Napi Online

Végetért az olcsó repülés kora

A magas olajárak egyszerűen kezelhetetlen problémát jelentenek az ágazatnak. A biztonságot is veszélyeztetik a takarékossági törekvések.

Az amerikai polgári légiközlekedési vállalatok 1,5 milliárd dollár veszteséget szenvedtek el 2008 első három hónapjában, és biztosra vehető, hogy rövid időn belül hasonló sors vár európai társaikra is. Ahogy egy szakértő fogalmazott: nincs olyan repülőgép, amelynek tervezésekor 100 dolláros olajárral számoltak volna a mérnökök. Egy Boeing 767-es vagy Airbus A330-as üzemanyagköltsége a transzatlanti járatokon oda-vissza 2000-ben 20,5 ezer dollár volt. 2008-ban csak az oda úthoz szükséges üzemanyag 44 ezer dollárba került, a retúr pedig 81,2 ezerbe.

A vállalatok lényegében reménytelen helyzetben vannak: épphogy csak kikerültek a piac 2001. szeptember 11-ei összeomlása után kért csődvédelem alól, így évek óta nem tudták lecserélni öreg gépeiket, amelyek 25-40 százalékkal többet fogyasztanak, mint az újak. Riasztó példája a válság következményeinek a Continental esete. Ez a cég jobban kihasználható, ám kisebb üzemanyagtartállyal rendelkező repülőgépeket állított forgalomba transzatlanti járatain, amelyek közül tavaly 96 - amelyek erős ellenszélben repültek - a biztonsági szint alá került üzemanyag-tartalékkal érte el New Yorkot.

Az amerikai cégek az elmúlt héten tették közzé negyedéves gyorsjelentéseiket, amelyekből kiderült, hogy a még talpon lévő vállalatok közül egyedül a tengerentúli légi közlekedés fapados piacának úttörője, a Southwest maradt nyereséges, de még ez is elvesztette tavaly ilyenkor elért nettó profitjának kétharmadát, és csak 34 millió dollár pluszt könyvelt el. A kisebb cégek, az ATA, az Aloha, a Skybus beszüntették tevékenységüket, a Delta Air Lines és a Northwest Airlines bejelentette fúzióját.

A nagy európai társaságok közül eddig a Lufthansa tette közzé negyedéves gyorsjelentését, amelyből az derül ki, hogy durván tizedére, 57 millió euróra esett a cég nyeresége egy év alatt. A vállalat növelte tengerentúli járatainak kapacitását, hogy felvegye a versenyt az Air France-KLM-mel, Európa legnagyobb légitársaságával és a British Airwaysszel, a kontinensen belül pedig 99 eurós jegyárakkal próbálja elcsábítani a fapados cégek ügyfeleit. Az Air France-KLM április 22-étől a megtett távolságtól függő, 2-10 eurós üzemanyagpótdíjat vezetett be járatain, azzal az ígérettel, hogy ezt fokozatosan csökkenti, ha 100, illetve 95 dollár alá csökken a nyersolaj hordónkénti ára.

A kisebb cégek már nagy bajban vannak: az Austrian Airlines vesztesége például 60 millió euró fölé nőtt az egy évvel korábbi 16,3 millióról. Még nagyobb lesz a baj, ahogy a következő hónapokban kifutnak azok a határidős üzemanyag-vásárlási ügyletek, amelyekkel az európai vállalatok eddig fedezték a költségnövekedést. Egyes elemzők szerint ez egy csapásra válságba sodorhatja a társaságokat. Szakértők szerint az új helyzet eredményeként olyan konszolidáció kezdődhet az ágazatban, amelynek végén néhány megavállalat marad a piacon. A légitársaságok csökkenteni fogják szállítási kapacitásukat, hogy a megmaradó utasüléseket jobban feltöltsék, és törölni fogják a kevésbé népszerű járatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szvini #69
    bécsbe nem kell repülni az itt van egy köpésre :)
  • BobaFett #68
    remélem is hogy vége lesz a sok mutyizos, pénzmosó fapados légitársaságnak
  • Epikurosz #67
    Holy shit!
  • Epikurosz #66
    Végetér???
    Csak most
    kezdődik!
  • Epikurosz #65
    Iderakom, mert idevág:
    A léghajókázás szentgrálja
  • Molnibalage #64
    Nagyon helyes! Az első értelmes cél amit évek óta hallottam.
  • Epikurosz #63
    Balikám, egy jóhír neked:
    Halleluja!
  • Molnibalage #62
    Természetesen a személyszállítás estében a safari és egyéb célok nem számítanak mindkettőt abból a szemponból vizsgálom, hogy milliós nagyságrendben kell embert mozgatni és milló tonna árut cipelni. A világon nem lenne annyi hélium amennyi kéne a léghajókba...
  • Molnibalage #61
    Nem akarlak megsérteni, de ha megérné akkor mindenki léghajóval szállítna és nem hajóval.

    1. Személyszállításra A-ból B-e kell sebesség azért.

    2. Teher szállításra A-ból B-be nagy kapacitás kell.

    A léghajó egyiknem sem felel meg az alternatívákat teknitve... Gondolkozni smafu?
  • Epikurosz #60
    A léghajó remek lenne turisztikai célokra. Én speciel imádnék repkedni ott fent. "Júlia nem volt, se jobb, se szebb minálunk, Júlia nem volt se jó se szép, Júlia nem akar a földön járni, felszállt inkább a fejünk fölé." Jó, mi? :-))

    Picit félnék a sok tornádótól, meg hurrikántól, tájfuntól, ciklontól (kifelejtettem valamit?), de a német ceppelineknek sem esett bajuk fent, csak a leszálláskor.