Berta Sándor

Lassan nőnek a digitális zeneeladások

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy tavaly 25 százalékkal nőtt az online eladott zenei művek értékesítéséből származó bevétel.

A növekedés az előző évekhez képest lassult ugyan, de folyamatos. Csökkentek viszont a CD-eladások, amelyek a teljes forgalom alig 7 százalékát teszik csak ki. 2008-ban a nemzetközi zeneipar a világhálón eladott digitális zenei alkotások után világszerte összesen 3,7 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el. A Digital Music Reports 2009 című dokumentumot az IFPI képviselői Londonban mutatták be.

Az online letöltések a tavalyi teljes forgalom 20 százalékát tették ki. Ezen a területen javulás tapasztalható, hiszen 2007-ben ez az érték még csak 15 százalék volt. Az elmúlt esztendőben összesen 1,4 millió dalt értékesítettek az interneten és a zenei albumok online eladása 36 százalékkal nőtt. Az eredmények mellett ugyanakkor a szervezet tagjainak továbbra is van okuk az ürömre, lévén még mindig komoly problémát jelentenek az illegális letöltések.

Az IFPI becslései alapján tavaly 40 milliárd zeneszámot töltöttek le illegális forrásokból a felhasználók, ez a teljes online letöltések 95 százalékát teszi ki. "Ez a 95 százalék nagyon elszomorító szám. Még elszomorítóbb azonban, ha az ember Kínába látogat" - jegyezte meg epésen John Kennedy, az IFPI elnöke. "A piac egyre áttekinthetetlenebb. Több millió művész és több tízmillió dal található például a MySpace-n. Annak az esélye, hogy megmutathasd a dalaidat a közösségnek egyre nehezebbé válik. Ezen a területen erősíthetjük a szerepünket" - hangsúlyozta John Reid, a Warner európai vezetője. A szakember úgy vélte: a kiadóknak új piaci szegmenseket kell feltérképezniük, hogy reagálni tudjanak a megváltozott fogyasztói szokásokra.

A világ legnagyobb zenei piaca továbbra is az Egyesült Államok. Itt 2008-ban először lépték túl az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt. Az 1,1 milliárd dolláros bevétel 2007-hez képest 27 százalékos növekedést jelent. Nagy-Britanniában a letöltésekből származó forgalom a tavalyi év első felében 45 százalékkal nőtt. Az Egyesült Államokban az emberek átlagosan 12,50 dollárt, Nagy-Britanniában 7,80 dollárt, míg Spanyolországban csak 60 centet adtak ki digitális zenei alkotásokért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #10
    Ez pedig nem jó felfogás gyerekek! Nem védek én egy kiadót sem, de azért mégis más egy kedvelt előadó albumát a kezedben tartani, ne adj isten: meg is hallgatni... Nem tartom jó ötletnek a fizetsz-letöltöd dolgot sem, de ha komolyan belegondolunk, talán ez lesz a természetes egy 5-10 év múlva, és fizikai hordozót áruló zenei üzleteket meg csak nagyítóval lehet majd találni...talán!
    Koncertre járhatsz persze, ha kedveled az előadó(ka)t.
    És igen, sok együttesnek egyetlen esélye az internet.
  • AgentKis #9
    Én sem vagyok hajlandó magán célra zenét venni. Ha tisztelem az előadót akkor elmegyek mondjuk a koncertjére, de a zenéjét otthoni használatra illegálisan szerzem be, mert a kiadót, meg a szerzői jogvédelmi szervezeteket nem tisztelem, nem is vagyok hajlandó fizetni nekik. Adathordozót is csak olyat veszek, amelyen nincs artitstajussos matrica. Ja és hallgatok rádiót. Netrádiót is ;) és onnan is veszek fel alkalomszerűen zenéket. Ha pénzért árulják akkor a koncertjegyen kívül semmire sem vagyok hajlandó költeni.

    Magyar zenéket itt lehet venni.
    Az kérdés, hogy milyeneket, én nem néztem mert pénzért itt sem érdekel...
  • Vogel #8
    Sose vettem CDt, nem is fogok.
  • macseke #7
    én is vennék magyar zenét neten, szóval ha valaki tud valami oldalt, ne habozzon beírni ide
  • cickany2 #6
    én pedig egy ruppó nem sok de annyit nem adtam ki soha egyetlen bitért sem
  • B0nFire #5
    Én meg már ott tartok (mint a vén trottyosok), hogy amiket tinédzserkoromban szerettem, azok megvannak, anno megvettem, de már vagy 10 éve nem tudnak nekem olyan zenét mutatni, ami tetszene. Kezdek megcsontosodni. Ha van is hébe-hóba egy-egy jó szám, azt meghallgatom on-line, de arra már nem tartom érdemesnek, hogy a HDD-men foglalja a helyet. Minek, ha bármikor meghallgathatom? Na, ezek után lehet szép számokat feldobálni, hogy mennyivel károsítják meg a zeneipart. Én biztos nagyon káros vagyok ilyen szempontból, mert utoljára 1999-ben vettem CD-t. Bárhogy csűrik-csavarják, ez nem olyan, mint az étel, amire egész életünkben szükségünk van, és elfogy. A zene nem fogy el, ha egyszer megvettük, és nem feltétlen muszáj még többet vennünk. Nem létszükséglet.
  • Vorpal #4
    Na most én fizetnék zenéért - mondom is miért - üzlethelyiségbe van szükségem rá - és legálisan.

    Hogy ezt letisztáztuk adjatok már tanácsot - hol vehetek digit Magyarul?
  • PetiX87 #3
    1x vettem csak digi zenét, 700 Ft volt 4 szám
  • gombabácsi #2
    Mondjuk mert becsüli a zenészt? Persze a popkultúrában ez ritka...
  • smv #1
    Kövezzetek meg, de nem értem, hogy mi a jó abban, ha zeneletöltésért fizet az ember. Igazából CD esetében sem értem, de ott még ráfogható, hogy cserébe kap egy szép dobozt amit nézegethet 20 percig, aztán porosodhat a szekrényben. Node fizetni a digizenéért?