Berta Sándor

Az autókban az alkalmazások olyan fontosak, mint a lóerő

Amennyiben az autógyártókon múlik, akkor az idei esztendő a járművekben használható alkalmazások éve lesz. Az okostelefonok és a televíziók után a gépkocsik meghódítása következik.

Az idén minden nagy kiállításon kiemelt figyelem jutott az autókban használható programokra; így volt ez a CES-en, a CeBIT-en és a Genfi Autószalonon is. A gépjármű- és az IT-ipar egyre szorosabban együttműködik, s a fogyasztóknak is egyre fontosabb, hogy a kiválasztott autókban megfelelő alkalmazások legyenek. "A fiatal felhasználók számára az úgynevezett InCar-rendszerek lassan fontosabbak, mint a műszaki részletek. Az internethozzáférés és a szoftverek legalább olyan fontosak, mint a lóerők" - jelentette ki Tim Nixon, a General Motors munkatársa.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az autóknak is alkalmazkodniuk a megváltozott mindennapokhoz és hálózatba köthető eszközökké kell válniuk. Az emberek sok időt töltenek a gépkocsijaikban és ezt az időt szeretnék úgy eltölteni, hogy közben elektronikus leveleket írhatnak és fogadhatnak, vagy online szolgáltatásokat használhatnak. "Az ügyfelek 70 százaléka a járművében is hozzá akar férni a programjaihoz és csatlakozni szeretne a világhálóhoz. De ez csak addig fontos nekik, amíg segíti a tevékenységüket és jobb vezetési élményt biztosít" - tette hozzá Tim Nixon.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A GM felmérése alapján az emberek olyan praktikus szolgáltatásokra vágynak, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a vezetést. Ilyenek az időjárási adatokat közvetítő, a dugók elkerülését segítő, a benzinárakat összehasonlító, az étterem- és parkolóhely-kereső alkalmazások. Emellett népszerű az autó távolról való beindítására használható OnStar szoftver, valamint a zenei streaming-ajánlatok. A GM az utóbbi kapcsán együttműködési szerződést kötött a Pandorával. "Aligha lesz 100 000 termék elérhető, legfeljebb néhány tucat, s csak olyan megoldások, amelyek segítik a vezetőket" - szögezte le Tim Nixon.

Hasonlóan vélekedett a többi gyártó képviselője is. Mitchell Zarders, a Kia munkatársa szintén azt emelte ki, hogy egyszerűen kezelhető programok kellenek és fontos, hogy a kezelőfelületek akár 100 kilométer/órás sebesség mellett is használhatóak maradjanak. Különösen ez utóbbi okoz sok problémát, amit megerősített Alan Hall, a Ford menedzsere is. Emiatt kerülnek egyre inkább előtérbe kerülnek a felolvasó funkciók, mivel lehetővé teszik, hogy az autós menükben kotorászás helyett az úttestre és a vezetésre figyeljen.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Van még egy komoly probléma: mivel minden gyártó saját platformot fejlesztett ki, így gyakorlatilag nincsenek egymással kompatibilis megoldások. A helyzetet súlyosbítja, hogy a cégek meglehetősen szkeptikusak az iOS és az Android operációs rendszerrel szemben. A legtöbb vállalat teljesen ellenőrizné szeretné a fedélzeti rendszerét. Az Audi, a Porsche, a Chrysler, a Honda és a Hyundai a QNT mellett tette le a voksát. A GM a Panasonic és az LG hardvereit alkalmazza, ugyanakkor saját Linux-alapú szoftvereken dolgozik.

A Cadillac rendszere a CUE, a Buick és a GMC megoldása az IntelliLink, míg a Chevy programja a MyLink nevet viseli. A Kia (UVO), a Ford (Sync) és a Fiat (Blue&Me) viszont a Microsofttal kooperál. Ezzel szemben a Continental a Deutsche Telekommal együttműködve az Androidon alapuló AutoLinQ mellett állt ki. Végül a Harman International saját platformot készített "aha" néven, ezt a Honda és a Subaru jövőre integrálja a meglévő rendszereibe.

Vannak törekvések a különböző rendszerek egységesítésére és közös szabványok kidolgozására. A Genivi Alliance nevű nyílt platform a Linuxra épül, s már 150 cég és szervezet a tagja. Köztük van a BMW, a Nissan, a GM, a Renault, a Peugeot, a Continental, az Intel és az Nvidia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #49
    A ma legöregebb E60 sincs még 9 éves sem, mert mintha 2003-ban kezdték volna gyártani.
    Abban igazad van, hogy minél több cucc van egy autóban, annál több a hibaforrás, és egyszer minden el is romolhat. De általában egy prémium kategóriás autóban minőségi cuccok vannak, és valahogy ezek ritkábban, vagy csak sokára hibásodnak meg. Persze prémium kategóriában is vannak legendásan rossz típusok/szériák, mint pl. S Merci, és aki olyat vett, az rendesen mélytorkozik.
    Egy olcsó autóba valószínűleg nem a legminőségibb cuccokat rakják be, mert különben nem tudna olcsó lenni, és azok valószínűleg gyakrabban hibásodnak meg. De ha valaki nem akar hibaforrásokat, az járjon tömegközlekedéssel, vagy rollerrel/biciklivel.
    Egyetemes igazságokat akkor lehetne kijelenteni, ha mindenkinek az anyagi lehetőségei ugyanolyanok lennének, de mivel ez nem a kommunizmus, így mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nem ezt teszi, akkor magára vessen.
  • Lucy in the Sky #48
    Afölött angolosan átsiklotok, hogy nem mindenki (úgy 99% nem) engedheti meg magának a max. 10 éves, folyamatosan frissített technikát - persze értem én, hogy egy újszerű E60 üléséből rózsaszín a világ, csak halkan merem hozzátenni, vannak más szempontok is. Ezek a vackok extrából szép lassan hibaforrássá alakulnak az idő múlásával. Egy prémium autónál ez édesmindegy, meg is érdemli a szopórollert aki 10 évesnél idősebb ilyet akar fenntartani, az igazi baj az hogy ugyanilyen kérészéletű, túlbonyolított szeméttel nyomják tele az _összes_ ma gyártott autót, a legprolibb belépőmodellek is tömve vannak "okos" kütyüvel, az alapvető használhatósághoz fűződő funkciókat is beleértve. Tehát egy ma gyártott tömegmodell fenntartása 10-15 év múlva maga lesz a rémálom (javítás költsége/autó értéke gyorsan közelíti a gazdasági totálkárt jelentő 1-es értéket, hibák gyakorisága az 1/hó lélektani határt), használtpiaci ára ennek megfelelően a béka valagát súrolja, totális anyagi csőd. Ráadásul, ahogy a magyarhoz hasonló (csóró) piacokra oly jellemző, elterjednek a szigszalaggal tákolt életveszélyes szükségmegoldások, odakókányolt típusidegen alkatrészek, aztán lehet rettegni, melyik szembejövő elektromos kormányszervó vezérlése lett sufniban összedrótozva.
    Persze a közeljövőben, a $200 fölötti nyersolajár korában nem ezen fogunk filózni, az autókba integrált alkalmazások problematikája lesz a legkisebb gondunk.
  • narumon #47
    dettó :P
    O mein freund :P
  • willcox #46
    E60 :)
  • narumon #45
    "Bizonyára jó az állófűtés is, de erre nekem nem volt igényem, mert ha változna a programom, akkor mehetnék az autót is átállítani, különben feleslegesen indítaná be magát."

    Meg lehet adni neki hőfokot és ha eléri akkor szerintem leállítja magát, bár még nem néztem, minden esetre amikor kimegyek a motor nem szokott járni csak kellemes hűvös vagy meleg van.
  • narumon #44
    Csak nem BMW-d van neked is? :)
    Mindenesetre az extralistánk nagyon hasonló akármid is van :)
  • willcox #43
    "Bedugom a kulcsom a kocsi felismeri, hogy én vagyok és beállítja hozzám az ülést, ha asszony megy el vele akkor az ő kulcsára az ő ülése, rádióadói, beállításai jönnek elő." - ez nálam is így van, plusz még a visszapillantók és a kormány is beáll. Apropó visszapillantó. Tolatásnál - ha akarom - automatikusan lehajlik a visszapillantó, hogy jól lássam a járdaszegélyt. A kormányom automatikusan a legmagasabb pozícióba emelkedik, ha leállítom az autót, hogy könnyű legyen a kiszállás.
    A hangvezérlést nagyon jónak tartom, nagyon sok parancsot lehet kiadni, akár a multimédiás résznek, akár a navinak, akár magának az autó beállításainak.
    Bizonyára jó az állófűtés is, de erre nekem nem volt igényem, mert ha változna a programom, akkor mehetnék az autót is átállítani, különben feleslegesen indítaná be magát.
    A HUD is jó, csak szerintem kevés infót jelenít meg. A központi kijelző jobban olvasható, és több rajta az info. Időjárás kijelzés a HUD-on? Kinézek az ablakon, és látom az időjárást. A külső hőmérsékletet meg egyébként is kijelzi szerintem ma már minden autó. Rádióban rendszeresen mondanak időjárás előrejelzést, vagyis ennek a HUD-on megjelenített fontosságát nem érzem.
    Az automatikusan frissülő navigációs térképek jól hangzik, de a realitása közelít a nullához. Nem sűrűn változnak érdemben ezek, a költségeket viszont jelentősen megdobhatják (gyári, autós naviról beszélek).
    Filmet hátul természetesen nézhetnek, de ilyesminek elöl semmi keresnivalója (menet közben).
  • narumon #42
    Jó ötlet, egyet értek.
  • narumon #41
    A nagy részével egyetértek, de pl nálunk hosszú utak alatt megy a DVD mert attól, hogy én vezetek, feleségem még megnézne valamit (szigorúan fülhallgatóval), vagy a hátsó ülésen utazók is néznének valamit. Internetre is azt mondom, hogy nem lenne az olyan rossz. Pl automatikusan frissülő navigáció, időjárás kijelzése a HUD-ra, internet rádió streamelés, szintén az utasoknak "szórakozás", stb stb. Nem kell ezt mereven kezelni, biztos lesz olyan alkalmazás ami jól használható lesz. Itt lentebb is írták emberek, hogy ezek az elektronikák amiket én is szeretek és ezek szerint te is ezek őket hidegen hagyják. A legjobb dolog amit imádok a kocsiban a programozott fűtés-hűtés pl. Télen tudom, hogy 8-kor fogok indulni valahova és beállítom, hogy reggel 7:45-kor kezdje el felfűteni a kocsit, így nem a jég hideg kocsiba ülök be, és akkor várom, hogy leszáradjon a pára, meg melegedjen a motor. Nyáron ugyanennek az ellenkezője, tűző napon álló kocsiba nem 60 fokba kell beszállni. Elismerem, hogy nem kötelező egy kocsinál de jó ha van. A memóriás ülés szintén egy "szinte már kötelező" dolog. Bedugom a kulcsom a kocsi felismeri, hogy én vagyok és beállítja hozzám az ülést, ha asszony megy el vele akkor az ő kulcsára az ő ülése, rádióadói, beállításai jönnek elő. Lehet fikázni az elektronikát de én imádom, és az internettel, appokkal is így vagyok, nem tudom még mire lesz jó, de régen a fentieket sem tudtam volna elképzelni, most meg aktívan használom/szeretem.
  • willcox #40
    Ha egy utas internetezni akar, akkor használja a saját eszközét és mobilinternet előfizetését, ne az enyémet.
    "internetes adasok stream-elesere" - ha zenét akarok hallgatni, akkor a nem kis zenei gyűjteményemből válogatok, és akkor olyan zenét hallgatok, amit szeretek, nem pedig egy streamet hallgatok, ahol a franc se tudja, hogy fog-e tetszeni. Esetleg rádiót hallgatok, ez általában hangulat kérdése nálam.
    "ip telefonalasra hasznalhato" - ha már van mobilom, akkor használom is, nem szarakodok ip telefonálással.
    Az autó ne akarja kiadni a pozíciómat, a térképadatok pedig kösz, megvannak, azt nem menet közben kell beszerezni.
    A fontos híreket a rádióban is meg lehet hallgatni, a levelek meg ráérnek akkor, ha majd gép közelében leszek.

    De attól függetlenül, hogy nekem mi a szimpatikus és mi nem, azt egyáltalán nem értem, hogy miért kell még egy autóban is külön olyan képességeket kialakítani, amit egy laptop, vagy egy táblagép, esetleg okostelefon is el tud látni, ráadásul ezek mobilizálhatók, és bárhova tudja az ember magával vinni. Szerintem egy autóba ezt semmi értelme beépíteni.