Berta Sándor

Autonóm limuzin kormány és pedálok nélkül

A Volkswagen bemutatta a legújabb koncepcióját, ilyennek képzeli a jövőt a világ második legnagyobb autógyártója.

Az I.D. VIZZION1-t elektromos meghajtás és automata vezérlés jellemzi. Az utastérben hiába is keresnének a felhasználók kormányt vagy pedálokat, azok ugyanis nincsenek, ez pedig teljesen új vezetési és utazási élményeket kínál. Ez az első alkalom, hogy a német autógyártó egy teljesen önállóan közlekedő gépkocsi terveit mutatta be. Az 5,11 méter hosszú I.D. VIZZION teljesítménye 225 kilowatt, a maximális sebessége pedig 180 kilométer/óra. A 111 kilowattórás lítiumion-akkumulátorok 665 kilométeres maximális hatótávolságot biztosítanak.


Az új modell esetében a vezérlést egy digitális sofőr veszi át, amelyet számos vezetést segítő rendszer egészít ki. A jármű önállóan halad, kanyarodik és navigál a forgalomban, így az utasok szabadon beoszthatják az idejüket és beszéd-, illetve gesztusvezérlés segítségével kommunikálhatnak a fedélzeti rendszerrel. Az utóbbi ráadásul - azáltal, hogy teljesen integrálják a digitális ökorendszerbe - ismeri az egyes személyek kedvenc dolgait, legyen szó zenéről vagy másról.

A társaság célja az, hogy innovatív technológia segítségével a járműveket tisztábbá, biztonságosabbá és a jelenleginél sokkal kényelmesebbé tegye. Ezekkel az értékekkel az autók a jövőben még inkább megerősíthetik a szerepüket a közlekedésben. A gépkocsik használata olyan ügyfélcsoportok számára is lehetővé válik, amelyek tagjai ettől - például a koruk miatt - napjainkban elesnek. Az I.D. VIZZION megmutatja, hogy a Volkswagen milyen irányba akar elindulni a technika és a dizájn, valamint az elektromos modellek területén. A tervezett limuzint egyaránt jellemzik innovatív technológiák, teljesen automatikus vezérlőkoncepció és az elegáns forma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #15
    Ez jó, ebbe még bele se gondoltam!

    Üldözéses jelenet robotautókkal, az lesz a fincsi. Két órán át egymástól tartósan 1 méter távolságra, negyvennel át a városon.
  • NEXUS6 #14
    Az első ülések hátra fordítása jelentősen növelné a biztonságot, amellett, hogy menet közben lehet pofázni, vagy ultizni. Persze van akit zavar a menetiránynak háttal utazás, engem speciel nem zavar. Az annál inkább, hogy szerintem még jó pár évig nem lesz teljesen önvezérlő, 5-ös szintű robotjármű, szal a kormány-mentesség egyelőre max anarchiát jelenthet.
    De ne politizáljunk. :)
  • gothmog #13
    Hát ez aztán kibaszott nagy innováció... azért azt elmagyarázhatná valaki, hogy egy kezelőszervek nélküli autóban miért kell az utasoknak továbbra is ugyanúgy ülniük, mint korábban. Kicsit olyan érzésem van, mint az első autóknál, amik -hogy-hogy nem- pont úgy néztek ki mint a lóvontatta hintók, csak ló nélkül. Ezt sikerült megszülni a nagy VW jövőfejlesztési osztályának? Bravó!
    Utoljára szerkesztette: gothmog, 2018.03.05. 18:20:49
  • NEXUS6 #12
    És akkor milyen filmek lesznek a jövőben a road movie-k helyett, Tesla movie-k?
    XD

    Két teszlás ül egy mobil mellett és egymás faszát szopják, hogy milyen jó kocsi is ez a Tesla. Tele van mondjuk már most is ilyennel a youtube. XD
  • paragic #11
    "Akinek nyűg a vezetés, és inkább a mobilját buzerálná a nemlétező barátai miatt, az menjen busszal!"

    És mi van ha olyan helyre akar menni, ahol nem jár busz? Amerika nagy része pl. ilyen.
  • Macropus Rufus #10
    értem mire gondolsz, de sztem te most a ló másik oldalán vagy már. ;)
    Számomra az nem vezetési élmény, hogy 200-al hasítok a pályán. Én inkább csak autókázni szoktam. Felugrok ide a Pilisbe, oszt jól autókázok. Kanyargós utak, fasza táj, kell ennél több? Most is ezt csinálom amikor "csak" egy Clio-m van 75 pacival és ezt csináltam akkor is amikor egy 200 lovas 1.3-as turbós rx7 volt a seggem alatt. Annyi volt a különbség, hogy a kanyarokból jobban kistartolt a mazda.Jó volt na. :)
    De ez nem esztelen száguldás. Annak - számomra - nincs értelme. Persze nem mondom, hogy nem volt, mert azért a mazdát le kellett csekkolni :) hát tudott. De ennyi. Én jobban szeretek cruise-olni, mint száguldani. ;)
  • duke #9
    "hát vezetési élményt biztosan nem fog kínálni.... "


    Kapcsolodva egy korabbi hir forumahoz, itt van a hiba az emberrel, amiert nem kepesek normalisan vezetni. A vezetesi elmeny miatt, ami a polkorrekt megnezvezese, a kozveszelyes elmebetegnek, aki pusztan csak szorakozasbol baszakodik az utakon, es veszelyezteti masok eletet, a SEMMIERT. Betiltanam meg a szo hasznalatat is, es buntetnem ha valaki nyilvanosan hasznalni meri. Es triplan buntetnem, aki a vezetesi elmeny miatt okoz "balesetet".
    Az ilyen M. Richard feleket pedig, aki ugye bedrogozva 2 embert megolt, 5-t
    megsebesitett, a vezetesi elmeny miatt, ezeket nyilvanosan vegeztetnem ki.
  • kgpro #8
    "Majd ha végre lesz pénzed, meg időd rendes kocsira, akkor valszeg talán te sem fogod leszarni a vezetési élményt."
    Márpedig ez így igaz! Egyetértek, kiegészítve még ezekkel.:
    Akinek nyűg a vezetés, és inkább a mobilját buzerálná a nemlétező barátai miatt, az menjen busszal!
    Az - számára - tényleg önvezető autó. Ezt akarta, nem?
    És van egy másik vetülete is a dolognak, mégpedig az algoritmus.
    Ha majd egy algoritmus öli meg a gyermekünket, akkor majd el lehet gondolkodni azon, hogy kell-e ez nekünk.
    Lehet azt mondani, hogy ez majd fejlődik, de nem lesz soha tökéletes, mert műszaki eszköz, és mint Murphy mondta, ami elromolhat, az el is romlik. Felelős viszont nem lesz, mert a vörös hajú, szeplős, hűtőszekrényszínű kis okoskát nem lehet megbüntetni, mert ő csak egy sort írt el a progiban.
    Ehhez még jönnek majd a vírusok is, és akkor aztán lesz majd nemulass, amikor egy hacker átveszi az irányítást a hálózatba kötött autók felett.
    Szép új világ...
    ...nem ismeri ki magát a városon, mert még csak GPS-szel közlekedett,
    ...térképet még nem látott,
    ...a kapucnival a lehajtott fején nézi a telefont, és nem érti miért blokkolnak a sofőrös autók mellette
    ...meglepő lesz számára, hogy a Föld gömbölyű, de nem fogja elhinni, mert a GPS síkban mutatja,
    ...nem látta még élőben a barátai többségét, mert csak a faszbukkon jelölte be,
    ...csak a gyermekeinket sajnálom...
    Utoljára szerkesztette: kgpro, 2018.03.02. 05:48:03
  • kgpro #7
    "Akkor ez egy érdekes helyzet: legyenek önvezető autók, mert az ember pocsék sofőr, de ha az ember kedve úgy tartja, akkor beleszólhasson a vezetésbe. :) akkor kb. ott vagyunk ahol a part szakad"
    Abszolút igazad van, sőt! Milyen feszültséggel, és odafigyeléssel jár az, hogy mikor hibázik az önvezető autó???!!! Nem csak a forgalmat kell figyelned, hanem azt is, hogy az a faszjankó, aki a programot írta, mikor hibázik a forgalomhoz képest! Ez megosztott figyelem, ami rosszabb, mintha a sofőr vezetne. Ha meg nem figyeli a forgalmat a "sofőr", hanem ül, mint a trolibuszon, és maszturbál a faszbukkon, akkor meg minek beleszólni, úgysem tudja értékelni a helyzetet.
  • NEXUS6 #6
    Majd ha végre lesz pénzed, meg időd rendes kocsira, akkor valszeg talán te sem fogod leszarni a vezetési élményt.
    ;)