Berta Sándor

Külső programon alapul a Facebook levelezőszolgáltatása

A közösségi portál vezetői a Zenbe nevű New York-i vállalattól kértek szakembereket és segítséget új kommunikációs szolgáltatásuk létrehozásához.

A Facebook Messages megalkotása nem teljesen a közösségi oldal üzemeltetőinek érdeme, hiszen komoly részben a Zenbe Mail program funkcióin alapul. Ez derült ki Alan Chungnak, a New York-i cég vezetőjének blogbejegyzéséből. A szakember gratulált a Facebooknak az új szolgáltatás elindításához, majd megjegyezte: "Talán hallottak a héten arról, hogy a Facebook egy új egyesített üzenetküldő termékkel jelentkezik. Mi itt, a Zenbénél nagyon örülünk ennek, mivel egy kis szerepet mi is játszottunk ebben a folyamatban. Néhány hónappal ezelőtt három fejlesztőnket átvette a Facebook. Hisszük, hogy az üzenetküldés és az együttműködés egy új innovációs hullám előtt áll és büszkék vagyunk arra, hogy ebben a folyamatban mi is részt vehetünk."

Alan Chung nem csak a Facebook Messages csapatnak fejezte ki elismerését, hanem a Zenbe korábbi munkatársainak is. A Zenbe Mail levelezőszolgáltatást egyébként november 8-án, néhány nappal a Facebook Messages elindítása előtt állították le. A vállalat számos szállal kötődik a közösségi portálhoz: következő, Shindig nevű terméke egy a fotók csereberélését biztosító szoftver lesz kifejezetten Facebook-tagoknak.

A Cnet kérdésre válaszul a Facebook megerősítette a Chung blogbejegyzésében leírtakat és azt, hogy valóban vettek át szakembereket a Zenbétől. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a levelezőszolgáltatás fejlesztése már jóval hosszabb ideje tart.

A Facebook a napokban indította el az új generációs levelezőszolgáltatását, amely Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató szerint a hagyományos levelezőrendszerek, az azonnali üzenetküldő programok, valamint az SMS-küldő programok előnyeit kívánja egyesíteni. Az 500 millió Facebook-használó a bejelentkezési névvel kezdődő és @facebook.com végződésű címet kap. Így a Facebook jelenlegi üzenőfalrendszere teljes értékű levelezőrendszeré alakul és a közösségi portál igazi kihívója lehet a Google, a Yahoo, valamint a Microsoft levelező szoftvereinek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #3
    Tán pisztolycsővel kényszerítenek, hogy használjad?!
  • duke #2
    " A következő fejlesztés egy fotócserélő szoftver lesz."

    En pedig faszbuk operaciosrendszert, meg faszbuk telefont akarok.
    Es rettento szuksege volt a vilagnak egy ujabb levelezorendszerre.
    Majd akkor regiszralok, ha ingyenes urutazast adnak ajandekba. :)
  • Ferrer #1
    Mikor használhatjuk mi is?