Gyurkity Péter

Egységes töltőkábelt akar az EU

Az USB-C lenne a befutó, de eközben a gyorstöltést is egységesítenék.

Az Európai Unió már korábban megszellőztette, hogy egységes töltők alkalmazásával, azok előírásával csökkentenék az e-szemét mennyiségét, a jelek szerint most pedig a kábelek vannak soron, hiszen egy új javaslatban az USB-C univerzális használatát írnák elő. Az Apple ezt szeretné elkerülni, de eközben egy alternatívával is készülnek.

Az Európai Bizottság közzétette javaslatát, amely az USB-C szabványra épülő töltőkábelek egységes bevezetését és alkalmazását írná elő a különböző termékek gyártói számára, ezzel gyakorlatilag száműzve az egymással nem kompatibilis egyéb megoldásokat. Ezzel egy időben a gyorstöltések területén is egyetlen univerzális fejlesztésre helyeznék a hangsúlyt, a gyártók számára pedig előírnák, hogy részletesebb információval lássák el a vásárlókat ezen gyorstöltési szabvány támogatását és annak pontos teljesítményét illetően. Érdekes módon azt szeretnék, hogy maguk a töltők kikerüljenek a csomagokból, ahogy azt jelenleg már több piaci szereplő esetében is láthatjuk, a javaslat viszont (természetesen) nem mindenkinek tetszik.

Az Apple a maga részéről szinte azonnal reagált a közleményre, ami várható volt, hiszen a cég hagyományosan saját szabványait részesíti előnyben különböző termékein. Szerintük az egységes szabvány megkövetelése nem elősegíti, hanem inkább megöli az innovációt, a lényeg viszont nyilván azon van, hogy ezzel ellehetetlenítenék a Lightning-csatlakozók jövőbeni használatát. Egyes beszámolók szerint eközben ők maguk is készülnek egy alternatív megoldással, könnyen lehet ugyanis, hogy a soron következő termékekről már teljesen elhagynák ezen csatlakozókat, ehelyett a Qi-platformra épülő vezetéknélküli töltést részesítenék előnyben, bár erre jelen pillanatban még nem vehetünk mérget.

Az EU-s javaslat egyébként az okostelefonok mellett a táblák, a kamerák, a fejhallgatók, a hordozható hangszórók, valamint a minikonzolok területére terjedne ki, viszont az okosórák, a fitnesz-karkötők, valamint az earbud-fülhallgatók kimaradnának ebből a körből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #23
    Pont erről van szó, pl az MSZ hálózat telepítéssel foglakozó része rá van erőltetve a tervezőkre/kivitelezőkre.

    Mert ha nem lenne akkor lenne érdekes világ, hiszen Mindent lehet olcsóbban is nem kell 6m a föld fölött minimum, elég a 4 is, stb.
    Ezt muszáj törvényileg szabályozni.

    Az már tényleg érdekes kérdés hol húzzuk meg a határt.
  • Sydra #22
    A szabványokkal nincsen gond, ha azok önkéntes szerveződés eredményei. A dolgok azért terjedjenek el mert önmagukban jók és hasznosak, ne azért mert valaki felülről a rendszerre erőszakolja azokat.
  • Agyturbinikusz #21
    Én sem értek egyet a szabadalommal, ebben a formában semmiképpen. De a szabvanyokban látom a jövőt.
  • kvp #20
    A nyilt szabvanyok szerintem jok, mert lehetove teszik a termekek egymassal kompatibilitasat, ami segiti az innovaciot. Peldaul a szabvanyos csavarmenetek letrehozasa nagyon sokat segitett az ipari forradalom soran.

    A problemas szabvanyok a szabadalmakkal vedettek, mert ahhoz nem juthat hozza minden gyarto ingyenesen es masvalaki profital a gyartok munkajabol. Ezeket meg kellene szuntetni, lehetoleg ugy, hogy mindig nyilt szabvanyokat fogadjanak el. Ha ez nem megoldhato, akkor az allamnak meg kell vasarolnia a kivalasztott szabadalmi jogot es ingyenesse tennie.

    Az, hogy magat az allam letet es a szabalyozasok szuksegesseget kerdojelezzuk meg, az egy letezo es eleg regi anarchista vagy masneven szabad kapitalista megkozelites, de ha semmilyen tarsadalmi megallapodas es ertekrend nincs, akkor abbol altalaban a nagytokes hadurak feudalis rendszere lesz. Masneven vadkapitalista rendszer. (sajnos az EU parlamentje altal javasolt stakeholder democracy is errol szol, az 1 dollar vagy euro = egy szavazat elv menten, amikor a toke 99%-a az 1% 1%-anak kezeben van)

    ps: Az elozo tolto szabvanyt (mikro usb) a kinai kozponti biztottsagnak koszonhetjuk, mert az EU nem tudott zoldagra vergodni a temaban. Most is hasonlo keszul, a kinaiak be fogjak vezetni az USB-C-t es a vilag tobbi resze alkalmazkodik. Az EU annyit tehet, hogy idoben koveti a peldat, ezzel legalabb szimbolikusan beleszolva a dontesbe.
  • Sydra #19
    Mondjuk én most csak a töltőkre vonatkozó szabadalmakról beszéltem, de ha már így kérdezted akkor elmondom, hogy én a szabadalom létezését általánosan károsnak tartom. A fejlesztés finanszírozás problémáját próbálja megoldani teljesen rosszul. Ráadásul maga az infrastruktúra, ami a szabadalmi rendszer betartatását igényli, sokkal drágább, mint az összes előny, amit nyújt. Továbbá 90%-ban csak visszaélésre jó és a kisebb piaci szereplőknek praktikusan elérhetetlen. Az már csak a sokadik aspektusa a problémának, hogy meg lehet akadályozni vele a konkurenciát, hogy töltőt, vagy egyéb alkatrészeket gyártson a te készülékeidhez, amiből aztán az lesz, hogy semmi nem kompatibilis semmivel. Ezért mondom, hogy a probléma amit ismét állami erővel akarnak megoldani az eleve az állami szabályozásból ered.

    Kérlek ne kezd el magyarázni, hogy miért találták ki a szabadalmakat. Én azt mind értem és nem értek vele egyet!

    Az meg egy ezen felüli probléma, hogy az állam előírja, hogy kinek milyen biztonsági előírásoknak kell megfelelnie. Ez nem az állam dolga és nem is ért hozzá igazán és a gyakorlatban ezek a szabályok is gyakran visszaélésekhez vezetnek, meg monopóliumok kineveléséhez.

    "Akkor az is kényszerítés. Az nem baj?"
    Minden erőszakos kényszerítés baj az én erkölcsi rendszeremben. Az erőszak intézményesítése mindig a józan ész és önrendelkezés ellehetetlenítéséhez vezet.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.09.27. 18:57:46
  • Agyturbinikusz #18
    Akkor leírom másképp:
    Van egy adott törvényi feltétel, ami pl azt mondja, az adott berendezés nem lehet veszélyes az emberi életre.

    Itt jön képbe a szabadalom, hiszen a gyártók régen szamtech oldalról azt mondták, szabadalmaztassuk az AT feszültség szinteket (ami nyílt volt?), így abból lett az ipari Szabvány. Te erre gondolsz?

    Én viszont arra, hogy a törvény ugyan úgy meghatározza az épületekre vonatkozó elvárásokat, DE csak egy VÁZLAT kerül terítékre, ami alapján megalakul a szabványt előállító testület, aminek végeredményét törvénybe foglalják, és kötelező érvényű lesz.
    Ez pl MSZ vagy AS/NZS.
    Én erről a szabványról beszélek.

    A magyar nyelv hiányos értelmezése az adott problémának.

    Az utóbbi a világ legtermészetesebb dolga, nálunk fizetni kell érte, hogy megkapd a szabványt, és azzal kompatibilisnek kell lenni az összes elektromos hálózatnak az épületekben, stb. As/NZS3000-2018A1 ha jól emlékszem ez a legfrissebb.
    Ugyan így van szabvány akkumulátor töltők, klíma, stb esetében. A telefon esetében is van ilyen, sőt frekvencia engedélyt is be kell szerezni.

    Akkor most mi a baj itt?
    A frekvencia miatt eleve ugyan ott vagy, hiszen az 5G és 4G is olyan szabadalom, amiért fizetni kell.... És azt is az állam határozták meg... Akkor az is kényszerítés.
    Az nem baj?
  • Sydra #17
    Mert nem érted amiket írok, meg furán használod a szavakat. Azthittem külföldi, vagy félmagyar vagy. De akkor ezek szerint más a probléma.
  • Agyturbinikusz #16
    1986-ota?
    Miért?
  • Sydra #15
    Te mióta tanulsz magyarul?
  • Agyturbinikusz #14
    Dehogynem, a szabvány nem természeti törvény, ember alkotta igény: kényszerítés.
    Én párhuzamot látok, ahogy a természet védelem is törvénybe van iktatva, szabványok léteznek rá. Ez is természet védelem.
    Ugyan ez az autó esetében, meg kell feleni adott szabványoknak.
    Az hogy a ezt hogy érik el, az amiről vitatkozunk SZVSZ.

    Az, hogy megmondjuk pl az adott országban csak adott kritériumokat teljesítő berendezések adhatók el, teljesen normális dolog. Az USB-C is egy szabvány, ahogy az érintés védelem megoldásai is, vagy éppen a Frekvencia sávok használata.