Gyurkity Péter

Végleg bezárt a Grokster

Úgy tűnik, végre valóban véget ér az egykor népszerű fájlcserélő hálózat hosszú agóniája: a Grokster megegyezett a kiadók szövetségével, és legális szolgáltatás beindításában látja a túlélés esélyét.

A p2p hálózat tavaly került a rivaldafénybe, mégpedig az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé citált ügyben. Ebben négy kiadó, a Vivendi Universal, az EMI Group Plc, a BMG Music Entertainment, valamint a Warner Music igyekezett illegálisnak minősíttetni a fájlcserélgetést, és ennek nyomán bezáratni a Grokster és StreamCast hálózatokat. A pereskedés végül a fájlcserélők elleni döntéssel zárult, ám mindez csak iránymutatónak volt tekinthető, mivel mindössze annyit mondott ki, hogy a p2p-hálózatokat kifejlesztő és üzemeltető vállalatok felelősek a felhasználók által elkövetett jogsértésekért.

Ekkor már természetesen újult erővel igyekeztek megállapodni a kiadókkal, hiszen a Grokster vezetői nagyon jól tudták, hogy az eddigi tevékenységüket megbélyegző ítélet után nincs más választásuk. Ezt a célt szolgálta a Sony BMG-vel beindítandó közös szolgáltatás ötlete, amely azonban a jelek szerint nem volt elegendő. A hálózat működtetője a napokban peren kívüli egyezséget kötött az Amerikai Zeneipari Szövetség képviselőivel, és beleegyezett tevékenységének beszüntetésébe. "Léteznek legális szolgáltatások zene- és filmletöltésre - ez az oldal nem tartozik ezek közé" - olvasható honlapjukon.

A megállapodás azonban nem jelenti automatikusan a hálózat megszűnését. A Reuters által megszólaltatott szakértő elmondása szerint a Grokster-felhasználók tovább folytathatják a csereberét a már meglévő forrásokkal, mint ahogy az eDonkey és a WinMX esetében is történt. Emlékezhetünk arra, hogy az eDonkey kliens készítője szeptember végén dobta be a törölközőt, a WinMX pedig több kisebb részre szakadva folytatja pályafutását. "A legtöbb ember csak az újságokból olvasott a Groksterről, de sohasem használta a szoftvert" - kommentálta a hírt Eric Garland, a BigChampagne vezetője, jelezve, hogy a megállapodás csak jelképes győzelemnek tekinthető a RIAA részéről.

Óriási változásokat tehát nem hoz az ügy lezárása, ám egyre kevesebb játékos tartózkodik a pályán, és biztosak lehetünk abban, hogy a kiadók és a filmstúdiók már törik a fejüket a legnagyobb ellenségnek tekintett BitTorrent hálózatok elleni támadáson. A decentralizált működésre építő szoftvert már korábban is kóstolgatták, sőt, a napokban ítélték el az első torrentes fájlcserélgetőt. Ám minden bezárás és fenyegetés ellenére sem értek el tartós eredményt, így kíváncsian várjuk, mi lesz a következő lépés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • worldwideweb #4
    Azt hiszem nyilvánvaló hogyha lesz fizetős meg ingyenes fájlcserélő hálózat akkor minedenki az ingyeneset fogja választani. Senki se ellensége a saját pénztárcájának.
  • fawcet #3
    Nem felhasználóbarátok a negy kiadók az biztos. Üzleti cápák ezek mind.
  • strogg #2
    onnan jon az osszes linux iso-m.
    Jo lenne, ha nem szivatnak meg a bt-t.

    Engem nem erdekel, ha a sok warezolot izelgetik, de a nyilt szoftvert hagyjak mar vegre beken...
  • Evil Merodak #1
    A BitTorrentet neeeee!