Berta Sándor

Száműzné a kormányt a Mobileye

Az Intel leányvállalata mindössze néhány esztendő alatt átalakítaná a közúti közlekedést.

Johann Jungwirth, a Volkswagen egykori menedzsere jelenleg a Mobileye izraeli cégnél alelnökként az önállóan közlekedő járművekhez fejlesztett megoldásokért felel. A vállalkozást 2017 márciusában vásárolta fel az Intel és az autonóm közlekedés egyik úttörőjének számít. A cég augusztus óta Münchenben teszteli a robotautóit.

"Azt tervezzük, hogy két éven belül vészhelyzetben beavatkozó biztonsági sofőrök nélkül közlekedhetnek majd a gépkocsijaink, akkor szeretnénk az első autonóm járműflottákat létrehozni. Az ügyfelek várhatóan 2025-től vásárolhatják meg a robotpilótával felszerelt autókat és azokban kormány sem lesz. Akkor már a tulajdonosok eldönthetik, hogy az első vagy a hátsó ülések egyikében akarnak-e helyet foglalni."

"Az önálló közlekedést biztosító rendszerek először a robottaxikban, a limuzinokban és a mikrobuszokban mutatkozhatnak be, 2-3 év múlva pedig követhetik azokat a magánszemélyeknek értékesített modellek. Mi nem csupán kameraadatokkal dolgozunk, hanem LiDAR-radarokkal is. A két rendszer egymástól függetlenül működik, így annak esélye, hogy egy időben essenek ki, nagyon kicsi. 2025-ben világszerte már várhatóan 25 millió gépkocsi fogja kamerafelvételekkel ellátni a rendszerünket" - jelentette ki Johann Jungwirth. A menedzser hozzátette, hogy számára a sofőr kiváltása a stratégiai cél.

Ausztriában a Virtual Vehicle kutatási központ már 2016 októberében felvetette, hogy kormány és pedálok helyett jöhet a vezérlőegység, majd 2018 márciusában a Volkswagen mutatta be a legújabb koncepcióját, a kormány és pedálok nélküli autonóm limuzint. Idén januárban a Cruise jelentkezett kormány és pedálok nélküli robottaxival, márciusban pedig a Hyundai kormány nélküli koncepcióautóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #7
    Nagyon lelkes voltam amikor megnyitottam a cikket, de aztan kiderult hogy csak autokrol van szo. Utalom a clickbaitet...
  • repvez #6
    ma sem a sebesség a legfőbb probléma, hogyha csak 40el mennének akkor jó lenne.
    Ha megnézted a videot a Teslárol ahol a csávó kiprobálta a teljes önvezetést béta softverrel egy rendes utón, ugy hogy nem volt forgalom akkor láthattad, hogy azzal is volt még neki problémája, hogy egy kereszteződésből kifordulva ne menjen neki egy parkolo aztónak, illetve, hogy egy az ut szélén parkoló autót kikerüljön és ne menjen bele vagy ne vészfékezzen .

    Szóval első körben pont , hoyg nem a városokban tudna elterjedni, ahol rengeteg kereszteződés és különbözö nehezitő körülmény biciklisek, gyalogosok stb vannak amire figyelni kell.

    Első körben én a távolsági közlekedésben a buszoknál látok esélyt, mert ott fix a kiinduló és az érkező pont és az utvonal, könnyebb megtanítani nekik, hogy az adott utvonalon mire számithat, minit bent a városban minden ut soráén másik cimre más környezetre számitva.
  • M2 #5
    El tudnék képzelni olyan megoldást, ahol egy-egy városrészben csak elektromos önvezető autók közlekedhetnének. Azok is maximum 40 km/h sebességgel.

    Ilyen feltételek mellett már ma sem lenne nagy kihívás megoldani a teljes önvezetést, ugyanakkor végre elindulna valami a valós használat és tapasztalatok irányába.
  • repvez #4
    ez mind szép és jo, csak nem tudom, hogy akarnak müködö rendszert leszállitani, amikor jelenleg csak a tesla képes valós forgalomba is használható reszben önvezető megoldást felmutatni,
    Azt a tapasztalatot és adatokat amiket ezalatt gyujtenek azt nem nagyon tudják labor körülmények között behozni.

    nem hogy kormány nélküli teljesen önállo vezetéső autókat.
    Másrészröl jogilag sincsen még letisztázva, hogy hogy lesz elbirálva ha balesetet okoz.

    Az meg ,hogy valami önvezetésre is képes az nem jelenti azt hogy csak ugy lehessen használni, maradjon csak meg a lehetősége, hogy manuálisan is vezethessen az ember . az önvezetés kényelmi szolgáltatásnak és baleset megelőzésre jó ha ott van, de aki akar és tud is vezetni az megtehesse néha.

    ha meg nem akar akkor ott a tömegközlekedés vagy a taxi.
  • NEXUS6 #3
    MIndíg ez a politika! Miért akarják már megint száműzni a kormányt!? XD
  • MerlinW #2
    Tömegközlekedési eszközön való alkoholfogyasztás és étkezés szabálysértésnek minősül :)
  • barret #1
    Hát ezek hülyék! :D Aki nem akar vezetni,ma is számos lehetősége van az utazásra. Közben meg iszogathatja a sörét :) Mit kell ezt túlgondolni?