Berta Sándor

Folytatódik a Facebook alapításáról szóló vita

Ugyan a Facebook már 50 milliárd dollárt ér, de épp ez okoz nagy fejfájást Mark Zuckerbergnek. A közösségi portál alapítójának ismét szembe kell néznie a Winklevoss fivérekkel.

Újabb mérföldkövéhez érkezett a Facebook alapítói közötti konfliktus. Zuckerberg 2008-ban megállapodott Tyler és Cameron Winklevoss-szal, akik azt állították, hogy a fiatalember tőlük lopta el a közösségi oldal létrehozásának ötletét. Zuckerberg akkor 65 millió dollárt fizetett a testvéreknek, akik azonban most a Facebook értéknövekedése miatt felbontanák a szerződést.

Egy amerikai szövetségi bíró már elutasította a Winklevoss fivérek beadványát, de a döntés ellen fellebbeztek. Ügyvédjeik azzal érveltek, hogy 2008-ban becsapták őket és túl kis cégértéket adtak meg nekik. A két férfi 20 millió dollárt készpénzben kapott meg, a többi 45 millió dollárért cserébe pedig Facebook-részvényekhez jutottak. A közösségi portál ügyvédjei ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy pont az értéknövekedés miatt az akkori megállapodás ma már 140 millió dollárt ér. Ez az érv azonban nem győzte meg az ikreket, akik szeretnék felmondani a szerződést és inkább perre mennének Zuckerbeggel.


Zuckerberg dollármilliókkal ismerte el Cameron és Tyler Winklevoss követelésének jogosságát

Tyler és Cameron azzal vádolta meg a fiatal cégvezetőt, hogy miután programozóként alkalmazták, felhasználta az ötletüket és létrehozta a saját oldalát. Emellett szerintük a vállalat elhallgatta előlük a részvények pontos árára vonatkozó információkat is. A Facebook vezetője erre úgy reagált, hogy a két testvér nem online közösségi hálózatot akart létrehozni, így nem érti a felvetésüket.

Mark Zuckerbergnek nem ez az első hasonló ügye. Tavaly júliusban Paul D. Ceglia webdizájner-tüzifaárus nyújtott be egy keresetet, amelynek lényege, hogy 2003-as szerződések miatt őt illeti meg a Facebook többségi tulajdonjoga. A férfi nem csak az őt megillető tulajdonrészt, hanem megfelelő mértékű kártérítést is követel a cégtől, illetve Zuckerbergtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • richard45 #49
    Micsoda tenyérbe mászó pofája van ennek a kettőnek.
  • sandor4 #48
    Adler30, javaslom megtekintésre a flobots handlebars című számát, bár valszeg ismered, mert egy időben mindenhonnan az folyt. Ha nem érted a rappelt szöveget (mert én pl nem mindig értem sajna), akkor nézz hozzá szöveget. Sztem szeretni fogod :)
  • sandor4 #47
    igen, de nem abból a reklámból, amit random odadob neked, hanem amit a leveleid/adataid/ismerőseid/eseményeid/stb tulajdonságaid alapján neked valónak talál, így nyilván sokkal hatékonyabban reklámoz

    igazából ez egy win-win szituáció sztem, mert neked lehet 15000 emailed, és nem kell törölni, lehet facebookra feltöltve sok giga fényképed, és nem baszogatnak, cserébe célzott reklámokat kapsz, amiket saját belátásod szerint elolvasol vagy nem

    ez elég korrekt, nem?
  • fergusonpapa #46
    nyomorék..szted jobb oldalt mi az?reklám..ennyi.szted google miböl él meg?nem aból h te naponta felnőt tartalomra keressel rá...hanem reklámból.
  • Julius Caesar #45
    Ez mindig így volt, és valószínű így is lesz :|
  • DeviloftheHell #44
    miböl élnek meg? :D miért ér ennyit? :D sok eladhato személyes adat :D:D:D rengeteg fénykép stb :D
  • Sir Ny #43
  • adler30 #42
    Félreérthető volt a hozzászólásom tudom,eszemben sem volt zsidózni.Sosem voltam fajgyűlölő,kifejezetten marhaságnak tartom,inkább talán irónia.A szélsőséges dolgoktól mindíg is elhatárolódtam,mióta az eszemet tudom.A szálka a szememben bizonyos befolyásosak hozzáállása az átlagember felé.A világgazdaságot pedig sajnos pont ezek hidegvérű rohadék stb emberek irányítják,akik ha kell éhen döglesztenek egy egész népet,vagy világháborút provokálnak ki.Mert a fegyverbiznisz a legmenőbb.Én csak a sunyi manipulatív gonosz gyilkosokat utálom,akik ártatlan civileket használnak aljas kísérletekre.És mint tudjuk minden mögött a pénz és a hataloméhség lapul.
  • gombabácsi #41
    Istenem... bár mindig is úgy tartottam, hogy a zsidózók a leghülyébb emberek a világon, de amióta a megélhetési fajvédők tevékenykednek, azóta őket tartom a leghülyébbeknek. A zsidózók persze ott vannak mögöttük szorosan. :)
  • Julius Caesar #40
    Erről is a fletó tehet