Gyurkity Péter

MIT: valós idejű város­térkép em­ber­kö­ve­tés­sel

A városlakók és a tömegközlekedési eszközök mozgását mutatja az MIT által bemutatott megoldás, amivel elsőként Róma városát térképezték fel. A fejlesztéstől a városi élet megszervezésének javulását várják.

A Massachusetts Institute of Technology neve immár nemcsak a százdolláros, pontosabban a kurblis laptop révén maradhat meg a köztudatban, hiszen legújabb fejlesztésük érdekes megoldásokat alkalmaz a városlakók és tömegközlekedési eszközök nyomon követésére. A cél az, hogy valós idejű térképet készítsenek az adott városról, kimutatva a nagyobb tömegek mozgását, az egyes városrészek zsúfoltságát, illetve a közlekedési rendszerek kisebb-nagyobb hiányosságait, amelyek főként szervezési hibákból erednek.

A Real Time Rome elnevezésű projekt eredményét elsőként a vasárnap kezdődő Velencei Biennálén mutatják be, mégpedig méretes kijelzők segítségével. Ezeken szemügyre vehetjük a lakosok mozgását, a buszok és taxik elhelyezkedését, a turisták kedvelt célpontjait, valamint azt, hogy a járókelők és autósok hogyan használják ki a meglévő útrendszert. A kutatók azt remélik, hogy ily módon kellő figyelem hárul majd a jelenlegi várostervezési és -szervezési problémákra, és a jövőben ezen szempontok figyelembevételével hatékonyabbá tehetik a városi életet, legfőképpen a sűrűn lakott területek közlekedését.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A technológia a Telecom Italia által kifejlesztett megoldáson alapul, amely a járókelőket a mobiltelefonok, a tömegközlekedési eszközöket és taxikat pedig az ezekben elhelyezett GPS-vevők és egyéb vezetéknélküli eszközök révén követi nyomon. A szakemberek elmondása szerint mindez teljesen névtelenül történik, a személyiségi jogokat így nem éri sérelem, a szolgáltató algoritmusai pedig megfelelő különbséget tesznek az alanyok között, így például eltérő módon jelzik a közlekedési dugóban elakadt utasok telefonjait és a gyalogosok zsebében lapuló (szintén lassan mozgó) eszközöket.

A lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok - máris felmerültek olyan elméletek, hogy a fejlesztést ötvözve mondjuk a Google Earth szolgáltatásaival valós idejű kereséseket bonyolíthatunk le, és ezek eredményeit azonnal feldolgozhatjuk, illetve módosíthatjuk a körülmények változása esetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #27
    Nagyon nagy segítség lenne egy ilyen rendszer Budapesten is.
  • ddfg #26
    de, pont ez a lenyeg: egyeneket kovetnek, de ugy kezelik oket, mint egy tomeg, elvileg nem szemely szerint kovetnek. De nincs olyan, hogy nem egyeneket kovetnek, te a telefonoddal egyen vagy. vagy nem?
  • wmatyi #25
    Ezzel az a gond, hogy a bankautomaták már most is kamerával feszereltek, de ha leveszenek a számládról pénzed, a bank nem köteles kiadni a felvételeket...

    És ok, hogy a technika képes erre, de szerintem az ilyen "közcélú" kutatásokkal, a privát szféránkba gázolnak bele...
  • R0sc0 #24
    budapesti közlekedéstől kifagyna a rendszer..
  • atlagember #23
    Ez szerntem teljesen normális dolog, senki ellen sem szól.
    Ráadásul rómára tényleg ráfér, mert ami néha ott van, attól mi még sehol sem vagyunk útfelújítások idején sem.

    A gond sokkal inkább ott kezdődik, hogy nálunk nem tudsz névtelenül mobilelőfizetői kártyát vásárolni.
    Ha mondjuk egy pannon vagy exvestel nem nem kérne személyit az előrefizetős kártyákhoiz akkor senkit sem érdekelne, hogy bemérik a telefonját, ha nem tudják vele azonosítani. A jogsértés ott van, hogy hiába fizeted ki előre a szolgáltatást, mégis tudni akarják a telefonos cégek, hogy ki vagy.
  • Fricci #22
    'Talán, ha egy-két elfogadható dolog jött onnan. Túlnyomórészt nagy blődségekről olvastam.'

    Hát...ittitt azért elég sok nem 'blődség' fel van sorolva...

    Meg az MIT-n tanult sok olyan ember, akiknek igen-igen sokat köszönhet az internet és mindenki aki számítógépet használ
  • drwho #21
    A log-olás nem is arról szól, hogy azonnal feldolgoznák, majd idővel, ha szükség van rá. Esetleg a Te érdekedben, amikor pl ellopják a mobilod, a bankkártyád és megpróbálják annak hollétét feltérképezni... Szerintem sem lesz ez rossz dolog. Egyébként a Magentások már most kínálnak pozíciómeghatározást a cégek számára...
  • Sith #20
    Kicsit gondoljatok bele hogy mekkora informácio mennyiség az hogy ha teszem azt Bp lakoságát akarják teljessen ellenőrizni..
    kb 2millio ember (mit vásárol, hol eszik, kinek telefonál, hol van stb.) jójó mobilok bankártyák korszakábna ez megoldható
    de ez nem kevés adat másrészt nem igen lehet feldolgozni
  • Benedicht #19
    Ugylatszik raknom kellett volna smiley-t... ;)
  • smv #18
    Csodálom, hogy az sg -t ennyi titkosügynök illetve bűnöző és egyéb arc olvassa. A hétköznapi embert pedig leszarják, nemhogy még mefigyeljék... Továbbá mi van, ha megfigyelnek? Hol érdekel az engem, hogy tudják, hogy éppen hol ebédeltem, és mit? Amíg nem csinálok semmi olyat, ami miatt nekem ebből bajom lehet, addig hagy figyeljenek. (Ezt most persze arra mondom, hogy logolják, hogy merre jártam. Ha engem is követne 3 ügynök, az már picit zavarna).

    Az ötlet pedig szerintem baromi jó. Én mondjuk inkább azt várom, hogy a buszokat felszereljék valami jeladóval, és a buszmegállókban, le lehessen kérni (vagy telefonnal egy szoftver segítségével), hogy az a busz, amire várok, vagy amihez rohanok éppen hol tart.