Berta Sándor

Kitilthatják a német légi­társa­ságokat Nagy-Britanniából

A brit hatóságok a végsőkig hajlandók elmenni, csak, hogy megszerezzék a légiutasok adatait.

A The Guardian arról számolt be, hogy London és Berlin intenzíven egyeztet a kérdésben. A brit hivatalok mindenképpen igényt tartanak az ország repülőterein leszálló vagy azokról felszálló járatok utasainak személyes információira, a német légitársaságok ugyanakkor nem hajlandók az adatok megosztására.

London megelégelte a vitát és szigorúbb hangnemet ütött meg. Helyi illetékesek közölték, hogy ha a német légitársaságok nem adják át az adatokat, akkor nem kapnak leszállási engedélyeket a brit repülőtereken. A német cégek képviseletében a Lufthansa egyik szóvivője erre úgy reagált, hogy az álláspontjuk alapján az adatok kiadása ellenkezne nemcsak a német, de az európai uniós joggal is.

Nagy-Britannia a terrorizmus elleni harcra hivatkozva kéri az utasok személyes információinak kiadását. Az utaslistákon fel kellene tüntetni többek között a lakcímeket és a hitelkártya-számokat is, így gátolnák meg, hogy európai önkéntesek utazhassanak Szíriába és Irakba, valamint, hogy terroristák utazhassanak be a szigetországba. A Nagy-Britanniába tartó, illetve az azt érintő vagy onnan induló járatok 90 százalékának esetében már sikerült megkapni az információkat.

A tervek szerint a David Cameron vezette brit kormány ebben a hónapban elfogadná azt az új törvénycsomagot, ami biztosítaná a terrorizmus elleni hatékonyabb védelmet. David Cameron megerősítette, hogy amelyik légitársaság nem működik együtt a helyi hatóságokkal, az nem repülhet Nagy-Britanniába. Mark Sedwill, a brit Home Office vezetője megerősítette, hogy Németország egyike azon államoknak, amely eddig megtagadta az együttműködést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #13
    " hogy az álláspontjuk alapján az adatok kiadása ellenkezne nemcsak a német, de az európai uniós joggal is."
    -Gondolom, mi azért ennek ellenére kiadtuk.
  • TokraFan #12
    "kereszteny lengyel munkas"

    Hagyjuk már ezt a keresztényezést. Mintha a keresztény hitűek mind egytől-egyig talpig becsületes, erkölcsös emberek volnának. És attól a vallásos agymosástól is herótom van már, miszerint csak egy vallásos ember lehet tisztességes, erkölcsös, rendes.
    Hagyjuk már ezeket a ostoba, demagóg f*szaságokat.
  • Cefet #11
    Ez jutott eszembe nekem is elsőként.
  • Tikal #10
    na mert igy majd több terroristát kapnak el? LOL

    zavarják haza az összes arabot, probléma megoldva. mégis mi szükségük van rájuk ott?
  • mrzed001 #9
    1000:1-hez? Aligha. Nos, vannak kint lengyelek, szép számmal ... de van ennyi arab is meg a többiből is. Végül is nem fél Lengyelország disszidált nagy hirtelen ...
    Franciáknál amúgy még durvább az arab helyzet.
  • kvp #8
    "ezer lengyel nagyobb gond három pakinál ..."

    Hat pont nem. Ezer dolgozo, europai kulturaju, kereszteny lengyel munkas kisebb gond mint harom munkanelkuli segelyen elo pakisztani akik mellekallasban katonakat toboroznak az aktualis dzsihadhoz vagy eppen robbantgatnak. Sajnos az angol poltikusok ujabban a keresztenyeket jobban utaljak, mint a muzulmanokat.

    Viszont jelen esetben tenyleg azt akarjak kiszurni, hogy ne Nemetorszagon keresztul menjenek haza a keleten kikepzett terroristak. Mondjuk nem igazan ertem miert nem a repteren, a leszallas utan nezik at a nem kooperalo orszagok gepeirol leszallo utasokat, meg szurik indulas elott a felszalloakat.

    Egyebkent ha EU-s jogrendet sert, akkor suthetik. Viszont azt hiszem az EU-USA legiutasforgalmi megallapodas hasonlo adatokat ker es mivel Anglia nem schengeni tag, ezert akar kerhetnek is ugyanugy adatokat, mint az USA. Viszont ezzel csak tavolabb kerulnek az EU-tol, ami politikailag gond. A vegen nem Magyarorszagot zarjak ki elobb, hanem Anglia lep ki onket.
  • arty #7
    darabszám.
    ezer lengyel nagyobb gond három pakinál ...
  • Gauge #6
    Ha sérti az európai jogot, akkor az angolok kapják be. lépjenek ki az Unióból. mzrzed001-nek meg igaza van.
  • mrzed001 #5
    Nem, én háttér-információt adtam hozzá, amiről te, nem is tudhatsz, ha nem élsz kint, vagy nincsenek kint ismerőseid.
    De azért gratulálok, legalább elolvastad.
  • hawkie22 #4
    Ezek szerint akkor Angliába se repülök soha. :)