SG.hu

Több milliárd dollárt tervez költeni a Meta a mesterséges intelligenciára

A Facebook, az Instagram és a WhatsApp tulajdonosa magasabb kiadások mellett a vártnál kisebb bevételt prognosztizált, ami részvényeinek zuhanását okozta.

Közzétette negyedéves eredményeit a Meta, melyek alapján a cég újrapozícionálja magát, mint olyan vállalat, amely készen áll arra, hogy tőkét kovácsoljon a mesterséges intelligencia iránti iparági lelkesedésből. A cég a beszámolója szerint az év első három hónapjában robusztus bevételt és nyereséget ért el, de folyó negyedévi bevételeik alacsonyabbak lesznek, mint amire a Wall Street számított, és több milliárd dollárt fognak költeni a mesterséges intelligenciára. A Facebookot, az Instagramot, a WhatsAppot és a Messengert birtokló vállalat bevétele 36,5 milliárd dollár volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbi 28,6 milliárd dollárnál. A nyereség 12,4 milliárd dollár volt, több mint kétszerese az egy évvel korábbi 5,7 milliárd dollárnak.

A Meta jelentős számítási teljesítményt igénylő mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkája azonban magas árcédulával jár. A Szilícium-völgyi vállalat 35-40 milliárd dollárra tervezi emelni az idei évre vonatkozó kiadási előrejelzését, szemben a korábbi 30-37 milliárd dolláros becsléssel. A lépés hátterében az MI infrastruktúrába - beleértve az adatközpontokat, a chiptervezést valamint a kutatás-fejlesztést - történő komoly beruházások állnak. A Meta a folyó negyedévre 36,5-39 milliárd dolláros bevételt jósolt, ami alacsonyabb az elemzői várakozásoknál.

A magasabb kiadások és a vártnál kisebb bevételek kombinációja megijesztette a befektetőket, ami több mint 16 százalékos csökkenést okozott a Meta részvényeinek árfolyamában. "A Meta eredményének éles figyelmeztetésként kell szolgálnia az idei eredményszezonban beszámoló vállalatok számára" - mondta Thomas Monteiro, az Investing.com vezető elemzője. Bár a vállalat eredményei kiválóak, "a befektetők jelenleg erős bizalmatlansággal tekintenek a közeljövőre".

A Meta, amely az elmúlt években örökös átalakulásban volt, most pedig a generatív MI felé fordul. Mark Zuckerberg vezérigazgató évek óta foglalkozik az MI használatának előmozdításán, amelyek közül néhány javította a vállalat hirdetési rendszereit és növelte bevételeit. De miután az OpenAI 2022-ben kiadta a ChatGPT chatbotot, és kiderült, hogy a technológia képes szöveget, videót, hangot és képeket előállítani, Zuckerberg megpróbálja az MI-alapú termékeket birodalmának szinte minden szegletébe beépíteni a keresőeszközöktől kezdve a képgeneráló szoftvereken át az okosszemüvegekig. A múlt héten a Meta bemutatta az MI-vezérelt intelligens asszisztens szoftverének új verzióit.


A Meta elmúlt fél éves emelkedését kicsit megtörte a mostani eredménybejelentés

A Meta milliárdokat költött a grafikus feldolgozóegységekre, vagyis a GPU-kra is, mely chipek a legalkalmasabbak a mesterséges intelligenciával működő rendszerek működtetéséhez szükséges bonyolult számítások elvégzésére. A cég szintén - vagy inkább továbbra is - dollármilliárdokat éget el Zuckerberg víziója, a metaverzum magával ragadó digitális világának megvalósítása érdekében. A Reality Labs, a Meta hardverrészlege az első negyedévben 3,8 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el 440 millió dolláros bevétel mellett. A Meta nagy összegeket költött a virtuális és kiterjesztett valóság szemüvegek és szoftverek, valamint a virtuális valóság headsetekhez készült - tegnap az ASUS, a Lenovo és az LG számára is megnyitott - Horizon operációs rendszer kifejlesztésére. A befektetőkkel folytatott beszélgetésen Zuckerberg elmondta, hogy a vállalat Ray-Ban okosszemüvegei - a Reality Labs erőfeszítései - nagy sikert arattak, és egyes modellek egyes piacokon már el is fogytak. A Meta nemrég frissítette a szemüveget egy olyan mesterséges intelligencia szoftverrel, amely egyfajta audioasszisztensként működik, és képes válaszolni a kérdésekre vagy lefordítani a szöveget különböző nyelvekre.

A Meta az elmúlt években számos hullámvölgyet élt át. A Covid-19 kezdeti lezárása idején tapasztalt felhasználói aktivitási hullámot követően 2022-ben a digitális hirdetési piac visszaesése megviselte az üzletmenetét. Tavaly Zuckerberg költségcsökkentési programot indított, a vállalat dolgozóinak nagyjából egyharmadát leépítette, és a középvezetői réteget ellaposította. A bevételek azóta megugrottak, amit a hirdetési piac fellendülése és a vállalat alkalmazásaihoz rendszeresen visszatérő emberek száma támogatott. Tegnap a Meta közölte, hogy több mint 3,24 milliárd ember használja naponta egy vagy több alkalmazását. A befektetői telefonbeszélgetésen Zuckerberg külön kiemelte a WhatsAppot, megjegyezve, hogy az üzenetküldő szolgáltatás olyan, amelyhez az emberek rendszeresen visszatérnek.

A Meta részvényesei számára is volt egy üzenete: legyenek türelemmel. "Történelmileg sok ingadozást láttunk a részvényeinkben a fejlődésünk ezen szakaszában" - mondta a befektetőkkel folytatott telefonbeszélgetésen. Rámutatott a Reelsre, a Meta TikTok-szerű videós termékére, valamint a Storiesra, a vállalat fotó- és videóüzenet-szolgáltatására. Bár ezek a funkciók nem vezettek azonnal pénzhez, gyorsan növekedtek és végül jövedelmezőnek bizonyultak - mondta. Zuckerberg szerint a Meta jellemzően arra összpontosít, hogy új termékeket építsen, amelyeket minél többen használnak, mielőtt azon aggódna, hogyan lehet belőlük profitot termelni. A pénz - tette hozzá - majd jönni fog. "Mindannyiunknak bíznunk kell abban, hogy ha ezek a termékek jó úton haladnak a növekedésben, akkor a végén nagyon nagy üzletek lesznek" - mondta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!