Alex

Útvonaltervezőket díjazott az EU

Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke ismertette az első intelligens mobilitási felhívás keretében multimodális útvonaltervezők kialakítására meghirdetett pályázat győzteseinek nevét.

A Siim Kallas alelnök által 2011. június 6-án közzétett felhívás keretében gazdasági szereplők és uniós polgárok pályázhattak, az egész kontinensre - de legalább az adott ország határain kívülre - kiterjedő multimodális útvonaltervező-megoldások, vagy az ilyen valóban európai multimodális eszközök megteremtését lehetővé tevő újszerű elképzelések beküldésével. Az első kategóriában összesen 28 pályázat érkezett, amelyek közül a 12 legígéretesebbnek tűnő pályamunkát bocsátották nyilvános elektronikus szavazásra 2011. december 5. és 2012. január 13. között. Ezzel párhuzamosan szakértőkből álló zsűri bírálta el a beérkezett 22 elképzelést.

A kezdeményezés célja olyan egységes európai útvonaltervező kidolgozásának ösztönzése volt, amely egész Európára vonatkozóan kínál a különböző közlekedési módokat kombináló alternatívákat. "Meggyőződésem, hogy a győztes pályamunkáknak és a felhívásban részt vevő valamennyi projektnek köszönhetően bővül az európai polgárok választási lehetősége a számukra legmegfelelőbb multimodális utazás kiválasztását illetően. A mostani pályázat rávilágított a még megoldásra váró kérdésekre, különösen az utazási adatok minél szélesebb körű és könnyebb hozzáférhetőségének fontosságára." - mondta Siim Kallas alelnök.


Az "operatív útvonaltervező" kategóriában a legtöbb szavazatot az Idos és a Trenitalia kapta, míg az "innovatív elképzelések" kategória két első helyezettje a Penelope Ventures GmbH és a SNCF pályázata lett. Az Idos elsősorban a Cseh Köztársaság területére és Szlovákiára vonatkozó, háztól-házig történő útvonaltervezés szakértője, de segítségével a busszal vagy vonattal Európa más szegleteibe tartó utasok is találnak csatlakozást. Az útvonaltervező honlapját havonta mintegy 66 millió érdeklődő látogatja. A Trenitalia útvonaltervezőjének (SIPAX) segítségével az utazók az Olaszországban és annak szomszédos országaiban közlekedő vonat-, busz- és kompjáratok közül választhatnak. Az útvonaltervezőt a Viaggiatreno nevű, valós idejű forgalmi információkat szolgáltató eszköz egészíti ki. A Trenitalia útvonaltervezőjét naponta közel három millióan használják.

Az "innovatív elképzelések" kategória legjobbjai azzal tűntek ki a többi pályázó közül, hogy pontosan megértették a problémát, és ennek megfelelően az utazók összes lehetséges igényét (pl. a jegyértékesítést is) kielégítő tervezőt fejlesztettek ki. A Penelope Ventures GmbH Byebyehello útvonaltervezőjének ötlete az érdekelt felek példaértékű, az elképzelés gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő támogatásával győzte meg a zsűrit. A vállalkozás a tervek szerint 2012 májusában dobja piacra a tervezőt, először Németországban.

A SNCF által ismertetett Mytripset útvonaltervező pedig azzal az ötlettel keltette fel a zsűri érdeklődését, hogy a közösségi hálózatok bevonásával igyekszik egyrészt frissíteni a honlap tartalmát, másrészt aktuális forgalmi információkat biztosít általuk az oda látogatók számára. A sikerhez vezető utat a Mytripset esetében is erős támogatói gárda egyengeti. Az útvonaltervező első piaci megjelenését 2012 őszére tervezik, Franciaországban.

Az első intelligens mobilitási felhívás győztesei a Bizottság meghívására az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) 2012. március 26‑i ülésén ismertethetik ötleteiket és megoldásaikat. Meghívást kapnak továbbá a 2012. október 22-26. között Bécsben megrendezésre kerülő ITS Világkonferenciára is, hogy ösztönözzék az Európa egészére kiterjedő multimodális utazási megoldásokban rejlő lehetőségekkel és a használatukkal kapcsolatban felmerülő nehézségekkel foglalkozó további megbeszéléseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!