Hunter

Lomtalanítás az űrállomáson

Ne tessenek meglepődni, ha valamikor a jövő nyáron egy ammónia tartálydarab süvít felénk a felsőbb légrétegekből. A NASA úgy döntött, kiszór néhány feleslegessé vált eszközt az űrállomásról, a Földre visszatérő darabokat azonban nyomon követi és értesíti az esetleges érintetteket a becsapódásról.

Az ISS-en szolgálatot teljesítők közül két fő a múlt hét végén kezdte meg a több mint 730 kilogramm hasznavehetetlen felszerelés eltávolításának előkészületeit, melynek többsége a légkörben fog elégni. A műveletre ma, egy 6,5 órás űrséta keretében került sor, melyen az állomás jelenlegi parancsnoka Fjodor Jurcsikin és a frissen érkezett Clay Anderson repülésmérnök vett részt. A lomtalanításra az új európai és japán kutatómodulok érkezése miatt van szükség.

A kidobandó eszközök között található egy hűtőszekrény méretű ammónia tartály is, ami még az állomás első hűtőrendszerének rész volt, a NASA által elvégzett felújítások után azonban feleslegessé vált a 635 kilós egység. Az amerikai űrügynökség eredetileg egy űrsiklón tervezte visszahozni a tartályt, azonban 14 repüléssel az űrsikló-flotta nyugállományba vonulása előtt nem sikerült helyet foglalni a kiszolgált alkatrész számára. A NASA szerint nem maradt más választásuk, azzal együtt, hogy nem szeretnek űrszemetet termelni. "Hosszú időn át vívódtunk a kérdésen, mielőtt meghoztuk volna ezt a döntést" - nyilatkozott az űrállomás program helyettes vezetője, Kirk Shireman.

A Jurcsikin-Anderson páros egy 96 kilogramm súlyú kameraállványt is kiebrudal, ami eddig az állomás raktárában foglalta a helyet. A NASA elsődlegesen azon aggódhat, hogy a kiselejtezett tárgyak nehogy visszasodródjanak az űrállomás pályájára, a légkörbe való visszatérés távolabbi probléma.

Az űrszemét legalább 300 napig a világűrben marad, ezután emészti fel szépen lassan a légkör. A nagyobb darabok közül a kameraállvány elvileg teljes egészében el fog égni, az ammónia tartály azonban - ha darabokban is -, de visszatér a bolygóra.

A NASA szerint valószínűleg az óceánban fognak landolni a hulladékdarabok, azonban nem tudták kizárni a szárazföldi becsapódás eshetőségét. Ezen belül 1 az 5000-hez prognosztizálták az esélyt, hogy lakott terület felett jelennek meg a tartály maradványai. Az űrügynökség nyomkövető radarokkal kíséri az objektumok útját a légköri belépést megelőző két óráig, és amennyiben lakott terület felé haladnak, az adott övezetet értesítik.

Eközben az Endeavour legénysége már javában gyakorol az STS-118 jelű küldetés augusztus 7-re tervezett fellövésére. A kilövés dátumát jövő héten erősítik meg a NASA vezetői. Az Endeavour 10 napot tölt az űrállomáshoz csatlakozva, új szerkezeti elemekkel, egy csere giroszkóppal és újabb felszerelésekkel a fedélzetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • keser #36
    Nem elég, hogy a Földet innen bellülről tönkrevágjuk még az űrből is megszórjuk aztán meg majd csodálkozunk, ha besokall és tesz ellenünk...
  • Balu0 #35
    Mer balfasz módon mi emberek telepakoltuk... szerencsére az ISS és közelében lévő szemetek lassan de biztosan visszatérnek a légkörbe...

    Más:
    Orion: az Orion teherjármű is.. több terhet lesz képes felvinni, mint eddig bármi amit ember épített. A shuttle-hez képest rendkívül mozgékony lesz, nem okoz neki problémát egy nagyobb pályamódosítás, vagy pályasík módosítás, sokkal magasabb páláykat is elérhet.

    épségben valóban nem tud visszahozni semmit, viszont képes arra hogy megfogjon valamit, módosítsa a pályályát, elengedje, és ismét visszatérjen az eredetire.

    Amúgy nagyobb cuccot eddig a siklóval is egyetlen egyszer hoztak vissza, egy műholdat, amit nem is kellett volna, csak kipróbálták megy e a dolog...

    Amit egyszer felvisznek azt ritkán kell visszahoznitalán csak az Űrhajósok a kivétel, meg a ritka "sample return" missziók mint a StarDust
  • mjevsrsh #34
    LOL :D
  • kvp #33
    "Há persze kössék az űrállomáshoz, hát mi az a pár száz kiló + tömeg amit meg kell "mozdítaniuk" pályaemeléskor, és mi az a + x kg üzemanyag amit elhasználnak erre"

    Azert egy progress-hez igazan rogzithettek volna, az ugyanis iranyitottan eg el es elbirt volna meg egy kis plusz terhet.

    Az urallomason egyebkent pont az ossztomeg miatt nem akarnak iranyitatlanul boviteni, ugyanis az ursiklok ures uzemanyagtartalyait is hasznalhatnak kiegeszitomodulkent, viszont mivel uresek ezert nem nyernenek veluk annyit mint amennyi a palyantartas koltsege lenne. (felszerelest meg nem rakhatnak bele mivel indulaskor meg az uzemanyagnak kell a hely)
  • tompka #32
    Most volt egykis zűr az űrben és akkor a space shuttle végezte az ISS menővereit.
  • kamov #31
    Ez nem hitkérdés.
    Amikor az ISS még csak három modulból állt ötvenegynéhány tonna tömeggel akkor végeztek pályaemelést a Shuttle OMS hajtóműveivel két alkalommal.
    A Shuttle ekkor a Unity modul nadír felőli dokkolójájra helyezett PMA-3-ra volt kapcsolva.

    A Skylab anno hetvenvalahány tonnás volt.

    A Shuttle két OMS hajtóművének kb 5,5 tonna az össztolóereje, ezért is gyorsít kb 0.5 m/s-al 110 tonnát.
    Ez még mindig erősebb az ISS pályaemeléseit (összesen kb.25m/s alkalmanként)végző Progresszek főhajtóművének 390 kg-os tolóerejénél...

    Egy 110m/s-os Shuttle visszatérési fékezés terheléstől függően 4 és 5 tonna közötti üzemanyagot igényel, ez az OMS-ek összesen 21,5t üzemanyagkészletének a negyede sincs
  • Sanyix #30
    "A Skylab is irányítás nélkül lépett be a légkörbe, mert nem volt hajtóműve, hogy fenntartsák a pályáját, az űrsiklók meg nem készültek el időben a manőverhez."

    Hát nemhiszem hogy az űrsikló alkalmas lett volna erre, a brutálisan erős oms hajtóműveivel, aminek több mint 2 perc folyamatos égetés kell hogy magán a siklón ~98 m/s-t lassítson (olyan mintha egy versenyautónak 2 percre lenne szükség hogy 350 km/h-ról lelassuljon 0-ra) amivel az üzemanyagkézletének 40%-a el is megy.
  • Sanyix #29
    Há persze kössék az űrállomáshoz, hát mi az a pár száz kiló + tömeg amit meg kell "mozdítaniuk" pályaemeléskor, és mi az a + x kg üzemanyag amit elhasználnak erre :)
  • tompka #28
    És miért van tele szeméttel?
  • hiftu #27
    Az űr nagy, csak sajnos a föld közelében tele van szeméttel. Úgyhogy nem mindegy, hogy mit hagynak még fent. Egyébként már most is (több egyéb tényező mellett) figyelembe kell venni a fent kóválygó űrszemetet és ennek alapján választani ki a fellövés időpontját.