Rónai György

Egyszerűsödni fog a mobiltelefonról nyomtatás

A Nokia, a Samsung és a Siemens is nagy nyomtatógyártókkal szövetkezett annak érdekében, hogy a jövőben a mobiltelefonokról való nyomtatás is olyan egyszerűvé válhasson, mint a személyi számítógépről.

A Mobile Imaging and Printing Consortium (MIPC) bejelentette, hogy három újabb cég vált a konzorcium stratégiai partnerévé. A MIPC-et eredetileg a Canon, az Epson és a HP alapította azért, hogy a mobiltelefonokról való képek, és szövegek nyomtatása is egyszerűvé válhasson. A MIPC várakozásai szerint 2004 második félévében készülnek el majd az első specifikációkkal. A ma is létező kapcsolódási technológiák, úgy, mint a Bluetooth és a memóriakártyákról való nyomtatás, valamint a PictBridge technológia is a fejlesztéseik közé tartozik, azonban ezen technológiák licencelési kérdései még nem eldöntöttek.


Mobilról fényképezés után jön a mobilról nyomtatás

Az InfoTrend kimutatásai szerint a kamerás telefonok tulajdonosai több mint 5 milliárd képet nyomtatnak ki 2004 folyamán. Ez a szám 2008-ig 37,2 milliárdra nő, amikor az InfoTrend szerint a telefonok 85%-ában lesz kamera.

Ugyan már ma is tartalmaz néhány nyomtató Bluetooth interfészt, vagy támogatja a flash memória kártyákról való nyomtatást, azonban a legtöbbről még hiányoznak ezek a funkciók. Az úgynevezett plug and print eljáráshoz - hogy közvetlenül a nyomtatóba dugva lehessen nyomtatni róluk - még egy szabványosított könyvtár- és fájlstruktúrára is szükség lenne a memóriakártyákon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HuAn82 #12
    Már pc-s wc is van! Üdv mindenkinek! :-))
  • Borg #9
    Nem lehet minden hír világszenzáció. Ez nem az inquirer ;)
  • M@TriX #8
    tipikus noreg beszólás. ;)
    Látod ott fennt a hírcím alatt azt a nevet?
  • sniper #6
    Felteve ha van ideje megujulni, es nem dozeroljak el az egesz erdot.
  • sztavrosz2 #5
    Ekkora egy baromságot. Én még a laptopomról is akkor nyomtatok amikor nagyon szükséges, nem hogy még mobiltelenról... :((
  • Cat #4
    amiért digitális fényképezőgépről is lehet - ez egy lehetőség, sztm nem baj ha adott, max. nem használja ki senki
  • Lazarus #3
    Mi a faszért kéne telefonról nyomtatni?
  • TeszteloPontHu #2
    A fa megújuló erőforrás...
  • IrkaBirka #1
    Vaze leszokhatnának már az erdőírtásról.