Berta Sándor

EU - végre jönnek az egységes töltők?

A felhasználók lassan egy évtizede várnak az univerzális töltőre, most úgy tűnik, végre eljöhet az áttörés.

A netzpolitik.org birtokába kerültek az Európai Bizottság belső piaci főigazgatóságának belső elektronikus levelei és más dokumentumai, amelyekből az olvasható ki, hogy az idén megoldódhat az egységes töltők ügye. Brüsszelben ugyanis már zajlik egy új törvénykezdeményezés előkészítése, amelynek köszönhetően lehetővé válhatnak a minden okostelefonnal, táblagéppel, laptoppal és más elektronikus eszközzel (fejhallgatókkal, kamerákkal, elektronikus kártyaolvasókkal, hordozható hangszórókkal és fitneszkarkötőkkel) használható egységes töltők. Az utóbbiak válthatnák ki a Micro-USB, az USB Type-C és az Apple Lightning típusú csatlakozókat. A Circular Electronics Initiative ezzel kapcsolatos belső ütemterve már tavaly nyár óta hozzáférhető.

Az Európai Bizottság jelenleg is azt vizsgálja, hogy milyen jogi bázis alapján lehetne bevezetni az egységes töltőket. A testület vonzóvá szeretné tenni a gyártók számára azt is, hogy ne akarjanak minden egyes okostelefonnal egy új töltőt is eladni. Ezenkívül az Európai Bizottság szeretne bevezetni egy egységes szabványt a vezeték nélküli töltés területén is és egy európai uniós szabályozás akadályozná meg, hogy a vezeték nélküli töltésnél is különböző megoldások terjedjenek el.

Tavaly januárban vált ismertté, hogy az európai parlamenti képviselők szeretnék, ha hatékonyan csökkenteni lehetne az elektromos és elektronikai hulladékok mennyiségét Európában, ezért a gyártókat arra akarják rávenni, hogy egységes töltőt fejlesszenek ki a mobil- és okostelefonokhoz, a táblagépekhez, az elektronikus könyvolvasókhoz és más készülékekhez. Az Apple mindent elkövet azért, hogy megakadályozza az európai tervek megvalósítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #11
    Több az harmincnál...
  • wraithLord #10
    Hát engem elsősorban a laptopok miatt zavar az, hogy nincs egységes töltőcsatlakozó. Az okostelefonok óta a mobiloknál kb. egységes. Eddig microUSB volt, most meg USB-C. Szerintem ez már elég egységes, nem is kéne hozzányúlni. MicrosUSB és/vagy USB-C kábele mindenkinek van, mert az másra is jó (adattovábbítás). Mondjuk Apple-nél szopás, hogy ott nem Thunderbolt3 van a mobilokon (vagy lehet, hogy már az van, nem követem), hanem Lightning, de az Apple mindig is más volt...
  • M2 #9
    "No meg a Apple :D Ebbe sem fognak belemenni,vedd meg a saját töltőt hozzá."

    Az Apple volt az első, aki szabványos, USB kimenetes töltőadaptert adott a telefonjaihoz. Még rá is csodálkoztam akkoriban, hogy miért nem mindenki így csinálja, mert a többiek fixre kötött, saját kábeleket adtak. A Lightning egy más téma, évekkel előzték vele az USB-C csatlakozót, ami szintén részben az ő fejlesztésük.

    A teljesítményre jó lenne megadni egy szabvány szerinti maximumot, ami kábelek esetében egyben a minimum követelmény lenne. Semmi értelme, ahogy a kínai gyártók egymásra licitálnak és lassan 200W-tal töltik a telefonjaikat, nyerve ezzel 2 perc töltésidőt és vesztve 2 évet az aksi élettartamából.

    Garanciális kérdéseket is jó lenne tisztázni, hogy ha egy telefon töltőre dugáskor romlik el, akkor ott ki vállal és milyen szavatosságot.
  • barret #8
    Ebből megint nem lesz semmi,majd meglátjátok! Én a kis eszközökre gondoltam elsődlegesen,amik például a fizikai méretük miatt lesznek problémásak.A gyors töltők meg a másik gond.No meg a Apple :D Ebbe sem fognak belemenni,vedd meg a saját töltőt hozzá.
  • grobs #7
    "Meg a xiaominak is van már olyn telefonja amit lehet 100 vagy 120w-al tölteni"

    Az USB power delivery 100W maximum. 50W fölött mindegyik telefongyártó saját eljárást használ, ergo ugyanúgy speciális töltő kell hiába néz ki ugyanúgy a dugó. Egy szabványos USB-PD táppal a legtöbb telefon 18W max-ot tud. A legerősebb USB-PD telefon a xiaomi mi 10 pro tud 50W-ot. A xiaomi mi 10 ultra-nál igérték, hogy tud majd 120W-ot, de valóságban 80W alatt marad, ez már saját eljárást használ semmi köze az USB-PD-hez.

    Minden gyártó istenbizony esküszik, hogy a gyorstöltés jelentéktelen mértékben amortizálja az akkut, valós tesztekben viszont már 15W-nál elkezdődik a gyorsabb avulás.

    Utoljára szerkesztette: grobs, 2021.01.27. 20:28:12
  • repvez #6
    nem egybol a szélsőségeket kell nézni, hanem azt , hogy az esetek 90%ban megfelelő ugyan az a kábel és foglalat az eszközök töltésére.
    powerbank, teefon, okosora, fülhallgató stb.
    Meg a xiaominak is van már olyn telefonja amit lehet 100 vagy 120w-al tölteni , de nem hallottam, hogy olyan nagyon drága kábel kellene hozzá.
    DE ha meg megveszel egy laptopot amihez ilyen egységes kábel lesz , akkor onnantol már mindegy , hogy melyikbe dugod bele, mert birni fogja a kisebbet.
    itt nem azt , mondják, hogy innentol már nem kell kábelt addniuk az eszközeikhez, hanem azt, hogy egységes legyen, egy Iphone-t ugyan ugy lehessen azzal a töltövel tölteni és kábellel mint egy androidost.
    Ha valaki utazik akkor lényegesen egyszerübb egy töltöt és kábelt vinnie az összes eszközéhez, mint mindegyikhez külön külön tipust.
    Arrol nem is beszélve, hogy onnantol fogva egyszerübb lesz találni olyan helyet és olyan személyt akitől kölcsön lehet kérni .
    Meg mivel az USB-C szabvány 100w fölött is képes tölteni igy akár a monitor kábelét is le lehetne váltani vele

    A gyorsatöltönél is ugyan ez a szitu, mert hiába van mondjuk a kocsidba csorstöltö vezetékmentesen ,ha nem kompatibilis a telefonoddal igy ugyan ugy kábelezhetsz.
    Meg ha lecseréled a készüléket akkor cserélheted a töltöt is vele.

    én nagyon remélem, hogy ez a szabályozás sikeres lesz és a jovoben tényleg egy tipust kell csak használni.
  • grobs #5
    Azért a veszteség nem mindegy. Minden kábelnek van ellenállása. Ráadásul nyilván nem azonos áron adnak egy olyan kábelt amin gond nélkül megy 100W mint egy olyat ami néha jó 5W-hoz. A paraszt meg a 200 forintos kábelt fogja megvenni, mert ugyanaz a csatlakozó, hát nem mindegy? A vezeték hossza sem mindegy melegedés szempontból. Úgyhogy egy kábel ami laptop-hoz jó, tehát legalább 3m és biztonságosan tud 90W-ot az vagy nem lesz olcsó, vagy melegedni fog, vagy mindkettő.

    Ha meg külön kell kábelt venni minden baszhoz attól függen, hogy mennyit venne fel akkor ott vagyunk ahol a part szakad, csak a user esetleg még el is cseszi mert belemeeegy.

    Most az USB-C telefonoknál kábel és táp függő, hogy mennyivel töltenek. Ha a táp, vagy a kábel nem tudja a megfelelő "szabványt" akkor cseszheted a gyorstöltést. Apple meg már kitalálta a dupla gondol vezetéknélküli töltést. Qi-n csak 7,5W, de ha magsafe is van akkor 15W.
  • Macropus Rufus #4
    "A felhasználók lassan egy évtizede várnak az univerzális töltőre, most úgy tűnik, végre eljöhet az áttörés."
    Némi pontosítás: amióta van mobil, azóta várunk rá. Az meg nem 10 év hanem min. 20.
  • A1274815 #3
    "Ugyan avval a csatlakozóval fogjuk tölteni az 50 mA-os akkut,mint a 15000mA-ost?"

    Az 15000mA-os is elviszi az 50mA-t, nem? Hát akkor meg?
  • grobs #2
    Ez konkrét eszköz típusokra vonatkozik majd. Nyilván egy autót nem ugyanazzal fogsz tölteni mint egy mote-ot.

    USB-C power delivery 5A, 20V azaz 100W-ban maximalizált. Ez bőven elég minden laptop-hoz, telefonhoz, tablet-hez, okosórához. Igazából sok egyéb eszközhöz elég lenne. pl. akkus szerszámok, modell akkuk, stb. Szinte minden akkuhoz elég lenne ami kisebb mint egy power wall.
    Az egyetlen probléma, hogy hogyan fogják garantálni, hogy az egységsugarú user nem fogja benyomni a 10W-ra tesztelt CE minősítésű kábelét a laptop-ba ami majd 90W-ot szeretne magába szippantani, és esetleg elolvad az egész. Vagy akkor innentől csak 5-10k HUF-os usb-c kábelre adnak CE minősítést ami tuti bírja a 100W-ot? Olcsóbb lesz aranyat venni mint usb kábelt.

    Egyébként csak annyit fognak kiírni, hogy valamelyik elfogadott "szabványt" támogatnia kell az eszköznek. Nem lesz (nem lehet) olyan, hogy csak azt támogathatja. pl. iphone tölthető Qi-vel, így már teljesítik a normát. Akinek jobb/gyorsabb megoldás kell az vehet magsafe-et, vagy lightning kábelt.