Berta Sándor

Féltik stratégiai IT-cégeiket a németek

A jövőben védettséget kaphatnak a felvásárlásokkal szemben a legfontosabb német informatikai vállalatok. A német kormány az amerikai multiktól, Kínától és a közel-keleti, olajon meggazdagodott államoktól fél.

A német kormány így akarja elkerülni, hogy ezek a társaságokat olyan konszernek vagy országok vásárolják meg, mint a Microsoft, az Intel és a Cisco, illetve Abu Dhabi és Kína. A német belügyminisztérium által a stratégiailag fontossá minősített IT-cégek között van az Infineon, a Rohde & Schwarz és a Német Szövetségi Nyomda. Az elképzelésről már hónapok óta egyeztet a német kormány. A terv legfontosabb részleteit Hans Bernhard Beus belügyminisztériumi államtitkár, információstechnikai kormánymegbízott áprilisban ismertette Berlinben egy tucat koalíciós parlamenti képviselő előtt. Az előadásának címe "Stratégiák a nemzeti IT biztonsági ipar megtartására" volt.

Németország leginkább attól tart, hogy a külföldi befektetők a felvásárlás útján szereznének politikai befolyást. Az Infineon, a lehallgatási rendszereket fejlesztő Rohde & Schwarz vagy az ujjlenyomat-leolvasókat fejlesztő Dermalog éppen ezért a legveszélyeztetettebbek és különösen sebezhetők. Mivel a Német Szövetségi Nyomda készíti az új biometrikus személyi igazolványokat és útleveleket, így érthető, hogy ha a helyi kormány szeretné megtartani az ellenőrzést a vállalat felett. "A nemzeti dokumentumok készítőjének mindenképpen német tulajdonban kell maradnia" - közölte Hans-Peter Uhl, a CDU-frakció belpolitikai szóvivője is.

Németország úgy védekezne a külföldi tulajdonrészesedések ellen, hogy a cégek tulajdonjogának meghatározó része mindenképpen a német állam kezében maradna, ezenkívül a társaságok közvetlen állami támogatásokat is kapnának. Felmerült az a lehetőség is, hogy ezekben a cégekben - a francia példát követve - csak előzetesen kiválasztott külföldi befektetőknek engedélyeznék a tulajdonszerzést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #21
    Mindezek mellett sem létezett magyar vagy olasz vagy német tulajdon. Esetleg volt a falú tulajdona vagy a megye tulajdona, az emberek nem tették a tulajdont nemzeti színek alá főleg mert magántulajdon volt minden még a kollektív forma is. Az állami tulajdon csak később jelenkezett pl. amikor a vasút fejlődése megindult akkor kezdődött az állami tulajdon nagy mértékben... előtte ha létezett is kisebb-nagyobb formában, de nem volt az emberek fejében.

    Nem gondolkodtak az emberek ország keretekben (nemzeti ország) még más dolgokban sem, tulajdon esetében még véletlenül sem. Országnak területe van és volt, nem tulajdona, az ország nem volt a király tulajdona, nagy része igen de az mind magántulajdon formájában volt, a területek felett rendelkezett úgy, hogy azoktól akik nem feleltek meg neki elvehette és azoknak adhatta akik megfeleltek neki ezért volt az, hogy a nemesek birtokokhoz juthattak mert szolgálták a királyt vagy bírtokokat veszíthettek (meg fejet is) ha a király ellen dolgoztak, de a birtokuk nem az országé volt és nem a királyé, a királynak csak joga volt elvenni és másnak adni, de semmi beavatkozása nem volt a birtokok működését illetően (adót persze szedett be). Azért is volt a terület fontos mert nagyobb területről nagyobb adót szedhetett be és minnél jobban tudott egy nemes (birtokos) adóztatni annál jobban szerette a király és cserébe védelmet nyújtott a másik birtokosok és másik királyoktól... szóval itt érződik is, hogy miből is indult az állam... nem volt semmi más mint szervezett bűnözés. Idővel persze ennek nagyrésze eltünt de az alap megmaradt, az állam = erőszak (nézz csak körül fegyver fegyver fegyver), a kérdés csak az, hogy ezt az erőszakot csak olyankor alkalmazza és csak olyanok ellen akik szintén erőszakot alkalmaznak (elméleti jó állam) vagy mindenki ellen aki nem ért egyet vele (rossz állam) és persze a kettő között számtalan árnyalatban található meg (állam a valóságban).

    A kérdés amire itt választ akarunk adni, hogy mi az ami lehetővé teszi, hogy a valós világban található állam a lehető legközelebb legyen az elméleti jó államhoz. Ezt akarom én és valószínűleg minden tiszteséges ember, a kérdés, hogy amit teszünk és amit támogatunk valójában ebbe az irányba tereli az államot vagy az ellenkező irányba. Az elmúlt évek azt hiszem elég bizonyítékal szolgálnak, hogy sajnos az ellenkező irányban megy a vonat, és itt nem csak a politikai visszaélésekre vagy a Bush féle lépésekre gondolok hanem általában, óriási lépéseket tesz a mai állam a rossz állam felé. Sajnos ezt mind az emberekért teszi, sok esetben tényleg el is hiszi és néha hazudik, de szerintem nem számít, hogy tudatlanságból vagy hazugságból teszi ezt a végeredmény egyértelmű. A különbség, hogy atudatlanság ellen erőszak nélkül is lehet lépni a hazugság ellen általában nem, de ha akarjuk, hogy az állam végezze a dolgát és a hazugságot a csalást a lopást és a gyilkolást ha lehet megakadályozza akkor valahogy az olyan államra van szükségünk amely közelebb álla jó államhoz mint a rossz államhoz, hogy a kezében levő erőszakot azok ellen alkalmazza akik rossz államot akarnak belőlle csinálni és nem pedig azok ellen akik jó államot akarnak csinálni sőt azok ellen sem akik jó államot akarnak de tudatlanságból rossz államot csinálnak, mert ezeket tanítani kell és erőszakot csak akkor alkalmazni ellenük ha ők is erőszakot alkalmaznak, ha hazudnak és nem pedig tévednek.
  • grobs #20
    Orszag tulajdon mint olyan nem volt, de az uralkodo (es hubereseinek) tulajdona az orszage volt ... jelkepesen, hiszen az uralkodo maga az orszag. pl. Nagy Lajos tobb orszag kiralya is volt, de ettol meg az orszagok nem egyesultek (nem egysegesitettek a torvenyeket). A lengyelek maradtak lengyelek, a magyarok magyarok. A 3 tenger 1 orszag pedig max. nehany abrandozo kepzeleteben letezett.
    Ezen tulmenoen kozossegi tulajdon is volt. Ivoviz (kutak), utcak, foldek, kikotok lehettek egy-egy telepules tulajdonaban. Ezek persze adott uralkodonak tartoztak huseggel (igy az adott orszaghoz tartoztak), de alapvetoen szabadok voltak.
  • BlackRose #19
    A király az személy volt és nem kollektív. Az egyház viszont nem volt nemzeti és ha pl. viszonylag az is volt mint modjuk Angliában az Anglikán egyház akkor sem mondta senki, hogy angol tulajdon, hanem egyházi tulajdon, abban az időben nemzeti szín a tulajdonnak egyszerűen nem volt még akkor sem ha kollektív tulajdon volt, ma pedig sajnos a teljesen magántulajdont is nemzeti színek fedík, sőt legtöbb esetben a magánszemélyt nem is vesszük észre. És ami még nevetségesebb pl. cégeket amelyek a tőzsdén vannak és részvényeik a világ minden nemzetéből való emberek tulajdonában vannak azt is úgy mondjuk, hogy amerikai vagy német vagy francia cég, pedig sok esetben már a részvények többsége nem az az országból való polgárok tulajdonában van ahol a cég alapult és központja van.
  • Tetsuo #18
    a tulajdonrol persze, mivel akkortajt kiralyi tulajdon volt meg egyhazi.. ami megis lehetett kollektiv.
  • BlackRose #17
    "bar ha jol emlekszem Jefferson altalaban nem a demokraciarol beszelt hanem a kormanyzatrol (lenyegtelen milyen modon kerult hatalomra)"

    örülök neki, hogy végre valaki érti, hogy a demokrácia nem hatalom hanem hatalomra kerülés (amikor elmondom, hogy a demokrácia valójában egy eszköz amivel leválthatod a hatalmat - lehet nélküle is csak általában véres - és nem pedig az nép uralma mert olyan nincs az nonszensz, mindenki néz rám mint a féleszűre) különben a hatalom demokratikus választások esetében is fennmarat több választási cikluson keresztül ha a többség úgy akarja vagy leváltsák ha a többség úgy akarja és ez demokrácia nélkül is úgy van csak rendszerint véres.

    Jefferson nem éppen támogatta a katonaságot még az önkénteset sem (a no standing army in peacetime) volt az alapelve viszont támogatta az emberek jogát, hogy veszély esetében szervezett úgynevezett militia alakuljon amely közös erővel megvédi az embereket. És ez csak kimondottan önkéntes formában volt, sorkatonaság az USA-ban még a polgárháború idején sem létezett egyszerűen nem volt elképzelhető, ha jól emlékszek csak az I. VH. idején vezették be (nem vagyok biztos). Különben a forradalom egyik fő inditóereje az volt, hogy az angolok hadsereget állomásoztak a gyarmatokon és azt mondták, hogy azok azért vannak itt, hogy megvédjenek benneteket, miközben nem is volt kitől... ez volt a standing army in peacetime. Sajnos a mai USA is éppen ezt teszi.

    Ami a papirpénzt illeti... ott egyetértünk, a papir nem pénz, lehet pénz ha van valami valós fedezéke. Pl. ha van egy házad ami kb. 100000 EUR ér akkor hogy ne a házad vidd magaddal amikor kereskedni mész, kiirnak egy bizonyítékot, hogy van 100000 EUR értékű házad és aki birtokában van ez a papír azé a ház. Persze nem ház hame a történelem folyamán spontán fejlődésel a nemesfémek lettek az ami a pénzt jelentette, mert megfeleltek, mert csere értékük (exchange value) magas volt és felhasználási értékük (utility value) alacsony. A papirpénznek fedezék nélkül nincs semmi féle felhasználási értéke és csere értéke viszont nem az emberektől származik hanem az államtól (köteles vagy elfogadni). Na most eredetileg ezzel talán nem is lenne nagy baj (pl. Milton Friedman féle monetarizmus), de a valóságban ez egy mehanizmus ami azt jelenti, hogy mindég legalább egy picivel több pénzt csinálünk mint amennyi a piaci szügséglet, ezáltal infláció lesz és pénzelhető a fedezék nélküli kiadás. És ez a mehanizmus ami lehetővé teszi a korlátlan hatalmú államot, mert milliárdok kerülnek a kezébe és a nép nem is veszi észre, hogy legombolták rólla.

    Különben ami Jeffersont illeti, a forradalom után elég sok birtok maradt az eredeti kezekben, az angolok kezében ha úgy akarod habár itt kollektív forma egyértelműen nonszensz, ha az adott angol nem harcolt ellenük. Nem volt olyan, hogy amerikai tulajdon vagy angol tulajdon, pontosabban a hasonló gondolkodás csak kb. 1648-ig (a Westphalia-i békéig) ami után elkezdődött a nemzeti államok időszaka (jóval később de az indította el) és majd kb. 100 évvel az USA megszületése után lett elterjedt az a filozófia miszerint az állam és nemzet tulajdonos lehet, pl. németországban Bizmark idejében indult csak gőzerővel ebbe az irányba a világ. 1700 évek végén egyszerűen nem volt az emberek fejében angol vagy német vagy amerikai tulajdon, a tulajdon szintiszta individuális dolog volt. A Marx, Bizmark, Comte és hasolnó szociális és általában kollektivista nézet volt az ami a tulajdonnak nemzeti színezést is adott, de ez kb. 100 évvel Jefferson után történt.
  • grobs #16
    Koszonom a film ajanlot, de van eleg olvasni valom egyelore :o) Mint irtam kedvelem Jefferson-t. Elsosorban azert mert amit olvastam rola/tole az alapjan mindig egyenes ember volt.
    Az ellentmondast azert nem erted mert nincs. Arra vonatkozott a 2 idezet, hogy Jefferson kora es sajat hozzaallasa tavol all a mai mainstream-tol (sajnos). Amit a demokraciarol irsz azzal egyetertek (Jeffersonr-rol beszelunk), bar ha jol emlekszem Jefferson altalaban nem a demokraciarol beszelt hanem a kormanyzatrol (lenyegtelen milyen modon kerult hatalomra).

    A szabadsagrol szolo idezet alapvetoen arrol szol, hogy az embereknek barmikor kepesnek kell lenniuk megvedeni a hazajukat. Ha a sajat kormanyuk fordul ellenuk, akkor veluk szemben is. Tamogatta a "sorkatonasagot". Sokszor van olyan erzesem nala, hogy azt mondja "ha ilyen leszek, lojetek le". Csak azert ideztem, mert ma ennek a mondatnak inkabb a negativ ertelmezese altalanos (nem feltetlenul Jefferson kapcsan). A Wing Commander-ben is Tolwyn mondta (gyk. nem pozitiv hos).

    Ahogy te is irtad az akkori szabadkereskedelem es a mai nagyban kulonbozik. Jefferson mar a papir penzt is ellenezte, valoszinu a mai "lathatatlan" sem tenne boldogga, ami a kereskedelem alapja. A szempontjai erthetoek, es igazak, de ma ertelmezhetetlen (sajnos). Eleve mindent elitelt ami spekulacio. Ez a mai gazdasagban nem hiszem, hogy eletszeru elv. Vagy pl. a kikotoknel fel sem merult, hogy nem az adott varosban elo uzletember uzemeltetne, vagy nem a varos. En tartom magam ahhoz, hogy Jefferson nem engedte volna pl. Angol kezbe egyetlen kikotojuket sem. Torvenyt nem hozott volna, de biztos vagyok benne, hogy az elso lett volna aki puskaval odamegy (a kikotot most nem azert hoztam fel mert erre konkret torveny szuletett, de IT ceg akkoriban nem volt).
  • BlackRose #15
    Nem okosabb, ezt sehol sem mondta. Sőt nem is érzi magát elég okosnak ezért is olvas és dumál itt a forumban :)

    Ami a gazdaságot illeti, egy kérdésre adj választ... magad ismered általában jobban mint akárki más, a családodat is ismered általában jobban mint más a családon kívül és mégis mennyi hibát követsz el magaddal is és a családoddal is kapcsolatban és mennyi dolgot másképpen csinálnál ha kapná mégegy lehetőséget... na ha a válaszod olyan mint amilyen általában a válasz akkor tedd fel a másik kérdést, ha te annyit tévedsz a hozzád legközelebbi dolgokban akkor mi az esély, hogy az állam tudja irányítani az életet és a gazdaságot. És most itt nem is megyek bele olyan dolgokba hogy erre nincs neki semmi erkölcsi hatalma, csak tiszta következményi (konszekvencionalista vagy utilitárianista) szempontból nézem a dolgokat. Mi az esélye annak, hogy az állam mindenttudó, mindenható és mindenütt jelenlevő szervezet legyen? A gazdaságot nem lehet irányítani, a gazdaság emberek millióinak egymásközötti cseréje és mindegyik ilyen csere teljesen egyedi és teljesen a két fél szemilyiségétől függ.

    Az állam dolga, hogy egy ilyen csere se legyen a harmadik fél számlájára és itt nem azt értem, hogy ha a Wall Mart jön a városba akkor Józsi bácsi becsukhatja a kisboltot, mert ez nem ellene lett csinálva, csak az történt, hogy jöttek az autók és a kamionok és a lovaskocsi vagy az ökör már nem használható teherszállításra, bár nem ott a nagyvárosban... de ha pl. a Wall-mart körbefalazná Józsi bácsi kisboltját vagy köldene neki két banditát, hogy megfélemlítse vagy, hogy szétverje a boltját akkor az államnak lépnie kell, mert az esetben a Wall-Mart megsértette Jószi bácsi vagyonát. Ha ez nem történik meg akkor Jószi bácsinak más melót kell találnia mert nem maradhat fenn a jobbal szemben (a jobb itt a vásárlók akaratát illeti) éppen úgy mint ahogy annak idején a lovaskocsik vagy a gőzgépmester sem tudta folytatni a munkáját de ez nem ellene volt hanem éppen érte, csak időben fel kellett fogja, hogy változtatni kell mert másképpen odavesz a tőke. Az állam pl. inkább azt kellene csinálja, hogy az embereket serkentse, hogy ha gyorsabb ló jön a városba akkor ne a gyorsabb lonak törjék el a lábát hanem vagy legyenek tőlle gyorsabbak vagy ha annyira lassuak, hogy ne m maradhatnak versenyben akkor a tőkét időben váltsák át másra és kezdjenek új munkát amiben versenyképesek. A szabad versennyel semmi gond, viszont az állam ma szabad háborút csinál a gazdaság szereplői között, nem az a fontos, hogy gyors legyek, hanem, hogy a konkurencia lába eltörjön. És ez mint állami segítségel történik.

    Mit szólsz ahhoz amikor az elnök azt mondja, hogy megg kell őrizni pl. az USA vezető szerepét a világgazdaságban. Az országok nem egymás ellet harcolnak a gazdaságban hanem egymás mellet együttműködnek, nem egy "zero sum game" a világ, nem kell Kínának vagy Németországnak kikapni azért, hogy az USA győztes legyen. A gazdaság nem olimpia. Az állam csinálja ezt. A fenti cikk is csak bizonyíték.
  • Tripax #14
    BR megint mindenkinél áttekintőbb és okosabb. Jó neki.

    Ennek ellenére szerintem másként kell megközelíteni egy ien kérdést. Nagyon szép a kazdaságtörténet és tanulságos is, de a jelen gazdaságot jelen dinamikus változással kell kezelni. Egyszerűbben tegyük fel a kérdést. Van e minket megvédő olyan gazdasági közeg/réteg aki egy ien komplex (gazdaság, információ védelem, hadipar)rendszert fenn tud tartani. Valjuk meg, nincsen. És bár utálhatjuk az államot, neki van egyedül akkora súlya, hogy érdemlegeset tudjon tenni.

    A németek félelmét megtudom érteni. A dolgok összefügnek. Átadok nekik egy dolgot már más dologra is rálátással lesznek.
  • BlackRose #13
    Nem értem mi az ellentmondásos abban amit irt. A probléma szerintem, hogy nem jó értelmezed. Az első azt mondja, hogy a demokrácia a többség hatalma és ha tovább olvasod az irását akkor ennek a problémának az orvoslását is leírja, elég szegény dolog egy mondat idézetre alapozni a dolgokat, mert már a következő mondat egészen más fényt szór a mondatra. Vagyis Jefferson ezt a hibát (a demokrácia) hibáját úgy látta javítani, hogy korlátozza a többség lehetőségeit, vagyis, hogy csak kimondottan szük lehet az amiben egy magánszemélyre valami ráerőszakolható. A Jeffersonian féle elképzelés csak két dologra (egyszerűsítve) gondol itt, vagyis az államnak Jefferson szerint (amely demokratikusan lett megválasztva) két dolga van, mások tulajdonát és életét védeni. Ilyen világban a demokrácia szépen működik, de ha korlátlan amiről dönthetünk akkor a demokrácia veszélyesebb a legroszabb diktátortól is. Erre célzott Jefferson.

    A másik mondatban viszont arra világít, hogy a szabadságnak sok az ellenfele és ébren kell maradni és nem azt gondolja, hogy az államnak kell mindenkit megfigyelnie. Jefferson kimondottan Locke féle individualista volt, és tudta, hogy a decentralizáció és az individualizmus a szabadság egyetlelen lehetséges közege és ezért is dolgozott azon, hogy a lehető legtöbb dolog maradjon az emberek kezében mint magánszemélyek, ami már nem volt praktikus azt körzeti majd állami és csak a lehető legkevesebb dolgot tette a szövetségi kormány kezébe. Még maga a szövetségi kormány is úgy lett megszerkesztve, hogy független részek egymást egyensúlyozhassák. Erről az örrökévaló éberségről beszélt.

    Különben Jefferson szintiszta szabadkereskedelmi ember volt (nagyokat is háborúzott pl. Alexander Hamiltonnal aki a merkantilista = nem szabad kereskedelem híve volt), ha találsz egy bizonyítékot, hogy nem... az aláírásomban levő gép a tiéd. :)

    Persze a korai kapitaliymust nem lehet visszahozni, egyszerű dolog miatt, elképzelhetetlenül nagyobb tőke van ma felhalmozva amivel elképzelhetetlenül produktívabbak vagyunk mint akkor volt a legelőrehaladobb kapitalista. Most nem egy feudalista félig lerombolt és kirabolt és fejlődést megakadályozó világban élünk és a kapitalimus sem ott kezdődne ahol akkor kezdődött. Szóval mégegyszer mielőtt valakit Jeffersonról akarsz oktatni olvasd el legalább a legfontosabb műveit (elejétől végig) mert én olvastam méghozzá többször is és tanulmányozom a mai napig. Ajánlom még a PBS filmét http://www.shoppbs.org/sm-pbs-thomas-jefferson-dvd--pi-1402906.html.

    És ha pl. a Lewis and Clarke vagy a Louisiana Purchase jutna eszünkbe, két dolog volt amit Jefferson megtett még akkor is ha nem hitte el, hogy az a szövetségi kormány dolga, mindkét dolog az ország védelme miatt volt, mert éveket töltve Franciaországban, tudta, hogy ha nem lép akkor Napoleon következő célja észak amerika és, hogy az esetben vége az egyesült államoknak és nem lesz belőlle semmi más mint ami lett később a dél-amerikai országokból. Az európai nagyhatalmak és sajnos később a köztársaságból birodalommá vált USA (Lincoln a nagy bűnös) de-facto gyarmatai. De egyik lépés sem bizonyíték, hogy Jefferson a szabadkereskedelem ellen volt és, hogy stratégiai cégeket védte volna. Pontosabban még 100 évvel később sem volt olyan gondolkodás az amcsi lakoság fejében, hát akkor hogyan lett volna 100 évvel korábban az egyik legokosabb ember fejében aki ráadásul az amarikai köztársaság alapjainak egyik fő mérnöke volt. Ne de nagyon off.
  • grobs #12
    Tekintve, hogy tobb szemelyrol, illetve cegrol van szo, igy a tobbesszam szerintem indokolt a magyar nyelvben.
    Masreszt amennyiben elfogadjuk, hogy leteznek orszagok es/vagy nemzetek, igy a strategiai teruletek vedelme nagyon fontos. Ha eltekintunk ettol, es szabalyozatlan orszagok/nemzetek folott allo kereskedelemben gondolkodunk akkor ez nyilvan nem kivatos. A kerdes, hogy mit szeretnenk? Reszemrol az orszag/nemzet kep devalvalodott, viszont a korai kapitalizmus kepet sem szeretnem viszontlatni, igy ebben a temaban eros tudathasadasos allapotom van. Ugyhogy nem dontenek.
    Viszont a 200 evvel ezelotti angolt a mai hasonlitani ertelmetlen. Egyesz kifejezesek ertelme megvaltozott, masok eltuntek, ujak jottek. Igy az akkor szovegek ertelmezeset meghagynam a torteneszeknek. Jefferson pedig egymagaban is ellentmondasos ember volt (bar nagyon kedvelem). lasd.: "A democracy is nothing more than mob rule, where fifty-one percent of the people may take away the rights of the other forty-nine.", illetve a kedvencem (eljen a Wing Commander :o) ): "The Price of freedom is eternal vigilance.". Ez utobbi pl. ma alapvetoen negativ hangzasu, de Jefferson idejeben egy orszag fennmaradasanak a kulcsa volt.
    Szoval Jefferson sokmindent irt, de az biztos, hogy legszivesebben kitepte volna barki szivet aki szabadkereskedlemet akar, es o lett volna az elso aki a strategiai cegeket megvedi a felvasarlastol ... de ez 200 eve volt.