Napi Online

Nagypályás hazai internetes kalózbandát fogtak

Internetes kalózbandát leplezett le a rendőrség, amely honlapokon keresztül pénzért tett letölthetővé filmeket, zenét, játékprogramokat, üzleti szoftvereket - jelentették be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.

Az ügyben kilenc gyanúsítottat vontak eljárás alá, közülük hat embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Gazdag Tibor, az NNI Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Osztályának vezetője azt mondta: a bűncselekmény mértékét jól jellemzi, hogy a keddi újlipótvárosi rajtaütést követően a magyarországi internetes adatforgalom tíz százalékkal csökkent.

Az alezredes hozzátette: mintegy 100 rendőr vett részt a keddi nagyszabású akcióban. Az akcióban egy internetszolgáltató épületében az egyik bérlő szervertermeiben tartottak házkutatást és foglaltak le összesen 43 szervert. Csak maguknak a szervereknek 80-90 millió forint az értékük. A 43 szerver 200-250 terrabyte tárhelyű, közülük 12 szerver tartalmát véleményezték eddig és ezeken a gyanú szerint 21 ezer jogtulajdonos sérelmére követtek el bűncselekményt 365 millió forint értékben.

Gazdag Tibor példaként említette, hogy a gyanúsítottak kétezer forintért másfél millió forint értékű mérnöki program letöltését is elérhetővé tették. Az összkárról egyelőre nem tudott az osztályvezető pontos összeget mondani, de a nyomozók becslése szerint elérheti a több milliárd forintot is. A bűncselekmény folyamatáról szólva azt mondta: kéretlen e-mailekben keresték fel az internethasználókat, hogyha le akarnak tölteni tartalmakat, keressenek fel egy webhelyet. Ott 400 és 9000 forint közötti összegért válthattak hozzáférést az érdeklődők, amelyet rendszerint emelt díjas sms formájában kellett kifizetniük, cserébe kaptak egy kódot, amellyel megkezdhették a letöltést.

Dócs András, a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Osztályának vezetője arról beszélt, hogy a csúcstechnológiai osztályt két éve hozták létre, azóta folyamatosan bővült a létszáma. Az osztály célja elsősorban az internet-, illetve annak felhasználásával elkövetett bűncselekmények felderítése és a büntetőeljárások lefolytatása. Az osztály együttműködik a külföldi társszervekkel és példaként említette, hogy legutóbb egy hónappal ezelőtt derítettek fel egy olyan ügyet, amelyben földmérők és magánszemélyek jogosulatlanul használtak fel térképszoftvereket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eax #21
    Tavaly a BRFK razziazott, nem az NNI, nem?
  • eax #20
    Ja, a sunokat felismerem (egyebkent az 5 x2200, a legalso egy x2100, az a "storage" meg egy x4140, vagy x4150). A dell-eket igy ranezesre nem tudom beazonositani, azok tul egyformak :). Az alsok rackelheto APC UPS-ek.
  • homeless #19
    Az a legérdekesebb az egészben, hogy állítólag már 1,5 éve figyelik őket. De ha ez így van, akkor miért a baját(cfm tulaja) kérték fel szakértőnek a tavalyi razziánál?
  • bakagaijin #18
    Egyébként nem ez az első bosszú az ügyben. Ld még tavaly.
  • bakagaijin #17
    A lebukás alapvetően bosszú, olvasd el a cikket az hwsw, vagy még részletesebben a bombagyáron. Röviden: egyik volt belsős és egy másik belsős megharagszanak egymásra. A volt "munkatárs" a régi - még működő - admin jelszavaival gyerekpornót feltölt, telefonkagyló felemel. Így találták meg a rejtett gépeket, amiket eddig nem.

    Ez a jelenlegi verzió. Igazság: ismeretlen. Én őszintén szólva nem lepődnék meg, ha ennél durvább szálak is lennének a háttérben, de én nem értek hozzá.
  • cateran #16
    He? Pl.Dell Poweredge 600 fonttol van...ugyan dobd mar at hufba es rajossz hol a beleposzint...(ha mindent! maxra rakok a customize weboldalon,akkor no meg 4200 fontra...na meg az sincs 1,8 milkanal...(ha hiszed,ha nem:P
  • Bradley #15
    A képen kb 6db Sun X2200
    felülről a negyedik talán egy régi hp.
    alatta egy sun storage.
    1 darab dell power edge 2850 talán.
    2 db dell power edge 1950

    Az alsó 3db 4U-s szervert így első blikkre nem ismerem fel.
    Persze ezek mind kaphatóak különböző konfigokkal. Egyik sem nagyágyú. De ne gondoljátok ,hogy nehéz egy szimpla asztali gépnek kinéző szervert összehozni 1 milláért. Egy közepes Areca raid vezérlő is már 3-400e Ft.

    Ne PC fejjel gondolkozzatok...
  • Rexhawk #14
    http://hu.spam.wikia.com/wiki/Kovács_Balázs
    itt van a tulajdonos
  • Rexhawk #13
    http://gamepod.hu/iras/demigod_tobb_mint_100_000_kaloz.html
  • Sturm44 #12
    Azért egy kicsit abszurd, hogy pár cikkel lejjebb meg azért kerülnek sitt közelbe emberek (kalózöblösök) mert hozzásegítenek másokat ingyen olyan tartalmakhoz, amelyekért alapból pénzt kérnek.