Berta Sándor

Hasznos az új albumok szempontjából a fájlcsere

Újabb tanulmány támasztja alá azt az elképzelést, hogy a fájlcserélés nem kártékony, hanem nagyon is hasznos az új zenei albumok szempontjából, mivel felkeltik a művek iránt az érdeklődést.

Robert Hammond, az Észak-karolinai Állami Egyetem professzora 2010 májusa és 2011 januárja között összesen 1075 művész 1095 zenei kiadványát vizsgálta meg. Ezek egy része már a hivatalos megjelenésük előtt elérhető volt az interneten. A Profit Leak? Pre-Release File Sharing and the Music Industry című tanulmány szerint a fájlcserélés népszerűbbé tette az alkotásokat és a művek a vártnál nagyobb forgalmat generáltak.

A szakember többek között figyelembe vette a zenei albumok kiadási dátumát és a letöltési adatokat, az utóbbiakat a BitTorrent-hálózatok üzemeltetőitől szerezte be. Ezeket az információkat összehasonlította a kiadók eladási adataival. Megállapította, hogy a fájlcserélés alapvetően pozitívan hat a kreatív gazdaságra és még ismertebbé teszi az amúgy is ismert művészek alkotásait. A hivatalos megjelenés előtti illegális elérhetőség nem hatott negatívan a forgalomra. Hammond szerint a fájlcserélésből ugyanakkor a kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen együtteseknek gyakorlatilag semmi hasznuk sem származik. A BitTorrent-hálózatok önmagukban senkit sem tesznek sikeressé vagy ismertté. Mindez ellentmond a zeneipar és a szerzői jogvédők által éveken át hangoztatott érveknek.


2007-ben a kanadai kormány megbízásából készült egy tanulmány, amely megállapította, hogy a fájlcserélő hálózatok jelentős mértékben elősegítik a zeneszámok és a zenei albumok értékesítését. A fő megállapítás az volt, hogy a fájlcserélők több zenei CD-t vesznek, mint a P2P-rendszereket nem, vagy csak ritkán használó emberek. A kutatók akkor úgy vélték, hogy 12 fájlcserélő hálózatból letöltött zeneszámra átlagosan 0,44 eladott album jut. A fájlcserélő rendszerekből megszerzett dalok felébe kizárólag csak belehallgatnak a felhasználók, hogy így döntsék el, megvásárolják-e az adott albumot vagy sem. Egy másik érdekesség, hogy sokan annak ellenére töltenek le teljes albumokat, hogy csak egyetlen dal érdekli őket, de ahhoz más módon nem juthatnak hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!