Gyurkity Péter
Megszületett a párizsi klímaegyezmény
Csaknem 200 ország vállalná önkéntesen az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását.
Az ENSZ mellett számos egyéb szervezet, kormány, valamint sajtótermék számolt be szinte egyszerre arról, hogy szombaton létrejött a megállapodás a párizsi klímacsúcs résztvevői között, ezzel pedig megnyílt az esély a klímaváltozást korlátozó plafon megteremtésére, illetve annak betartására. A kétkedők szerint ennyi nem elég, de az is kérdéses, hogy ki fogja betartatni a most kinyilatkoztatott vállalásokat.
Kedvező előjelekkel indult a párizsi találkozó, hiszen az ősszel mért 150 után decemberre csaknem 200 ország terjesztett elő önkéntes vállalásokat, hogy ezzel járuljon hozzá a szakemberek által még elfogadhatónak tartott 2 Celsius-fokos emelkedés betartásához. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásával ez ugyan nem feltétlenül valósul meg, hiszen a vállalások betartásával is 2,7 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti kor szintjéhez képest, a mostani megállapodásban azonban - jókora meglepetésre - megemlítik a 1,5 Celsius-fokos limit alkalmazását, amelyhez persze további szigorítások és komoly intézkedések kellenek majd.
Innentől kezdve az aláíró országok kormányain múlik a megállapodás ratifikálása, az egyezmény ezt követően, 2020-tól lépne életbe (emiatt sokaknak úgy tűnhet, hogy még mindig ráérős a tempó). Fontos változás a korábbi klímacsúcsokhoz képest, hogy ezúttal nemcsak a gazdag országok részvételével zajlottak le a tanácskozások, illetve hogy az aláírók között ott vannak a legnagyobb kibocsátók is - mi több, az Egyesült Államok és Kína már korábban igyekezett jó példát mutatni és megállapodtak a kibocsátások visszafogásáról, ami Kína esetében 2030 után eredményezne csökkenést. Emellett évi 100 milliárd dollárral támogatnák a kevésbé fejlett államokat a megújuló energia széleskörű alkalmazása, az átállás feltételeinek megteremtése érdekében, míg a klímaváltozás következményei által közvetlenül sújtott országokat a károk enyhítéséhez és a helyreállításhoz szükséges összegekkel segítenék.
Továbbra is nagy kérdés, hogy ki fogja betartatni a részletes vállalásokat, hiszen ennek elmulasztását semmilyen szankció nem követi majd. A kétkedők szerint a megállapodás túlságosan gyengére sikerült, az egyes kormányfők persze történelmi áttörésről beszélnek, de az is felmerül, hogy már eleve túl későn és túl kicsit lépünk a helyes irányba. Az átállás (ahogy az ilyenkor lenni szokott) munkahelyek millióit érintheti hátrányosan, az egyes kormányok pedig ezt mindig fontosabbnak tartották a hosszú távú környezeti változásoknál, hiszen ellenkező esetben többek között a most nagy hangon tiltakozók sem szavaznának rájuk - nem vehetünk mérget arra, hogy ez ezúttal másként lesz.
Az ENSZ mellett számos egyéb szervezet, kormány, valamint sajtótermék számolt be szinte egyszerre arról, hogy szombaton létrejött a megállapodás a párizsi klímacsúcs résztvevői között, ezzel pedig megnyílt az esély a klímaváltozást korlátozó plafon megteremtésére, illetve annak betartására. A kétkedők szerint ennyi nem elég, de az is kérdéses, hogy ki fogja betartatni a most kinyilatkoztatott vállalásokat.
Kedvező előjelekkel indult a párizsi találkozó, hiszen az ősszel mért 150 után decemberre csaknem 200 ország terjesztett elő önkéntes vállalásokat, hogy ezzel járuljon hozzá a szakemberek által még elfogadhatónak tartott 2 Celsius-fokos emelkedés betartásához. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásával ez ugyan nem feltétlenül valósul meg, hiszen a vállalások betartásával is 2,7 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti kor szintjéhez képest, a mostani megállapodásban azonban - jókora meglepetésre - megemlítik a 1,5 Celsius-fokos limit alkalmazását, amelyhez persze további szigorítások és komoly intézkedések kellenek majd.
Innentől kezdve az aláíró országok kormányain múlik a megállapodás ratifikálása, az egyezmény ezt követően, 2020-tól lépne életbe (emiatt sokaknak úgy tűnhet, hogy még mindig ráérős a tempó). Fontos változás a korábbi klímacsúcsokhoz képest, hogy ezúttal nemcsak a gazdag országok részvételével zajlottak le a tanácskozások, illetve hogy az aláírók között ott vannak a legnagyobb kibocsátók is - mi több, az Egyesült Államok és Kína már korábban igyekezett jó példát mutatni és megállapodtak a kibocsátások visszafogásáról, ami Kína esetében 2030 után eredményezne csökkenést. Emellett évi 100 milliárd dollárral támogatnák a kevésbé fejlett államokat a megújuló energia széleskörű alkalmazása, az átállás feltételeinek megteremtése érdekében, míg a klímaváltozás következményei által közvetlenül sújtott országokat a károk enyhítéséhez és a helyreállításhoz szükséges összegekkel segítenék.
Továbbra is nagy kérdés, hogy ki fogja betartatni a részletes vállalásokat, hiszen ennek elmulasztását semmilyen szankció nem követi majd. A kétkedők szerint a megállapodás túlságosan gyengére sikerült, az egyes kormányfők persze történelmi áttörésről beszélnek, de az is felmerül, hogy már eleve túl későn és túl kicsit lépünk a helyes irányba. Az átállás (ahogy az ilyenkor lenni szokott) munkahelyek millióit érintheti hátrányosan, az egyes kormányok pedig ezt mindig fontosabbnak tartották a hosszú távú környezeti változásoknál, hiszen ellenkező esetben többek között a most nagy hangon tiltakozók sem szavaznának rájuk - nem vehetünk mérget arra, hogy ez ezúttal másként lesz.