Gyurkity Péter

Alakul a kínai lopakodó bombázó

Egy magazinban jelentek meg az első képek, a hatótáv miatt aggódhatnak az amerikaiak.

Az elmúlt években mi is folyamatosan beszámoltunk a különböző kínai lopakodó fejlesztésekről, amelyek között nemcsak vadászgépek, de már egy bombázó is felbukkant. A hadrendbe állítás ugyan ez utóbbi esetében még nem történt meg, viszont egyre több információ jelenik meg a gépről.

Peking már 2018-ban bemutatott egy rövid videót, amelyet most ismét megtekinthetünk egy friss Twitter-bejegyzésben. Ez már önmagában is jelzi, hogy ismét mozgolódnak az illetékesek, ezzel csaknem egy időben viszont már néhány, számítógéppel generált kép is megjelent a szintén kínai Modern Weaponry magazinban, amelyet a South China Morning Post hosszabb cikke követett a sorban. Ez utóbbiban kifejtik, hogy a Xian H-20 stratégiai bombázó a nagy, hozzávetőlegesen 8000 km-es hatótáv miatt komoly fenyegetést jelent az amerikaiak számára, akik elsősorban a csendes-óceáni térségben lévő érdekeltségeiket félhetik, viszont a típus bemutatkozása ennél is komolyabb következményekkel járhat.

Hozzáteszik ugyanis a fentiekhez, hogy a lopakodó bombázó várhatóan saját hiperszonikus fegyverekkel együtt érkezik majd, amelyek saját, szintén nagyobb hatótávukkal terjeszthetik ki az említett távolságot, vagyis Washingtonban valószínűleg még nagyobb aggodalommal figyelik a fejleményeket. Egyes vélemények szerint a játék alapvető szabályai változnak majd meg a bombázó hadrendbe állításával, bár arról sem feledkezhetünk meg, az alapokat továbbra is a haditengerészet, valamint az általuk alkalmazott hordozók száma (és jellemzői) határozzák meg, az USA pedig még mindig komoly előnnyel rendelkezik ezen a téren, hiszen ők ellenőrzik (és biztosítják) a tengereken zajló nemzetközi kereskedelmet, annak áramlását.

A bombázó pontos technikai adatait természetesen ezúttal sem közlik velünk, viszont a B-2 típusra emlékeztető külalak és a lopakodó jelleg egyértelműen jelzi, hogy Peking komolyan gondolja a felzárkózást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #235
    F35 valid. De a lopakodó flotta más gépei erre nem képesek. B2 Spirit, bár az másik liga.
  • Csucse #234
    https://www.quora.com/Can-an-airplane-stand-still-in-mid-air
  • TokraFan #233
    Megállni a levegőben? Pl. a B2? Ezt honnan veszed?
  • Csucse #232
    A lopakodó nem annyi, hogy speciális külső burkolata van, ami ki-be kapcsolható módon képes a radarok sugarait elnyelni, így nem látható a radaron... ez csak, több mellett egy különleges jellemzője, bár fontos... legalább ilyen fontos a mozgási képesség, pl A GYORSASÁG, (többszörös hangsebesség ugyebár) és emellett az, hogy képes pár méterre a földtől repülni, valamint akár megállni a levegőben... minden irányba hipergyorsan elmozdulni... tehát eleve radar ide vagy oda, úgy mozog, hogy szinte felfoghatatlan... nem csoda, hogy ufónak szokták nézni a komoly lopakodókat... nem viccből kb egymilliárd dollár egy darab ilyen gép... nem tudom, a kínaiak felnőttek-e már ehhez, de a rízsföldsáros halászgatyót mindenesetre igencsak fel kell kötniük, hogy ne valami szánalmasan röhejes dolgot produkáljanak, mint bizonyos lopakodó vadászgép...;)
    Utoljára szerkesztette: Csucse, 2022.01.02. 17:06:00
  • TokraFan #231
    "Ha pedig egy elit szavazhat, mondjuk csak mérnökök, egyrészt kiveszik a humánum"

    Én ilyet nem mondtam! Én azt mondtam, hogy minden tudományterület kiválóságaiból álló testület válasszon vezetőt. Az nem "elit", hanem az egyes szakterületek aktuális tudásának szakmai csúcsát képviselő emberek csoportja. Őket pedig a szakma választhatná ki a saját soraiból.

    Egyébként pedig minden társadalom előbb-utóbb összeomlik, ez a fejlődés része. Az összeomlás lehet katasztrofális és lehet békés átmenetű is egy másik rendszerbe. Ez számos változótól függ. Annak hajtogatása, hogy "össze fog omlani", teljes értelmetlenség, az egyetlen célja, hogy egyszer majd talán igaz lesz és akkor lehet végre mondani, hogy a vallásosok is nyertek a lottó húzáson, ha már ésszel nem sikerült semmit elérni. De ez kb. a kockadobással egyenértékű. Azt állítom, dobok egy hatost, aztán ha sorban nem azt dobok akkor kussban maradok, ha véletlenül mégis kijön az a hatos, akkor viszont lehet mondani, hogy "ugye megmondtam?". Ez sima szerencsejáték, nincs mögötte semmi tudás.

    Megjegyzem, ha létezett szakrális királyság, akkor az is összedőlt, mivel elég régen nincs jelen egyetlen társadalomban sem. Vagyis pont olyan sz*r volt, mint a többi, csak nem látod be.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.18. 18:23:03
  • TokraFan #230
    "Te nem veszed észre, hogy nagyon rossz felé tart civilizációnk?"

    Problémák minden korszakban voltak, jelenleg is vannak, ezeket meg kell oldani. Ezzel együtt, az átlagember (nyugaton), ma sokkal jobban él, mint kb. bármikor az emberi történelem során.

    "Nem látod, hogy minden globális folyamat negatív és gyorsuló?"

    Nem. Számos folyama kifejezetten pozitív. Csak mivel túltolod a "bűnhődés" vallást, egy állandó depresszióban szenvedsz és mindenhol bűnt, bűnösöket, bűnhődést látsz már. Ott is, ahol nincs! Elvesztetted a realitásérzékedet.

    "A katolikus egyházat, esetleg másokat is kritizálsz, de én nem ezekről, hanem a Krisztust követő vallásról beszélek."

    Lényegét tekintve irreleváns, mivel a társadalmakban vezetőkre van szükség, a vezetők pedig emberek. Amiről beszélsz, az egy idealizált elmélet, amit lehetetlen megvalósítani, mert a gyakorlatban keretek közé kell szorítani és végre kell hajtatni, be kell tartatni. Éppen ennek a tipikusan rettenetes megnyilvánulása az egyház, amit emberek csinálnak. Mitől lenne ez más egy "vének tanácsánál", és azok lokális prefektusainál? Pont ugyanolyan gyarló emberek lennéenk, ugyanazokkal a hibákkal, mint amit az egyházaknál látunk. Amit Te vizionálsz az utópia, nem létezik és nem kivitelezhető, de ezt már ezerszer megbeszéltünk. És persze még mindig nem magyaráztad el, mit kellene tenni azokkal, akik köszönik szépen, nem kérnek a mesékből? A mondandód alapján ezek elpusztítandók, tehát meg is érkeztünk a vallási alapú kvázi kommunizmushoz.
  • TokraFan #229
    Nem érti.
  • defiant9 #228
    "Egyre inkább távolodunk a megoldásoktól, az igazságtól, a jótól, Istentől..."
    Egyre közelebb kerülünk az igazsághoz azáltal, hogy tudományos leírást tudunk adni a kérdéseinkre és nem kell isteni hókuszpókuszt belemagyarázni a világ működésébe. A jó az relatív, pl. a jobb orvosi ellátáshoz is közeledünk (ez persze kishazánkra csak korlátozottan érvényes), egyre tovább élünk, egyre nagyobb jólétben. Isten pedig ha létezne is akkor is szimplán nem csinál semmit, ez alapján irreleváns lenne, de végső soron inkább rossz mert a nevében népbutitás/manipuláció/hatalomgyakorlás zajlik.
  • Tetsuo #227
    Az abortusztörvény csak a kezdet? Én is pontosan így gondolom, de fordított értelmezéssel.
    Az a társadalom, amely megengedi az abortuszt, megérett a pusztulásra. Ártatlan életek millióit, saját utódait mészárolja le ilyen-olyan okból, nem érdemelhet mást.
    Te nem veszed észre, hogy nagyon rossz felé tart civilizációnk? Nem látod, hogy minden globális folyamat negatív és gyorsuló?
    Azt sem látod, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus egy kutya kölyke?
    A katolikus egyházat, esetleg másokat is kritizálsz, de én nem ezekről, hanem a Krisztust követő vallásról beszélek.

    Úgynevezett túdóstársadalom nem létezhet, mert az csak látszólag meritokrata, valójában utópisztikus marhaság, mint a kommunizmus vagy a demokrácia. A tömeg nem a legokosabbat vagy a legjobb vezetőt választja meg, hanem a legjobb szónokot, aki lehazudja a csillagokat is az égről.
    Ha pedig egy elit szavazhat, mondjuk csak mérnökök, egyrészt kiveszik a humánum, létrejön Madách Falansztere, másrészt nagyon messze lesznek a jó vezetőtől, hiszen az nem mérnöki (képességű), ergo a rendszer nem tartható fent sokáig.
    Egyszerűen nincs párja a szakrális királyságoknak, ahol a kasztrendszer volt maga meritokratikus.

    Minden klasszikus vallás szent könyveiben meg van írva, hogy az összeomlás közel van és elkerülhetetlen, mármint társadalmi szinten. Egyre inkább távolodunk a megoldásoktól, az igazságtól, a jótól, Istentől...
  • TokraFan #226
    Nem lepődöm meg, hogy számodra más súlyú a két történet, ez nyilvánvalóan a kettős mércédből adódik. Engem nem érhet ez a vád, mert elítélem mindkettőt. Az abortusz törvény szintén csak a kezdet, a történelemből ismerjük a kereszténység túltolásának -általad is említet- gyakorlati megnyilvánulásait. Ott még nem tartunk, de az emberi természetből adódóan, a hatalomhoz jutottak többsége, különösen ha egy leválthatatlan diktatúrában jutnak hatalomhoz, elmozdul a szélsőségek felé és erőszakkal kényszeríti a többséget saját akaratának megfelelően. Az általad említett "tanács" semmiben nem térne el az általad gyűlölt globalista világkormánytól (ami egyelőre csak a konteók és a legendák szintjén létezik, de fejben jókat lehet ellene harcolni), mivel ott is néhány ember kezébe kerülne milliárdok sorsa. A hülyeségnek, maradi butaságnak nem behódoló tömegeket pedig csak erőszakkal lehetne leverni, és meg is érkeztünk a vallási diktatúrához, egy kvázi kommunista rezsimhez, akik csak annyiban térnek el a valódi kommunistáktól, hogy más ideológia mentén verik szét az embereket. A végeredmény azonos.

    Nem ezeréves mesék alapján kellene vezetőket választani -különösen, mert pl. a keresztény egyház esetén még a hívek sem értik, miért lesz valakiből funkcionárius, bíboros, vagy pápa. Egy buzi nagy belterjes uram-bátyám szar az egész, ahol egymást nevezi ki néhány ember.

    Sokkal célravezetőbb lenne, ha tudományos alapon, pszichológusok, pszichiáterek, professzorok és egyéb elismert szakemberek választanának vezetőket. Mert a mostani rendszer, hogy kis túlzással egy 6 elems akárki is lehet minielnök, teljesen vállalhatatlan. Nem véletlenül látunk annyi pszichopatát a vezetők soraiban kelettől nyugatig.