Gyurkity Péter

Repedésekkel teli az Enceladus jégtakarója 

A Szaturnusz holdján rengeteg a kisebb-nagyobb repedés, hamarosan jön a mintavétel.

Nemrég írtunk arról, hogy a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdjának felszíne alatt egy hatalmas, globális óceán van, legalábbis erre a következtetésre jutottak a szakemberek a folyamatosan beérkező adatokból. Most újabb megfigyelésre került sor, ez pedig az északi területen mutatott meg újabb jellemzőket.

A NASA oldalán olvashatunk arról, hogy a Cassini űrszonda egészen közel, 1839 kilométeres távolságban hajtotta végre az utolsó három átrepülés első fázisát, ennek köszönhetően pedig a korábban sötétbe burkolózó északi régiót is részletesebben szemügyre vehetjük. A képeken - amelyeknek feldolgozatlan, nyers változatát szintén megtekinthetjük az oldalon - rengeteg kisebb-nagyobb repedés látszik, amelyek a krátereken is átnyúlnak, és bár ezeket a hold különleges sajátosságának tartják, most már világos, hogy az északi terület sem jelent kivételt ez alól.


A Cassini október 28-án hajtja majd végre a következő átrepülést, ennek során a távolságot egészen apróra, 49 kilométerre csökkentik, hogy a már említett déli sarki régióban mintát vegyenek a jégvulkánok által kilövellt törmelékből, ezzel is következtetve a felszín alatti óceán kémiai összetételére - ezen adatokat később a lakhatósági feltételek felmérésének céljából is felhasználhatnánk.

December 19-én az utolsó átrepülés is megtörténik, ez pedig már a hold belsejéből áradó hőt lesz hivatott megmérni, 5000 kilométeres magasságból. A több, mint egy évtizede szolgálatot teljesítő Cassini még ezt követően is folytatja munkáját, 2017-ben például a Titánnal való találkozás révén közelebb kerül a Szaturnuszhoz és annak egyik gyűrűjéhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!