Berta Sándor

Robotautók - kormány és pedálok helyett jöhet a vezérlőegység

Nagyjából félúton járunk az önállóan vezető autóhoz, egyes feladatok kiválóan mennek az automatikának, de emberi sofőr nélkül még baleset történhet.

Ausztriában jövőre nyílhat meg az első tesztrégió az önállóan közlekedő gépkocsik számára. A Virtual Vehicle kutatási központ több tesztelési platformot is kifejlesztett a robotjárművekhez. Ezek egyike az AD-Demonstrator, amely alkalmas mind a hardverek, mind a szoftverek kipróbálására. Az autó egy átépített Ford Mondeo. Azért esett a szakemberek választása erre a típusra, mert számos asszisztensrendszerrel felszerelték, s ennek köszönhetően fel van készítve a különböző szenzorokkal és szoftverekkel való interakcióra. A Virtual Vehicle emellett egy saját operációs rendszert is megalkotott és azt összekötötte a fedélzeti elektronikával.

Az AD-Demonstratort összekötötték egy laptoppal, ezért egy konzolos vezérlővel is irányítható. A tervek között szerepel, hogy a következő években a gépkocsit további szenzorokkal, kamerákkal, radarokkal és LiDAR-egységgel, valamint nagy teljesítményű számítógéppel és nVidia grafikus chippel szerelik fel. Ezután tesztelni fogják a különböző komponenseket és funkciókat.


A Virtual Vehicle számos járműgyártóval, ipari partnerekkel és kutatóintézetekkel működik együtt. A közlekedés közben gyűjtött adatokat valós időben továbbítják a központ autószimulátorának, amely egy virtuális modellt - különböző konfigurációkban - bizonyos szituációkkal konfrontál. A folyamat része a gépi tanulás is, amely a jövőben segíthet az önállóan közlekedő gépkocsiknak abban, hogy bizonyos helyzetekben a legjobb döntéseket hozzák. A Virtual Vehicle a következő 1,5-2 évben el akarja végezni az összes tesztet. A centrum más projektek keretében foglalkozni akar még az ember-gép interakciókkal, a hatalmas adatmennyiségek kezelésével és valós idejű elemzésével, a környezeti információk feldolgozásával közlekedés-irányítási célokból, valamint a járműgyártás kérdéseivel.


Az automatizálás összetett folyamat. A mostani vezetést segítő rendszerek a következő években olyan mértékben tovább fognak fejlődni, hogy az automatizálás egyre magasabb fokát érik majd el. Jost Bernasch, a Virtual Vehicle ügyvezetője szerint az autóipar a hat szintből álló automatizálási skála harmadik szintjén van jelenleg. Ez azt jelenti, hogy az autó már bizonyos feladatok elvégzését átveszi a sofőrtől, többek között beavatkozik a kormányzásba és a fékezésbe is, de még mindig rákényszerül egy ember állandó ellenőrzésére.


A menedzser mindezt egy BMW 730Ld segítségével mutatta be. A gépkocsi már képes önállóan szabad parkolóhelyeket találni, beállni az adott helyekre, a közlekedés közben az adott sávban maradni és egy előre meghatározott követési távolságot tartani, de a vezetőnek még fognia kell kormányt. A szűk kanyarok és az elmosódott sávjelzések néha még mindig komoly kihívást jelentenek az asszisztensrendszereknek, emellett a szabad parkolóhelyek felismerése sem valósul meg mindig. Bernasch úgy vélte, hogy ha az emberi ellenőrzés kiesik, akkor már nem lehet kizárni a balesetek bekövetkezését.

Ausztriában jövőre kezdhetnek működni az első tesztterületek, amelyek zárt pályákból és a közúthálózat bizonyos szakaszaiból állnak majd. A tesztüzemek során minden esetben két személy is jelen lesz a járművekben, ők bármikor átvehetik az irányítást az autó fölött. Elsősorban Stájerország alkalmas tesztútvonalnak, mert ott vannak hegyvidéki utak, kanyarok, alagutak, hó és eső, vagyis minden feltétel adott az átfogó tesztek elvégzéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nkmedve #8
    "A robotautoknak nincs szukseguk felfestesekre meg tablakra, adatbazisbol latjak mi hol van a poziciojuk alapjan. Innentol ket dolog kell a megbizhato mukodeshez: pontos terkepek amik mindig szinkronban vannak a valosaggal es a mozgo kornyezeti targyak felismeresenek kepessege.

    A terkepek pontositasat ra lehet bizni a robotautokra is"

    Erről nekem kicsit a tyúk és a tojás esete jut eszembe. :) Nem létezik tökéletes térkép, ahogy tökéletes GPS jel sem, innentől ez az ötlet halva született.

    Majd akkor lehet komolyan robotautókról beszélni amikor minden körülmények között (eső, hó, köd, útjavitás), legalább úgy elboldogul mint egy emberi sofőr, és nem 20km/h-val fog közlekedni állandóan. Addig még szépen pofozgassák és tanitgassák őket. Én is azt hiszem hogy ez a jövő, csak nem a közeljövő.
  • kvp #7
    A robotautoknak nincs szukseguk felfestesekre meg tablakra, adatbazisbol latjak mi hol van a poziciojuk alapjan. Innentol ket dolog kell a megbizhato mukodeshez: pontos terkepek amik mindig szinkronban vannak a valosaggal es a mozgo kornyezeti targyak felismeresenek kepessege.

    A terkepek pontositasat ra lehet bizni a robotautokra is, ha valahol naponta 1000 robot elmegy, akkor az a hely naponta 1000x lesz frissitve az adatbazisban. Arrol nem beszelve, hogy az eppen ember vezette autok is frissithetik az adatbazist, mert attol hogy nem maguktol mennek, meg minden szenzor mukodhet rajtuk.

    A mozgo targyak (emberek, autok, kutyak) felismerese pedig viszonylag egyszeru feladat egy jol felszerelt robot szamara. Ha romlanak a latasi viszonyok egyszeruen lassabban megy. Ezt hivjak az idojarasi es utviszonyoknak megfelelo vezetesnek es csak az emberek ignoraljak. Ez alapjan egy Google robotauto jobban lat mint egy tucat ember egyutt. A gond ott van, hogy ha egy robot ugyanugy gyorsabban megy mint amennyit lat, ahogy azt egy ember teszi altalaban. Ez ellen ugy lehet vedekezni, hogy a robotot ovatosabbra programozzuk.

    A Tesla eseten az a gond, hogy barmilyen valodi robothoz kepest csak minimalis szenzormennyiseg van rajta, kb. a tolatoradar es a parkolokamera kepe alapjan vezet. Ez felelotlenseg, de az ujabb autokra mar ok is rakhatnak ujabb szenzorokat, amikkel utolerhetik a Google fele rendszer szintjet.

    Hogy a cikkhez is szoljak, az idealis robotautoban kb. van egy touchscreen amin megadjuk hova menjen. A taviranyitas, meg a jatekvezerlo pedig igazabol csak poenbol kerulhet bele, mint a Teslak esten a telefonos tavvezerles, ami vicces meg volt az egyik James Bond filmben is, de alapvetoen nem szukseges.
  • fonak #6
    Sajna gyanítom, hogy a többi (Google) is max a kaliforniai körülmények között működik (de ők is bevallották, hogy az xy mérföld bizony úgy értelmezendő, hogy párszor be kellett avatkoznia a humán sofőrnek), amelyek gyakorlatilag laboratóriumiak ahhoz képest, amivel már Németországban is szembesülhet a robotpilóta, amivel nem tud mit kezdeni. Pl. sávelhúzás :)
    Az önvezető autóknak szerintem csak elkülönített, bizonyos szabályoknak megfelelő úthálózaton lehet jövője (sőt lehetőleg távolról felügyelve, nem kizárólag autonóm működve), ahol nem kell számítani kiszámíthatatlan emberi sofőrökre, sem kiszámíthatatlan körülményekre (értelmetlen közlekedési táblák, felfestések stb.) Legalábbis, amíg nem lesz valódi AI. Ennek (mármint nem az AI-nak) a prohibitív anyagi akadálya, hogy pl. egyszerre kellene lecserélni a teljes járműparkot.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2016.10.12. 08:59:23
  • fonak #5
    Ezt csak itthagyom:

    http://www.origo.hu/auto/20161011-most-tenyleg-nagy-bajban-a-tesla.html

    A cikkben hivatkozott teszt: http://www.auto-motor-und-sport.de/news/tesla-autopilot-autonomes-fahren-technik-erklaert-verkehrsgefaehrdung-11483473.html
  • Sir Cryalot #4
    Ingyenreklám a téma, amig szóba sem hozzák hogy "standard" , addig a facebook internetlefedése című jelző-orgiákra érdemes asszociálni .
  • paby88 #3
    ember nélkül még lehet baleset? :D akkor a mostaniakat kik csinálják? :D
  • Alexease #2
    Nekem is ez a banatom: amire eljutok odaig hogy legyen autom es vezethessek (most 45, talan 60-70 evesen?!:))))), addig nem lehet, nem lesz, magatol megy, se valtas, se pedal, se semmi:D
    Utoljára szerkesztette: Alexease, 2016.10.11. 14:13:48
  • grebber #1
    Basszus évek óta azzal viccelődők, hogy majd akkor lesz jogsim ha billentyűzettel lehet vezetni...
    Ezek megcsinálják..... :) :)