SG.hu·

Hátat fordítanak a sportszergyártók az Amazonnak

Több sportszergyártó nem árusítja termékeit a jövőben az Amazonon és más online platformokon. A cégek azt kifogásolják, hogy az árucikkeket nem megfelelő módon mutatták be a kereskedők, és ráadásul nem is segítik tanácsokkal a vásárlókat.

A sort az Adidas nyitotta tavaly; a gyártó megtiltotta a kereskedőknek, hogy nem exkluzív oldalakon kínálják eladásra a termékeit. Problémát okozott ugyanis, hogy az új és a használt árucikkek nem mindig voltak elkülönítve egymástól, nem voltak külön márkaboltok vagy -részlegek és a felhasználók sem kaptak megfelelő segítséget. Az Adidas példáját most követte a Mammut, a Deuter és a Lowa is. Ugyan ezek kisebb vállalatok, de a folyamat mégis figyelemre méltó.

A gyártók annak ellenére döntenek az Amazon, az eBay és más portálok rendszeréből való kivonulás mellett, hogy ezeken keresztül komoly vásárlói rétegeket érhetnek el. A döntés így komoly kockázatokat hordoz magában. Johannes Ippach, a Német Márkaszövetség képviselője szerint azonban a cégek egy minőségi ígéretet tesznek az ügyfeleik felé és ennek részét képezi az adott terméken kívül a tanácsadás is. Ennek az ígéretnek a betartása pedig adott esetben fontosabb lehet a kieső forgalomnál. A felhasználókban különböző kérdések merülhetnek fel: jó lesz ez a cipő, milyen alternatívái vannak? Ezekre a kérdésekre pedig az Amazonon vagy az eBayen nem kapnak választ.

"Árucikkeinkkel kapcsolatban gyakran szükség van magyarázatra, különösen igaz ez például a hegymászáshoz használható eszközökre. Miután a termékeink magasabb árkategóriában találhatók, ezért a vásárlók joggal várhatnak el tanácsadást" - jegyezte meg Harald Schreiber, a svájci Mammut egyik vezetője. Álláspontját osztotta Andreas Herrlinger, a hálózsákokat és hátizsákokat gyártó Deuter eladási vezetője is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© YaniMan2013. 07. 13.. 10:38||#3
Jó lenne látni ugyanezt az üzletpolitikát a nagy autógyáraktól is. És még sorolhatnám...
© Tetsuo2013. 07. 12.. 22:58||#2
Na igen, az Amazon meg az eBay tényleg nem kellemes kinézetu, informatív stb., inkább egy végtelenpolcú bóvlisnak hat.
Persze, kapni a mindentol, mindenig mindent, 😊 de sok kereskedo ill. termék nem valami bizalomgerjeszto, mégha 99% is a ratingje.
Ráadásul szinte minden termék pontos specifikációját valahol máshol illik megnézni, vmi hivatalos oldalon. 😉

Azt már nem is említem, hogy a legtobb indiai, pakisztáni, meg kínai tipikus angol neveket használ... na vajon miért? 😉 Szóval a csalás már itt kezdodik!

Ha betartunk néhány szabályt, akkor viszont a legnagyobb (de ugye, nem a legszebb és kényelemesebb) árukínálatot találjuk óccsóér'.
© kvp2013. 07. 12.. 10:21||#1
Tipikusan ilyen esetekben szokott megjelenni a kinai konkurencia kitolteni a teret es aztan a nagyobb forgalom es nagyobb arbevetel utan siman megveszik a nyugati ceget, csak a marka erteke miatt.