Az Atlantis űrsikló kilövésével három év kihagyás után folytatódhatnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) összeszerelési munkálatai.

Az STS-115 jelű küldetés 372 millió dollár értékű napcella tömböt szállít az állomásra, elindítva az Apollo program óta talán a legnagyobb szabású emberi űrrepülés sorozatot. Ezt melyet 18 hónap alatt terveznek lebonyolítani, ami igen szoros időrendet sejtet.

A NASA vezérkara nem látja akadályát a küldetéssorozat lebonyolításának, bár a mérnökök több elem újratervezésén dolgoznak a nagyobb biztonság érdekében. A Bush elnök által kitűzött 2010-es dátum miatt - ami az űrállomás elkészültének és az űrsikló-flotta megmaradt tagjainak visszavonulásának határidejét jelzi - Micheal Griffin, az űrügynökség vezetője nem vállalta fel az új elemek elkészültéig bekövetkező csúszást. Ezért átmenetileg a régi megoldások módosítását helyezte előtérbe, melyek megbízhatóságát a Discovery be is bizonyította.



Az Atlantis parancsnoka a 115. küldetésen Brent Jett lesz, aki egy újonc pilótával, Chris Fergusonnal vág neki a távnak. A repülésmérnök szerepkörét a parti őrség egykori helikopterese, Dan Burbank tölti be, míg a rutint két veterán, a kanadai Steve MacLean és a Hubble szerelésében is részt vett Joe Tanner képviseli, a csapat hatodik tagja Heidemarie Stefanyshyn-Piper.

Az Atlantis minden idők legnagyobb súlyú rakományát szállítja az ISS-re. A Kennedy Űrközpontban immár hat éve várakozó napcella rendszer összesen 34 977 fontot nyom. A Boeing által kivitelezett, 45 láb hosszú és 16 láb széles csomag két tömböt, a P3 és P4 jelűt, valamint egy motorral ellátott forgó illesztéket foglal magába, mellyel a panelek képesek lesznek követni a Nap mozgását a hatékonyabb energia előállítás érdekében. Igaz, a várva várt többletenergiát csak a következő űrsikló repülése után élvezheti az állomás, ekkor fejezik be ugyanis a Tanner és Piper által elkezdett munkálatokat, ami így is legalább két űrsétát vesz majd igénybe. Jelenleg a P6 jelű nappanel sorozat látja el az űrállomás amerikai modulját.

Az ISS ötlete 1984-ben, Ronald Reagen elnöksége alatt született. Reagen 8 milliárd dollárra becsülte az állomás költségeit és 1992-re ígérte elkészültét. Az adatok azonban sántítottak, a 8 milliárd nem tartalmazta a szállítások költségeit, ezért a Kongresszus követelésére át kellett dolgozni a tervezetet, amit időről időre a különböző kifogások miatt újra meg kellett ismételni. A huzavona az 1990-es évek elejéig tartott, ekkor a Clinton kabinet úgy döntött, pontot tesz a dolog végére és bevonta az oroszokat a programba. Clinton lépése mindkét nemzetnek kapóra jött, az USA és a széthulló Szovjetunió is rendelkezett ambiciózus űrtervekkel, egyedül azonban egyik fél sem boldogult volna, illetve a két nagyhatalom közeledését is nagyban elősegítette az indítvány.

Az oroszok a Mirrel szerzett tapasztalataiknak köszönhetően gyorsan kidolgozták az ISS repülésirányítási procedúráit, majd 1998-ban fellőtték az állomás első modulját, amit három hét múlva követett az amerikaiak első modulja. Az állomás épülgetett, azonban a 2003-as Columbia katasztrófa véget vetett az összeszerelési folyamatnak. Az űrsiklók vesztegzárja miatt nem tudtak újabb modulokat, elemeket és elegendő ellátmányt feljuttatni, az állomáson dolgozó legénység száma háromról két főre csökkent.

A jelenleg hat modulból álló űrállomást nem kímélte az idő, erősen ráfér mind a bővítés, mind a meglévő technikák javítása. Az orosz Elektron oxigéngenerátor szinte már minden hibajelenséget végigzongorázott, az ISS fedélzetén mindössze egy illemhely használható, ami egy vészhelyzetben, amikor esetleg kilenc űrhajós is összezsúfolódik, elég szűkösnek mondható. Ez lenne ugyanakkor a legkisebb gondjuk, mivel a jelenlegi mentőcsónakkal egyszerre mindössze hárman hagyhatják el az űrállomást.



A Columbia megsemmisülésekor Jett társaival már a következő küldetésre gyakorlatozott, a mostani parancsnok másodszor élte át repülésének elhalasztását, a Challenger végzetes útját követő expedíciónak is a tagja volt. A NASA akkor 30 repülést tervezett különböző eszközök és ellátmány feljuttatásával az állomás befejezéséhez. Bush azonban egy hirtelen húzással 2010-ben határozta meg a végső dátumot, ami közel tíz egyéb projekt törlését vonta maga után, a munkálatokat pedig 17 repülés keretében kell befejezni. Igaz, kisebb is lesz a végleges űrállomás, mint azt a kezdetekkor tervezték.

Az elkövetkező 12 hónapban főként a nappanelek kerülnek végleges helyeikre, jövő szeptemberben viszik fel az európai Colombus kutatómodult, amit három fordulóban a japán Kibo kutatómodulok és külső platformok követnek. 2008 júniusában érkezik az állomás negyedik, egyben utolsó nappanel tömbje, az utolsó nagy művelet pedig a Node 3 modul csatlakoztatása lesz, amire a tervek szerint 2010 januárjában kerül sor.

A munkálatok végére a létesítmény körülbelül 1 millió fontot fog nyomni, nyomáskiegyenlített területe két 747-es Jumboénak felel majd meg. A nappanelek 75 kilowatt energiát fognak generálni, ami 55 átlagos háztartás ellátására lenne elegendő. A legénység száma várhatóan hatra nő, az orosz Szojuz kapszulákhoz csatlakoznak, a nagyobb amerikai CEV, új nevén Orion kapszulák is, így mindenki számára lesz elegendő hely a mentőhajón.

Az eltelt évek alatt a cél is átértelmeződött. Eredetileg az űrben való lét és munka megismerése volt a cél, az elmúlt években azonban az ISS egyfajta ugródeszkává vált az emberi Hold- és Mars-expedíciók számára. Az általános kutatás lassan a Földön kívül alkalmazandó jövőbeli technikák tesztágyává alakul.