hogy tojnak az ilyesmire. Az ejtőernyőn ereszkedő pilótákat lelőni nyilván nem korrekt, de ha az oroszok légterét sértené meg valaki rendszeresen, biztos vagyok benne, hogy ők sem lennének túl kezesek, hanem lenőnék a fenébe a gépet, ami éppen berepül, ha már a türelmük végére értek.

Manapság ez főleg így van, hiszen nagyon a reálpolitikára építenek. Ha a törökök próbálnának védeni valamit, amit ők szeretnének megsemmisíteni (jelen esetben a törökök Aszad államának a bukását kívánják, bár pont fordítva), akkor az oroszok is ugyanúgy megpróbálnának keresztbe tenni ennek, ha az érdekük éppen ezt kívánja.
Master91
#72028
mijki
#72027
Am lehet megsértették "párszor" a török légteret az orosz gépek, de nem az a megoldás, hogy lövünk. Lehet CIVILIZÁLTAN kikísérni az ellenséges gépet. Plusz a "demokratikus ellenzék" lelőtte a pilóták keresésére indított MEDEVAC helikoptert. Mellé pedig lelőtték az ernyőn lógó pilótákat ereszkedés közben, erre azt mondja az egyik amcsi tisztviselő, hogy önvédelemből lőttek a szakállasok. Lehet az amcsiknál az ernyőn pilóta lövés önvédelemnek számít, ezért lőtték le ernyőn a német pilótákat a világháborúban. Szerintem simán megérdemelnének egy kis szőnyegbombázást a nyakukba. Am ebből is látszik, hogy a törökök se sokkal jobbak mint az ISIS meg a többi fejeket levagdosó, vadállat. Ha jól emlékszem, akkor a törökök is átjártak néha kurdokat bombázgatni Szíriába, de akkor nem volt ilyen ejnye bejnye senkitől. Most meg...

Az egyetlen nagyhatalom, amely segít megsemmisíteni azokat a barbár kecskeba**okat(ISIS) a Közel-Keleten, azok az oroszok egyedül. Nem vagyok orosz párti, de ebben a dologban támogatom őket. A többi ország csak a tökét vakarja, pedig közös érdek lenne hogy azokat a mocskokat átküldjék a "paradicsomba". Persze, biztos vannak egyéb érdekei is Oroszországnak Szíriában, mint a kikötő, vagy Szíria újjáépítése orosz cégek által, de ők akkor is tesznek valamit az ISIS ellen.

Törökök meg addig keménykedjenek amíg Oroszország nem küldi őket vissza a középkorba(ugye ott a mondás, hogy addig nyújtózkodj amíg a takaród ér). Erdogan meg olyan mint egy kisgyerek, aki miután megdobott egy gyereket kővel, az anyukája mögé(NATO) fut, amikor megakarja verni a másik kölyök. De ott a NATO 5.cikkely, de nem hiszem hogy az érvényes lenne, mivel Törökország lőtt először, plusz nem hiszem hogy bevállalnának egy atomhatalom elleni konfliktust a NATO államok. Inkább beáldozzák Törökországot, mint parasztot a sakkban...

És van pár millió kurd Törökországban és vannak harcedzett embereik Szíriából, nehogy aztán kapjanak az oroszoktól fegyvereket és akkor semmi se állhat egy független kurd állam útjába.

Ezek az szélsőséges mocskok nem csak a naptár szerint vannak 600 évvel lemaradva, hanem fejben is....
Utoljára szerkesztette: mijki, 2015.11.24. 23:21:02

IL-2 Cliffs of Dover: mijki World of Tanks: mijki Win7 x64 Ultimate ; Gigabyte P41T-ES3G ; Core 2 Duo E6750 2,66Ghz ; 4GB DDR3 ; GT 240 1GB driver 304.79 ; Samsung HD321KJ, HD103SJ ; Saitek X52Pro

#72026
cifu és molni hszéhez még annyit, hogy mekkora istenverte "mázli" balti államoknak, hogy NATO tagok. Oroszo kb rég leszarta volna, hogy független államok és ld Krím/KUkrajna esetét.

Tipikusan csak az erőből ért.

molnibalage83
#72025
Bocs, de a Budapesti egyezmény az mi is Ukrajna határait illetően...? Néha egyesek úgy érzem, hogy házhoz mennek a pofonért. Ez egy írásos dokumentum. A NATO meg soha semmit nem írt alá a bővítés kapcsán, hogy mit hoz a jövő...

Ukrajna azóta is veri a fejét a falba, hogy lemondott az atomfegyvereiről.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.11.24. 22:18:40

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

ximix
#72024
Na ez jó lesz, az orosz vidijó szerint át sem lépték a légteret.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Orosz verzsön


Török verzsön


#72023
Ezek a törökök... megérdemelnék ha az lenne a következő Szíria.

"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."

#72022
Nincs igazsag. Az oroszoknak nem kellett volna provokalni, a torokoknek pedig nem most kellett volna peldat statualni.
Ez egy olyan helyzet, ahol mindket fel messzirol elkeruli a jofiusag latszatat is.

#72021
Én ezt értem, de közben ők berepültek Szíriába bombázni. Szóval akkor most azért tették, mert a képességük megvolt rá? Amikor a szírek lelőtték a Fantomot akkor is ment a hiszti a hol a határról és ott is kiderült, hogy sokadik berepülés volt. Szerintem ezt kicsit túlmozogták.
#72020
Koztudott, hogy nem az elso eset volt amikor megsertettek a torok legteret, es hogy mar jo ideje kovetelik, hogy szuntessek be a provokaciot.
Igazabol sokszor szoltak mar az oroszoknak, most lett eleguk...

#72019
Szerintem ne kezdjün jogi vitában. Erősebb kutya... Pont.
Mondjuk nem hiszem, hogy összetolják magukat az orosz egységektől, de biztos nem lesznek olyan bátrak, ha vadászfedezet is lesz. Hozzá teszem anno a törökök is verték a nyáluk mikor leesett az égről a Fantomjuk.
#72018
Maga Gorbachev mondta, hogy nem volt semmilyen garancia a NATO bovitessel kapcsolatban. Amugy meg az oroszok is mintha adtak volna garanciat Ukrajnanak, annak nuklearis fegyvereinek leszereleseert cserebe, hogy a teruleti integritasukat garantaljak.

#72017
Szerintem csak úgy, csak ennyiért nem lőtték volna le. Tuti volt utasítás arra, hogy szemet becsukni, vagy ha csak az orrát bedugja valami, akkor tűz.
VO101Tom
#72016
Na, legközelebb frissítek mielőtt elküldöm 😊 Esküszöm nem kopipészteltem 😊

www.pumaszallas.hu

VO101Tom
#72015
Az nem tudom megvan-e, de a Szovjetúnió már felbomlott. Az ukránok szuverén szabad állam, és a balti államok is. Az, hogy valakik valamiben valamikor megegyeztek a fejük felett a beleegyezésük nélkül, az miért érdekeljen ott bárkit? Joguk van eldönteni, hogy hol és kihez csatlakozva akarnak élni. Akkor is ha a szovjetúnióban ezt évtizedekkel ezelőtt másképp akarták...

www.pumaszallas.hu

[NST]Cifu
#72014
Bocs, de a SZUnak anno garanciát adtak arra, hogy a balti államok nem lesznek a NATO tagjai...

Ezt az indokot számtalanszor felhozták már, érdekes módon semmiféle megerősítést nem találtam róla, felteszem neked sincs rá vonatkozó forrásod.

Ráadásul elég érdekes, hogy miután Oroszország elismerte a balti országok függetlenségét, sőt, határait is, még nekiállna megszabni, mit lehet és mit nem a balti államoknak. Igen, az orosz politika igyekezett a Balti államok atlanti-integrációját megállítani, és a skandináv országok számára egy biztonsági paktumot összeállítani a Jelcin-érában, ám ezt nem igazán fogadták jól. A balti államok eredetileg is euroatlanti integrációra törekedtek, függetlenségük óta...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#72013
Folyton azzal hitegetnek, hogy Oroszorszag mar nem a SZU, szoval erre hivatkozni...😊
Egyebkent azota a balti allamok szuveren, onallo allamokka valnak, es eldonhettek, hogy kihez szeretnenek csatlakozni.

AnuluWork
#72012
Bocs, de a SZUnak anno garanciát adtak arra, hogy a balti államok nem lesznek a NATO tagjai, sem a többi volt szovjet tagköztársaság, mint pl. Ukrajna, Grúzia, stb. Erre a baltiak már EU tagok, a NATOt már nem is említem. Ezek után ezt felhozni és arroganciáról értekezni az arab tavasz nevű puccssorozat és az ukrán puccs után? 😊

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

VO101Tom
#72011
Nyilván nem ez az egy berepülés volt a gond. Törökország múlt hét pénteken már bekérette az ankarai orosz nagykövetet, tiltakozva az intenzív orosz légi csapások ellen Észak-Szíria azon területein, ahol a türkmének (szíriai török kisebbség) élnek. Most megint ott bombáztak. Lényegtelen, hogy Putyin mit ígért Párizsban, semmit nem tartott be, és nyilvánvalóan megint csak hülyét járatja a nyugattal. Szerencsétlenségére a törökök jobban befeszültek mint kellett volna (innen fotelből én is azt mondom, hogy ezt túlreagálták), de az oroszok ezt maguknak IS köszönhetik, az arroganciájukkal meg a folyamatos szívózással NATO-val szemben (skandinávia, skócia, baltikum rendszeres faszlóbálási terület. Csak ott nincs háború a szomszédban).

www.pumaszallas.hu

AnuluWork
#72010
"Orosz HM sajtótajékoztató most: mai naptól kezdve minden orosz gép vadászgépes fedezetet kap, erősítik légvédelmet orosz bázís felett, "Moszkva" cirkáló közelebb megy latakiai parthoz, hogy maximálisan lefedje légteret S-300 rendszerrel, minden potenciálisan veszélyes gépre lőni fognak, Törökországgal minden katonai kapcsolatot megszüntetnek."

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

AnuluWork
#72009
Még talán annyi sem. Ráadásul az oroszoknak bizonyítékuk van rá, hogy az F16 ott várt, bement szír légtérbe és MÁR szír légtérben indította a rakétát és lőtte le az orosz gépet. Obama persze jogosnak nevezte a török cselekedetet, mondván joguk van megvédeni a légterüket (a török helyi HMCS hozzátette, hogy égen és földön). Csak akkor nem értem, hogy miért is engednek át milliónyi migránst a határaikon ellenőrizetlenül és adják veszik az ISIS olaját 25 dollár/hordó áron?

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#72008

\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról

#72007
Nyilván mindig azonnal emelték őket, ahogy orosz gépeket észleltek a határ túloldalán.
Jeffjohnson
#72006
Egyébként google maps alapján ez egy 2km vagy annál rövidebb szakasz, ahol berepült az orosz gép. Nem lehet, hogy légvédelemmel szedték le? Mert ennyi idő alatt nem érnek oda a vadászok hacsak nem pont ott vannak.

#72005
Esélyesen ez volt a törökök baja, ezért léptek. Legfelső szinten dőlt-e el, vagy lejjebb, azt persze nem tudhatjuk.
Törökország összejátszik az ISIS-szel réges-régen, titkosszolgálati vonalon biztosan, ez elég nyilvánvaló. Olajat vesznek tőlük, talán fegyvert is adnak nekik, szabadon jöttek-mentek a török határon. Persze az oroszok sem kisebb szarkeverők, nem kell őket (nagyon) sajnálni.
Oroszok a "mérsékelt" ellenzéket bombázzák, a lelőtt gép sem az ISIS területe felett volt éppen ugye, törökök meg a kurdokat bombázták többször is, közben mindkettő azt állítja, hogy az ISIS-t bombázta stb.
#72004
Van boven nem katonai eszkozuk is, a gazdasagi kapcsolataikon keresztul is buntethetnek, ami valoszinubbnek tunik.

#72003
Szerintem az Orosz válasz az az lesz hogy figyelik majd a Szír légteret hátha van valami lelőhető Jumurdzsák <#eplus2> ! Vagy adnak némi légvédelmi fegyvert a Kurd Önvédelmi erőknek nemtudom !?! De biztosan nem fognak ölbetett kézzel ülni . Egyszóval majd a ruszkik is elkezdenek szemétkedni .
#72002
Abba viszont, hogy a török fegyveres erők melyik földrajzi területeken milyen készültségi fokozatban legyenek, és mennyire aktívan vagy visszafogottan reagáljanak, mint Törökország első emberének, lehet némi beleszólása. Mióta a törökök előtt lecsapták az EU-belépési sorompót, azóta Erdogan a valamikori nagy török állam és muszlim vezéri nagyhatalom felélesztéséről álmodik - és tesz is érte. Most valószínű, hogy a törökök nem kicsit túllőttek a célon, de hogy pontosan mennyivel, az majd hosszabb távon fog kiderülni.
#72001
Nem o fogalmazza meg, de o felelos erte. Es o megvedte ezt az akciot...

molnibalage83
#72000
Nem hinném, hogy Edorgan személyesen fogalmazza meg a RoE-t és ő adná a parancsokat. Ki tudja, hogy ez minek a sajátos lecsapódása volt ez.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#71999
Ez az Erdogan ez értelmi fogyatékos, vagy én nem látok valamit? Mindenki egymás kezébe csapott a párizsi támadások után az ISIS ellen. Erre ez a zseni összehozza ezt.
#71998
Ahogy nézem megvannak a pilóták is. Többé-kevésbé hihető az oldal. Most nem tudom.

Nem csak a videó, de a kommentek között vannak képek a földön fekvő halottakról is.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás..." -ismeretlen gerilla feljegyzése-

molnibalage83
#71997
Na ez a másik fele...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#71996
Ha a török légtér-ellenőrzés ilyen szinten lenne egy évek óta háborús helyzetben lévő határszakaszon, ahol most ráadásul egy konkurens és nem baráti nagyhatalom gépei éles harci bevetéseket repülnek, hát az régen rossz lenne a törököknek és NATO-nak is.
molnibalage83
#71995
6000 méteren levő cél a mai radarokkal? Ezt átlagos kezelő megoldotta 50+ éve tervtáblával és P-12-vel. Ez teljesen valószerűtlen.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#71994
Az is előfordulhat, hogy több gép is volt (korábban) a levegőben, amely megsértette a török légteret, s bár azok elhagyták azt, de a török radarosok nem tudták őket elég pontosan követni, ezért azt hitték, hogy egyetlen gép repülget be folyamatosan.
ximix
#71993
Spoiler (katt a megjelenítéshez)






18+
link

Pluskast
#71992
Akkor passz, befejeztem az ezzel kapcsolatos videók feltöltögetését, feladom 😊

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#71991
Ugyanez fönt van október 10-i feltöltéssel.

Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.

#71990
Ilyen alapon sokkal jogosabban lőhetné le bárki az iraki vagy a szíriai légtérben a kurdokat bombázó török gépeket. Ők nemcsak áttévednek/átrepülnek, hanem szándékosan támadnak földi célpontokat külföldi területeken.
Pluskast
#71989
Értem én, csak azt akartam mondani, hogy már most nem fáradoznak azzal, hogy kitaláljanak egy fedő sztorit 😊

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

AnuluWork
#71988
Akkor nem érted. 😊

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

Pluskast
#71987
Nem. Már nyilatkoztak a lázadók, hogy a földet éréskor halott volt, mivel már a levegőben lőttek rá. Szóval nem igen akartak fedősztorit kitalálni.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

AnuluWork
#71986
"Belefejelt a gumibotomba" effektus, mármint ha a meghalt esés közben részt kezdik hamarosan nyomatni.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

Pluskast
#71985
Milyen "kedves" fogadtatás (ez már tényleg mostani felvétel).

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#71984
Lehet a törökök úgy érezték, ha már kijelentették, hogy ezentúl bárkire rálőnek aki berepül, akkor ehhez tartani is kell magukat, mert magukból csinálnak "hülyét".

AnuluWork
#71983
Mindegy, hogy első vagy nem első. A jugoszláv polgárháborúban voltak durvább dolgok is, mégsem történt hirtelen reagálás.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

molnibalage83
#71982
Ez a legfőbb kérdés, ha a plot course igaz és nem az első átrepülés volt a török légtérben.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#71981
További kérdés, hogy belépett-e már a török légtérbe az orosz gép az indítás pillanatában? Nagyon rövid időről beszélünk.
Ismerni kellene a pontos pozíciókat és sebességeket, mert ez így nagyon találgatás.
Utoljára szerkesztette: Lacusch69, 2015.11.24. 13:06:10

\"Fuck Hollywood. Fuck CGI. Fuck 3D Cinema. Fuck Special Effects. Fuck AVATAR. I want Clint Eastwood, Sergio Leone and Ennio Morricone! Damn it!\" -Ismeretlen török srác a Youtube-ról

#71980
Szerintem ez a helyzet nem fog eszkalálódni, mert tényleg megsértették a légteret. Viszont elindíthat egy olyan folyamatot, hogy mindenki árgus szemekkel lesi radarernyőt lelőhető gépet után kutatva. És azért a légtérsértések nem ritka jelenségek.