Franczy

Steve Ballmer véleménye a Linuxról

Habár a Microsoft ár tekintetében nem képes versenyre kelni a nyílt forrású Linux operációs rendszerrel, a szoftveróriás professzionális tudású egyénekből álló saját közösségét kívánja hadrendbe állítani a nyílt forrású közösség visszaszorítása érdekében - derült ki Steve Ballmernek, a Microsoft vezérigazgatójának MVP (Most Valued Professionals) szakemberek előtt a napokban Londonban tartott egyik előadásából. A Microsoft azon professzionális tudású felhasználókat nevezi MVP-knek, akik teljesen otthon érzik magukat a Microsoft termékek kapcsán.

"Tény, hogy a Linux egy rendkívül kemény és szívós versenytárs. Az is tény, hogy nekünk fel kell vennünk a harcot az ingyenes szoftverek ellen, még pedig oly módon, hogy talpraesett módon egyre nagyobb értékeket kínálunk a felhasználók számára. Nem lehet kérdéses, hogy mi nem adhatjuk ingyen különböző termékeinket, e helyett annyit tehetünk, hogy minden korábbinál jobb ár/érték arányú szoftvereket dobunk piacra. Feladatunk nem más, mint hogy megszorítsuk a Linux-ot, vagyis el kell érnünk, hogy a mi termékeink minden tekintetben legyenek jobbak a Linux-os fejlesztéseknél" - mondta Ballmer.

Ballmer elismerte, hogy súlyos hiba lenne a Linux előnyét az ingyenességre leszűkíteni, ugyanis az ellentábor számára ezenfelül nagyon komoly előnyöket jelent az az óriási nyílt forrású közösség, melynek tagjai közös erővel folyamatosan fejlesztik a Linux operációs rendszert. "A Linux nem egyszerűen egy ingyenes operációs rendszer, hanem egy olyan szoftver, mely mögött egy nagyon komoly közösség található. A Linux nem olyan, mint a Novell, így nem is mehet csődbe" - mondta Ballmer, aki később arról is beszélt, hogy a klaszter rendszerek piacán a Windows operációs rendszereknek mihamarabb be kell bizonyítaniuk, hogy jobban teljesítenek a különböző Linux rendszereknél. Ballmer szerint a Microsoft e tekintetben sem tud árharcba bocsátkozni a Linux-szal, azonban szoftvereinek új értékekkel történő felruházása révén komoly ellenfele lehet a Linux-nak.

Amikor a hallgatóság soraiból valaki azt kérdezte Ballmertől, hogy a Microsoft tervezi-e Linux-os alkalmazások fejlesztését, Ballmer a következőt válaszolta: "A Linux-os alkalmazások fejlesztésében nem vagyunk érdekeltek, ugyanis ezen szoftverekért senki sem fog fizetni nekünk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #82
    DVD+RW -> MS.
    Persze többen is, de most ez a lényeg.

    XBox azért nem hiszem, hogy veszteséges és részese a piacnak, igaz nem egyeduralkodó, de ennyi idő alatt nem is várható ilyesmi.

    TabletPC. Megelőzte a korát, de még mindig fejlesztik. Ne félj, lesz még abból valami :)
  • mir #81
    "Nem tudom, de én azt látom, hogy amibe a MS pénzt öl, abban rövid, de maximum középtávon meghatározó tényező lesz. Nem szeretem különösebben őket, de ez tény."
    a tabletPC sem igazán jön be, az XboX is messze elmarad az elvárásoktól.

    "A hardverrel kapcsolatban: figyeld meg, hogy mondjuk másfél év múlva hány DVD-RW írót lehet majd kapni a piacon és hány DVD+RW-t!"
    miért? melyiket ki támogatja?
  • Pheel #80
    Nem tudom, de én azt látom, hogy amibe a MS pénzt öl, abban rövid, de maximum középtávon meghatározó tényező lesz. Nem szeretem különösebben őket, de ez tény.

    A hardverrel kapcsolatban: figyeld meg, hogy mondjuk másfél év múlva hány DVD-RW írót lehet majd kapni a piacon és hány DVD+RW-t!
  • mir #79
    a .NET meg csak m$ támogatottsággal rendelkezik, még a kezdeti érdeklődés is alábbhagyott.a m$ télleg nagy cég, de a nagyobb cégek, akik tudnák használni a .NET nyújtotta előnyöket bizony nem a m$tól vesznek programokat, hanem pl. a Siemens-Fujitsutól, vagy az IBMtől, vagy az NECtől vesznek komplett szervereket ott írt programokkal együtt. tehát ha a .NETet kellene elterjeszteni, akkor azt nem a m$, hanem az előbb említett nagy cégek, illetve a nagy szoftverfejlesztő cégek tudnák elintézni. nakik meg nincsen sok kedvük a már jelenleg is eléggé behatárolt mozgásterüket egy újabb m$ szabvánnyal méginkább leszűkíteni. mert ha ugye vamait egyszer .NETtel fejlesztenek, akkor az .NETtel is kell továbbfejleszteni...
    "nem a Java-ban látom a jövőt"
    én egyetlenegy nyelvben sem látom a jövőt, midnenkinek ki kell választania, mi felel meg legjobban a céjaira. ha valakinek gyors program kellett, akkor C++ valami UNIXon ha mindez olcsóbban, akkor windowson. ha törhetetlen program kellett, akkor Java. ha villámgyors fejlesztés akkor Delphi/VB. bár inkább delphi. tehát eddig is megvol a változtaosság, és szerintem kár lenne, ha egy nyelv válna egyeduralkodóvá, és eltűnne a sokszínűség. ezt abban az egy esetben tudnám elfogadni, ha az az egy az ASM lenne...:D
    "de mivel a MS nem állt mögé"
    na azért ettől még nem kell elájulni. a m$ nélkül eléggé sokmindenből lettek már érdekes dolgok, és a programozók annyira nyomják a java-t orrba szájba, hogy az már csodálatos.
    bár nem tudom, miről, most csak úgy eszembe jutott, hogy a java jelenlegi "hanyatlásának" egyik oka sztem az, hogy bejött a FLASH. amíg nem volt flash, pompázatos weblapokat csak JAVAval lehetett készíteni. ha valaki ilyet akart csinálni, született 1 JAVAprogramozó, ha pedig meg akarta valaki nézni, akkor pedig 1 új JRE indult be valakinél, ha még nem volt. ezzel adva lehetett volna a megfelelő számú amatőr programozó,a kikből eccer talán profi is lehetett volna, meg a megfelelő számú JRE, ami biztosíthatta volna a JAVAprogramok futtatásának lehetőségét. de a FLASH leölte ezeket a lelkes amatőröket egy sokkal kevesebb lehetőséget nyújtó, de egyszerűbb "nyelvvel"(mert a flash a javahoz képest csak "nyelv") a mé meg elkezdte kipusztítani az otthoni gépekről a JREeket...na mind1. mostanában gondolkoztam, hogy elkezde c++ helyett javaban programozni, hogy ezt a tendenciát lassítsam.
  • Pheel #78
    Ebben is igazad van, viszont én nem a Java-ban látom a jövőt. Szerintem szép próbálkozás volt, de mivel a MS nem állt mögé, szerintem jelenleg nem túl esélyes. Meglátjuk mi lesz a .NET-ből.
  • mir #77
    hát ez érdekes probléma... akkor vlamelyik fordító nem jól műkszik... hát nem tudom... sztem a gccnek kellene jól ennie, mert manapság az mondható az ANSI C referenciafordítójának, de attól még hibázhat... hát itt jön be a különbség az elmélet, meg a gyakorlat között.
    még 1 dolog: java
    sztem java meglehetősen jó nyelv, és nem nehéz használni. természetesen a nyelv rendszeréből adódóan nincsen eséye sebesség terén a C++al szemben, de megvannk az előnyei is. ha valamit megírsz rendesen, az mondjuk elmletileg minden platformon megy... másik nagy előnye, hogy okkal nehezebb benne olyan programhibákat írni, amely bizonyos esetekben összeomlással jár együtt. ugyanúgy kimaradnak a fordító hibái is, illetve sokkal nehezebb összeomlást előidézni. mondjuk pl. vannak olyan webszerverek, amiket javaban fejlesztenek, a sebességük erősen konvergál a nullához, de feltörni még senkinek sem sikerült. persze nevet nem tudok mondani most sem, mert a programok neveit mindíg elfelejtem.
    egyébként a java nyelvet nemnagyon hasonlítanám össze a c++al, mert nem 1 kategória a kettő
  • Pheel #76
    Amit itt leírtál azzal egyetértek természetesen, csak sajnos az élet gyakran mást mutat. Persze ez nem a te vagy az én hibám.
  • Pheel #75
    Éppen néhány napja szívtunk az állítólag szabványos C egyik platformfüggő érdekességével.
    fgets fgv. Nem kell magyaráznom. stdio.h-ban van. Azt sem. Namost EOF esetén BC-s fordítással simán meggyürkőzött a problémával, míg gcc után ugyanaz a kód segfault-olt. Persze rájöttünk, de vicces.
    Ja és az fgets ANSI C fgv.
  • mir #74
    "Irigyellek, ha szerinted a C platformfüggetlen nyelv :)"
    a C az platformfüggetlen nyelv. az ANSI C szabványos, és az ANSI C++ is. ha neked van 1 ANSI C++ programod, azt akárhol le tudod fordítani. bár most jegyezném meg, hogy pl. a Visual Studioban nincsen ANSI C fordító. ha pedig win32 programot csinálsz, az már nem ANSI. tehát a C és a C++ télleg platformfüggetlenek, annak az oka, hogy amit te megírsz win32 alatt, és nam fordul le linux alá az az oka, hogy az már nem ansi, hanem m$ visual c++.
    de vannak olyan emberek(télleg, pl. én is) aki valóban ANSI C programokat ír, és azok valóban mennek mindenütt. bár gondolom nem sok újat mondtam.
    annak az oka, hogy manapság már nem platformfüggetlen a C nyelv a különböző fejlesztőeszköffejlesztők piaci stratégiáiban keresendő. ők a nyelvek minél gyorsabb fejlesztésében érdekeltek, és aban, hogy előnyt szerezzenek a többiekkel szemben. így saját implementációkat hoznak létre,(m$, borland...többet nem tudok, de vannak még, csak ők nem IDEt, hanem csak fordítót gyártanak) sokkal jobb lett volna, ha ezek a fejlesztő cégek inkább létrehoznak 1 konzorciumot a nyelv fejlsztésére, vagy ahgyják az egészet annak a faszinek a keze alatt(akinek nem jut eszembe a neve) aki elkezdte, és azóta is fejleszti az ANSI C/C++ -t. de ha inkább a szabványos C nyelvet fejlesztették volna, akkor persze nem lehetett volna előnyt szerezni a többiekkel szemben... na mind1. ez van.
    egyébként itt megjegyezném, hogy azok a fejlesztőeszközök(vagy inkább fordítók) ami kimaradnak a piaci versenyből, azaz a UNIX fordítók még ma is nagyon közel állank a szabványos ANSI C/C++ -hoz, csak a rendszerfügvényekkel egészítették ki azt. de ha can 1 libed, amit te pl. AIXra fejlesztettél(és nem lévén mazochista nem használtál benne ASMet) 99,9999999999%od van rá, hogy problémamentesen menni fog mondjuk solarison is, ha nem használ rendszerfüggvényeket.
  • Pheel #73
    Irigyellek, ha szerinted a C platformfüggetlen nyelv :)

    "De minden rendszerre saját platformon kell fejleszteni."
    Itt a lényeg! Márpedig felhasználói programokat nem igazán fox Amiga-ra fejleszteni, ha majdnem mindenki Windows-os platformot használ.

    Könnyen kezelhető oo szemetek? KlickAndPlay? Vagy mi? :)))))

    Ha a Java-ra gondolsz, az pont azzal van meglőve, hogy sehova sem jó, mert jó akar lenni mindenhova. A C++ olyan, mint a C. A C# jelenleg csak Win platformon működő .NET-ben fut. Mármint az új. ASM meg... Addig örülök, amíg csak ritkán látom :)