Hunter
Idén ősszel repülhet a plazmahajtású csészealj
Egy új szárny nélküli, csészealj alakú repülőgép prototípusa fog bemutatkozni a Florida Egyetem professzora, Subrata Roy munkájának köszönhetően.
A tudós szerint amennyiben a "szárny nélküli elektromágneses légi jármű" (WEAV) képes a repülésre, végre új korszak köszönthet be a repülőgéptervezésben. "Ha működik és képesek leszünk reptetni, az egy kvantumugrással felérő esemény lenne a repülő tárgyak történetében" - mondta Roy.
A WEAV a magnetohidrodinamika nevű fizikai jelenséget fogja alkalmazni, amit a Tom Clancy regényéből készült Vadászat a Vörös Októberre című film képzeletbeli orosz tengeralattjárója is alkalmazott. Marko Ramius kapitány vízi járművének hajtóművében nem voltak mozgó vagy forgó alkatrészek, elektródák ionizálták a vizet, ami kiáramolva a tengeralattjáró hátsó traktusán hangtalanul hajtotta előre a hadigépezetet. Roy szerint ez az alapelv ugyanúgy alkalmazható a levegőben is akárcsak a vízben, más kérdés hogy a 90-es években tengeralattjárók esetében már megpróbálkoztak a megvalósítással, a végeredmény azonban teljes egészében hatástalannak bizonyult, így a japán-amerikai Yamoto projekt feledésbe merült, de ez egy másik történet.
A WEAV-ban két különböző elektróda sorozatot helyeznek el egy vékony kerámia lapon. Az egyik sorozat a repülőgép tetejére és aljára kerül, ami az ionizált levegőt lefelé mozgatva felhajtóerőt képez. Egy másik sorozat a gép oldalán kap helyet, ez biztosítja az előrehaladást. Az elektródák egy vezető folyadékot állítanak elő a környező levegő plazmává ionizálásával. A plazmán elektromos áram átvezetésével nyert erő hatással van a közeg áramlására és mozgásra bírja a szerkezetet.
Bár a gépben nincsenek mozgó alkatrészek, maga a WEAV forogni fog, akárcsak a régi amerikai mozifilmek csészealjai, biztosítva a szerkezet stabilitását, valahogy úgy, ahogy egy puskacső forgásra kényszeríti a lövedéket hogy az egyenesen repüljön. Nem ez lesz az első magnetohidrodinamikát alkalmazó repülőgép, teszi hozzá Anthony Colozza, a NASA Glenn Kutatóközpontjának munkatársa. Nyolc évvel ezelőtt egy NASA csapat már kísérletezett az ionizált levegő meghajtással egy külső energiaforráshoz csatlakoztatott repülőszerkezet levegőben tartásához. "Amikor sikerült elérniük a kitűzött célt, azt hitték valami csodát műveltek, egy anti-gravitációs gépet alkottak, és minden ilyesmi" - mondta Colozza. "Aztán berakták egy vákuumkamrába és a szerkezet meg sem mozdult"
Az új repülőgépnek levegőre, vagy legalább mágneses mezőre van szüksége a működéshez, tehát a világűrben ezzel aligha repkedhetünk, különösen a bolygóközi utazásokra alkalmatlan.
Roy becslése szerint az első próbarepülésre akár már az ősszel sor kerülhet, siker esetén pedig elkezdhetnek nagyobb méretekben is gondolkozni, a prototípus ugyanis csak 15 centiméter átmérőjű. A projektet már most nagy érdeklődés övezni, a NASA és az Egyesült Államok Légiereje egyaránt szerződést kötött Roy-jal, és az UFO elméletek gyártói is kíváncsian figyelik a történéseket.
Roy magabiztosan tekint a jövőbe, pedig nem tűnik egyszerűnek egy plazma meghajtású gép repülésre bírása, különös tekintettel arra, hogy a magnetohidrodinamikus elv elég sok energiát igényel, Roy gépe pedig egy fedélzeti akkuval fog üzemelni. A hajtómű Roy a Légierő által finanszírozott plazma aktuátor kutatásának eredménye, a prototípus legyártása pedig az egyetem műszaki és űrrepülési mérnöki karának, valamint villamos- és számítástechnikai mérnöki karának közös projektje lesz.
A tudós szerint amennyiben a "szárny nélküli elektromágneses légi jármű" (WEAV) képes a repülésre, végre új korszak köszönthet be a repülőgéptervezésben. "Ha működik és képesek leszünk reptetni, az egy kvantumugrással felérő esemény lenne a repülő tárgyak történetében" - mondta Roy.
A WEAV a magnetohidrodinamika nevű fizikai jelenséget fogja alkalmazni, amit a Tom Clancy regényéből készült Vadászat a Vörös Októberre című film képzeletbeli orosz tengeralattjárója is alkalmazott. Marko Ramius kapitány vízi járművének hajtóművében nem voltak mozgó vagy forgó alkatrészek, elektródák ionizálták a vizet, ami kiáramolva a tengeralattjáró hátsó traktusán hangtalanul hajtotta előre a hadigépezetet. Roy szerint ez az alapelv ugyanúgy alkalmazható a levegőben is akárcsak a vízben, más kérdés hogy a 90-es években tengeralattjárók esetében már megpróbálkoztak a megvalósítással, a végeredmény azonban teljes egészében hatástalannak bizonyult, így a japán-amerikai Yamoto projekt feledésbe merült, de ez egy másik történet.
A WEAV-ban két különböző elektróda sorozatot helyeznek el egy vékony kerámia lapon. Az egyik sorozat a repülőgép tetejére és aljára kerül, ami az ionizált levegőt lefelé mozgatva felhajtóerőt képez. Egy másik sorozat a gép oldalán kap helyet, ez biztosítja az előrehaladást. Az elektródák egy vezető folyadékot állítanak elő a környező levegő plazmává ionizálásával. A plazmán elektromos áram átvezetésével nyert erő hatással van a közeg áramlására és mozgásra bírja a szerkezetet.
Bár a gépben nincsenek mozgó alkatrészek, maga a WEAV forogni fog, akárcsak a régi amerikai mozifilmek csészealjai, biztosítva a szerkezet stabilitását, valahogy úgy, ahogy egy puskacső forgásra kényszeríti a lövedéket hogy az egyenesen repüljön. Nem ez lesz az első magnetohidrodinamikát alkalmazó repülőgép, teszi hozzá Anthony Colozza, a NASA Glenn Kutatóközpontjának munkatársa. Nyolc évvel ezelőtt egy NASA csapat már kísérletezett az ionizált levegő meghajtással egy külső energiaforráshoz csatlakoztatott repülőszerkezet levegőben tartásához. "Amikor sikerült elérniük a kitűzött célt, azt hitték valami csodát műveltek, egy anti-gravitációs gépet alkottak, és minden ilyesmi" - mondta Colozza. "Aztán berakták egy vákuumkamrába és a szerkezet meg sem mozdult"
Az új repülőgépnek levegőre, vagy legalább mágneses mezőre van szüksége a működéshez, tehát a világűrben ezzel aligha repkedhetünk, különösen a bolygóközi utazásokra alkalmatlan.
Roy becslése szerint az első próbarepülésre akár már az ősszel sor kerülhet, siker esetén pedig elkezdhetnek nagyobb méretekben is gondolkozni, a prototípus ugyanis csak 15 centiméter átmérőjű. A projektet már most nagy érdeklődés övezni, a NASA és az Egyesült Államok Légiereje egyaránt szerződést kötött Roy-jal, és az UFO elméletek gyártói is kíváncsian figyelik a történéseket.
Roy magabiztosan tekint a jövőbe, pedig nem tűnik egyszerűnek egy plazma meghajtású gép repülésre bírása, különös tekintettel arra, hogy a magnetohidrodinamikus elv elég sok energiát igényel, Roy gépe pedig egy fedélzeti akkuval fog üzemelni. A hajtómű Roy a Légierő által finanszírozott plazma aktuátor kutatásának eredménye, a prototípus legyártása pedig az egyetem műszaki és űrrepülési mérnöki karának, valamint villamos- és számítástechnikai mérnöki karának közös projektje lesz.
