SG.hu·

A Fujitsu Siemens kártérítést fizethet az eladott számítógépek után

Egy német bíróság döntése értelmében a VG Wort nevű szerzői jogi szervezet kompenzációban részesül, mivel a Fujitsu Siemens által értékesített számítógépek lehetővé teszik a jogvédett tartalmak másolását.

A bíróság azzal indokolta a meglepő döntést, hogy PC-gyártó által forgalmazott számítógépek nagy segítséget nyújtanak a jogvédett anyagok lemásolásában, így a vállalat felelős a felhasználók szerzői jogokat sértő cselekedeteiért. A Fujitsu Siemens ezért 12 eurót köteles a szerzői csoport számlájára utalni minden egyes Németországban értékesített számítógép után.

A VG Wort még 2001-ben perelte be a PC-gyártót, azzal a váddal, hogy a vállalat által forgalmazott számítógépek lehetővé teszik a szerzői jogi törvény által védett tartalmak másolását, és jelentős károkat okoznak a szervezet tagjainak. Bár a szervezet eredetileg 30 eurós részesedést követelt az eladott számítógépek után, a döntést azonban még így is teljes győzelemként értékelhetik. A szervezet szóvivője kijelentette, hogy a Fujitsu Siemens volt az első gyártó, amely ellen pert indítottak, és a közeljövőben újabb vállalatok ellen kezdeményeznek bírósági eljárást.


Szakértők szerint a döntés óriási vitákat válthat ki, különösképpen a VG Wort tagjai miatt: a szerzői jogi szervezetbe tömörült cégek ugyanis elsősorban írott tartalmakat védenek le, és a szervezetben nem található nagyobb kiadó. A VG Wort tagjai tehát nem panaszkodhatnak dollármilliós veszteségekről, mégis továbbmentek a kiadók által hangoztatott vádaknál, és a jelek szerint már a számítógépek puszta létét is károsnak tartják.

A döntés azért is érdekes, mert alapvetően nem az illegális másolás miatt kompenzálja a szerzői jogok birtokosait, hanem az úgynevezett "fair use" másolás miatt, amely a német törvények értelmében jelenleg legális tevékenységnek minősül. A "fair use" koncepció szerint ugyanis a kritizálás, kutatás, illetve hírírás céljára megengedik az interneten tárolt anyagok letöltését, így az nem minősül lopásnak. A döntés ellenzői szerint amennyiben a számítógépekre ilyen jellegű adót vetnek ki, ezt könnyen követheti a nyomtatókra, vagy netán a szkennerekre kirótt adó, hiszen ezen eszközök is könnyítik a jogvédett anyagok lemásolását.

A Fujitsu Siemens várhatóan megfellebbezi a döntést, mivel a részesedés beépítése miatt visszaeshet a vállalat forgalma.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Demon Eyes Kyo2005. 01. 06.. 18:49||#36
A bsa magánszemélyekkel nem foglalkozik, az csak a cégekre hajt.
© CodeRed2005. 01. 06.. 15:36||#35
Pontosan.És ez egy rohadt nagy szemétség.Aki pedig úgy érzi hogy másolás ügyben megvédi a törvény az hívja ki magához a BSA-t és mutassa meg nekik a másolt CD gyûjteményüket.Kiváncsi lennék hogy csak úgy legyintve odébbállnának e.
© atlagember2005. 01. 06.. 13:33||#34
Hát pont errõl beszélek, hogy a törvény is meg van bundázva. Mert ha sem a szerzõ sem a felhasználó nem akar a közös jogkezelõvel szerzõdni (ismert okok miatt), akkor is kell, és a jogvédõ akkor is lenyúlja a díj 90%-át.
© vax2005. 01. 05.. 23:02||#33
Oszt milyen másolás védelemre gondolsz. Eddig eggyel sem találkoztam amit nem játszott volna le. De olyannal igen amit az asztali (nem számítógépbe épített) nem játszott le csak a számítógépes. 😊
© hzx2005. 01. 05.. 21:26||#32
35. § (1) Magáncélra bárki készíthet a mûrõl másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.

Egyébként az általad is belinkelt artisjus honlap is értekezik errõl. Módosított mottó: tovább olvasni, azután kommentálni 😊
© CodeRed2005. 01. 05.. 20:28||#31
Ebbõl talán a legfontosabb:

A többszörözés joga

18. § (1) A szerzõ kizárólagos joga, hogy a mûvét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Többszörözés:

a) a mû anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár idõlegesen, valamint

b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésrõl.

(2) A mû többszörözésének minõsül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel elõállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történõ közvetítés céljára való rögzítés, a mû tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt mûvek anyagi formában való elõállítása. Az építészeti alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is.

19. § (1) A hangfelvétel-elõállító, valamint a multimédia mû létrehozója és az elektronikus adatbázis összeállítója követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zenemûveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zenemûvekbõl vett részleteknek hangfelvételen, videofelvételen, digitális hordozón terjesztett multimédia mûben vagy elektronikus adatbázisban való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelõ díjazás ellenében számára is engedélyezzék. A felhasználási szerzõdést az irodalmi és a zenei mûvekkel kapcsolatos szerzõi jogok közös kezelését végzõ szervezettel kell megkötni.

© CodeRed2005. 01. 05.. 20:26||#30
illetve:

http://www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/dokumentumok/jog.html
© CodeRed2005. 01. 05.. 20:26||#29
http://www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/dokumentumok/jog_03.html#02
© Sityi2005. 01. 05.. 20:20||#28
Ha továbbolvasod: kivéve, ha magáncélra történik és a haszonszerzést közvetve sem szolgálja.
© CodeRed2005. 01. 05.. 20:04||#27
Itt egy idézet a szerzõi jogszabályokból:

"A szerzõi mûvek hangfelvétel céljára történõ rögzítése, többszörözése csak szerzõi hozzájárulással lehetséges"

Mottó:elõször utánanézni, és csak aztán kommentálni.