Berta Sándor

A robotok lehetnek a jövő életmentői

Igazi kuriózumnak ígérkezik az idén júniusban megrendezendő RoboCup világbajnokságon a RoboCupRescue Robot League (RRL).

Az RRL-ben olyan robotok mérik össze az erejüket, amelyeket kifejezetten mentési célokra alkottak meg és amelyeket a katasztrófák sújtotta területeken való bevetésre készítettek. Az egyes készülékeknek képesnek kell lenniük egy lerombolt vagy balesetveszélyes épületben való bejutásra, majd haladásra és a sebesültek megtalálására. Eközben le kell tudniuk küzdeni a különböző akadályokat. A robotoknak emellett létre kell hozniuk a terület térképét, hogy így tájékoztathassák a helyzetről a mentést irányító személyt. A térképen fel kell tüntetniük a sebesültek pontos pozícióját, majd az adatokat vezeték nélküli hálózatok segítségével továbbítaniuk kell a mentésirányítás központjába.

A tesztpályán először egy 40 centiméteres magasságot is elérő cölöpök láthatók, amelyek mögött alacsonyabb fadarabokat és távolabb egy kimentendő személyt jelképező bábut helyeztek el. Különböző nehézségi szinteket határoznak meg. Ezek abban különböznek, hogy a mentést a robotnak önállóan vagy távirányítással kell megoldania, illetve, hogy milyen magasak az akadályok és mennyire meredek a terep. A legnehezebb szinten előfordulhatnak 20 centiméter magas lépcsők és 45 fokos emelkedők.


Az RRL során vizsgálják azt is, hogy az egyes eszközök mennyire képesek egyéb feladatok elvégzésére, például tárgyak mozgatására. Így modellezik, hogy miként tudna egy robot mondjuk egy mobiltelefont vinni a sebesülteknek. A teszt során a készülékeknek több területet kell átvizsgálniuk, amelyek mindegyike öt teremből áll. Az egyes területek átkutatási ideje 10 és 25 perc között mozog. A robotok csak a teljes átvizsgálások után léphetnek át egy újabb területre, de büntetőpontot kapnak, hogy ha megérintik a falat.

* Az egyik résztvevő a Welsi Szakfőiskola RoboRescue csapata által megalkotott MARK9 lesz, mely fedélzeti érzékelőinek köszönhetően lát, szagol, hall és akár önállóan mozog is. A Mobiles Autonomes Roboter Konzept 2009-esen (MARK9) a főiskola hat hallgatója dolgozik, immár fél éve. A prototípus elkészítése 60-70 000 eurót emésztett fel. Az alumíniumból készített, 40 kilogramm súlyú robotot négy lánctalpas rendszerrel szerelték fel, így különösen jó a terepjáró képessége, a maximális sebessége 20 km/h és egy külön berendezés gondoskodik az egyensúlyban tartásáról. A MARK9-est ellátták az emberekre hasonlító formákat és széndioxid-kibocsájtást felismerő szenzorokkal, valamint mozgás-, hő- és zajérzékelőkkel.


A feladatok végrehajtását nehezíti, hogy a termek viszonylag szűkek, vagyis nem lehet rajtuk csak úgy átrobogni. "A résztvevőket kizárják a versenyből, ha mondjuk elpusztítják a szobákat. A célunk a viadallal, hogy a robotika fejlődjön" - közölte Walter Rokitansky professzor, a Welsi Szakfőiskola munkatársa.

A kezelő kizárólag a felszerelt kamerákkal irányíthatja a járművet és elől helyezték el a lézeres távolságmérőt is, amely a terület feltérképezésében segíthet. A készülék 240 fokban lát, hatótávolsága 4 méter. Az adatokat automatikusan továbbítja a kezelő laptopjára és megjeleníti egy 2D-s térképen. A robot karja 360 fokban elfordítható és felszereltek rá egy hőkövető, valamint a bal és a jobb oldalán egy-egy Firewire-porton kapcsolódó kamerát. A hőkövető kamera érzékeli a rejtett hőforrásokat és másodpercenként 30 képet tud átküldeni a kezelő laptopjára. Egy különleges algoritmus pedig segít felismerni a sebesülteket és azok mozdulatait.


A két kamerát egyenként 6 LED-es reflektorral látták el, amelyek fényereje automatikusan igazodik a környezet látási viszonyaihoz. Szintén a karra került a széndioxidmérő és egy mikrofon, mindkettő a sebesültek felkutatásában lehet hasznos. Az egész rendszer központi eleme a kezelő laptopja. Ide futnak be a 2D-s térkép, az élőkép, a szenzorok által mért adatok, valamint a megtalált sebesültekre és a jármű energiaellátását biztosító elemek állapotára vonatkozó információk. A MARK9-es két joystickkal irányítható. Az egyik a robot, a másik a kar mozgatásáért felel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • syberia2 #15
    Iszonyat. Tegnap még azt tanították a robotoknak, hogy fogd meg a tojást, ma az emberek az életüket bízzák egy robotra, mi lesz holnap? Megtanítják őket szaporodni???
  • Epikurosz #14
    Ne kattintsatok rá erre a kis bocira, mert SPAM!
  • haxoror #13
    "A célunk a viadallal, hogy a robotika fejlődjön" - közölte Walter Rokitansky professzor, a Welsi Szakfőiskola munkatársa."

    Ez még csak a kezdet, az első autók is csak arra voltak jók hogy tanuljon belőlük az ember.
  • idebudanemoda #12
    elkéstem...
  • ÉnAKisTehén #11
    Tovább infok: http://escapemu.com/en/?u=pety82
  • qwas #10
    Mai arfolyamon ez 21M forint. Eleg dragan dolgozhatnak arra fele.
  • kvp #9
    "Különben én csak az ízeltlábúakban, főleg a madárpókokban hiszek."

    http://en.wikipedia.org/wiki/Tachikoma

  • Sanyix #8
    Csak nehogyy terroristák kezébe kerüljön!!!!!!
  • Epikurosz #7
    Különben én csak az ízeltlábúakban, főleg a madárpókokban hiszek. Ha kell csúszik-mászik, ha kell repül, csíp, mar, behálóz, fejjel lefelé mozog stb. Természet rulez!
  • Epikurosz #6
    Már csak keresztezni kell a robotsebésszel. :-)