Berta Sándor

Valós időben készíthető zene filmekhez és játékokhoz

A St. Pölteni Főiskola (FH) egyik kutatócsoportja olyan szoftveren dolgozik, amelynek a segítségével valós időben lesz készíthető játék- vagy filmzene. A laikus zeneszerzőknek az egyes művek megalkotásában intelligens algoritmusok segíthetnek.

Julian Rubisch egyike annak a négy szakembernek, akik a Generated Music for Media Applications (GEMMA) projekten dolgoznak. Az általuk fejlesztett program elsősorban az amatőr filmesek munkáját könnyítheti majd meg, hiszen zenei előképzettség nélkül készíthetnek a segítségével különböző zenei alkotásokat. Hannes Raffaseder zeneszerző, a program vezetője kiemelte, hogy mindenképpen szükség van arra, hogy a szoftver használójának legyen valamilyen elképzelése, illetve képes legyen a különböző érzelmeit a zenébe átültetni. "A zene egyre nagyobb, elsősorban érzelmi szerepet játszik a különböző médiaprodukciókban, legyen szó filmekről, videókról vagy éppen számítógépjátékokról" - közölte a szakember.

Rubisch hozzátette, hogy az alapötlet James A. Russell amerikai pszichológus Circumplex-modelljére vezethető vissza, ami rendkívül egyszerű, 12 gondolkodási, illetve viselkedési stílusra épül. A 12 stílus három nagyobb klasztert alkot, ezek a konstruktív, a passzív-védekező és az agresszív-védekező klaszterek. "Nekem, mint zeneszerzőnek először furcsa volt, hogy a teljes érzelmi palettát így leegyszerűsítjük, de a kísérleteink és a tesztjeink bebizonyították, hogy ez a modell nagyon is jól működik" - szögezte le Raffaseder.

Rubisch elmondta, hogy a készülő szoftver matematikai eljárások segítségével és a felhasználó által megadott, különböző érzelmeket tükröző paraméterek alapján kiszámol, létrehoz bizonyos melódiákat. Összesen nyolc ilyen paraméterből lehet majd választani és a fejlesztők nagy hangsúlyt helyeztek a program könnyű kezelhetőségére. Az alkalmazás képes arra, hogy valós időben hozzon létre zenéket, illetve hogy valós időben reagáljon egy film történéseire. Sőt, emellett a szoftver végszükség esetén, ha a felhasználó képtelen a zeneszerzésre, maga is elkészít zeneszámokat

Az első verzió várhatóan őszre készül majd el. A nyolc paraméter között megtalálható lesz a ritmus, a tempó és a hangszín is. Egyelőre még kérdéses, hogy a program maga tartalmaz majd hangszermintákat vagy ezeket külső adatbázisokból tölti majd le. Raffaseder és kollégái mindenképpen kompatibilissé akarják tenni az új rendszert az AllThatSounds nevű adatbázissal, amely képes megtalálni a hasonló dalokat. Így a két megoldás ötvözésének segítségével létrehozhatók lesznek bizonyos típusú (romantikus, vígjáték, akciófilm stb.) filmzenék.

"A munkánk bizonyos szempontból úttörő jellegű, de mindenképpen szeretnénk vele egy szemantikus rést befoltozni. Gyakran előfordul, hogy a rendezők és a zeneszerzők nem egy nyelvet beszélnek, ha a készítendő kompozíciókról van szó. Ilyenkor lehet majd különösen hasznos a GEMMA. Egyre nagyobb az igény az interaktív zeneszerzés iránt. Az emberek szeretnének még inkább együttműködni" - hangsúlyozta végül Raffaseder. A GEMMA nem egyedülálló a maga nemében, hiszen hasonló program a Brian Eno által készített Bloom nevű iPhone-alkalmazás a Reality Jockey osztrák-brit cég által fejlesztett RjDj is. Mindenesetre a három új szoftverrel nem csak a profi zeneszerzők, hanem a felhasználók lehetőségei is bővülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #14
    .......nem az eszköz csinálja a zenét, legyen az akármilyen kifinomult ,a zenét az ember csinálja ........az más kérdés, hogy manapság minden igénytelen szart ki lehet adni.........
  • Justil #13
    azért az éremnek két oldala van, mert így egy rakás olyan ember is lehetőségekhez jutott, aki amúgy nem tudná kifejezésre juttatni zenei vénáját...

    A cikk meg amiről szól...hát röhejes. Ha már csinálnak egy robotot, ami zenét ír helyettem, csináljanak egyet, ami meg is hallgatja azt a fost, amit az első megcsinál...aztán egészségükre.
  • readswift #12
    Kurvaszar zenéje volt a dune2-nek (pedig mt32 -vel is megnéztem) , úgy az egész játék visszalépés az 1hez képest, az RTS dolog meg a leg overratedebb, legszarabbul elsült játékműfaj "ever".
  • bleifrei #11
    "laikus zeneszerző"
  • 7evenb #10
    zene valós időben:
    http://www.youtube.com/watch?v=2XryzjprNqE
  • kvp #9
    Ilyen szoftver mar van a sony ericsson telefonokban, csengohang szerkesztonek. Van par tucat hangjegy minta (zene reszlet). Ezeket lehet tobbfele stilus szerint es ritmusban egymas melle pakolni, mint egy hagyomanyos szekvencerben. Mindezt jopar hangszer es csatorna felhasznalasaval. Az eredmeny egy tobbcsatornas, polifonikus midi csengohang. Persze a gyarto sem gondolja komolyan, hogy az mp3-as csengohangok koraban valaki hasznalni is fogja a programot, de ezzel meg egy gyerek is tud zenet 'szerezni'. :-)

    Az iphone-on rengeteg ilyen 'kreativ' alkalmazas van, ami arra jo, hogy jatszanak veluk. Hasonlo celbol arulnak a neten rengeteg analog szintetizatort is, amik gyakorlatilag erositovel ellatott hullanformageneratorok. Az emberek meg veszik oket, sulyos penzekert, pedig szinte barmilyen primitiv szoftver kepes oket helyettesiteni. (commodore 64-tol folfele)

    Az elso jatek ami hasonlo volt, az a dune 2 nevu jatek volt, ami a strategiai jatekok ose. Ott a zene kepes volt alkalmazkodni az eppen aktualis tortenesekhez es a felhasznalo parancsai altal kivaltott esemenyekhez, attol fuggoen, hogy bekes vagy harci esemenyek tortentek, tovabba jol vagy rosszul alt a jatekos. Megoldottak a zenek egymasra kevereset is, tehat hirtelen valtas helyett egymasra usztak a kulonbozo temaju dallamok. Ugyanebben a jatekban alkalmaztak begepelt szoveget koveto adaptiv szajmozgas animaciokat es random generalt szemmozgasokat a segito karakterek arcanak megjelenitesere. Mindezt megfejelve egy random seed alapu palyageneratorral, tehat nem a megtervezett palyakat mentettek el, hanem a felepitesukhoz szukseges veletlengenerator kezdoerteket es az ehhez kepesti emberi modositasokat. Ezzel toredekere csokkentheto egy palyanak es menteinek diszken tarolt merete. Ilyet hasznalt ujabban pl. az oblivion is. A fenti feature-oket 1 eve kepes volt egy magyar egyetemi kutatocsoport uj eredmenykent eladni egy tudomanyos konferencian, mig a jatek mar 18 eve megjelent, es mar akkor sem szamitott a dolog uj technologianak. (na erre megy el a k+f-re szant penz)

    A cikkben szereplo kutato jo lathato modon feltalalta a spanyol viaszt webkettes, harmas es hype-phone-os valtozatban.
  • Bith #8
    Ennél lejjebb már hova?
  • krajcsovszkig #7
    Tetszik a fejlesztő úr neve. Lehet, hogy a program értékeit próbálja tükrözni? Korán van még április elsejéhez...
  • Szefmester #6
    "Az alkalmazás képes arra, hogy valós időben hozzon létre zenéket, illetve hogy valós időben reagáljon egy film történéseire. "

    És mindezt hogy? Pattogatott kukoricát töm a meghajtóiba miközben nézi a filmet?
  • tmisi #5
    Ja már így is eléggé lent van.
    Ebben eddig semmi újdonság nincs, amióta hódítanak a sequencer szoftverek meg komplett virtuális stúdiók, azóta rengeteg előképzettség nélküli ember gyárt zenét. Most csak az a különbség, hogy még azt a munkát is levesszük az emberről, hogy maga állítson be mindent, innentől a gép teszi. És az Artusjus itt majd ki jogát védi, az emberét vagy a gépét???