JohnnyCage

Veszélybe került a webrádiók jogdíj megállapodása

A lemezkiadók és a webes rádiócsatornák a napokban megegyeztek a szerzői jogok által védett zeneszámok után fizetendő licenszdíjakról, az előadók és kiadók közötti ellentét azonban veszélyezteti a megállapodás sikerét.

Az internetes rádiók, illetve a lemezkiadók az utolsó pillanatban, alig két héttel azelőtt, hogy a webrádióknak el kell kezdeniük jogdíjat fizetni a világhálón keresztül sugárzott zeneszámokért, megállapodást kötöttek a korábban megszabott jogdíjak mértékének megváltoztatásáról. Az új megállapodás szerint a webrádiók nem a leadott zeneszámok után, illetve a hallgatók számától függően fizetnének jogdíjat, hanem bevételük 8 - 12 százalékát fizetnék a lemezkiadóknak.

A szakértők szerint a korábbi, zeneszámonkénti és hallgatónkénti licenszdíj a kisebb webrádiókat kilátástalan helyzetbe sodorta volna.

A nagyobb webes műsorszolgáltatókra, mint például az America OnLine, vagy a Clear Channel Communications nem vonatkozik a megállapodás. Ezek a szolgáltatók a korábban meghatározott licenszdíjat fogják fizetni a leadott zeneszámok után, mivel számukra ez a jogdíj fizetési változat kedvezőbb.

A kisebb webrádiók, illetve a lemezkiadók - amennyiben az utóbbiak meg tudnak egyezni a jogdíjak elosztásáról - várhatóan kérelmet nyújtanak be az amerikai Kongresszusnak a megállapodás törvényi szintre emeléséhez.

A probléma elsősorban az, hogy a jogdíjak nem az előadókhoz, hanem a lemezkiadókhoz kerülnének, ezért az előadók várhatóan meg fogják akadályozni a megállapodás életbe lépését. - Mivel a jogdíj a lemezkiadókhoz kerülne, nincs garancia arra, hogy az előadók is megkapják részüket - mondta Ann Chaitovitz, az Amerikai Televíziós és Rádiós Előadók Szövetéségének (AFTRA) hangfelvételekkel foglalkozó igazgatója. - Tudják, hogy meg fogjuk akadályozni a megállapodás elfogadását - tette hozzá.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének szóvivője szerint a szervezet dolgozik a probléma kiküszöbölésén.

Amennyiben a megállapodást mégis elfogadják a felek, a kisebb webrádiók bevételeik, illetve amennyiben az nagyobb összeg, költségeik 8 - 12 százalékát lennének kötelesek jogdíjként befizetni.

A kis webrádiók szerint az ilyen fajta jogdíj fizetési módszer azért kedvezőbb számukra, mert a zeneszámonkénti fix licenszdíj könnyen felelmészthetné teljes bevételüket, és lehetetlenné tenné működésüket. Az egyelőre nincs tisztázva, hogy mely internetes rádióadók alkalmazhatják majd a százalék-alapú jogdíj fizetési módszert, de egyes hírek szerint várhatóan a műsorszolgáltatók éves bevétele lesz korlátozva 500 ezer dollárra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Devla #4
    Szanalmas, ugy marcangoljak egymast a penzert mint veszett kutyak a csontert.
  • zer0 #3
    "Mivel a jogdíj a lemezkiadókhoz kerülne, nincs garancia arra, hogy az előadók is megkapják részüket "

    Ez itt a lenyeg kerem szepen....



  • Gabest #2
    holló a hollónak, ugyan már...
  • braindance #1
    Az a szemét BinLaden meg miért nem képes jól megterrorcselekedni a RIAA-t?

    :)