Gyurkity Péter

Lezárul a Morpheus fájlcserélő elleni per

A StreamCast, amely a tavalyi kedvezőtlen bírósági döntés után egyedül folytatta a harcot a kiadókkal, most elveszíteni látszik a pert. Az ítélet szerint a cég elősegítette a szerzői jogsértéseket, a tömeges fájlcserélést.

A RIAA közleményéből kiderül, hogy az ügyben eljáró Stephen Wilson bíró a fejlesztő cégre nézve szinte megsemmisítő ítéletet hozott. Ebben ugyanis nem fogadta el azt az állítást, miszerint a cég kizárólag a legális letöltésekre építette kliensét és fájlcserélő hálózatát, és azzal indokolta a döntést, hogy elősegítették a jogsértő adatforgalom terjedését, nagyobb bevételt remélve a megnövekvő forgalomtól.

A Morpheus - több más fájlcserélő szoftverrel egyetemben - közvetlenül érintett volt a legfelsőbb bíróság tavalyi döntésében, amely felelősnek mondta ki a fejlesztő és üzemeltető cégeket a fájlcserélők által elkövetett jogsértésekért. A zeneipar által áttörésként üdvözölt ítélet megadta az alapot az összehangolt támadásra, amelynek eredményeként egymás után zártak be ezek a vállalatok. Erre a sorsra jutott a BearShare, a Grokster, a WinMX, hosszas vita után az eDonkey2000, egyedül a BitTorrent bújt ki a felelősség alól, amely egyrészt szokatlan felépítésének, illetve a kiadókkal és filmstúdiókkal kötött paktumnak köszönheti megmenekülését.

"A Morpheus egy innovatív, több célra felhasználható program, lenyűgöző legális funkciókkal és lehetőségekkel. A jövőben is igyekszünk távol tartani felhasználóinkat a szerzői jogsértésektől" - jelentette ki a vállalat egy közleményben, ez azonban nem hatotta meg a bíróságot. Wilson bíró ugyanis úgy véli, a StreamCast az egykori Napster helyébe szeretett volna lépni, a hálózaton elérhető jogsértő letöltésektől pedig a felhasználói tábor, és ezzel együtt a bevételek növekedését várták. A cégnek érdeke volt a jogtalan másolatok terjedése, ezért nem adnak hitelt az ezek hanyagolására buzdító felszólításoknak.

A StreamCast egyelőre a fellebbezést fontolgatja, de könnyen lehet, hogy ők is becsukják a boltot. Ezzel folytatódna a jelentősebb üzleti alapú fájlcserélő kliensek kihalása, hiszen egyedül a Limewire és a BitTorrent maradna talpon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • L3zl13 #14
    Azt nem lehet, ők pénzelik a pilitikusok kampányát...
  • hopp #13
    pereljék be az összes fegyvergyártó céget, mert elősegítik a terrorizmust...

    bahh.. nonszensz.
  • todwardus #12
    Én használom a Morpheust szerintem sok minden van rajta...és maximummal jön...bár sok rajta a reklám...télleg ha bezárták akkor nálam meg hogy megy még mindig ?
  • AdaKiller #11
    itthon is volt példa arra, hogy felfüggesztettek 1 torrent oldalt, ami mai napig nem olyan mint volt...
  • Dark Angel 666 #10
    The Pirate Bay 4EVER !
  • Kritikus #9
    A BearShare még mindíg müködik, nem tünt fel, hogy nem ment volna.. Ez a cikk hülyeség.
  • Gerygrey #8
    Hehe, szép lenne ha egy esgés comment hatására egyik pillanatról a másikra valakinek sikerülne leállítani a torrentet :)
  • gabeone #7
    Talán éppen azért nem kellene reklámoznod!
  • Gerygrey #6
    Ja, és épp a torrent az egyik legjelentősebb és leghatékonyabb filecserélő mostanság, soha sehonnan annyi DVD ISO-t nem szedtem le mint btről. Persze a bíróságok szépen megélnek a perekből, a RIAA-nak meg van felesleges pénze, hadd' szórja, talán egyszer rájön hogy nincs értelme.
  • Gerygrey #5
    Kíváncsi vagyok, a torrenttel mit tudnak kezdeni, mert azon kívül, hogy egyszer egy hétre sikerült leállítani egy trackert a sokezer közül (the pirate bay), túl nagy jelentőségű fellépés még nem történt. Torrent trackert meg bárki bármikor pillanatok alatt beüzemelhet, úgyhogy kapják be :) Torrent powwa