MTI

Több hordozható gép fogy itthon, mint asztali PC

Az IDC szerint az idei lesz az első olyan év a magyar PC-piac történetében, amikor több hordozható számítógépet értékesítenek, mint asztali PC-t. A mobilszolgáltatók kapcsolódó előfizetési akciói segítik a notebook-eladásokat.

Az IDC negyedéves PC felméréseiből kiderül, hogy 2006 III. negyedévétől kezdve a hordozható számítógépek eladásai rendre meghaladják az asztali modellekét. A mobilitás dinamikus előretörését jelzi, hogy míg a magyarországi asztali számítógép-eladások 2007. első felében közel 20 százalékkal csökkentek, addig a notebook-ok forgalma másfélszeresére emelkedett a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az asztali PC-k csökkenő áraik és növekvő teljesítményük ellenére sem képesek tartani a versenyt mobil gépekkel: az idén az első félévében a 200 ezer eladott számítógépből már közel 120 ezer notebook volt.

Az IDC szerint a hordozható gépeladások dinamikus növekedése részben annak köszönhető, hogy a kis- és közepes cégek számára nagyon fontos a mobilitás. Ezek a cégek ugyanis azzal is igyekeznek növelni hatékonyságukat, hogy egyre intenzívebben használják ki a mobil munkavégzés nyújtotta előnyöket. Az IDC szerint a nagyvállalati szegmensben is megfigyelhető az előretörés, költségtakarékossági okokból ugyanis egyre preferáltabb a távmunka.

A mobil szélessávú szolgáltatások terjedése és a mobilszolgáltatók kapcsolódó előfizetési akciói szintén segítik a notebook-eladásokat, sőt, amint a vezeték nélküli internet-hozzáférés ára eléri a vezetékesét, további erős keresleti hullámra lehet számítani. A vezeték nélküli helyi hálózatok terjedése is serkentőleg hat a mobilitásra, mivel a munkahelyen belüli rugalmasabb munkavégzés mellett a bevezetési és bővítési költségei is kisebbek a vezetékes LAN-nál.

Az IDC felmérése szerint a gazdasági megszorítások ellenére nő az otthoni felhasználók száma. Ennek legfőbb oka az, hogy a PC gyártók és a nagy áruházláncok versenye erős árletörő hatású, aminek köszönhetően a hordozható gépek átlagára az elmúlt egy év során mintegy 10 százalékkal csökkent. Az otthoni felhasználókra jellemző, hogy leginkább az olcsó modelleket keresik, és az áruházak aktuális akciói erősen befolyásolják döntéseiket. A notebook-ok vásárlása mellett szól az is, hogy teljesítményük mára versenyképes az asztali számítógépekével, sőt a háztartásokban már egyfajta státus-szimbólumnak is számít.

Az IDC előrejelzése szerint a notebook piacon továbbra is folytatódik a dinamikus áresés. Az eladott darabszám átlagos éves növekedési üteme meghaladja a 12 százalékot, és 2011-re várhatóan már évi fél millió notebook talál gazdára a magyar piacon. A bővülést a növekvő teljesítmény, a tovább csökkenő árak, valamint a vállalati és az otthoni szegmensben egyaránt erősödő mobilitás iránti igény fogja hajtani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Roli #16
    Személy szerint én is jobban szeretek kézzel írni a füzetbe az előadásokon, meg jobban megjegyzem, lehet firkálni, vonalazni, nyialzni :D ( El tudok rajta igazodni nyugi :D )De viszont a 2-4 órás üresjárássokban, amikor haza sem tudok menni, mert nem jár úgy busz Miskolcról jó rajta megírni a C házit vagy weblapot szerkeszteni stb. A legtöbb anyagot pdf-ben vagy ppt-ben kapjük, kis része Word dokumentum. A laptopon jobb elvinni mind, mint a sok nyomtatott papírt :D Na jó azért az is van...
  • fonak #15
    Az asztali PC-k jelentős részét szertintem azért ma is alkatrészenként veszik és nem komplett konfigurációként. Laptopot viszont nem igazán lehet darabonként megvenni és összerakni otthon, szóval nem olyan meglepő ez... A laptop eladások megelőzték a leragasztott házú teszkógazdaságos gépek és a drága márkás asztali gépek forgalmát.
  • [HUN]FaTaL #14
    Elég lassan gépelhetsz ha szted kézzel írni gyorsabb.

    Nekem sincs notebookom sajnos mert nincs rá keret:(
  • Wittgen #13
    Most lennék fősulis, biztos nem használnék notit az előadásokon. Még mindig jobb kézzel írni a jegyzeteimet -> nem hibázok annyit,meg gyorsabb is, mint gépelni.

    Egyébként akkor lenne jót notit vásárolni szerintem, ha megfelelő hardverkapacítás mellett is tudnának min. 8 órás üzemidőt aksiról és mindezt 200eFt környékén.
  • Inquisitor #12
    Hát nekem az jön le a hírből, hogy sok hozzánemértő rászabadult a piacra, akik megveszik anotit vagy azért mert "trendi" , vagy mert telefonnal nehéz gizdulni, vagy mert azt hiszik az nagyon modeern. Lenne egy fogadásom, hogy a vásárlók legalább 2/3-nak nem hordozható gépre van égetően szüksége, és arra is tele lesz értetlenkedő emberekkel az összes fórum miért nem megy a szutyok integrált VGA-n az X vagy Y játék, és hogy lehet cserélni.
    Azért márkás notiból egy közepes(!) asztali gépet elérő változat igen csak 400K körül van. Nekem speciel egy nem bővíthető gép ennyit nem érne meg. Az a sok ember aki 100-200K közötti kategóriából (vagy se) válogat és abból is nonaem gagyikat, az meg nagyon pofára fog esni.
    Természetesen a diákok, háziorvosok és egyébb emberkék akiknek tényleg szüksége lehet és van notira, azokra nem vonatkozik.
  • assdf #11
    Én pl sokat ingázok, hétköznap albérletben vagyok hétvégén otthon, és olyan a munkám hogy mindig használnom kell a gépet.
    Na most választhattam volna:
    a, veszek 2x 100 ezerért valami gagyi gépet amik sok helyet foglalnak, sokat fogyasztanak és vesződnőm kell a szinkronizálással
    b, veszek 200 ezerért egy viszonylag normális laptopot, 3 év garival és minden gondom megoldodott. És a hazafelé tartó 2 és fél órás utat simán viszi akksival.
  • zLk #10
    Igy van, a mobilitásért fizetsz többet. Az emberek nagytöbbsége úgyis bedugja a konnektorba. (feltéve ha van a közelben. ha nincs, akkor lehet visszaszámlálni.)

    btw, nem utasitanék vissza én sem egyet, de ha már 200ropiér lehet normálisat venni, akkor inkabb veszek PC-t és az olyan lesz hogy megszólal.
  • assdf #9
    Egyébként egy laptopnak nem az a legnagyobb haszna, hogy meddig müködök hálózat nélkül, hanem hogy könnyen hordozható!
  • kvp #8
    Egy mai laptop alapvetoen hordozhato szamitogep, tehat le kell pakolni egy asztalra es bedugni a konnektorba mielott hasznalnank. Ilyen szempontbol az imac is hordozhato, hiszen van fule. A tenyleg mobil szamitogepekre kevesebb embernek van szuksege, tobbnyire ott ahol nincs a kozelben elektromos halozat. Erre megoldasra az angol nyelv a 'luggable' azaz a mozgathato szamitogep kifejezest hasznalja. A manapsag eladott laptopok jo resze ilyen. Ha csak annyira jo, hogy hasznalat utan ossze lehet hajtani es berakni az asztalfiokba mar megeri, de az, hogy konnyebb atvinni a szomszed szobaba vagy a szomszedokhoz ugyancsak megeri. Utazas kozbeni hasznalathoz altalaban tul nagyok. Ilyen celra az umpc-k vagy a pda-k felelnek meg inkabb. Jegyzetelni pedig olyan gep kell, ami befer egy mappaba es olcso. Ilyen pl. az olpc vagy az asus eee sorozat is. Az az iskola ahol nincs konnektor a padok mellett pedig sokkal nagyobb bajban van, mint hogy laptopokon gondolkodjon.

    ps: Egy mai olcso laptop csak 1-1.5 oraig, egy jobb darab 3-4 oraig birja. De ha egy regebbi gepbe beteszunk egy mai aksit, akkor akar 12 orat is kibir, megfeleloen kis igenyu szoftverrel hasznalva. (azaz regi laptop + minimal linux + ssd + mai nagy kapacitasu aksi = 12 oras mukodes) A legdragabb valtozatok pedig mai technikaval is siman hozzak a 8 oras uzemidot, csak sajnos ezeknek az ara nagysagrendekkel tobb mint ami ma magyarorszagon elfogadhato.
  • Polemius #7
    kernerster:

    Jobb esetben. Sokszor addig sem.