SG.hu

A kínai kormányzat megpróbálja letörni a pesszimista online viselkedést

Kína kampányt indít a kedvcsapók eltávolítására az internetről, a párt számon kéri a közösségi médiában és az influencereken a negatív tartalmakat.

A kínai kormány célba vette azt az érzelmet, amely az ország internetén túlságosan elterjedté vált: a csüggedtséget. A Kínai Kibertér-felügyelet (Cyberspace Administration of China, CAC) két hónapos kampányt indított a „túlzottan negatív és pesszimista érzelmeket” kifejező közösségi média bejegyzések visszaszorítására. A hatóságok szerint a cél a „negatív érzelmek korrekciója” és „egy civilizáltabb és racionálisabb online környezet megteremtése”. A célkeresztben olyan kijelentések állnak, mint „a tanulás haszontalan” és „a kemény munka haszontalan”, valamint a „világfáradtságot” népszerűsítő történetek.

Kína az ingatlanválság, a magas fiatalkori munkanélküliség és a felsőoktatási intézményekbe való felvételért és az állásokért folyó kiélezett verseny miatt gazdasági lassulással küzd, ami kiábrándultságot váltott ki a fiatalabb generáció körében. A kínai fiatalok „komoly kérdéseket tesznek fel életük jövőbeli kilátásairól”, és „szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy megélhetésük nagy valószínűséggel rosszabb lesz, mint szüleik generációjáé” - mondja Simon Sihang Luo, a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem társadalomtudományi adjunktusa. Peking aggodalma a felgyülemlő frusztráció miatt egy sor szankcióban nyilvánul meg, amelyek az ország influencereit és közösségi média platformjait érintették.


A múlt héten minden bejegyzést töröltek egy jól ismert tartalomgyártó, Hu Chenfeng közösségi média fiókjaiban. Senki sem tudja, miért, mert a kínai hatóságok nem adtak magyarázatot. De széles körben úgy gondolják, hogy ez egy nemrégiben elterjedt kommentjére adott válasz volt, amelyben az embereket és a tárgyakat „Apple”-re és „Android”-ra osztotta - utóbbi kifejezéssel az előbbinél alacsonyabb minőségű dolgokat jelölte. "A tiéd egy tipikus Android-logika, Android-ember, Android-minősítés” - sorolta egy élő közvetítés során, amelyet azóta széles körben megosztottak az interneten. Míg a poént gyorsan vette sok kínai közösségi média felhasználó, mások Hu-t azzal vádolták, hogy társadalmi megosztottságot szít.

Úgy tűnik, hogy az egyenlőtlenségről szóló ilyen nyilvánvaló viccek kényes területnek számítanak, mert megerősítik azokat a megosztottságokat, amelyekkel a Kínai Kommunista Párt nem szeretné, hogy az emberek foglalkozzanak. A cenzúra nem új keletű a kínai interneten. Bármi, ami a párt vagy vezetőinek kritikáját sugallja, vagy politikai következményekkel járó vitatott témákat érint, gyorsan eltűnik. A pesszimizmus elleni kampányban az a szokatlan, hogy úgy tűnik, olyan online viselkedésformákat céloz meg, amelyek negatív hangulatot kelthetnek vagy fokozhatnak.

Zhang Xuefeng, egy heves retorikájáról ismert híres online oktató vitát váltott ki a hónap elején, amikor megígérte, hogy legalább 100 millió jüant (majdnem ötmilliárd forint) adományoz, ha Peking úgy dönt, hogy megszállja Tajvant. De csak ezen a héten vált a kínai cenzúra célpontjává. A helyi média szerdán arról számolt be, hogy több millió követővel rendelkező közösségi média fiókjait letiltották, így azok nem szerezhetnek új követőket. Amikor erről kérdezték, Zhang egyik alkalmazottja az állami tulajdonú The Paper hírügynökségnek azt mondta, hogy „gondolkodik” a kérdésen.

Ismét nehéz megmondani, miért büntetik, de egyesek azt találgatják, hogy talán a műsoraiban közvetített üzenet miatt, mely szerint egy igazságtalan világban csak praktikus döntéseket szabad hozni. Sok diák és szülő követi őt brutálisan őszinte tanácsai miatt, mert ahelyett, hogy azt mondaná a fiataloknak, hogy kövessék az álmaikat, gyakran azt tanácsolja nekik, hogy szembesüljenek a vizsgaeredményeik és a pénzügyi nyomás által diktált valósággal. Az ő platformja ideális lehetett a csüggedtség elleni példastatuálásra.


De nem csak az egyénekről van szó. Kína azt akarja, hogy a közösségi média platformok is részt vegyenek a hatalmas internetes tisztogatásban. Ebben a hónapban a Kibertér-felügyelet bejelentette, hogy „szigorú büntetéseket” fog kiszabni a Xiaohongshu, Kuaishou és Weibo közösségi média alkalmazásokra, mert nem tudták megfékezni a „negatív” tartalmakat, mint például a „hírességek személyes híreinek szenzációhajhászó közlése” és más „triviális információk”. "A tiszta és egészséges kibertér az emberek érdekeit szolgálja” - közölte a CAC.

De minden olyan kísérlet, amely Kína kibertérét természetellenesen optimistának akarja tartani, biztosan ára lesz. "A pesszimista érzelmek kifejezése nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyének alapvetően elutasítják a munkaerőpiacon és a társadalomban való részvételt” - mondja Luo. De ha megfosztják őket „az érzelmeik kiadása utáni megkönnyebbüléstől”, akkor „ez még rosszabbá teheti kollektív mentális állapotukat” - mondja.


Azonban továbbra is fennáll a nyomás, amely egyre több kínai fiatalt arra késztet, hogy kilépjen a mókuskerékből és online vezesse le frusztrációját. A kiábrándultságot tovább súlyosbítja a híres 996 munkakultúra, amely napi 9 órát, heti 6 napot jelent, és gyakran túlórával egészül ki, miközben a társadalmi nyomás és a verseny a munkahelyekért folyamatos stresszt okoz. Sok fiatal emiatt inkább lemond a karrierversenyről és a társadalmi elvárásoknak való megfelelésről. Ez nem feltétlenül teljes passzivitást jelent, hanem tudatos döntést arról, hogy az életet kevésbé stresszes és kevesebb munkahelyi nyomással élik, ezzel védekezve a kiégés ellen. Sokan közülük visszaköltöztek szüleikhez, mert nem találtak munkát, vagy szünetet akartak tartani. Ez annyira elterjedt, hogy egyesek "teljes munkaidős” gyereknek nevezik magukat.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy valóban növekszik a pesszimizmus a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban Kínában. A szakértők szerint a párt tisztában van ezzel, ezért próbálja elnyomni a bizonyítékokat. De vajon ez működni fog? "Ha van valami, amit a kortárs kínai történelem többször is bebizonyított, az az, hogy a felülről irányított ideológiai kampányok aligha tudják felszámolni a problémák társadalmi gyökereit” - mondja Luo. "Még egy olyan erőskezű kormány mellett is, mint a kínai, nehéz megfékezni a pesszimista hangulatot, amikor a gazdaság kilátásai borúsak, a munkaerőpiac kegyetlenül versenyképes, és a születési ráta mélyponton van.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)