Gyurkity Péter

Kelet felé terjeszkednek az internetes cégek

A Google öt évet ad magának, hogy letaszítsa a trónról a kínai Baidut, a MySpace pedig újonnan elindult oldalaival Dél-Koreát és Indiát hódítaná meg. A cél az óriási piacok jó részének megszerzése.

A keresőcég terveiről a Wall Street Journal számolt be elsőként, kiemelve, hogy több új szolgáltatással is készülnek a kínai régióban, amelyek célja közös, ez pedig nem más, mint az első hely megszerzése. Ezt jelenleg a hazai pályán igen jól teljesítő Baidu birtokolja, nem utolsósorban olyan szolgáltatásokkal, amelyek kiváltják a szórakoztatóipar és a jogtulajdonosok haragját, ám igen népszerűek az internetezők körében. Nem lesz tehát könnyű megrendíteni helyzetüket, ám a Google szerint öt év elegendő lesz ehhez.

A cég nagyjából 60 százalékos többségét olyan újításokkal szeretnék aláaknázni, mint közösségi hálózat, illetve mobil internetelérések árusítása. Támogatják továbbá a fájlcserélő technológiára támaszkodó Xunlei videómegosztó oldalt, és további befektetéseket terveznek, hogy a távol-keleti régióban kiterjesszék uralmukat. Kai Fu-Lee, a kínai műveletekért felelős igazgató elmondta, hogy a vállalat vezetése öt évet adott az első hely megszerzésére, ezt az időt pedig igyekeznek hatékonyan felhasználni - hogy pontosan miként, azt nem árulták el, de nyilván újabb tőkeinjekciókkal, illetve a kínálat bővítésével.

A MySpace valami hasonlót tervez Dél-Koreában, illetve Indiában, igaz ők igyekeznek megmaradni az eredeti szolgáltatáson belül, ez pedig azt jelenti, hogy a meglévő, illetve kissé kiegészített közösségi hálózatot szeretnék az elsővé tenni a két országban. Ez szintén nem lesz könnyű, különösen a világ legjobban behálózott országában, ahol szinte minden területen élnek és virulnak a hazai kezdeményezések, mégis arra számítanak, hogy a koreai aloldal indulásával, és az ahhoz kapcsolódó rendezvényekkel kellő felhajtást tudnak generálni maguk körül.

Indiában bonyolultabb a helyzet, hiszen itt a Google-féle Orkut bizonyult kiemelkedően népszerűnek. A MySpace India itt különféle rendezvényekkel, saját koncerttel és egyéb finomságokkal rajtol majd el, egyelőre kizárólag angol nyelven.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ffxi #1
    Minden út keletfelé megy? :S