Berta Sándor

Az iPadet érezni kell!

Az Egyesült Államokban a szombati iPad-rajt előtt néhány kiválasztott újságíró és blogger tesztelhette az Apple legújabb készülékét. Bár a beszámolók többsége elismerő, az eszköz hibái mellett egyik szerző sem mehetett el szó nélkül.

Edward C. Baig, a USA Today munkatársa tömören úgy foglalta össze véleményét: "Az iPad egy nyerő modell!". Walt Mossberg, az egyik legismertebb amerikai IT-újságíró teljesen új jellegű számítógépnek nevezte az Apple termékét, majd hozzátette: "Egyszerűen érezned kell, hogy teljesen megérthesd."

Abban Baig, Mossberg és a többi exkluzív tesztelő is egyetértett, hogy a készülék az Apple modelljeitől megszokott módon elegáns és nagyon egyszerűen, gyorsan és intuitív módon kezelhető. A képernyő minősége és mérete egyaránt kiváló, így igazán élmény az iPaden a böngészés és a szöveges tartalmak elolvasása. A tudósítók nem csak az eszközt tesztelték, hanem az elérhető alkalmazásokat is. Az iPhone-ra jelenleg letölthető több mint 150 000 program jelentős része további funkciókkal bővíthető ki az iPaden.


A legtöbb riporter emellett a kiemelkedően hosszú üzemidőt emelte ki, amely még a vállalat által beharangozott tíz óránál is több. Xeni Jardin, a Boing Boing munkatársa például azt írta, hogy a komoly internethasználat, videónézés és játékok futtatása mellett is 12 órás üzemidőt ért el a WLAN-os modell. Baig szerint az iPad sokkal jobb az Amazon Kindlenél mind a képernyő minőségét, mind a lapozás sebességét és a kezelését tekintve. Az újságok és magazinok digitális változatai sokkal jobban néznek ki az iPaden. Mossberg közölte, hogy az Apple terméke igazi notebookgyilkos termék lehet, mivel majdnem minden notebook-funkció jóval egyszerűbben elérhető az új készüléken.

Andy Ihnatko, a Chicago Sun Times szerkesztője ezzel szemben inkább azon a véleményen volt, hogy az iPad az okostelefonok és a kis méretű PC-k közötti űrt töltheti majd be. Szavai alapján az iPad egy olyan számítógép, amire sokan már évek óta vártak, viszont nem képes minden funkció elvégzésére. Ennek ellenére elegáns és azonnal meggyőzi a felhasználót. A megalkotásakor a fejlesztők a sebességre, a mobilitásra és az interakciókra helyezték a hangsúlyt. Nem tud mindent, de amit tud, az komoly hatással van az emberre.


David Pogue, a The New York Times munkatársa ugyanakkor óvatosabban fogalmazott. Úgy vélte, az iPad sikere elsősorban attól függ, hogy milyen eladási eredményeket érhet el hosszú távon. Tim Gideon, a PC Magazine elemzője részletesen taglalta az iPad technikai jellemzőit, előnyeit és hiányosságait.

A tesztelést végzők mindegyike kiemelte az iPad negatívumait is. A hosszabb szövegek beírásakor vagy a táblázatok készítésekor az érintőképernyő használata kényelmetlen és zavaró lehet. A legtöbb újságíró - komoly negatívumként - kitért az USB-port, a beépített kamera, valamint a flashvideók támogatásának és a multitasking képességnek a hiányára. S végül, de egyáltalán nem utolsósorban megjegyezték, hogy az integrált memória nem bővíthető és az akkumulátor sem vehető ki, így ha elromlik, akkor az egész készüléket ki kell cserélni.


Hátránya, hogy nehezebb versenytársainál: 70 dekát nyom, szemben az Amazon.com Kindle e-könyvolvasójának harmadekkora súlyával. A tesztelők összességében úgy vélik, hogy a táblakomputer főként a technikamániások, illetve a könnyű használatot díjazó idősek és fiatalok kedvence lehet. Az Apple a Mac News becslése szerint 240 ezer ilyen eszközt biztosított az előrendelések teljesítésére, ám ezt két hét alatt előjegyezték. A Stanford C. Berstein piackutató cég arra számít, hogy most szombat-vasárnap 300-400 ezer darabot adnak el az újdonságból, amivel az iPad felülmúlhatja az iPhone okos telefon szintén óriási, 270 ezres első hétvégi értékesítését. A Fortune 2010 egészére 8-10 milliós eladással számol, szemben korábbi ötmilliós becslésével.

Az iPadet január végén mutatta be Steve Jobs és azonnal a bírálatok kereszttüzébe került, mivel sokan egy jóval nagyobb tudású készülékre számítottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #476
    Hagyd már rá, néhány ember hozzászólásán messziről lerí, hogy nem is használt még iphonet. Mindig ugyanazzal a baromsággal jönnek amit valamelyik eszement kitalált (és természetesen nem igaz), és azt szajkózza mindegyik.
  • Ulkesh #475
    "LEGYÉL TÁRGYILAGOS, AZT ÍRTAM, NETEZHETEK. DE PL MI VAN, HA NEM IS ÉN VEZETEK? TE NEM TEHETED, EZÉRT HÜLYESÉG, ÉRTEM."

    Legyünk tárgyilagosak, megtehetem.
    Ott a Backgrounder és annyi alkalmazást futtatok, amennyit akarok, az iPhoneOS nem korlátozza ezt le, mint a WinMo.
    A jailbreak jogosságával meg ne gyere, mert nem ismerek olyan WinMo tulajt, aki ne használna, vagy ne használt volna főzött ROM-okat, ami ugyanolyan illegális.

    "ÉRDEKES, AZ ENYÉM NEM LENOVO ÉS NEM MAC, MÉGIS JÓ A BILLENTYŰZETE, GYÖNYÖRŰ A KÉPE, DVD ÍRÓ IS VAN BENNE, MÉGSE NEHÉZ, ALAPON 4 USB ÉS NEM KERÜLT EGY VAGYONBA."

    Vaooh, és melyik Macbook-ban nincs DVD író?
    Azért típust is írhattál volna, ha már ilyen szuper csodád van :D

    "Azért, mert a használati értéke alacsony, az ára pedig horrorisztikus, ennyi."

    "MENNYI IS EGY FÜGGETLEN IPHONE? FÜGGŐSÉGBŐL NEM KÉREK…"

    Ok, mennyi is egy független HTC HD2+16 GB Class6 SDHC, vagy Nexus One + 16 GB Class6 SDHC? Ja, hogy ugyanannyi, vagy még drágább is?
    Ezeket egyébként meg tudom venni olcsón a szolgáltatótól? Nem? Akkor miért is drága az iPhone?

    "NEM ANNYIRA ROSSZ ÁM AZ A WINMO, BÁR VALÓBAN VAN VELE BAJ, DE A KISMILLIÓ ALKALMAZÁS AZ TÚLZÁS, AZONTÚL, MILYEN OLYAN ALKALMAZÁS VAN IPHONE-RA, AMI NINCS PDA-RA A BAROM TŰZGYÚJTÓ, MEG KOKAINSZÍVÓ PROGRAMOK KÖRÉT KIHAGYVA, BÁR SZERINTEM AZ IS VAN PDA-RA."

    WinMo-ra fél év alatt jelenik meg annyi alkalmazás, mint iPhone-ra 1 nap alatt.
    Valóban vannak semmire sem jó alkalmazások is, de a nagy számok törvénye itt is működik, ha kivonjuk az összes szemetet, még akkor is sokszorosa a hasznos alkalmazások száma, mint az összes létező WinMo-s alkalmazás.

    "ÉN VAGYOK A HÜLYE, HOGY NEM TUDOM ÁTLÁTNI, HOGY A KEVESEBB A TÖBB? ÉRTŐ KÉZBEN ÁT TUDSZ KÜLDENI NEKEM EGY DOKSIT NET NÉLKÜL?"

    Igen, van BT fájlküldés, ha erre gondolsz, de ma már csak a legalapabb készülékek nem ismerik a netet és a wifit, szóval eszembe sem jut használni, vagy akár csak felinstallálni.

    "HA ITTHON SZERKESZTEK EGY BAZI NAGY GRAFIKÁT, AZT IS NETEN ÁT TEGYEM ÁT? NEM, KÖSZI."

    Nem, rádugom a kábelre és iPhone Explorerrel átmásolom bárhova a készülékre, vagy küldhetem Wifin keresztül is, mindegyik lehetőség gyorsabb, mint a tetű BT, vagy egyszerűbb, mint az SD kártyákkal való bohóckodás.

    "AZ SD KÁRTYÁM HELYETTESÍTHETI A PENDRIVE-OMAT, BÁR SD-BŐL CSAK 16 GIGÁS A LEGNAGYOBB, PENDRIVE-OM 32."

    Csak ne felejtsd otthon a kártyaolvasódat, meg az átalakítót :D

    "VALÓ IGAZ, IDEGESÍT AZ ELVAKULTSÁGOD, DE MOST LEGALÁBB NINCS HELYESÍRÁSI HIBÁD….
    HOGY SEGÍTSEK: VAN KIHANGOSÍTÓKÉNT MŰKÖDŐ PNA, MEGINT ÚJAT MONDTAM?
    AZT RAKOK A KIJELZŐJÉRE, AMIT ÉN AKAROK, NEKEM NEM JOBS PAPI HÍRDETI AZ IGÉT…"

    Ne zavarjon, hogy a legtöbb autó fejegysége iPod kompatibilis, vagyis hamarabb kezeli a beépített hangrendszer az iPhone-t, mint a gagyi WinMo-s játékszeredet, másrészt a BT kihangosítás ugyanolyan egyszerűen működikk itt is. Szóval nem értem mire is vered magad :)

    "KIS BARÁTOM TE LEHETNÉL, DE AKKOR SE LENNE JÓ A BT IPHONE-ON JÓ, CSAK HANGKAPCSOLATRA, AZ MEG HIÁNYOSSÁG A LEGAGYIZOTT TELEFONOKHOZ KÉPEST!!"

    Le vagy maradva, mint a borravaló. Fájlküldésre is kiválóan használhat, csak éppen nekem eszembe sincs feltelepíteni az alkalmazás, ami ezt lehetővé teszi, mert NINCS RÁ SZÜKSÉGEM.

    "NEKEM MEG SEHOGY NEM KELL, DE EGYET EL KELLENE FOGADNOTOK: NEM AZ IPHONE AZ ISTEN, ÍGY A KÖZÖS ÖNGYILKOS RITUÁLÉTOK ELŐTT NINCS AKADÁLY ;O)"

    Nem az isten, de úgy tűnik a Microsoft szerint mégis cak az, hisz leborultak előtte és úgy imádják, hogy saját bálványaikat is az ő formájára faragják.
    Szóval a saját öngyilkos rituálédról nyugodtan küldhetsz egy youtube linket e-mail-ben (ha a vackod képes rá videót feltölteni és egy egyszerű e-mailt elküldeni /azt tudom, hogy a fogadással gondjai vannak és csak külső alkalmazás képes arra, hogy egy e-mailt rendesen megmutasson, de egy küldés még talán megy neki :D/).

    "Egyet még elmondok, az Apple jót tett az iPhone piacra dobásával, mert az őrület nyomán valóban további fejlődés indult meg WinMo terén, arra szükség is volt, de TOVÁBBFEJLŐDÉS, tehát nem korlátok állítása."

    Te nem olvasol híreket?
    A WP7 még annyit sem fog tudni mint az iPhoneOS és jobban le lesz korlátozva, mint az valaha. :D

    "Nem válasz, de Winmo7-et, még nem láttam élőben"

    Más sem.
    Mivel ilyen nincs. Windows Phone 7 a neve, a Windows Mobile kihalt a 6.5.x-es sorozattal.


    --

    Egyébként meg ne kiabálj, mert ez hamar felűnik az ápolóknak és aztán egy darabig nem tudsz írni ide, mert a gumiszobában még wifi sincs :D
  • narumon #474
    Jah én egy pár dolgot ajánlok mindenkinek aki itt akármelyik oldalról osztja az igényt.

    1, Nem biztos, hogy másnak arra van szüksége mint neked!
    2, Tökéletes eszköz nem létezik!
    3, Mivel a kettes mint axióma áll fent, ezért vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy a vevő számára mi negatívum és mi a pozitívum, majd mérleget kell vonni, hogy ez így megfelelő-e az adott eszköz esetén!
    4, Nem minden hiányosság visszafejlődés (a régi dolgokat hagyni kell elmenni)

    Szerintem ezeket mindenki figyelembe tudja venni amikor egy új eszközt vásárol, legyen az telefon vagy tévé, esetleg játékkonzol.

    Ha csak a telefont nézzük akkor ma már ugyanolyan könnyen lehet bármilyen típust venni, tehát ha valaki védi az iphonet az nem azért van mert ilyet kényszerítettek rá, hanem mert ez volt neki a legmegfelelőbb (vehetett volna mást is). Érdekes módon én pl soha nem írkáltam be egyetlen androidos vagy winmo vagy bármilyen más telefon forumán, hogy milyen szar, és milyen hülye yuppie aki olyat vesz. Egyszerűen elfogadom, hogy az ő igényeit az elégíti ki.
    Nekem drága hifim van olyan ami nekem tetszik, de akit nem érdekel a hifi azt nem hülyézem le ha valami konzumer cuccot vesz, hiszen az neki megfelelő lehet. Azokat a haverjaimat sem tartom hülyének akik nonstop tuningolják a különféle autójukat mégha én egy lukas garast sem költenék ilyesmire.
    Nah lehetne ez folytatni nagyon sok példával, de nem ez a célom.

    Szóval emberek kellene ebbe az országba egy kis tolerancia, úgy valószínűleg sokkal többre/előbbre jutnánk. Elvégre is mindannyian magyarok vagyunk, az egyik legkiemelkedőbb nemzet a világon.
  • narumon #473
    Nem válasz, de Winmo7-et, még nem láttam élőben (egyébként iphone osre hajaz), de előző Winmo nálam pl szóba sem jöhet. Ez egyszerűen kizáró ok. Más nem tudom, hogy van ezzel, én csak saját véleményemet írtam le.
  • levente68 #472
    Arra kérlek, ne válaszolj, magatokra hagylak ugyanis, remélve, hogy azért nyomsz egy puszikát a djágaszágra elalvás előtt, hogy nehogy a lelke sérüljön, mert így leírjuk páran (sokan).

    Kéne amúgy ismerkedned a PDA-kkal, mert te avval nem vagy képben, az iPhone korlátaival viszont hamarabb ismerkedtem meg, mint te, nyugi.

    Egyet még elmondok, az Apple jót tett az iPhone piacra dobásával, mert az őrület nyomán valóban további fejlődés indult meg WinMo terén, arra szükség is volt, de TOVÁBBFEJLŐDÉS, tehát nem korlátok állítása.
    Sajna akkor lehetne összehasonlítani őket, ha pl. tesztelni lehetne multitask-ban őket, tudod: net, zene, navi egyszerre, bejövő hívás fogadása BT-n vagy kihangosítva, beszélgetés közben a navi program előtérbe hozása...
    IIIIIIIGGGEEEEEEENNNN, PDA-n lehet, bizony!!!!!!!!
    Aki nem hiszi, járjon utána, nem nagy kunszt, csak "értő kezek" kellenek, nem kell semmi komoly furfangra gondolni, csak egy taskmanager progi a titok nyitja, slussz.

    No, egy ilyen teszt után beszélhetünk stabilitásról, nálam ez simán megy, nálad sehogy, tied a jobb, mi? Hát nem!
  • levente68 #471
    "Megy a navi, megy a zene, netezhetek is közben ÉS BEMONDJA, hogy mikor merre menjek!!!!
    Ha akarom, a hívás közben is kitehetem a képre a navi programot, sügérek!!!!!!!!!!!"

    Mindezt vezetés közben, miközben a hang BT-n keresztül a kocsi hangrendszerén keresztül működik? Rendőr mit szól hozzá, hogy vezetés közben netezel? Meg minek a kihangosító, ha amúgy is a készüléket basztatod beszélgetés közben, hogy lásd a térképet, ugyanis bármily fura, híváskor nem a térkép látszik egyetlen készüléken sem, hanem a telefon alkalmazás képernyője.

    LEGYÉL TÁRGYILAGOS, AZT ÍRTAM, NETEZHETEK. DE PL MI VAN, HA NEM IS ÉN VEZETEK? TE NEM TEHETED, EZÉRT HÜLYESÉG, ÉRTEM.

    "Nem macbook-ról beszélek a valóban kuka billentyűzetével!!!!"

    A Lenovónak és a Macbookoknak van a legjobb billentyűzetük a piacon, de te nyugodtan használd a hullámzó, lötyögő vackokat...
    ÉRDEKES, AZ ENYÉM NEM LENOVO ÉS NEM MAC, MÉGIS JÓ A BILLENTYŰZETE, GYÖNYÖRŰ A KÉPE, DVD ÍRÓ IS VAN BENNE, MÉGSE NEHÉZ, ALAPON 4 USB ÉS NEM KERÜLT EGY VAGYONBA.

    "Azért, mert a használati értéke alacsony, az ára pedig horrorisztikus, ennyi."

    Nincs neked, nem is ismered, de véleményed van... Értem én...
    Az ára miért is horrorisztikus? A hasonló kategóriájú készülékek vagy egy árban vannak vele, vagy drágábbak.

    MENNYI IS EGY FÜGGETLEN IPHONE? FÜGGŐSÉGBŐL NEM KÉREK…

    "HTC Leo-t forgatom, mellettem az okos p.ncika megszólal: nekem ez kell, naná az iPhone van a kezében, ennyire sokat el lehet érni a marketinggel, broáf…"

    Hát pedig a Leo egy nagy kalap lótúró az iPhone-hoz képest, de hát a MS marketinget látom te megetted. Két hétig használtam a HD2-t és egy rémálom az iPhone stabil, gyors és megbízható működéséhez képest.

    ÉRDEKES, LÓTÚRÓ, MI NEM AZ A „SZENT GRÁL”-HOZ KÉPEST?

    " a szemem kikerekedett, hát ez ÖSSZESSÉGÉBEN visszafejlődés, basszus, nem kell."

    Jaja, visszafejlődés, hisz nem fagy, gyors, könnyen használható, kismillió alkalmazás van rá és nem támogat olyan feature-kat, amit a felhasználók 99% nem igényel.
    Inkább használj fagyogató, belassuló WinMo-t amit még a gyártója is kukázott és az új rendszerét az iPhoneOS alapján építi fel.

    NEM ANNYIRA ROSSZ ÁM AZ A WINMO, BÁR VALÓBAN VAN VELE BAJ, DE A KISMILLIÓ ALKALMAZÁS AZ TÚLZÁS, AZONTÚL, MILYEN OLYAN ALKALMAZÁS VAN IPHONE-RA, AMI NINCS PDA-RA A BAROM TŰZGYÚJTÓ, MEG KOKAINSZÍVÓ PROGRAMOK KÖRÉT KIHAGYVA, BÁR SZERINTEM AZ IS VAN PDA-RA.

    "DE buta, korlátolt és drága!"

    Semmivel sem tud kevesebbet értő kézben mint bármelyik konkurens termék, max a felhasználó a buta, ha ezt nem tudja átlátni.

    ÉN VAGYOK A HÜLYE, HOGY NEM TUDOM ÁTLÁTNI, HOGY A KEVESEBB A TÖBB? ÉRTŐ KÉZBEN ÁT TUDSZ KÜLDENI NEKEM EGY DOKSIT NET NÉLKÜL? NEM. ÉN AZT ÉS ÚGY CSERÉLEK A PDA-IM ÉS A PC-IM KÖZT, AHOGY ÉN AKAROK, ÉS HA NEM AKAROM NETEN KÜLDENI, AKKOR ÉN HÜLYE VAGYOK? VAN NETEM, 15 MEGÁS, VAN MOBILNETEM IS, DE NEM MINDENT AZON ÁT SZERETNÉK KÜLDENI, FŐLEG, MONDJUK, HA ITTHON SZERKESZTEK EGY BAZI NAGY GRAFIKÁT, AZT IS NETEN ÁT TEGYEM ÁT? NEM, KÖSZI. AZ SD KÁRTYÁM HELYETTESÍTHETI A PENDRIVE-OMAT, BÁR SD-BŐL CSAK 16 GIGÁS A LEGNAGYOBB, PENDRIVE-OM 32.

    ", régi mobil Windows-t futtató eszköz, újat mondtam? WinCE, vágod?
    Látod, nem értesz a PDA-khoz és nem tudod, mi a PNA…
    Mindkettőn lehet kint a térkép hívás közben!"

    WindowsCE-s PNA-n telefonálsz, értem én.
    Mond, a gyógyszereid megkaptad már? Látom lassan hat, mert igencsak idegesnek tűnsz :)
    VALÓ IGAZ, IDEGESÍT AZ ELVAKULTSÁGOD, DE MOST LEGALÁBB NINCS HELYESÍRÁSI HIBÁD….
    HOGY SEGÍTSEK: VAN KIHANGOSÍTÓKÉNT MŰKÖDŐ PNA, MEGINT ÚJAT MONDTAM?
    AZT RAKOK A KIJELZŐJÉRE, AMIT ÉN AKAROK, NEKEM NEM JOBS PAPI HÍRDETI AZ IGÉT…

    "És teljesértékű a BT, nem úgy, mint szifonkán!"

    Gondolom kis barátaiddal sokat szoktál csengőhangokat cserélgetni, én ebből már kinőttem. Minden másra meg tökéletesen jó az a BT..
    KIS BARÁTOM TE LEHETNÉL, DE AKKOR SE LENNE JÓ A BT IPHONE-ON JÓ, CSAK HANGKAPCSOLATRA, AZ MEG HIÁNYOSSÁG A LEGAGYIZOTT TELEFONOKHOZ KÉPEST!!


    "Sőt, futtatható Linux is rajta, hopp…."

    Alapból BSD Unix fut az iPhone-on, nem kell a gyengébb Linux, hopp..
    NEKEM MEG SEHOGY NEM KELL, DE EGYET EL KELLENE FOGADNOTOK: NEM AZ IPHONE AZ ISTEN, ÍGY A KÖZÖS ÖNGYILKOS RITUÁLÉTOK ELŐTT NINCS AKADÁLY ;O)
  • vlahol #470
    En ezzel tokeletessen egyetertek!!!

    Pont ezert nem vettem annak idejen tablet pc-t meg ha veletlenul let vona is ra penzem.

  • Ulkesh #469
    Nekem a HP Slate-el és az összes többi tabletPC-vel az a gondom, hogy miért venném meg?
    Ha desktop alkalmazásokat akarok használni, akkor arra egy notebook 10000-szer alkalmasabb.
    Windows-ra 10-20 olyan alkalmazás van összesen ami tablet használatra van kitalálva és azok is főleg a régi tollas megoldással használhatók csak. Egyszerűen nem készülnek olyan Windows-os alkalmazások, amik értelmet adnának egy tabletPC-nek, szemben az iPAD-al, amire több mint ezer konkrétan ilyen felhasználásra szánt alkalmazás létezik már most is.
    Önmagában a hardver semmit nem ér, ha nincs szoftver, amivel azt ki is lehetne használni.
  • vlahol #468
    Nekem az iPhone UI nagyon tetszik. Egyszeru, atlathato es nem kell minden marhasagot kezzel allitgatnom.

    Es Lehet hogy zart rendszer, de egy nokia 3210es vagy egy LG utan kesz feludules a programok tarhaza es a felhasznalhatosag szeles spektruma. Ennel tobb nekem egy telefonban csak egy elore mutato kamera hianyzik.
    Korabban hianynak tartottam en is a multi-task-ot, de aztan az jutott eszembe hogy igy legalabb nem kell felnem a hatterben futo virusok miatt. Igy is sok app-ot leellenoriz az Apple, de ok se szurhetnek ki mindent.

    Kulonben egy win7-et futtato slate-tel pont a virus lenne a problemam.
    Mert mondjuk az iPad egy nagyon lekorlatolt rendszer, de egy 1ghz arm chip-pel siman rezzenestelenul futtat mindent amit futtatnia kell. Lehet hogy asok tobbet is kivannanak tole, de szerintem ez a nagytobbsegnek eppen megfelelo lesz.
    A HP is most dobja ki a Slate-jet. de mivel egy normal win7 fut rajta ezert nem tudom hogy az 1,3ghz es cpu-bol mennyit fog levenni a viruskereso es a tuzfal?
    Mindig majd felugrik nekem azon is a Zonealarme hogy kiengedjek e egy uj progit?
    Ha igen akkor engem nagyon zavarna. Es bizonyos ezkozokben jobban orulok egy zart rendszernek!
  • narumon #467
    "A virtuális billentyű nem kicsi neked, a HW billentyű a jól kitapintható domborulatával és határozott nyomáspontjával az meg kicsi?"

    Melyik telefonnak van ilyen hűde nagyon jó billentyűje, ezek engem valahogy elkerülnek. Mondjuk igaz csak tmobilnál néztem a telcsiket mert ott van előfizetés, de nekik nincs ilyen billel telefonjuk.