Alex

Magyar warezkirály után nyomoz az NNI

Bűnszervezet keretében árusíthatott illegális szoftvereket és audiovizuális anyagokat az interneten több gyanúsított is, akik ellen még 2009-ben indult eljárás, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztálya üzletszerűen, bűnszervezetben különösen nagy illetve különösen jelentős hátrányt okozva elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat K. Balázs és társai ellen. Az internetes fórumokon csak warezkirályként emlegetett férfi egyes hírek szerint külföldre menekült, és ott életét vesztette. A hatóság tavaly április 14-én öt szerverteremben házkutatást hajtott végre, ahol 43 működő illegális szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogot sértő illegális adattartalommal bíró szervert foglaltak le, összesen körülbelül 230 terabyte nagyságrendben.

A közlemény szerint az eljárás során eddig beszerzett adatok alapján K. Balázs és az általa irányított bűnszervezet tagjai megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy legális szerverhoszting szolgáltatás mögé bújva leplezték több száz úgynevezett smswarez, smsweb és torrent weboldal működtetését, melyek fizetős emelt díjas SMS-ek ellenében szerzői jogi védelem alatt álló audiovizuális tartalmak, valamint szoftverek illegális letöltését tették lehetővé. A weboldalakat spam (kéretlen levél) formájában hirdették az interneten, ezzel biztosítva, hogy a jogvédett tartalmak minél szélesebb körben váljanak hozzáférhetővé és a felhasználók SMS-díjainak befizetésével minél nagyobb illegális jövedelemre tegyenek szert.

A jelenleg 21 gyanúsított ellen folyó nyomozás során megállapíthatóvá vált hogy a terheltek közül többen bűnszervezet keretében követték el a bűncselekményeket. A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet éveken keresztül folyamatosan, haszonszerzés végett több ezer magánszemély és gazdasági társaság szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát sértette meg, a jogtulajdonosoknak - a nyomozás eddigi adatai szerint minimálisan - 2,16 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva. A teljes vagyoni kár megállapítása folyamatban van. A bűncselekmények elkövetésével bizonyíthatóan legkevesebb 741 millió forint illegális bevételre tettek szert.

A fentiekben leírtakból származó vagyon biztosítására, lefoglalására intézkedéseket foganatosítottak: 43 000 euró, 54 millió forint, 2 autó, valamint körülbelül 180 milió forint értékű számítástechnikai eszköz (szerverek, laptopok stb.), továbbá 10 pénzintézeti számla zár alá vétele történt meg. Egyes gyanúsítottak vonatkozásában további bűncselekményekre, így tiltott pornográf felvétellel visszaélésre, csalásra, tiltott szerencsejáték szervezésre, kényszerítésre, közokirat-hamisításra, utaló adatok is felmerültek.

Az NNI jelenleg huszonegy gyanúsított ellen folytat eljárást, közülük öt személy jelenleg is előzetes letartóztatásban van. K. Balázs külföldön bekövetkezett halálának részleteit tisztázandó nemzetközi bűnügyi jogsegély van folyamatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike #47
    azért ilyen szinten mosdatni egy télleg geci bűnözőt
  • Komolytalan #46
    Hát végülis konkurencia, ja. Kb ahogy a bankár, meg a cigó az utcasarkon pillangó késsel. Mindkettő elveszi a pénzedet, tehát végül is egyik a másiknak konkurenciája. Dögöljön is meg minden bankár.
    Az SMSWeb teljesen legális tevékenység. Ha illegális tartalom kerül fel, és a jogtulajdonos, rendőrség, akárki kéri, akkor leszedik. A warez ftp meg illegális. A torrent háááát, végül is a törvények szerint az is, és lássuk be gigabites seed szerverek nélkül annyira lassú megbízhatatlan fos volna, hogy a törvényeknek itt is igazuk van.
    A fazon alapvetően legális tevékenységet folytatott (hostolást, nem tartalom szolgáltatást), erről mindenki tudott, és senkit se zavart. Aztán 1x csak jött fordult a széljárás (akkoriban volt pl az UD Zrt ügye, ha valaki emlékszik még), és ő lett a warezkirály, meg népellenség. Ugyanígy előfordulhatna veled is, velem is, hogy jön 1x valami régi osztálytárs, megkérdi szakértenék-e az NBHnak sok pénzért. Persze, miért ne. Utána meg 2 év múlva lelőnének mint egy kutyát, meg kiderülne hogy animal-necro-gyerekpornót forgattam.
  • bakagaijin #45
    Hmm, mi adja ennek a cikknek az aktualitását, mi az ami újat mondanak? Ez kb. egy éve volt, akkor volt pár találgatás hogy mégis ki és miért és addig miért nem... Volt egy skype-riport vele a Bombagyár Rádióban, aztán "megöngyilkolták" az ex rendőrségi szakértőt. De minderről ez a cikk abszolút semmi újat nem mond. Szóval, mi az oka, apropója ennek a cikknek?
  • Mike #44
    nem ez a lényeg
    hanem az, hogy a tag szakértett a rendőrségnek, nem kevés pénzért, közben meg egy bűnöző volt ő is, és csak arra használta a befolyását, hogy a konkurenciát kiszorítsa
    tisztára mint egy maffia
    ha egy ilyen görény megdöglik, megérdemelte
  • Mike #43
    remélem mész sittre te is
  • willard #42
    741 millió bevétel... Nem kispálya. Úgy kell nekik. Warezt csak ingyen!
  • farxis #41
    sajnálom a srácot mert ismertem és jófelyvolt és tölle tuttam letölteni mindenfélét, csak küldenem kelet az iphonomrol egyy sms, és nagyon gyorsan letöltödött mer imacem van !!!!!!!444 rohat nni kurvaanyátokat!!!
  • Amergin #40
  • Komolytalan #39
    Amit írnak csillárd ft összeget, az az "elmaradt haszon" című hazugság. Vagyis Vér István 12 éves nem vette meg a fényképboltot 300ezerért, hanem küldött 1 SMS-t a szülinapjára kapott mobiltelefonról, és úgy töltötte le. Ezzel Vér István 300ezer Ft-al károsította meg az echte ungarishe Adobe-t.
    Rajtad kívül mindenki - igen, az APEH, kormány, rendőrség is - tisztában van azzal, hogy ha Vér István nem tudná SMS-ért letölteni a fotóboltot, akkor maradna a pain(t)nél, nem pedig megvenné 300eFt-ért, mert ennyi pénzt még az apja se látott egybe, nemhogy ő. Így viszont küld egy 1000Ft-os SMS-t, amiből 200Ft rögtön ÁFA, 400Ft rögtön megy a multinak (a maszop kormány szempontjából ez még jobb is mintha adó lenne, mert nem kell szórakozni előnytelen szerződésekkel, hogy a közpénzt a multik zsebébe pumpálják), 400Ft meg megy az SMSweb szolgáltatás üzemeltetőjének. Akinek egyrészt vannak költségei, a maradékból meg fizet adót, stb.
    Éppen ezért, mivel mindenki tudta, hogy az SMSWeben nem Vér István 1000 év múlva milliókat érő, de jelenleg enyhén értéktelen kézi rajzaiért fognak fizetni, hanem tört fotóboltért, filmekért, zenékért, stb, sem a rendőrség, sem az NBH, se senki nem csesztette az SMSweb üzemeltetőket. A fizetős ftp más, ott nem megy keresztül a telefontársaságon a lé, hanem magán számlára kerül, vagyis abból az állam semmit se lát. Azt üldözik is keményen. De az SMSweb az hallgatólagosan elfogadott tevékenység, magyar cégnek kárt nem okoz, a külföldi meg le van tojva.
  • uniu #38
    elméletileg. Megnéztek mennyi progi van fent, mekkora értékben és megszorozták, hogy kb hányan tölthették le. A végeredményt természetesen kikiáltották a nettó kárnak. Eszébe sem jut senkinek, hogy a sok sz@rt nem vette volna meg senki, sőt ilyen ingyenes letöltések utánis legtöbbször a RecyleBin-be landol a cucc...