Berta Sándor

Miniszterelnöki szinten is téma Dotcom

A MegaUpload alapítójának ügye téma volt az új-zélandi miniszterelnök és az amerikai elnök közötti legutóbbi megbeszéléseken. A férfi igyekezett viccesen felfogni a helyzetet.

Aligha vágyott ilyen jellegű népszerűségre Kim Dotcom, a MegaUpload alapítójának ügye ugyanis szóba került John Key új-zélandi miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök tárgyalásain. A Stuff.co.nz új-zélandi lap szerint arról ugyanakkor semmi nem szivárgott ki, hogy a két politikus megállapodott-e egymással bármiben is és ha igen, pontosan miben, lévén a megbeszélések bizalmas jellegűek voltak. A kormányfőkön kívül senki más sem volt jelen.

Key elmondta, hogy a beszélgetés során megemlítette Dotcom nevét és az izraeli-palesztin konfliktust. "Nem fogok itt részleteket elárulni. Kicsit beszélgettünk, számos téma szóba került. Rendszeresen folytatok magánbeszélgetéseket különböző emberekkel" - emelte ki Key. Ahogy arra számítani lehetett, Dotcom reakciójára sem kellett sokat várni. Egyik Twitter-bejegyzésében azt írta: "Kérdezzék meg Obamát, hogy adna-e nekünk zöldkártyát, mert akkor megyünk és segítünk Hollywoodnak abban, hogy egy működő internetes üzletágat építsen fel."

A vállalkozó azt tervezi, hogy a hamarosan elindítandó Me.ga nevű oldal titkosítás mögé rejtőzne. Az új oldalon olyan titkosító technológiával kerülnének feltöltésre a fájlok, amelyek feloldásához csak a feltöltőnek lenne kulcsa, így szerinte az üzemeltetőket nem terhelné felelősség, ha a felhasználók jogsértő fájlok megosztásához használják a rendszert. Némi problémát jelent viszont, hogy a Me.ga doménnév már nem az ő tulajdonában van. Ezenkívül nemrég ismertette azt a tervét, miszerint tenger alatti kábelt építene Auckland, Sydney és Los Angeles között, a beruházást pedig az amerikai filmipar elleni kártérítési perből befolyó bevételekből fedezné.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoltan21 #2
    Troll ON:
    Megnézném, hogy Dotcom valahol indulna a választásokon....
    Mindenkinek adna egyből egy nagy tárhelyű hozzáférést a Me.ga-hoz :)
    Troll OFF
  • fszrtkvltzttni #1
    Dotcom kezd átmenni szánalmasba.