Berta Sándor

A MegaUpload bezárása ártott a filmiparnak?

Érdekes információk bukkantak fel a MegaUploaddal kapcsolatban. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az oldal bezáratása egyáltalán nem érte meg az amerikai filmstúdióknak.

Kim Dotcomot, a MegaUpload vezetőjét január 20-án három társával együtt az új-zélandi hatóságok vették őrizetbe. Az amerikai hatóságok szerint a MegaUpload a világ egyik legnagyobb fájlmegosztó portáljaként működött, ahol a forgalom jelentős része szerzői jog által védett tartalom illegális terjesztésére irányult és amely így működésével legkevesebb 500 millió dolláros kárt okozott a jogtulajdonosoknak. Jörg Claussen, a koppenhágai Business School munkatársa és Christian Peukert, a Ludwig-Maximilians Egyetem kutatója arra voltak kíváncsiak, hogy miként alakultak a hollywoodi filmstúdiók bevételei a MegaUpload bezárása után. Ezzel párhuzamosan vizsgálták azt is, hogy a portál megszüntetésével valóban jót tettek-e a szerzői jogvédők a kiadóknak.

Tanulmányuk szerint az intézkedés nem hozott hasznot, sokkal inkább kárt okozott, nem is kicsit. Az év eleje óta forgalmazott mozifilmek esetében a bevételek jól érzékelhető mértékben csökkentek. A negatív hatás nem érintette ugyanakkor a kasszasikernek számító alkotásokat. A két szakember 49 országban vetített 1344 művet vett figyelembe és megvizsgálta az ezekkel kapcsolatos MegaUpload-hatást, öt év viszonylatában.

A kutatók azt gyanítják, hogy a platform bezárásával ritkábbá vált a kisebb filmeket érintő propaganda, miközben a kasszasikerek a drága marketingkampányokból profitáltak. A tanulmány készítői szerint a fájlcserélés olyan mechanizmusként működik, amely továbbítja az egyes termékekkel kapcsolatos információkat a kis fizetési hajlandósággal rendelkező fogyasztóktól a nagy fizetési hajlandóságot mutató felhasználókhoz. Ez a hatás pedig elsősorban a kisebb célközönségnek szóló filmeknél különösen fontos.

Robert Hammond, az Észak-karolinai Állami Egyetem professzora 2010 májusa és 2011 januárja között összesen 1075 művész 1095 zenei kiadványát vizsgálta meg. Ezek egy része már a hivatalos megjelenésük előtt elérhető volt az interneten és a fájlcserélés népszerűbbé tette az alkotásokat, a művek a vártnál nagyobb forgalmat generáltak.

A mostani tanulmány mellett más hírek is aggasztóak lehetnek a filmipar számára: kiderült, hogy Kim Dotcomot gyakorlatilag csőbe húzták az amerikai hatóságok. A The New Zealand Herald arról írt, hogy 2010-ben házkutatási akciót szerveztek a NinjaVideo ellen azért, mert 39 illegális filmkópiát tárolt a MegaUpload rendszerében. Dotcom és munkatársai mindenben együttműködtek az amerikai hivatalokkal. Az USA belbiztonsági minisztériuma felszólította, hogy a másolatokat őrizze meg és véletlenül se törölje, hiszen azok bizonyítéknak tekinthetők. A férfi így is tett. Minő "véletlen", hogy idén a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pont azt vetette a szemére, hogy nem törölte a 39 kópiát és ezzel támogatta a szerzői jogsértéseket. Ez szolgált alapul később a doménnév lefoglalásához.

A platform alapítója elképzelhetőnek tartja, hogy a MegaUpload bezáratása miatt pert indít: az amerikai kormánytól és az Amerikai Mozgókép Szövetségtől összesen 2,6 milliárd dollár kártérítést kérne. A NinjaVideo alapítóját januárban 22 hónap letöltendő és 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre, 500 óra közérdekű munkavégzésre és 200 000 dollár kártérítés megfizetésére kötelezték. Ezután a portál egyik adminisztrátoraként működő Matthew David Howard Smith 14 hónap letöltendő és 2 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, valamint kártérítésként 172 000 dollárt is kell fizetnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #29
    Nagyon jól tudom, hogy a filmre rögzített anyag felbontása milyen jó. Csak éppen a rögzítés technikája miatt "picit" zajosak a régi filmek.

    Példát akarsz?

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/39/Tomb_of_the_Unknowns%2C_with_U.S._Navy_sailor_and_woman%2C_May_1943.jpg

    Eszméletlen felbontás és tisztaság. Amíg rá nem közelítesz...
    Tehát hiába nagyfelontású a film, ha zajos és minden szutyokkal van terhelve. A BR film meg nem, már-már természtellenesen tűéles kép és javított színekkel bír. Tudod, mert a film bármilyen jól is van tárolva, a kémia tudja a dolgát...

    Tehát hogyan lett HDTV felbontás és kristálytisza kép ütős színminőséggel...? Kettőt találhatsz... Esetleg kérdezd meg azokat, akik digitálisan éveket szüttyögtek a Ludas Matyi felúításával. Persz igaz, hogy az nem 10-20 éves film, de példának jó.
  • Wlanseraf #28
    De figyelj már mért nem olvasol már egy kicsit utána.
  • Wlanseraf #27
    :D Nem kell felújítani hogy pl. FullHD legyen a régi celluloidra vett filmek, annyira részletgazdag hogy még ennél is nagyobb felbontást tud...
  • gothmog #26
    Nincsenek ingyért, de nem is kerülnek annyiba, mint egy új film. Ehhez képest ha a hetedik rókabőr 3D-sített változat kijön egy tizenéves filmből, a forgalmazó azért csak elkéri(-né) érte egy premierfilm árát. Merthogy ez blúréjj.
    Aztán csodálkoznak, hogy a népek meg basszák megvenni a mágikus korongjaikat. Ami mellesleg azzal indul, hogy beteszed a lejátszóba és átugorhatatlan kisfilmet kell nézned arról, hogy „NELOPJÁÁÁÁ KÖCSÖG!”.
  • Molnibalage #25
    Digitális felúítás. Ki ne találd már, hogy tizenhuszonplusz éves filmeket olyan filmre vették fel, ami BR felbontású volt és nem voltak a filmen karocok és más hibák...

    Az utólag 3D-sített film szerinted hogyan készül. Szerinted ezek ingyért vannak...?
  • Wlanseraf #24
    Látom tisztában vagy a technikai háttérrel:) szerinted a régi filmek hogy jönnek ki FullHD-ben? újra forgatják őket?:)
  • Molnibalage #23
    Csak ahhoz, hogy a filmet "BR minőségben" kiadhassad, ahhoz a forgatásnál is be kellett feketni. Aki DVD-n veszi meg, az nyilvánvalóan kevesebbel száll be a finanszírozásba.
  • Szefmester #22
    " A DVDt még letölteni sem szabad, olyan szar a képminősége."

    Mond ezt azoknak akik meg a kamerás verziókat töltögetik lefelé, csakhogy elsőkén láthassák "nemmoziban" a filmet.

    Nekem pl nem fontos az hogy lássam a főhős orrszőrét is, mert nincs fullhd tv/monitorom. Jó a DVD is. Ha nem hiszed akkor szedj le olyan sorozatot vagy filmet amit anno mx VHS-en adtak ki. ;)
  • FoodLFG #21
    Miről beszéltek emberek ?! A DVDt még letölteni sem szabad, olyan szar a képminősége.
    Minimum 4-6GB-os 720p x264 blu-ray rip, vagy ezzel egyenértékű streaming szolgáltatás. ja, olyan nincs. Akkor csak torrent.

    Mivel Mo-n nincsen semmilyen jó minőségű legálisan működő streaming szolgáltatás. Nem véletlenül egyébként, mert le vagyunk szarva. Senki nem tekint Mo-ra úgy, mint piacra. Szóval ezért nyugodtan le lehet tölteni mindent, amit csak láttok.
    Pontosan ezért nem is lehet semmilyen bevételkiesésről beszélni, mivel nem is akar itt eladni senki semmit.

    Illetve amit mégis el akarnak adni, az egy szar. Amiért teljesen nyilvánvaló okokból nem adunk pénzt. Aki ájtyúnszért és blu-ray lemezekért pénz ad, az igénytelen birka. Velük nem kell foglalkozni.
  • gothmog #20
    A kiadók és a ingyenélők jogvédők mantrája -minden ellentétes és látványos tény ellenére- még mindig az hogy „egy letöltés = egy elmaradt vásárlás”. És amíg van hivatalnok, akivel meg lehet etetni hogy márpedig a letöltések miatt összeomlik a filmipar (a lófaszt) addig ez nem is nagyon fog változni.