Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) jelenleg is dollármilliókat költ a pilóta nélküli légijárművekből álló flottájának kiépítésére, illetve bővítésére.

A szakemberek azonban ezzel párhuzamosan már a következő generációs robotrepülőgépeket tervezik, amelyek moduláris felépítésűek és többféle katonai feladat megoldására is alkalmasak lesznek. Az alkalmazási területük a felderítéstől egészen a célzott támadások végrehajtásáig terjed.

"Az USAF UAS-terve olyan légijárművek családját írja le, amelyben vannak mikro- és nanorobotrepülőgépek éppúgy, mint olyan kis gépek, amelyeket a katonák magukkal vihetnek a harcterekre, illetve olyan egyedülálló képességű nagy légijárművek, tankerek, elfogóvadászok és különleges eszközök, amelyek mind önállóan is képesek működni" - írta az interneten megjelent új stratégiai anyag bevezetőjében Norton Schwartz tábornok, az USAF vezérkari főnöke és Michael Donley, az USAF polgári vezetője.

Az új koncepció kulcseleme, hogy a robotrepülőgépeket egymással kompatibilissé tegyék és hálózatba kössék. A légijárműveken kívül a hasznos felszereléseket, vagyis a kamera-, szenzor-, híradástechnikai és fegyverrendszer-konténereket is moduláris elven fejlesztik ki, így azok bármikor könnyen másikra cserélhetők. A Northrop Grumann idén június végén kapott megbízást egy Payload 1C súlycsoportba tartozó "skálázható szenzorcsomag" leszállítására a Predatorokat gyártó General Atomics Aeronautical számára. Az új elektronikus felderítőrendszer képes bármilyen rádiós jel elfogására, azonosítására és azok továbbküldésére elemzés céljából. A program költségvetése 71 millió dollár.



Szintén idén, csak áprilisban a General Atomics 24 millió dollárt kapott egy megnövelt hatótávolságú robotrepülőgép kifejlesztésére, míg a McDonnell Douglas 250 millió dollárt zsebelhet be egy felderítő és célmegfigyelő légijármű megalkotásáért. Mindez jól mutatja, hogy az amerikai fegyveres erők mennyi pénzt szórnak el egymással nem kompatibilis megoldások kifejlesztésére. Az új robotrepülőgép-generáció létrehozása mellett szólnak más érvek is. A népszerű Predator például már 1995 óta szolgál, így lassan időszerűvé válik a lecserélése.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelenlegi rendszerek meglehetősen drágák, így az esetleges pótlásuk is komoly összegeket emészt fel. A brit hadsereg például 2003 és 2007 között Afganisztánban és Irakban 90 (!) robotrepülőgépet vesztett. Az USAF a közel 200 Predator legalább egyharmadát veszítette el különböző okokból a délszláv háborúban. Csak egy kis részüket lőtték le a hadviselő felek, a döntő részük alkalmazási hibák, a rossz időjárási körülmények és a kifogyó üzemanyag miatt került veszteséglistára. A Berlini Technológiai Intézet szakértői anyagából kiderült, hogy - miközben folyamatosan csökkent a technikai problémák száma -, a kezelők hibáiból eredő veszteségek ezzel párhuzamosan 80 százalékkal emelkedtek.



Az okok között szerepelnek "az ember-gép interfészek dizájnszabványainak semmibe vétele és ezáltal a PC-játékos beállítások közvetett elősegítése", valamint "a pilóta és az ellenőrzőegységek közötti hibák". Előbbi megállapítás arra utal, hogy néhány katona előszeretettel használta a robotrepülőgépeket úgy, mintha egy játék részeit képezték volna. A probléma az amerikai légierőnél is ismert. A megoldást az interfészek szabványosítása és mindenekelőtt egy új szimulátor kifejlesztése jelentheti. Utóbbi készülékkel végeznék az összes jövőbeni robotrepülőgép-irányító ki- és továbbképzését.

Ezenkívül fontos az új parancsnoki és ellenőrző eszközök, valamint a nyílt rendszereken alapuló átfogó robotrepülőgép-távirányító modulok beszerzése. Az USAF támogatja továbbá új ütközés elleni, illetve automatikus indító és leszállító rendszerek kifejlesztését. A jövőben szigorú szabályoknak és védelmi mechanizmusoknak kell megakadályozniuk, hogy egy kezelő akár csak egyetlen másodpercre is összetévessze egy ötmillió dolláros felderítő vagy harci robotrepülőgép irányítását egy számítógépes játékkal.

Az újgenerációs légijárművekkel szemben támasztott követelmények között szerepel, hogy minden olyan területen és helyen (sugárszennyezett, fertőzött stb.) bevethetők legyenek, ahová embereket nem lehet küldeni. Amennyiben sikerül az emberi tényezőt tökéletesíteni, úgy a robotrepülőgépek valóban a 21. századi harcterek tökéletes, kíméletlen, prédáikra leső ragadozóivá válhatnak.