A digitalizálás korszakában az a veszély fenyeget, hogy az emberek személyiségekből adatokká alakulnak át.

Míg az analógból a digitális világ felé váltás veszélytelennek tűnik, valójában komoly paradigmaváltásról van szó. Az adatok gyűjtése és elemzése, azaz a Big Data fogalom egy új korszakot jelent, melyben nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy mit veszítünk. Napjainkban lassan már nem is mi döntünk számos kérdésben, hanem algoritmusok befolyásolják a mindennapjainkat. Miközben úgy érezzük, hogy mi határozunk például egy termék megvásárlásáról, addig a háttérben algoritmusok felhasználói szokásainkat elemezve olyan dolgokat kínálnak nekünk, amelyek valószínűleg leginkább megfelelnek nekünk. Ma már az ember vált információvá és ezáltal kizsákmányolható nyersanyaggá. A digitális kapitalizmusban egyszerre vagyunk adatfogyasztók és adatkészítők.

Megállás nélkül intelligens gépek gyűjtik a különböző adatokat (e-maileket, internetes beszélgetéseket, blogtartalmakat stb.) és elemzik digitális nyomainkat: korábbi kereséseinket, közösségi hálónk kapcsolatait, a telepített okostelefon-alkalmazásokat, később pedig majd a hálózatba kötött autók mozgási profiljait és a lakásszenzorok információit is. Ezután az információkat összekötik az adataggregátorokkal, majd feldolgozzák azokat és előrejelzéseket készítenek belőlük. A végeredmény pedig az, hogy az adatok felemésztik az énünket. Az információink iránt egyaránt érdeklődnek az IT-cégek, a biztosítók, a bankok és az egészségügyi szolgáltatók. Kialakul a gazdasági szempontból megcímezhető avatárunk, amely túlnő rajtunk, a reprezentált emberen.

A megváltozott világra jó példát jelentenek a tőzsdei algoritmusok, ott ugyanis arról van szó, hogy az elsődlegesen ember által irányított folyamatra gépi reakciók történnek. A rendszerbe akár hetekkel korábban betáplált kódsorok hirtelen olyan mozgásokat tudnak eredményezni, amelyeknek komoly reálgazdasági következményei vannak. Az algoritmus annyira önállóan és névtelenül határoz vásárlásról és eladásról, hogy teljesen háttérbe szorul az ember.

A gépekre hallgatunk: használjuk a stream-szolgáltatások - legyen az zene vagy film - ajánlásait, webes áruházak adnak tanácsot nekünk, a nyaralásról készült fotóink közösségi hálókon kötnek ki, olyan személyes élmények, mint egy családi vacsora nyilvános eseményekké válnak idegenek számára, megosztjuk gondolatainkat, élményeinket a Twitteren. Állampolgárokból így válunk lassan mindenhol ügyfelekké, aki örül, ha személyre szabott akcióval várják, miközben feladjuk azt, hogy egyediek legyünk. Bár folyamatosan azt halljuk, hogy legyünk önmagunk, de mégis ennek az „egyen” rendszernek a részei vagyunk, elég csak belegondolni abba, hogy hányan használják a Facebookot vagy a Google szolgáltatásait.

A digitális kapitalizmusnak nincs szüksége az Orwell által felvázolt igazság-minisztériumra, amely ellenőriz és fenyeget, hiszen a felhasználó önként válik ügyféllé. Elegendő csupán megnézni, hogy ma már életünkben hány helyen és szolgáltatáson kell ilyen vagy olyan számsor, azonosítókód nélkül a mobilszolgáltató vagy a gázművek számára gyakorlatilag senki az egyes személy. Hiába látja az illetőt az ügyfélszolgálatos az orra előtt, ha nem tudja azonosítani nem segíthet neki. Az ember információs interfésszé vált, amely folyamatosan adatokat fogyaszt és szállít, mindez pedig már most drámai következményekkel jár.

Nem meglepő módon a legújabb technológiák a testet magát célozzák, legyen az viselhető elektronika vagy a betegeken segítő implantátum. Hosszú távon ezek jelentik a legfontosabb evolúciós lépést egy jövőbeli ember-gép felé, és ma már az agyi folyamatok elemzése sem sci-fi. Maga az ember válik információs interfésszé, mely adatokat fogyaszt és továbbít.