Berta Sándor

Módosíthatják a német szerzői jogi törvényt

A dokumentum legfontosabb kitétele, hogy korlátozott értékben ugyan, de a jövőben is készíthetők lesznek az audio- és videó-CD-kről és -DVD-kről, valamint más multimédiás anyagokról magáncélú másolatok.

Elkészítette a szerzői jogi törvény módosításáról szóló javaslatát a német igazságügyi miniszter. Brigitte Zypries (SPD) hónapokon át egyeztetett a zeneszerzők, a filmes szakemberek és más művészek érdekvédelmi szervezeteivel, illetve a szórakoztató-elektronikai és számítástechnikai készülékek gyártóival. A javaslat tartalmazza többek között, hogy a CD- és DVD-írók, valamint a számítógép-gyártóknak továbbra is fizetniük kell majd egy meghatározott szerzői jogi összeget a művészeknek. Brigitte Zypries ugyanakkor kijelentette, hogy a digitális másolásvédelemmel nem rendelkező művekről a jövőben is legálisan lehet majd készíteni magáncélra másolatokat. Az ilyen védelemmel rendelkező művekről azonban ezentúl is szigorúan tilos lesz bármilyen másolat készítése, hiszen ez csak a másolásvédelem feltörésével valósulhat meg.

Szintén változás, hogy az igazságügyminiszter az eddigieknél szigorúbban akar fellépni a fájlcserélő hálózatok ellen. Amennyiben egy felhasználó figyelmét nyilvánvaló módon felhívják arra, hogy szerzői jog által védett művekről készült illegális másolatokról van szó, akkor ő is bűnös lesz és törvénysértést követ el. Ám, ha egy filmről a mozipremier vagy a DVD-megjelenés előtt csupán pár másolat készül a barátok vagy családtagok számára, akkor az ügyészség nem fog eljárást indítani, mert a kópiák száma túl kevés.

A német kormány idén februárban tárgyalja a törvénymódosító javaslatot és a német szövetségi parlament (Bundestag) még az idén el fogja fogadni. A művészek érdekeit képviselő szervezeteket jelenleg minden értéksített CD után 0,06 cent, míg minden eladott számítógép után 12 euró bevétel illeti meg. Ezek az összegek idén azonban minden bizonnyal változni fognak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OliApa #15
    Majd egyszer rend lesz ezen a téren is. Tőlem '98-ban a rendőrök az egyik házkutatás során elvitték a TV-ről videómagnóval felvett, majd bedigizett és CD-re kiírt Indul a bakterház c. filmet "szerzői jogok megsértése" okán . . .
  • pemga #14
    Nem, ezért van a Macrovision, amit minden video-rögzítésre alkalmas készüléknek kötelező (elvileg) alkalmaznia. Volt próbálkozás, hogy a tv-bemenettel rendelkező vidkártyáknak is tudniuk kell, de szerencsére elég hamar a hamvába hullt ez a próbálkozás, de ettől még nem lett legális.
  • mechorg #13
    Es ha DVDlejatszoban jatszom le, legalisan, es RCA kabelen at gepre rogzitem az mar legalis?
  • pemga #12
    A CSS-re gondolt, alapvetően amikor lejátszol egy DVD-t, automatikusan dekódolod :). Csak az a kérdés, hogy legálisan, v. sem (pl. függ, hogy mivel játszod le, ez már szép új világ: megmondják mivel játszhatod le legálisan).
  • mechorg #11
    "ez csak a másolásvédelem feltörésével valósulhat meg"

    Miert?

    Ha rajta van a bitfolyam,es en azt le tudom rola olvasni, ergo le tudom jatszani,akkor masolaskor is el kellene tudom olvasni a szamsort,nem?

    Kulonbenis: DC-n nincs rajta masolasvedelem : )

  • Callisto #10
    Nagyon igaz. A forgalmazók "húzzák le" a szerzőket. A szerzőknek kell valamit kitalálniuk, hogy pl. neten keresztül értékesítsék a cuccokat és ekkor nincs forgalmazási díj stb. Ők jobban kapnak (talán) és nincs hercehurca. Szerintem Jópár évtized múlva ez lesz. (És megjelennek majd a netes forgalmazók :) ) Persze akad ilyen ma is, de az írtakat arra értem, hogy ez lesz az általánosa nelfogadott "forgalmazás".
  • NEXUS6 #9
    Én azt nem értem, hogy ezt a törvényt miért is hivják még mindig szerzői jognak?

    A szerzöknek, a szellemi termékek előállitóinak ehhez az egész cirkuszhoz szinte semmi közük, sajnos anyagilag se sok!

    Itt már megint a kiadók csinálják a fesztivált. Mindent megtesznek, hogy ne kelljen tudomást venniük a digitális korszakról.

    Tiszta anakronizmus az egész.

    Kb olyan mint a mekdonálc, ahol még mindig nem tudsz bankkártyával fizetni;(((
    XXI. szd mi?
  • pemga #8
    A németek régebben is igyekeztek nyalni, pl. náluk volt az az érdekesség, hogy a Németországban forgalomba hozott síkágyás scannereknek volt egy extra "bemelegedési" idejük minden lehúzás között, amíg nem tudtad használni. Ennek is okai voltak, aztán valahogy leszoktak róla :).
  • Güzüke #7
    Így van, a felhasználói oldal képviselőivel gondolom nem egyeztettek. Miért is, hiszen mi felhasználók minden másolásvédelmet száműznénk. Ez csak drágítja a terméket, valamint felesleges cirkuszt eredményez és egy csomó embernek ad felesleges munkát (adminisztráció stb.).
    Az az elv, hogy add olcsón interneten, terjeszd és használd egészséggel magáncélra, nem fekszik. Érdekes, a cikkből számomra az derült ki, hogy már megint az üzleti körök harcoltak ki maguknak egy törvényt.
    Én mindig is azon a véleményen voltam, hogy ha megveszek egy terméket, akkor a gyártó és/vagy szerző érdekeinek szándékos megsértését elkerülve magáncéllal azt teszek a termékkel, ami jólesik. Ha le akarom másolni, akkor lemásolom, ha oda akarom adni a havernak örökbe, akkor oda adom neki adni és punktum - ha egy kórházban a betegek jókedvét akarom növelni pl. egy DVD vetítésével, akkor vetíteni akarom, ha egy haveri körben, netán egy iskolai rendezvényen akarom a feelinget növelni velük, akkor növelni akarom - ez szerintem mind magáncélú felhasználás mindaddig, amíg nem keresek vele közvetlenül pénzt. Másolásvédelem van rajta? Igenis továbbra is fel fogjuk törni.
    Ez a másolásvédelem egy kicsit olyan a médiáknál, mintha egy elektronikus eszközt nem tudnék szétszedni, hogy például magam javítsam vagy hogy egy újságről ne tudnék fénymásolatot készíteni...
  • echo #6
    És a fogyasztókkal miért nem egyeztettek???