Specker Balázs

Feladta a harcot a Kazaa

A Kazaa fájlcserélő oldal úgy döntött, véget vet a harcnak és kész akár 100 millió dollárral kárpótolni a zeneipart. A lépés vélhetően összefüggésben van az üzemeltető cég ellen indított perhadjárattal.

A p2p-hálózatot működtető Sharman Networks emellett kész 100 millió dollárral (körülbelül 21 milliárd forint) kárpótolni a zeneipart az okozott veszteségért - írja a Bloomberg. A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy egy - a zeneipar által készített - felmérés kimutatta, tavaly több mint 20 milliárd dalt töltöttek le ingyenesen a világhálóról.

"Újabb csatát nyertünk a most folyó háborúban. Egy ugrással előrébb tartunk" - értékelte a helyzetet John Kennedy, a nemzetközi hanglemezgyártók érdekképviseleti szervének (IFPI) vezérigazgatója a BBC News oldalán. A Kazaa tehát a Napster példáját követve jogszerűen folytatja tovább működését.

Mark Mulligan, a Jupiter Research piackutató cég elemzője úgy véli, a kártérítés összegének nagysága jól példázza, hogy mekkora kárt okozott a hálózat. "Ez az összeg mintegy fele az európai, legális zeneletöltésekből származó bevételeknek" - vélekedett a szakember. A Sharman Networks állítása szerint egyidejűleg több mint négymillióan vették igénybe szolgáltatásukat, kliensszoftverüket pedig 239 millió alkalommal töltötték le.

A most született döntést egy átfogó jogi offenzíva előzte meg. A hosszú tusában úgy tűnik kegyelemdöfésnek bizonyult, amikor tavaly egy ausztrál bíróság indított eljárást a cég ellen, azt állítva, hogy fájlcserélő programjuk buzdítja a felhasználókat a szerzői jogok megsértésére.

A Sharman Networks - engedve az óriási nyomásnak - korábban vállalta, hogy olyan szűrőt épít keresőjébe, amely 3000 kulcsszó használatával gátolta volna a tiltott tartalmak utáni kereséseket. Azonban a p2p-vállalat többszöri határidő-módosítások ellenére sem vezette be a beígért változtatásokat, így az ausztrál hatóságok blokkolták honpolgáraik hozzáféréseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Morden23 #22
    Ezt viszont meséld be másnak. Rendkívül kicsi az a réteg, aki megveszi a CD-t, mégpedig azért, mert gyakorlatilag már semmi, de semmi jelentősége a korongnak.

    A multimédiaplatform manapság a PC. Egyszeri vásárló előbb vesz jó hangfalakat a gépéhez Xtízezer HUF-ért, mint egy THX rendszert otthonra, amihez ugye külön jó tv, dvd player, meg anyámkínja kéne. A PC ezt egyesíti. És ha már PC-n hallgatja a zenét, akkor minek a cd, tökéletes az mp3.

    Utcán szinte senki nem mászkál már discmannel. Nem is csoda, hiszen egy low-end mp3playert kiköhögsz 4-6000 HUF-ból, és még akkor is jót spóroltál az árán a CD-vásárlás miatt, ha évente tönkremegy.

    Autókban pedig már az új cd-magnók túlnyomó többsége mp3-as is, de nem kell túl nagy fifika megoldani, hogy ha nem az, akkor is hallgathassa a zenét. Még a kazettás magnónál is megoldható, csak hogy meg ne lepjen valakit.

    Tehát elég ritka az, aki megveszi a cd-t is, ha már letöltötte. Egy gyűjtő, egy nagyon-nagyon rajongó, hasonló. Átlag zenehallgató koma nem.
  • Emmegki #21
    Használta még vki a kazaa-t?

    A jogvédők örülhetnek, csak nem veszik észre, hogy amíg nagynehezen lefűrészelték a hidra egyik fejét, kinőtt már rég 3 másik és nagyobb.

    Észrevehetnék, hogy a szar zenét nem veszik meg (egész cd-t egy szám miatt) az igényest meg igen még ha le is töltötték előtte.
  • petko000 #20
    hát tényleg marhára előrébjutott a zeneipar..azok akik eddig a kazaa-val bénáztak, most legalább keresnek valami jobbat helyette, így aztán még több zenét fognak letölteni..
  • No Mans Land #19
    az illegális zeneletöltésből én még nem gazdagodtam meg csak a szolgáltatomtól kapom a havi csekkjeimet, egy program meg nem buzdít senkit semmire minenki saját felelősségére használja ez az egész egy kibaszottnagy lobbizás eredménye
  • Morden23 #18
    Pedig akkor is voltak ilyen "szar hírek", csak nem hype-olták ennyire túl. Ha össze akarnám számolni, hogy hányszor kellett bezárni/megnyitni a sok filecserélőt, akkor egy igen nagy számot kapnék.

    Mostanság rohadt nagy buli ezek ellen a szarságok ellen lázadni, pedig semmi nem fog változni, ahogyan sosem változott. Csak most minden tetves szerverpark-bezárást élőben, szélesvásznon közvetít a CNN. Meg az SG.
    Úgyhogy ne erőltesd túl az idegrendszeredet. Tök felesleges.
  • exxile #17
    Kinyalhatnak a tetves jogvedok. Be is zarhatnak az osszes fajlcserelot felolem, legalabb nyugodt szivvel lemondhatnam a netelofizetesemet, a fajlcsere pedig a regi oldszkul modszer szerint zajlana tovabb: CD, DVD, vinyo stb kezrol kezre jar. Gyorsabb is meg olcsobb is. 6 evvel ezelott amikor nem volt netem, az idegrendszerem is sokkal nyugodtabb volt, nem kellett nap mint nap ilyen szar hireket olvasnom...
  • junior117 #16
    Amikor akarják.Minden adat és forgalom mentve van és a hatóságnak kötelezö kiadni.Majd ha egyetemekre és hsonlo nagy adatforgalmu helyeket elkezdik ellenörizni akkor lesz vége a dc,torrentnek.
  • azirafael #15
    Szerintem a Kaaza már régen kimentette a cég vagyonát és most szépen csődöt jelentenek, és a zeneipar nem kap semmit, még a perköltésget is lenyelheti :)
  • Morden23 #14
    Fákjú állampolgár! Azt hiszitek, hogy az egyszerű zenekiadóknak van ingerenciája elgondolkodni a szívfájdító magyar átlagfizetések és drága műsoros cédék mizériáján?

    A Kazaa meg tényleg szar. Használja az, aki meszet evett. Odadobták csonkként a kutyák közé.
  • Feriboy #13
    legalább az a 2-3 millió user vmi sokkal értelmesebb rendszert fog használni :D:D
    Sztem ez jótt tett a fájlmegosztó társadalomnak