Berta Sándor

Tenger alatti kábelt telepítene Kim Dotcom

Érdekes ötlettel állt elő a MegaUpload alapítója, aki egy második tenger alatti kábellel látná el Új-Zélandot. A projektet az amerikai filmipar elleni kártérítési perből befolyó bevételekből fedezné.

Jelentős mértékben javítana Új-Zéland internetellátásán Kim Dotcom. A vállalkozó erről először a Twitteren tett említést, majd a The New Zealand Heraldnak beszélt. A MegaUpload alapítója a Pacific Fibre Cable korábbi tervét valósítaná meg és ennek a segítségével összekötné Új-Zélandot az Amerikai Egyesült Államokkal. Dotcom az elképzelést később megerősítette a helyi Computerworld IT-portálnak is.

A beruházás teljes költségét 400 millió új-zélandi dollárra becsülik és az összeg egy részét a vállalkozó új cége, a Me.ga fedezné. A tervek között szerepel egy szerverközpont létrehozása Új-Zélandon, valamint hogy az internethozzáférés minden helyi felhasználónak teljesen ingyenes lenne. A szolgáltatásért kizárólag az üzleti ügyfeleknek és a kormányhivataloknak kellene fizetniük. A programot támogatná a Telecom New Zealand és a Vodafone, s az elérhető sávszélesség a jelenleginél háromszor-ötször nagyobb lenne. Sávszélesség-korlátozásokra soha nem kerülne sor.

Dotcom a projektbe számos befektetőt vonna be. A beruházást a tőlük szerzett pénzből, illetve az amerikai filmipar ellen indítandó kártérítési perből befolyó bevételekből finanszírozná. (Az ötlet azért is jó lehet, mert így az ingyen internetben reménykedő tömegek támogatását nyerheti el, amire már a politikusok is felfigyelnek, és ők is figyelemmel fogják kísérni a pert, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni.) A Pacific Fibre cég augusztusban szüntette be a tevékenységét, mivel nem tudott elég pénzt összegyűjteni a 12 950 kilométeres Auckland-Sydney-Los Angeles kábel lefektetéséhez.

Az elképzelést számos új-zélandi szervezet támogatja. Paul Brislen, a Telecommunications Users Association of New Zealand nevű lobbiszervezet vezetője például azt hangsúlyozta, hogy a terv megvalósítása komoly előrelépést jelentene az ország számára. Szerinte, ha valaki képest ezt megvalósítani, akkor az Kim Dotcom. Clare Curran, a helyi Munkáspárt IT-szakértője pedig közölte, hogy a javaslatot nagyon komolyan kell venni, de alaposan meg is kell vizsgálni.

A hamarosan elindítandó Me.ga egyébként titkosítás mögé rejtőzne. Az új oldalon olyan titkosító technológiával kerülnének feltöltésre a fájlok, amelyek feloldásához csak a feltöltőnek lenne kulcsa, így elméletben az üzemeltetőket nem terhelné felelősség, ha a felhasználók jogsértő fájlok megosztásához használják a rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoltan21 #3
    Az kéne, hogy M.o.-n belül is szolgáltatna.
    Tudom, álom, de édes álom...
  • caius marius #2
    Ügyes! Hajrá Dotcom!
  • fergusonpapa #1
    bírom ezt a tagot ,nagyon jól csinálja :) Mikor mindenki temete a warezt és az eféle jövőt sok ehez hasonló oldal fejezte be tevékenységeit a félelem miatt, ahogy sok ember félt hogy ennyire rászálltak az ilyen oldalkra, ő fogja és beint nekik egyet és újra kezdi sokkal kifinomultan, az ő pénzükből. Emelet jótékonykodik.. és olyan reklámot kap jelenleg aminek bárki örülne..

    szóval nem semmi a tag :)