Gyurkity Péter

Az évtized közepére mindent visz a tábla - SSD páros

A friss elemzésekben a hagyományos asztali és mobil PC-k, valamint a megszokott merevlemezek leváltását jósolják a szakemberek, ez azonban nem történik meg egyik napról a másikra. Még legalább 3-4 év van hátra az átbillenésig, vagyis ezek a még mindig újnak számító megoldások 2016 és 2017 folyamán veszik majd át a vezetést a piacon. A nagy kérdés a szegmensen belül természetesen az, hogy ki és milyen mértékben tudja majd kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Az elmúlt években sikereket arató új nagyokkal kapcsolatban pozitív, a régi óriásokkal szemben azonban inkább negatív véleményeket olvashatunk - itt a Microsoft kudarcát jósolják, míg a Sony meglepő húzással igyekszik majd lépést tartani.

A napokban a DisplaySearch tette közzé módosított előrejelzését, amelyben a korábbihoz képest még nagyobb szeletet jósolnak a tábla PC-k számára. Ezen fejlesztések előretörésének lendületét jól mutatja, hogy alig néhány hónap alatt kellett még feljebb srófolni a várható piaci arányt, amíg ugyanis az eredeti változatban 2017-re 47 százalékot adtak a tábláknak, most már 51,4 százalékra módosították azt. Ez azt jelentené, hogy öt év múlva már mintegy 809 millió mobil számítógép találhat gazdára, ezek több mint fele valamilyen új tábla lesz, a vásárlók pedig különösen a fejlett, érett piacokon (Észak-Amerika, Nyugat-Európa, valamint Japán) döntenek majd egyre nagyobb számban az új kütyük mellett.


Az átbillenés várhatóan 2016-ban következik be, ekkor adnak majd el első alkalommal több táblát, mint hagyományos noteszgépet. Bár ez utóbbiak száma is növekedni fog, mégpedig az idei 208 millióról egészen 393 millióra, a táblákból 121 millió helyett már 416 millió talál majd gazdára éves szinten. A vásárlók számára több fontos előny is mutatkozik: gyors boot, hosszabb üzemidő, valamint jobb hordozhatóság, ezek mellé pedig felsorakozik az egyre javuló teljesítmény, a többmagos processzor, stabilabb és megbízhatóbb operációs rendszerek, a bővülő appkínálat, illetve a nagyobb felbontású kijelzők. Ezzel egy időben persze a noteszgépek is egyre vékonyabbá válnak (lásd az Intel kísérletét az ultrabook kategória meghonosítására, illetve az egyéb gyártók exkluzív megoldásait), ez azonban nem lesz elegendő a táblák megállítására, a vezető szerep megőrzésére.

Egyes vélemények szerint a jelenleg alkalmazott két fő kategória (7 hüvelykes és 10 hüvelykes méret) közül a kisebbik győz majd, amit elsősorban az alacsonyabb költségekkel, és az ebből következően kedvezőbb árral magyaráznak. A 100 és 200 dollár közötti készülékek széles tömegeket hódíthatnak meg, erre már vannak komoly jelek (a Kindle Fire és társai elég jól szerepelnek a piacon), a WiFi univerzálissá válásával pedig a folyamatos online jelenlét sem jelent majd gondot. Az alacsonyabb ár egyben az óvatosságot is mérsékli, a felhasználók még gyakrabban, eddig nem igazán népszerű helyeken és helyzetekben is a táblához nyúlhatnak, vagyis a hordozhatóság és mobilitás még inkább teret nyer majd.

Ami az SSD további előretörését illeti, itt szintén 3-5 éves periódust jósolnak az elemzők, tehát az évtized közepére itt is megtörténhet a váltás az átlagfelhasználó számára. A tavalyi földrengés és árvíz alaposan megdobta a hagyományos merevlemezek árát, nyilván elsősorban a kínálat visszaesése miatt, ez pedig kedvezően hatott az új alternatíva elfogadottságára nézve. Bár a különbség még mindig hatalmas (a merevlemezeknél gigabyte-onként 9 cent, az SSD-k esetében pedig 80 cent az átlagos kiadás), ez egyre szűkülni fog, ahogy befutnak az újabb és újabb generációk, tovább növekszik az SSD-k kapacitása (a HDD esetében ez stagnál, sőt akár csökkenhet is, legalábbis a leggyakrabban keresett példányok esetében), az új technológia pedig az okostelefonok, táblák és ultravékony laptopok előrenyomulásával mindvégig kedvező táptalajra támaszkodhat majd.


Visszatérve a táblákhoz, itt az Amazon lehet az egyik nagy nyertese a folyamatnak, hiszen a Kindle Fire megadta a kezdőlökést, a második generáció pedig újabb sikereket arathat. Egyes hírek szerint nem is egy, hanem rögtön több új példány futhat be, akár még a hónap vége felé. Egy elemző arról írt a napokban, hogy két változat augusztusban jelenik meg, egyikük 1024 x 600 pixel felbontással és kamera nélkül, míg a másik 1280 x 800 pixel felbontással és kamerával. A harmadik, szintén 7 hüvelykes példány, szeptembertől futhat be, 4G-eléréssel kibővítve, de készül egy negyedik, immár 8,9 hüvelykes tábla is, amely az év vége felé jelenne meg. Amint arról mi is írtunk, egyes pletykák szerint a cég saját okostelefonnal is készül, és bár ez az eredeti táblához hasonlóan szintén veszteséget termelhet, a kapcsolódó szoftverek és szolgáltatások révén mégis nagy előnyhöz juttathatná az Amazont.

A Microsoft esélyeivel kapcsolatban már korántsem ilyen optimisták a területtel foglalkozó szakértők. Bár a szoftvercég saját táblája többnyire kedvező fogadtatásra talált, időközben pedig kiderült, hogy a meglévő Windows XP, Vista, valamint Windows 7 verziókat meglehetősen kedvező áron, 40 dollárért frissíthetjük majd a Windows 8 megfelelő változatára (már amennyiben a letöltéshez ragaszkodunk), az új operációs rendszer mégis kétségeket vet fel a sikeres bemutatkozással kapcsolatban. Könnyen lehet, hogy itt pusztán az idők változásáról van szó, az emberek többségének fantáziáját már nem lehet annyira megragadni egy új asztali operációs rendszerrel, mint mondjuk 5-8 évvel ezelőtt (bár azért az érdeklődés még mindig óriási a korai előzetesek iránt), az is lehet, hogy a hibrid, a táblák felé nyitó megoldással a Microsoft rossz lóra tesz.

A megszokott Win32 API helyett az új WinRT ráerőszakolása a fejlesztőkre és felhasználókra, az egyéb platformokon is ugyanúgy elérhető HTML 5 előtérbe helyezése, valamint a felhasználói szokások és preferenciák megváltozása, az új alternatívák gyors terjedése oda vezethet, hogy nemcsak az otthonokban, de a munkahelyeken is egyre több ilyen, rivális platformra támaszkodó hordozható kütyü jelenik meg és váltja fel a jó öreg asztali masinákat. Bár azt nem vehetjük biztosra, hogy a megszokott hardvert és szoftvert a többség könnyedén kukázza majd, a jelek szerint a Microsoft is érzi, hogy új szelek fújnak (lásd például az ingyenes Office ajánlatát a Windows RT táblákon). Könnyen előfordulhat, hogy a meglévő asztali és mobil PC-k fokozatos kifutásával, alig néhány év leforgása alatt szinte mindenhol ezek az új alternatívák foglalják el az általuk betöltött pozíciót, és amennyiben a szoftvercég nem tudja megőrizni megszokott kiemelt helyzetét (márpedig a Windows 7 és a táblák házassága egyáltalán nem volt sikeres), hiába futnak majd a pénzük után.

Valószínűleg az idők szavára hallgat a Sony is, amely egy, a szövetségi kommunikációs bizottsághoz eljuttatott beadványban egy új készüléktípus megjelenítését valószínűsíti. A CECH-4001x modell megjelenése egyesek szerint egy ultravékony PlayStation 3 felbukkanását eredményezi majd, amelyet többek között az észak-amerikai régióba szánnak, egyelőre ismeretlen belsővel. Állítólag a németországi Gamescom alatt jelentik majd be hivatalosan az új jövevényt, és bár a Sony nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, mások arra hívják fel a figyelmet, hogy minden bizonnyal a PS4 megjelenését előzné meg az új ultravékony változat, tekintettel arra, hogy a PS3 debütálását is a PS2 hasonló verziója előzte meg még 2004-ben. A kisebb példány mindenesetre nagyobb kényelmet biztosítana a felhasználóknak, és egyben csökkentené a költségeket, lejjebb szorítva ezzel az árakat. A recept ismerősnek tűnhet, más kérdés, hogy miként alakul majd a konzolok sorsa a táblák mindent elsöprőnek jósolt előrenyomulásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hitman08 #152
    Sokan téves következtetéseket vonnak le, itt nem arról van szó, hogy a normál PC avagy a tablet a jobb, ostobaság összehasonlítani a kettőt. A tabletek terjedéséről, hasznosságáról, létjogosultságáról szól a fáma. Nekem is van egy ipad-em, külföldön dolgozom, a kapcsolattartásra, különböző tartalmak fogyasztására elképzelni se tudnék jobbat, itthon meg nyilván PC-t használok mindennapjaim során, bár előfordul, hogy jól jön a tablet néhány helyzetben otthon is. Szóval nem hinném, hogy egyik gép kiváltaná a másikat, sőt, szerintem aki rendelkezik tablettel, mellette desktop pc-t is birtokol. Egyszerűen arról van szó, hogy az egyre fokozódó online jelenlét, a hírekről, tartalmakról való azonnali értesülés, azok fogyasztása, a pillanatnyi szórakozásra való igény olyan szintre emelkedett, mely az okostelefonok, laptopok, notebook-ok, asztali pc-k forgatagában megkövetel egy a fentiekre szakosodott, köztes platformot, mely szinte kizárólag az említett jelenségek előrehaladott állapotának gyermeke, úgymond egy "közösségi számítógép", s lám, szórakozásra is tökéletes. Szóval meg lehet nyugodni, a tablet él, és biza élni is fog, bármilyen nehéz is megemészteni, egy valóban jól használható gépezetről van szó, s hogy ki mire is használja, használja-e egyáltalán, legyen egyéni probléma. Nem kötelező megvenni, aki pedig mégis azon gondolkodik, hogy beszerez egyet, előtte nem árt alaposan infromálódnia, átgondolnia a beruházást, hisz a tablet az a számítógép kategória, mely könnyen megtévesztheti a kedves vásárlót, ha nincs teljesen tisztában azzal, hogy pontosan miféle igényeit szeretné majd kielégíteni a választott platformmal. Hisz egy újabb kütyünek, mely pár hét után a fiók aljába n találja magát, valóban kevés értelmét látom, viszont hangsúlyozom, a tablet pc valódi célközönségének igazi segítőtársként képes funkcionálni a mindennapok során. Mindez persze szeméyles véleményem, tapasztalataim alapján. És nem, nem vagyok elborult Apple hívő :)
  • Magiszter #151
    Szia. Csak reagálok egy kicsit, mert írtál számomra fura dolgokat.

    1-0: Desktop-on nem az integrált speaker-en hallgatod a zenét, hanem rákötsz minimum egy 2.0-ás hangrendszert. Tablet-en is ott a jack, rákötöd a fülest, vagy a hangszórót és a falról lejön a vakolat olyan hangja lesz. Én még nem láttam embert mobilon speaker-en zenét hallgatni (csak az etnikumbelieket, akik nem tudtak headset-et lopni a teló mellé). Mindenkinek ott lóg a füléből a drót.

    2-0: Android alatt van flash. Ne az almából indulj ki mert az egy túlhájpolt vacak. Egy 50-60 ezres androidos tablettel már nincs az a flash, vagy java ami megfektetné a gépet. Még flash játékokat is viszi a böngészőben.

    3-1: Ez kb olyan mintha porséval akarnál trágyát szállítani. Nem tartalom készítésre van kitalálva, de még így is képes rá a maga korlátai között. Aki tartalmat akar előállítani: programok, filmek, zenék, 3d, tervrajzok...stb. Annak minimum laptop, de inkább desktop kell. A TV-t se szidod hogy nem tudsz rajta CAD-ban tervezni... nem arra van.

    4-1: ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.

    []"Nincs olyan hogy átlagjúzer.. te is átlag vagy még én is... csak éppen mások az igényeink."[]

    Tévedés, mert így a 80-éves nagyanyámat is átlag júzernek lehetne tekinteni, aki még a Noka 3310-es menüben is elveszik, vagy a féltesómat, akinek van Xbox-a, PSP-je, meg egy bivaly asztali gépe. Mellesleg Photosoppol és olyanokat készít benne, hogy leteszem a hajam. Nemrég elkezdett házakat tervezni CAD-ben mert építészmérnökire akar járni. Vagy akkor vegyük a nagybáttyámat, aki hazamegy, leül a net elé, megnézi a leveleit, posztol Face-re, majd betol egy filmet és a végére elalszik.
    Ezek szerint mind a hármat átlagjúzerek? Nem! Az átlag júzer tartalmat fogyaszt az ideje 90%-ában. Nem érdekli a tervezés, nem érdekli a programozás, csak az hogy kit miért Lájkoljon, milyen filmet nézzen meg, milyen híreket olvasson el. Ha játszani támad kedve, ott vannak az Appok. Ha ezt kevesli, akkor vagy vesz egy erőseb tabletet, vagy kiugorva az átlagjúzer szerepéből vesz egy konzolt/pc-t.

    Hangsúlyozom: Tartalom fogyasztó, nem előállító!

    Mint írtam lentebb... sokkal... tabletet is kikötsz HDMI-n a 117cm-es TV-dre és ott az 5.1, a HD, meg a b@szottnagy képernyő.

    Multitaszk is van, és nem meríti sokkal jobban a készüléket mint hinnéd. Egy normális gép böngészés közbeni zenehallgatással, kb 5-6%-al merül gyorsabban.

    "tudok egyedül filmet nézni" / "két három ember is kényelmesen nézhet"
    Mondjam azt hogy ez már ízlés dolga? Jó néha haverokkal filmezni, csak akkor általában a film 60%-át nem értem, mert közbe szólogatunk, poénkodunk, ökörködünk. Egyedül pedig döntsd el: 2-3 méterre (optimálisnak tartott ugyebár) ülsz egy 47"-os TV előtt, vagy 30 centiről nézel egy 10"-os képernyőt. A "méretélmény" kb ugyanolyan. Tapasztalat.

    "bár nem vagyok átlag júzer"
    Tehát nem vagy célcsoport az igényeid miatt. Ennyi erővel átmehetnél egy tamponokat kitárgyaló fórumon és beírhatnád hogy bár nekem nincs "nunim" de... és magyarázod nekik hogy miért nem jó a Tampax Ultra, vagy miért kényelmesebb az Always Invisible....stb.

    Elmondtad a véleményed, ezzel nincs gond. Csak nem értem hogy miért... ha egyszer nem téged céloztak meg: " Néha elmodellezgetek, renderelgetek. "... aha... tabletes fórumba ilyet írni...

    Nem védeni akarom a tabletet, csak legyünk már tisztában azzal hogy mire és kiknek szánják és ne várjuk el tőle hogy 1.) Olyan erős legyen mint egy Alienware-es csúcsgép 2.) legyen legalább 30"-os 3.) legyen 5.1-es hangrendszere 3.) az akksija bírja 100%-ra járatva legalább 1 hétig 4.) minimum Win7 Ulti fusson rajta 5.) de persze hordozható maradjon és beférjen a táskámba... tessék észhez térni!
  • Szefmester #150
    Most komolyan... egy kapacitív vagy rezisztív réteggel ellátott 24"-os (24!!!!) monitort hasonlítasz össze egy 7"-os telefonálásra alkalmatlan okostelefon utánzattal? Tudtam hogy vannak ostoba emberek, de azért nehogy azt hidd már hogy attól hogy veszel egy érintőképernyős monitort és megdöntöd mint egy rajztáblát akkor te már tablettel dolgozol.

    Bocs.. elírtam.. dolgozni nem tudsz vele csak tartalomfogyasztani... de jóóó... tudok egyedül filmet nézni.. mert hát filmet nézni egyedül az igazi... Akkor már inkább a sarokba helyezett desktop és a 24 colos monitora amit két három ember is kényelmesen nézhet, megfelelő hangrendszerrel megtámogatva pedig még a szomszéd is felfigyel a robbanásokra! ;)

    Szóval desktop vs tablet 1-0

    Halgass zenét... ma úgyis minden lejátszik mp3 fájlokat ha van az eszközben elektronika meg hangszóró.. jah hogy hangosan csak mosógépzúgásnak tűnik? Valakik már effektíve azt is zenének merik titulálni.. A tabletek hangszórói ritka karcsúak komolyabb hangerő kisajtolására (komolyabb = egy kis szobában háttérzene produkálásra), ha meg már fülest használsz akkor megint csak elszeparálod magad a külvilágtól, amit egy ötezer forintos mp3as lejátszóval vagy egy mobillal is könnyen megtehetsz... desktopon pedig a mozizáshoz is használt hangszórók/hangfalak pedig be tudnak ugatni egy lakást is házibuli gyanánt..

    desktop vs tablet 2:0

    Netezni elég hatékonyan lehet tableten, de csak akkor az igazi, és ugyanaz mint desken ha az adott tablet támogat minden webes formátumot, a javatól a flashen át a html5-ig. Ha nincs flash akkor csak reménykedhetsz bizonyos oldalaknál hogy a készítő gondolt rá hogy almások is nézni/használni akarnák, vagy olyan emberek akiknél a proci erősen le van korlátozva, és nem adhatsz nekik mindenféle animációt büntetlenül. Szóval alap netezésre jó, ott még a sebessége is bőven megfelelő, csak ne tévedj le az autópályáróla vidéki utakra mert oda már terepjáró szükségeltetik sok sok erőtartalékkal.

    desktop vs tablet 3:1

    Tartalom készítés tableten? Olyan nincs... hacsak a gyér minőségű skiccek, vagy kézzel írt versikék nem számítanak annak... Na jó, még a fotózás és némi videófelvétel is ott van. Ebben a kettőben megveri a desket a "kis" mobil eszköz. De ha zenét akarsz mixelni, vagy létrehozni, vagy csak simán rögzíteni azt, ahhoz már kell egy desktop ereje, és kezelhetősége. Videószerkesztés? Desktop. Modellezés/programozás/bármilyen fejlesztés/munka desktop, de ott is érdemes már nem a gamer konfigot nézni hanem sok sok ram, és spéci renderekhez való vga(k). Majdnem döntetlen, de sajnos az a kevés amit a tableten létrehozhatsz édes kevés.. plána ha van egy rendes kamerád otthon!

    desktop vs tablet 4:1

    Mobilitás? Itt "sajnos" a tablet keresztbe lenyeli a desktopokat. De azért mint fentebb leírtam meg is van az ára rendesen.

    desktop vs tablet 4:2

    Nálam ez az eredmény, bár nem vagyok átlag júzer, mert pl nincs fészbúkom, de netezek, és ha netezek akkor flash tartalmat is használok dögivel, ha nem netezek akkor játszok, vagy zenét hallgatok, netán filmezek. Feliratos filmeknél meg nem vakulok meg a kis betűk miatt. Ha meg netezek akkor mehet a zene egyszerre, anélkül hogy figyelnem kellene a töltöttség rohamosabb csökkenésére. Néha elmodellezgetek, renderelgetek. Tesóm nem csinál ilyesmiket.. filmet csak dvd-n néz, néha netezik, meg játszik. De amivel játszik oda a tablet kevés, konzolon meg nem jelent meg soha és nem is fog. :) Faterom abszolút átlagjúzer... soha nem kapcsolná be a tabletet vagy a desktopot ha nem tudna rajta keresztrejtvényt fejteni... még a desktopot sem kapcsolta be soha, ki is csak egysezr amikor vihar tört ki én meg aggódtam a gépért és felhívtam hogy kapcsolja ki.. el kellett magyaráznom lépésről lépésre... Szóval átlagjúzer mi?

    Nincs olyan hogy átlagjúzer.. te is átlag vagy még én is... csak éppen mások az igényeink.
  • Papichulo #149
    "világ szegényebb része -imho mi is- soha nem fogja úgy kezelni tömegcikk-ként mint mondjuk Tajvan, Japán, Kína"

    Kina, mint a vilag nem szegeny resze? Biztos atgondoltad ezt? Ahhoz kepest MO Svajcnak szamit!
  • Magiszter #148
    Hát nézd. Akkor te nem vagy átlag. Az átlag az egy átlag. Egy intervallum amiben vannak értékek A és F között. Akkor így fogalmazok mert ezek szerint nem voltam érthető:
    A többség mit csinál mikor munkában megfáradva hazamegy?
    - Filmet néz
    - Netezik
    - Képeket nézeget
    - Megír 1-2 levelet

    Ha ez lefedi a tevékenységeit 80-90%-ban akkor az illető átlag user.
    Lehet hogy hetente egyszer leül NFS-eszni Fifa-zni, vagy Skyrim-ezni, de azt az összes idő elhanyagolható százalékában teszi. Az sem mérvadó ha valaki videót vág, 3d-ben szerkeszt, vagy CAD-ozik.

    A fenti kritériumokat tökéletesen képes kielégíteni egy laptop is (mert ugye ezek a kritériumok felfele kompatibilisek), egy asztali PC is. Mégis vannak még olyan kényelmi szolgáltatásai amit felfele haladva elveszítünk. Ilyen a:
    - Könnyű súly, egy kézzel elbírod, nem húzza le a táskát.
    - Hosszú akkumulátor élettartam (10-12 óra folyamatos filmnézés)
    - Helytakarékosság (szinte bárhol elfér)

    Az én példámhoz visszatérve, mikor nálam volt a Tablet sokkal kevesebbet voltam a lakásban. Inkább a kertben neteztem, néztem filmet, skype-oltam élvezve a jó időt. Ezt most laptoppal max 4-5 órán át tudom tenni, nem pedig reggel 8-tól este 11-ig. Ráadásul, az nagy és kényelmetlen, meleg és figyelni kell a szellőzésére is.

    Most vegyük sorba:
    - Filmet nézni egy 10"-os közeli gépen már lehet. Mondjuk az ágyon fekve a hasad magasságában tartod. Kb akkorának érzed a kijelzőt mint egy 107cm TV-t 2-3 méter távolságból. Az IPS panel is egyre elterjedtebb.
    - Netezni alkalmas. Van Wifi és 3G szinte már mindben. Ha a felbontásai 1024x768 és nagyobb, akkor tökéletesen hozza be az oldalakat is. Tudsz Facebook-ra kommentelni, fórumokra írni, híreket olvasni...stb. Ezt csinálja egy átlag user, nem?
    - Képeket is gyönyörűen lehet vele böngészni, kényelmesen. Ha elviszed rokonságba, még a 80-éves nagymami is képes egy ujjal végiglapozni az unokákról készült legújabb képeket/videókat, fél kezében tartva.
    - Levelezésre is használhatod. Eleve van natív levelező alkalmazás ami kimondottan egy egyszerű használatra tervezték. Ha a kijelző támogat 5-10 ujjat akkor csak kicsivel lassabb a gépírás mint normál billentyűzeten.

    Azt már meg se említem hogy normális gyártók normális készülékén van USB OTG, amivel egeret és billentyűzetet is rá tudsz dugni. Kb 1200 forint egy tablet "stand" amibe beállítod és máris mint egy kis monitor áll az asztalon. Bill+egér-el meg lényegében teljes értékű PC-vé változhat, amivel word-öt és Excel-t is tudsz szerkeszteni ha nagyon rád tör a munkakedv.

    A HDMI kimenet is lassan alaptartozék lesz, így aki siránkozik hogy ő 50"-on akar nézni 2160p-ben az is megteheti.

    Most nem rá akarlak beszélni, csupán azt írom le amit tapasztaltam. Egy tablet egy átlag (lásd fent) felhasználónak bőven elég. Nem kell 4 magos CPU, meg 2Gb-os VGA, meg 8GB ram, ahhoz hogy a fenti igényeket kielégítsd. Már pedig maradéktalanul képes rá, kevesebb fogyasztással és nagyobb mozgásszabadsággal.

    Egyetlen hátrányt tudnék felhozni a tabletek mellett: A tükörfényes kijelző. Ha lenne matt kijelzős változata a legtöbb gyártónak, akkor tuti vétel lenne.

    Éppen ezért látok nagy fantáziát az MS Surface-ben, mert a már megszokott Winows környezet (némi Metro-val) köszön vissza egy tablet minden előnyével. Egyszerűbb lesz a váltás a mostani laptoposoknak/asztali gépeseknek.
  • mad mind #147
    Ha szar géped van, az enyém csendes és nem okoz nyakfájást.
  • Zsoltika 007 #146
    Amúgy feltűnt neked hogy Versen kívül senki se erőltette a tartalom előállítást? Te meg csak ezen lovagolsz hogy erre nem jó.
  • Zsoltika 007 #145
    Ez a világ minden területén így van. De erról ne a gyártók tegyenek már...
  • Gyuszopapa #144
    A nagyja nép nem azért veszi ezeket mert annyira szükségük van rá hanem nem akar lemaradni a pénzes barátaitól.Mert ugyebár mekkora égés lenne ha a többiek használnák előtte ő meg nem.
  • sanyicks #143
    másik topikba írta azt is hogy neki van ilyenje, és azzal mindenezik (mert ugye ő mindent csinál gépen ha nem tudnád :D)
    Úgy néz ki olyan wacom tabletje van amiről maga a cég sem tud még :D