Berta Sándor

Sellaband: ismeretlen együttesek indulhatnak amerikai turnéra

A holland portál még közel sem fogyott ki a kreatív ötletekből és azt bizonyítja, hogy a nagy kiadók segítsége nélkül is boldogulhatnak a fiatal tehetségek.

"Egy olyan versenyt hirdettünk meg, amelynek keretében tíz, szerződéssel még nem rendelkező rockbanda lehetőséget kap arra, hogy a jövő nyáron az Egyesült Államokon keresztül turnéra induljon" - jelentette ki Johan Vosmeijer, a SellaBand társalapító-ügyvezető igazgatója. A szakember elmondta, hogy a turnénaptárban összesen 180 szabad helyet biztosítanak a tíz együttes számára és a fellépési lehetőségek sem akármilyenek. A fellépőhelyek között megtalálható például a dallasi American Airlines Center. A fiatal tehetségeknek ez egy egyedülálló lehetőség arra, hogy megmutassák magukat és a zenéjüket a nagyközönségnek.


Johan Vosmeijer

"A lehetőség, hogy ilyen nagy arénákban lépjenek fel, leginkább csak az olyan sztároknak adatik meg, mint Madonna vagy a U2. Mindez az ArenaFest nevű kezdeményezéssel folytatott együttműködésünknek köszönhetően valósulhat meg. A közös célunk az, hogy csökkentsük a zeneipar veszteségeit azáltal, hogy új és innovatív lehetőségeket mutatunk meg. Rendkívül fontos lépés lesz, hogy bebizonyíthatjuk: az online rajongók gyakorlatilag a színpadra követelhetik a kedvenceiket. Amikor az elmúlt két évben felépítettük a cégünket, akkor a törekvésünk az volt, hogy a stúdiólemez készítésén túl élő fellépési lehetőségeket teremtsünk a fiatal tehetséges zenészek számára. Az elvárások mindenesetre nagyon nagyok a turnéval kapcsolatban. De természetesen azt is reméljük, hogy így újabb tehetségeket fedezhetünk fel" - szögezte le Vosmeijer.

A szakember hozzátette: jelenleg már 29 különböző művész készíthette el a segítségükkel az első stúdióalbumát. A SellaBand látogatói eddig összesen közel 3 millió dollárt gyűjtöttek össze a tehetséges zenekarok és előadóművészek támogatására. Többek között a Second Person nevű brit csapat is az online rajongóknak köszönheti, hogy elindulhatott a világhírnév felé. A Sellaband mottója egyébként egyszerű: amennyiben a regisztrált együttesek vagy előadóművészek összegyűjtenek az emberek segítségével 50 000 dollár támogatást, akkor lemezszerződést kapnak. Az ötlet sikeres és esélyt nyújt a még ismeretlen bandáknak, hogy valaki felfigyelhessen rájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t0ma #2
    de ki megy el a koncertre? mert eleg hulyen nezne ki egy 60.000-es csarnokban 200 drukker...
  • GrimReaper78 #1
    Marha jó kis kezdeményezés, gratula érte! És sok sikert a fellépő bandáknak.